Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-04-24 / 17. szám
Öröm vagy teher? Elmondja Eleonóra Hvizdoáová, a CSKP tagja, a Szocialista Munka Hőse .. az ember tudatos, célszerű tevékenysége, amellyel a természet tárgyait megváltoztatja és szükségletei kielégítésére alkalmassá teszi; ...az emberi társadalom létezésének legfontosabb feltétele." Általában így kezdődik a lexikonokban, filozófiai könyvekben az emberi munka meghatározása. A munka gyakorlati megismerésével azonban mindnyájunkban kialakul a fogalomnak egy sajátos értelmezése, amely személyes tapasztalatainkon, élményeinken alapul, ezért egyénenként változó. Még akkor is, ha a munka jelentőségét illetően azonos a véleményünk. Hogy öröm vagy teher-e a munka? Olyan embert kérdeztünk meg erről, aki az elmúlt harmincöt esztendő alatt számtalan elismerésben, több állami kitüntetésben részesült. Eleonóra Hvizdo- Sová, a CSKP KB tagja, a partizánskei Augusztus 29-e Cipőgyár 03-as üzeme varrórészlegének művezetője, szakszervezeti tisztségviselő, többek között Az Ipari Minisztérium Legjobb Dolgozója kitüntetéssel, a Munka-érdemrenddel s a múlt évtől a Szocialista Munka Hőse címmel is dicsekedhet. De egyáltalán nem dicsekszik. Szerény határozottsággal beszél. jelentős részét munkával töltjük, s ez nagy mértékben befolyásolja magánéletünket is. A család — különösen a nők esetében — nagy segítséget nyújthat az embernek, hogy ne váljon a munka rabszolgájává, hogy ne érezze mindazt nyűgnek, amit el kell végeznie. Én szerencsés vagyok, mert a családom megértette, hogy nekem a munka örömöt jelent, hogy nemcsak az tesz boldoggá, ha személyes dolgaim mennek rendben. A közösségért is tenni akarok. S az igyekezetem nemcsak oklevelekben, kitüntetésekben kamatozik. Nekem külön öröm, ha valamelyik munkatársamnak segíthetek megoldani a munkahelyi, de sokszor személyes problémáját is. S hogy a CSKP KB tagja lehetek már évek óta, ez számomra pótolja azt a rengeteg lemondást, amely a munkával jár. Mert nekem a munkát nemcsak a munkahelyi elfoglaltság, hanem a politikai életben való tevékeny részvétel is jelenti. S ha visszagondolok arra, honnan indultam, hálás vagyok a munka révén kapott örömért a megtisztelésért, a megbecsülésért, azért, hogy békében élhetek családommal. Nem tudom másképp elmondani, mit jelent nekem a munka, csak így. „Igaz, hogy a kitüntetéseket én kaptam, és leírhatatlanul örülök nekik. De amiért kaptam őket, az eredményeket egyedül nem érhettem volna el soha. Számtalan dolgos kéz, kitűnő munkatársak és megértő család kellett ahhoz, hogy munkámról a legfelsőbb szervek is tudomást szerezzenek. Azt, hogy mit jelent a munka, mint minden ember, én is kicsi koromban kezdtem látni, érteni a szüleim életéből. Szegény munkáscsaládból származom. Édesapám kőműves volt. Mindig fáradtan tért haza a munkából. Édesanyámnak a három gyerek mellett nem volt megállása. Ha kérdeztük, mit csinál, azt mondta, dolgozom. Hogy megéljen a család, nyáron aratni is jártak. Előttem így mint verejtékes, fárasztó kötelesség rajzolódott ki a munka. Ezért, amíg nem kellett dolgoznom, úgy gondoltam, a munka rettenetes dolog, bár a szüleim ezt sohasem mondták. Elárusító szerettem volna lenni, végül mégis a Bafa-féle iskolába kerültem. Tetszett, hogy a gyárban szervezetten folyik minden, hogy olyan pontos a munka ritmusa, hogy rendszeres életmódot élhetek. Két évvel később a gottwaldovi ipariskolába jelentkeztem, de nem fejezhettem be, mert közben megbetegedett az édesapám, haza kellett jönnöm, segíteni. 1953-ban a gumi lábbeliket készítő üzembe kerültem, és azóta is itt dolgozom. Először felsőrészkészítő voltam. Igényes, fárasztó munka volt. Nem könnyű megszokni a több műszakban szalag mellett végzett munkát, de valami ilyesmire voltam felkészülve. Aztán a kész termékek lassan feledtették velem a kimerítő egyhangúságot, a fáradságot. Azt hiszem, épp ez volt az a fordulópont, amikor felfedeztem a munka értelmét. Hogy örömöt is szerezhet. Egyre jobban tetszett, amit csináltam. Rájöttem, a munka olyan jó érzést is nyújthat az embernek, amit máshoz nem lehet hasonlítani, mert csak a jól végzett munka után töltheti el az embert. Persze igazán huzamosan jól dolgozni, csak az tud, akit vonz a szakmája, aki képletesen mondva a szívéből is bele tud lopni egy darabot abba, amit csinál. Ha akad olyan ember, *aki bár becsülettel elvégzi a munkáját, az mégsem teszi boldoggá öt, akkor valószínűleg nem az egyéniségének megfelelő szakmát választott. Bár az ember viszonya a munkához nemcsak az egyéniségétől függ. Sok-sok tényező befolyásolja azt. Elsősorban a szülők. A gyermek tőlük hallja, látja, hogyan viszonyulnak hozzá ők. Otthon kapja a munka első élményét. Aztán, hogy képességeinek megfelelő-e a választott pálya, majd az első munkahelyi benyomás, a munkatársak, a munkaszervezés, munkájának megbecsülése és sorolhatnám. Azok közé tartozom, akik azt tartják, mindent csak jól érdemes csinálni. Ehhez tartottam magam akkor is, amikor dolgozni kezdtem. Hajtottam a munkahelyen, és a szabad időmet is igyekeztem értelmesen kihasználni. Bekapcsolódtam az ifjúsági szervezet munkájába, s azon fáradoztam, hogy ha már a szalag mellett nincs rá mód, akkor munkaidő után találjunk egy kis időt arra, hogy megbarátkozzunk egymással, és közösséget alkossunk, mert csak ott válik könnyebbé, örömtelivé a munka, ahol egyetértés van a munkatársak között. Erről most már meggyőződéssel beszélhetek, hiszen amióta ebben a beosztásban dolgozom, mintegy hatszáz tagú kollektívát irányítok. Az irányítás, a munkaszervezés egyetlen munkahelyen sem zökkenőmentes. Az akadályokat úgy lehet legkönnyebben leküzdeni, ha vezető és beosztott megtalálják az összhangot. Ehhez viszont nélkülözhetetlen a jó emberi kapcsolatok megteremtése. Ha valaki megkérdezné tőlem, mi szükséges ahhoz, hogy a munka örömöt szerezzen az embernek, az elsők között említeném a munkatársak közti kölcsönös őszinteségen alapuló barátságot. És sorolhatnám a további emberi tényezőket, a segítőkészséget, bizalmat, a nyíltságot, a megértést. A legfontosabb azonban, hogy szeressük azt a munkát, amely kitölti mindennapjainkat, hiszen életünk Lejegyezte: Baranyai Lajos (nős)-
