Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-03-06 / 10. szám
Angela Davis Amerikáról Mint ismeretes, az Egyesült Államokban az idén novemberben elnökválasztást tartanak. A választási kampány tavaly év végén megkezdődött azzal, hogy a politikai pártok kongresszusukon elnök-, illetve alelnök jelöltet állítottak. Az Egyesült Államok Kommunista Pártjának jelöltje az idén az alelnöki tisztségre Angela Davis, a párt Központi Bizottságának tagja. (Az előző választások alkalmával a kommunista párt elnökjelöltje volt.) Az idei választásokon minden valószínűség szerint sokat nyom majd a latban a nők szavazata. A felmérések alapján a választási szakértők úgy vélekednek, hogy az idén 6 millióval több nö fog szavazni, mint férfi. A Hueres Claires des Femmes című francia nölap a választásokkal kapcsolatban interjút készített Angela Davisszel: milyen a hangulata a „gyengébb nemhez" tartozó választópolgároknak, milyenek az életkörülményeik és hogyan vélekednek a jelenlegi amerikai kormány politikájáról, s mivel Angela Davis ismert békeharcos is, az interjú az amerikai békemozgalmakra is kitért. Milyen szerepet töltenek be a nők az amerikai békeharcban? Az amerikai nők békeharca bizonyos hagyományokon alapszik, itt elsősorban azokra a nőszervezetekre gondolok, amelyek nagyon aktívan harcolnak az atomháborús előkészületek ellen, és nagyon erélyesen lépnek fel az országon belüli és a nemzetközi újfasiszta áramlatok ellen is. A nők békevágya mélyről fakad és nagyon erős. Ami a jelenlegi kormány politikáját illeti, a munkanélküliség, az élelmiszerjegyek korlátozása és a közegészségügyi gondoskodás megnyirbálása elsősorban őket sújtja. Azokat az összegeket, amelyeket korábban a szociális szolgáltatások fejlesztésére fordítottak, ma az atomfegyverek fejlesztésére költik. És ez elegendő ok arra, hogy mind több nö megértse munkáért, szociális igazságosságért, létbiztonságért ma nem lehet küzdeni anélkül, hogy egyszersmind ne harcoljanak a békéért és a leszerelésért is ... Én a „Nők a faji és a gazdasági egyenjogúságáért" nevű szervezetnek is tagja vagyok. Ez a szervezet elsősorban a színes bőrű nők — négerek, ázsiaiak, indiánok, portoricóiak, mexikóiak stb. — ügyéért küzd, feléjük fordul. Egyik alapkövetelményünk azonban a béke. Ma a munkanélküliek legnépesebb csoportját fiatal négerek alkotják, több mint 70 százalékuknak nincs munkája, s közülük is a nők sínylik meg ezt a legjobban. Az atomfegyverek gyártása és fejlesztése meg a munkanélküliek milliói napjaink kényszerű realitásai közé tartoznak ... Az idén nyáron hatalmas béketüntetés zajlott le New York-ban az ENSZ székháza előtt. Milyen volt a visszhangja? A New York-i manifesztáción öszszesen egymillió ember vett részt! De nem ez volt az egyetlen. Egy másik nagy tüntetést Washingtonban tartottak augusztus 27-én, mégpedig a Martin Luther King által szervezett nagygyűlés 20. évfordulója alkalmából. Ennek a nagyszabású, megemlékező tüntetésnek a jelszava „Munkát, békét, igazságosságot, szabadságot!" volt. Különösen jelentős volt abból a szempontból, hogy hosszú idő után ismét közös platformon találkoztak a legkülönbözőbb társadalmi megmozdulások csoportjai — nők, szakszervezetiek, a fajgyűlölet ellen küzdők ... Véleményem szerint az Egyesült Államok történelmében most először enynyire egységes a háborúellenes hangulat. A nők minden tüntetésen nagy számban vesznek részt és elsősorban a fiatal nők. Nagyon aktívak például az egyes szakszervezeti szövetségekben, többek között az elektronikai iparban, vagy az ápolónők és a hivatalnoknők szakszervezetében. De az egyenjogúságért vívott küzdelmüket mindenütt összekötik a békéért és a leszerelésért vívott harccal. Milyen az amerikai nők mindennapi élete? Helyzetük éppenséggel nem mondható rózsásnak. A gazdasági válság a mindennapi életben a nélkülözést, a gondokat jelenti. A harmincas évek nagy világgazdasági válsága óta ilyen helyzet még nem volt. Valamikor a hajléktalan, elhagyatott, a hidak alatt, a parkok padjain élő emberekre azt mondtuk, hogy csavargók. Ma egész családok élnek így. Családok, amelyeket kilakoltattak az otthonukból, mert a családfenntartó elvesztette az állását és semmilyen jövedelmük sincs, tehát nincs pénzük lakbérre, egyéb létfenntartási költségekre. Hihetetlennek tűnik, de ezek a puszta tények, amelyeket semmivel sem lehet elkendőzni. Tanúság, hogy a hatóságok folyamatosan keresnek olyan lehetőségeket, helyeket, ahol ezeknek a családoknak legalább fedelet adhatnának a fejük fölé. Reagan szerint ez olyan probléma, amelynek megoldása az egyházak és a jótékonysági intézmények hatáskörébe tartozik! Ismét sok helyütt állítanak fel „szegénykonyhákat", ahol levest osztogatnak, de ezekből sincs elegendő. A nőknek ez a válság mérhetetlen szenvedést okoz, hiszen a család ellátásának gondja többnyire az ő vállukra nehezedik. Ebből a társadalom gyökeréig hatoló válságból új mozgalom született. Persze, nem szeretnék olyasmit sugalmazni, hogy az Egyesült Államokban mostanában mindenki aktív, mindenki tesz valamit... Korántsem. De életemben először látom úgy a dolgokat, hogy a nagy, közös társadalmi megmozdulásoknak igenis vannak kilátásai, van távlata. A hatvanas-hetvenes években általában mindenütt nagyon sok akciót szerveztek, de mindig elszigetelten: külön a nők, külön a négerek, a diákok, a vietnami háborút ellenző aktivisták és így tovább. Most a mozgalmak fajra, nemre, korra, foglalkozásra való tekintet nélkül tudják cselekvésüket közös nevezőre hozni. És ez most a legfontosabb. G. Prevrátilová (nős)
