Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-01-10 / 2. szám

CSALÁDI KOR

Nehezen szántam rá magam, hogy írjak, de az élet rávitt. Huszonhárom éves vagyok, és már öt éve féijes asszony. Van egy négyéves kisfiam és egy kétéves kislányom. A házasságom csődbe jutott A féljem borzasztóan goromba hozzám A kisfiámat is néha úgy megveri, hog\ álló helyében összepisilja magát. Ha próbálom megvédeni, én is kapok. A kislányt. azt sosem bántja, az a kedvence. A kisfiút, amikor visszamentem dolgozni, az anyósomékhoz adtuk, ők nevelik, s nagyon elkényeztetik. Nem lehet vele bírni, azt kiabálja, engedjél a mamához, haza akarok menni. Most még gyermekgondozási szabadságon vagyok, a kisfiámat mégsem akaiják ideadni, az anyósom azt kiabálta, a gyerek az övé. A térjem a szüleinek nem mer szólni, minvelünk bánt. Kérem, adjanak tanácsot, mit tegyek!

„Egv édesanya, aki félti gyemtekeit”.

bosszúból mentem fétjhez. nem szerelemből. Nyolc éve ennek, azóta két gyermeket szültem. Látszólag nyugodt, anyagilag megalapozott házasságban élek. Hangos szóváltás nálunk sosem volt. Ha van is súrlódás, igyekszünk elsimítani. Boldogság és kiegyensúlyozottság tükröződik a felszínen. Valójában olyan a házasságunk, mint az a gyümölcs, ami kívülről szép. belül viszont férges. Három éve átszervezés volt a munkahelyemen, s ennek módja miatt sokat sírtam. Új művezetőm vigasztaló, jó szóval átsegített ezen az időszakon, s azóta is számtalan problémám megoldásában segített.

éves vagyok, két kisfiú édesanyja Most fizetetlen szabadságot vettem ki, mert a nagyobbik fiam nem bítja az óvodát. És ennek „köszönhetem”, hogy rájöttem a féljem csalására Az utóbbi időben már nem bírt engem elviselni maga mellett. Nem tudtam, hogy miért. Már nem is feküdt le velem, a gyerekek is idegesítették. Az egyik nap mentem utána a gyerekekkel a munkahelyére. Ott találtam, amint éppen csókolózott egy lánynyal. Nagyon megdöbbentem, s persze kiabálni kezdtem. Azt a csúnya szót mondtam rá, az a lány meg csak nevetett és azt vágta oda. hogy ők úgyis össze fognak kerülni. A féljem csak annyit mondott, hogy ne cirkuszoljak. Onnan azonnal a főnöke után mentem. A főnöke azt mondta, hogy tud a dologról, s

TARTOZIK ES KÖVETEL

dig azt mondja, mivégettünk nem bántja meg őket. Már egyszer otthagytam. Egy hétig az anyáméknál voltunk a kislányommal. Akkor visszamentem hozzá, mert építkezünk is, pedig nagyon rosszul esett, hogy azt mondta, legalább szombatra menjek vissza, amíg megfőzök. Amióta építkezünk, azóta minden szombat és vasárnap tíz-tizenkét emberre főzök. A féijemnek mégsem vagyok jó. Egész nyáron este tízkor járt haza. Akkor még gondoltam, azért, mert dolgozik. De most se jön korábban és állandóan réLevelek a házasságról —

Lassan-lassan kialakult bennem egy érzés. azt hiszem, nyolc év után szerelmes lettem. Nyugtalanná tesz ennek a tudata, hiszen neki is. nekem is két gyermekem van. Mi legyen? Gondolkodtam azon. hogy új munkahelyet keresek, s később tán megnyugszom, minden rendbe jön.

De a gondolat, hogy nem láthatnám minden nap, beteggé tett, így lemondtam erről a megoldásról. Reménytelennek, kilátástalannak látom a jövőt. Környezetem, családom, munkatársaim mit sem sejtenek a bennem lezajló eseményekről.

Fotó:

Kuruc/ Sándor

szeg. Ilyenkor mindennek elmond, mindenkivel összetold. Ha visszaszólok, még rosszabb. Most megint otthagytam, mert már nem bírom idegileg. Azzal fenyegetőzött. agyoncsap, ha el akarok válni tőle. Ő volt az egyetlen, az első. akivel járni kezdtem, megszerettem, s hozzámentem. Ha már másban nem talál hibát, abba köt bele, miről beszéltem a szomszédasszonnyal. Senkihez egy szót sem szólhatok, mert az ő és az anyósomék szemében mindenki k...a. Nem bírom elviselni az életemet a gyerekeim nélkül, mert azzal fenyeget, hogy elveszik tőlem őket. A féijemet még mindig nagyon szeretem, de már nem tudom megbocsátani, amit velem tett. ahogyan

Szenvedek! S tulajdonképpen megoldást, kiutat keresek ebből a helyzetből, ami szinte észrevétlenül alakult ki. Mi a boldogság? Jó lenne tudni. Föl nem fedhetem családom előtt a titkomat. Sajnálom a gyermekeim nyugalmát. Titkos kapcsolat kialakítását erkölcstelennek, megalázónak tartanám. Tulajdonképpen azt sem tudom, ő hogyan reagálna, ha megtudná. több rokonszenvnél, amit iránta érzek. Vágyódom utána, mindig vele szeretnék lenni. Nem bírok tovább ilyen kínos helyzetben élni. Mi legyen a megoldás? Várja a választ „Mosolygó"

Soha nem gondoltam, hogy egy ilyen levél megírására kényszerülőié Huszonöt

hogy már háromszor figyelmeztették őket. A féljem úgy jött haza, mintha semmi sem történt volna. Én megmondtam neki, válasszon: velünk akar-e maradni, vagy a lánnyal. A gyerekek kedvéért még megpróbálok vele élni. ha úgy dönt. Azt mondta, hogy velünk marad. Amikor ezt az a nő megtudta, föladott engem a nemzeti bizottságra becsületsértésért, amiatt a szó miatt, hogy fizessek ötszáz koronát. Hivattak a férjemmel együtt, elmondtam, mi történt, persze, nem kellett fizetnem. A lány újra föladott, most hivatnak megint. Közben megtudtam, hogy a féljem a lánnyal együtt el akart menni más városba dolgozni, de a főnöke nem engedte. Talán már jóra is fordulna minden, ha az a lány nem piszkoskodna továbbra is, kiabál a gyerekek után, hogy hol az apjuk, meg jár utána most is. Mindenáron szét akaija verni a családi körünket. Nincs az ilyenek ellen védekezési lehetőség? Sürgős választ várok. „Családi kör” jeligére

Harmincnégy éves vagyok, három gyermek édesanyja. Tizenhat éve élek a férjemmel, de tíz éve pokol mellette az életem. Amíg nem jártam munkába, addig is féltett mindenkitől. Azóta meg. hogy dolgozom, lemocskol minden k...nak és ringyónak. pedig nem adtam rá okot. Az utóbbi időben iszik, cirkuszéi és veszekszik. Nem szeretném, ha a gyermekeimnek úgy kellene felnőniük, ilyen pokolban. Hiszen nem hallanak mást. csak az anyjuk szidalmazását. Már arra is gondoltam, hogy elválok, de nem tudom, megoldás lenne-e. A szüleimtől nem várhatok sem tanácsot, sem kalácsot. Ezért fordulok Önökhöz, mit tegyek? „Egy elkeseredett asszony"

A lányom miatt írok. Tizennyolc éves. és magába bolondította egy húsz évvel idősebb, nős férfi. Sajnos, későn tudtam meg, annak a dörzsölt alaknak sikerült úgy szerveznie a találkákat, a kiszállásokat (egy munkahelyen dolgoznak), hogy annyit voltak együtt, amennyit csak akartak. Én tervezgettem, mint minden anya, hogy majd talál egy rendes fiút, fétjhez megy. nekem unokáim lesznek, neki családja. Korán özvegyen maradtam, s az volt a reménységem, hogy a gyermekemnek boldogabb lesz a sorsa.

mint az enyém volt. És egyszercsak, szinte gyerekfejjel, abortuszra ment. Hiába titkoltatta volna el vele az az átkozott, a gyerek végül bevallotta. Olyan kétségbeesett vagyok. Hál hogyan tűrhetnek meg vezető beosztásban ilyen szemét férfit, aki persze a maga féleségével, két gyermekével „rendezett” családi életet él! Csak az én apátián, buta tapasztalatlan lányomat tette szerencsétlenné. Mert ragaszkodik ehhez a becstelen alakhoz, isteníti, imádja, egész életére vállalni akarja a szerető helyzetét, szerepét.

Hogyan térítsem észre, hogyan, ki leckéztethetné meg azt az elvetemült embert? Egy ilyen miatt lemond a lányom családról, gyerekről? Ha szólok a munkahelyükön, biztos, hogy a régi „megbízható" magasabb beosztású dolgozó marad. Ilyen esetekben mindig a nő húzza a rövidebbet. Ő a ká, ő az. akit könnyebb elküldeni. Kérem, mondják meg. mit tehetnék? Ki segít ilyen helyzetben? Csak azt ne mondják, hogy a szakszeivezet. Egy húron pendűl az minden üzemben az ilyen „vezetőkkel” is! Válaszukat nagyon váija egy unokákat, gyermekének szép családot hiába remélő édesanya.

Azt hiszem, egy nőket, anyákat nevelő lapnak az is feladata lenne, hogy különösen a lányok házasságra nevelésének sajátosságaira felhívja olvasói figyelmét. Értem ezalatt, hogy a családalapítással a fiataloknak el kellene szakadniuk a szülői modelltől, a régi családhoz való kizárólagos kötődéstől, hiszen a mi nemzedékeink életfelfogását nagyon sok minden egészen másképpen határozza meg. mint a szülők nemzedékeiét. Az én feleségem, sajnos, az édesanyjához jobban ragaszkodik, mint hozzám. Az intim dolgainktól kezdve mindent aprólékosan megbeszél vele. Mindent, ami szerintem csak kettőnkre tartozna. És ennek családunkra nézve tragikusak lesznek, sajnos, a következményei. Hivatásom engem a faluhoz köt. Ő ezt jól tudta. Megismerkedésünk időszakában együtt tervezgettük majdani falusi életünket. Most. két gyermekünket fölpakolta, s elutazott a városon lakó anyjához, azzal, hogy nem tud falun élni. Hát anya az olyan, aki a félje ellen neveli, uszítja a lányát? Persze, nagy lakása van, s egyedül él benne. Kényelmesebb ott. azt tudom. De ez a lényeg? Mi lesz így az egész életre tervezett házasságunkkal? Mi lesz a gyermekeinkkel? Az ilyen önző asszony nem gondol saját fiatal házaséveire? Hiszen ő meg vándorolt albérletből albérletbe férjestől, gyerekestől, nem futott haza az anyjához, amíg végre lakást kaptak! A hivatásom ide köt, a feleségem tudja jól. Tudta, s vállalta. És most ez van. Mi lesz így velünk? Adjanak tanácsot!

„Elhagyott férj" jeligére

Kedves Olvasóink! Megpróbálunk közös erővel válaszolni? Hátha sikerül elfogadható, megfogadható tanácsainkkal segíteni legalább valamelyik levélírónknak. Sok múlik rajtunk: emberek — legfőképpen a gyermekek — nyugalma —, rendezettebb élete. Mindenképpen elkerülendő-e a válás, másutt megelőzhető-e, hol helyrehozható még a házasság. s hol gyógyíthatatlan? Ki szólhat — ki szóljon bele? Aki úgy érzi, élettapasztalataival, saját példájával, szakmai hozzáértésével segíthet, lijon.

Vitánk címe: Tartozik és követe!