Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-01-10 / 2. szám
Jó reggelt! Már több mint egy hete minden reggel találkoztunk. Egyszer a bejárat előtt, másszor a járdán vagy a közeli élelmiszerüzlet ajtaja előtt. Ő talán megszokásból kelt korán. attól tartott, később már nem lesz friss kifli, tej, én pedig az iskolába siettem. Olyan idegen volt ebben a városban, látszott, nemrég költözött a 'csendes faluból ebbe a méhkasba. Talán a gyerekeihez. Élesre vasalt régimódi nadrágjában, kopogó kemény cipőjében fürgén lépdelt a macskaköves járdán. Barna keretes szemüvege leesett az orra hegyéről, annyira nézte az utca kövét, csak hogy ne kelljen feltekintenie. Mert különben nem tudná megállni, hogy ne köszöntsön mindenkit ismerősként, ahogy falun szokás. Csodabogárnak néznék, talán attól tartott, valaki még szólna a gyerekeinek, micsoda akadékoskodó öregúr költözött ide. Egyszer, amikor elhaladtam mellette, rámtekintett. Aztán riadtan elkapta pillantását. nehogy azt higgyem, bizalmaskodik. Nem akatja ő beleütni az orrát az én dolgomba. Siessek csak, ha úgy tetszik! A következő reggelen ráköszöntem. Megtorpant Aztán hirtelen ellágyultak már-már közömbös „városivá" merevedő arcvonásai. Megemelte a kalapját és szinte felszabadultan tört elő belőle a „Jó reggelt”. Másnap reggel megismétlődött minden. Ugyanúgy siettek az emberek a munkába, ugyanúgy csilingeltek a villamosok. még az autók is ugyanazt a megszokott gázt ontották, de számára valami mégis megváltozott. Már nem volt olyan egyedül ebben a városban. Ezen a reggelen ő emelte üdvözlésre elsőként a kalapját. Pleva Éva Szigorúan álcázott kényszerzubbony Hát valóban igaz. hogy terjed az újítási láz. gondoltam magamban a minap a bratislavai Prior áruház nőikonfekció-osztályának próbafülkéjében, miközben a szó szoros értelmében szinte magába fojtott jónevü készruhagyárunk. a púchovi Makyta egyik kockás, modern szabású és színösszeállítású. 550 korona értékű női ruha formáját öltött újítási terméke, amely nekem már az első pillanatban megtetszett. Mégis mielőtt „megszerettem” volna, jónak láttam felpróbálni. A fülkében izgatottan hánytam le magamról mindent, ami elválasztott a már félig sajátomnak érzett tetszetős darabtól, s miután megszabadultam régi „bőrömtől”, nagy lendülettel bújtam bele az új ruhába. Nem kis rémületemre ez csak bizonyos mértékig sikerült, de mivel a ruha utáni vágyam olyan erős volt, nem nyugodtam bele a kudarcba, inkább keresni kezdtem a baj okát. Meg is találtam. Egy cipzár volt az, amelyet nem vettem észre, s így természetesen nem is húztam le mivel a ruhával folytatott „küzdelem” akkori állásából kifolyólag nem nagyon tudtam mozogni, a kolléganőmet kértem meg, hogy segítsen. Nagy igyekezettel látott hozzá, de csakhamar lehervadt az arcáról a mosoly, s kijelentette, hogy a cipzár nem mehet se fel, se le. mivel mindkét végét alaposan elvarrták. Nem maradt más lehetőség, a ruhát le kellett vetni. Csakhogy akkorra már teljesen beleszorultam. Mozdulatlanul, égnek meredt karokkal álltam a fülke közepén. Azután vonaglani kezdtem, de a ruha nem jött se fel, se le. Végül a kolléganőm mentett meg a fulladásos haláltól. Mintha mi sem történt volna. vittük vissza a kissé szétfeslett hónaljú ruhát az eladónak, akkor még csak nem is sejtve, hogy nem egyedi darabról van szó. Még hat „szakasztott" olyan ruha lógott a fogason. Természetesen nagyon megörültem, s azonnal hozzáláttam, hogy másikat válasszak, ám okulva az előbbi „kalandból”, ezúttal a cipzárakat is szemügyre vettem. S ekkor jöttem rá, hogy újításról van szó: a hat ruha közül további négyet szintén csak nehezen lehúzható cipzárral láttak el. Csupán kettő működött kifogástalanul. S az egyik ruhának kissé mintha szélfeslett volna a hónalja, állapítottuk meg. . . Semmi kétség tehát: a Makyta újított, amit a minőségellenőrző pecsétje még inkább igazol. S hadd tegyem hozzá, nem akármilyen újításról van szó! Az ilyen szép kivitelű kényszerzubbony — hiszen a ruha csak álca volt! — bármelyik formatervező dicsőségére válna! Lampl Zsuzsanna
