Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-12-11 / 50. szám

re az irányítás felsőbb fokozatait is. S ha szükség volt rá, velük töltötték fel a központi tisztségviselők sorait — nemegyszer éppen Zápotocky elvtárs ajánlatára.

Sohasem felejtem el a pillanatot, amikor 1948 augusztusában Antonín Zápotocky előtt álltam. Az alábbi szavakkal mutatott be Karla Pfeiferovának, a Textilipari Dolgozók Szövetsége Központi Bizottsága akkori elnökének: „Karlicska, nézd meg jól ezt a fiatal elvtársnőt, légy a segítségére, de szemet ne hunyj semmi felett. Meg kellene ismerkednie szövetségetek problémakörével, szerintem megvannak a feltételei hozzá, hogy egykor nálatok jól dolgozzon. Mi nem leszünk örökké itt, és amilyen ifjúságot nevelünk, olyan lesz a jövőnk.” így is történt. Egyre igényesebb munkával bíztak meg. Nem is kevéssel, és valóban semmit sem néztek el nekem. Sokat tanultam ezáltal, és örökké hálás vagyok mindazoknak, akik lépteimet vigyázták, akiknek munkámért felelősséggel tartoztam, akik kommunista példaképeim voltak. A könnyűipar mindig közel állt hozzám, így lettem 1966-ban ennek a szakszervezetnek az elnökhelyettese, később a textilesek szakszervezetének elnöke.

Antonín Zápotocky szerette a munkáját. Munkához való viszonyával, azzal a lelkesedéssel, amely minden cselekvését fűtötte, hatást gyakorolt az emberekre, mindenkire, aki csak ismerte. Fiatal munkatársaiba, az ifjú funkcionáriusokba saját példájával oltotta bele az elveket, amelyeket olyan szépen fogalmazott meg a Mladá Fronta c. lapban 1947-ben, az I. Világifjúsági Találkozó előtt: „Szeretek mindent, ami kész előrehaladni. Mindenkit, aki nem sír, nem kesereg, nem tétovázik, és nem tördeli a kezét. Mindenkit, akit nem kerít hatalmába a pesszimizmus, és hajlandó harcolni, dolgozni, alkotni. Új utakat keres, és nem torpan meg a kezdeti, átmeneti nehézségek előtt. Nem hagyja magát elkedvetleníteni az erkölcscsőszöktől, a szűkkeblűektől, az örökös elégedetlenektől, de képes nyíltan bevallani hiányosságait, tévedéseit és levonni belőlük a következtetést az eredményes jövőépítés érdekében."

Antonín Zápotocky viszonya az emberekhez mélyen emberséges volt. Értette őket, beleélte magát munkahelyi és egyéni problémáikba, gondjaikba. Ezért tisztelték, vették körül olyan nagy szeretettel, ezért bíztak benne. Kitűnő propagandista volt. Felszólalásaiba beleszötte gazdag élettapasztalatát, tudását, sokrétű ismereteit, de isméteihetetlen humorát is. Beszédei soha nem voltak unalmasak, fárasztók hallgatói részére, mesteri módon és célba találva alkalmazta a népi bölcsességeket, közmondásokat, az életből merített történeteket, de a költészetet is. Lenyűgöző és tartalmas beszédét öröm volt hallgatni, olyan szépen tudta szavakba önteni gondolatait, és ma, ennyi év után is sok-sok tanulságot vonhattunk le felszólalásaiból. Mély hatást keltenek máig is azok a szavai, melyeket

1945-ben írt a diákifjúsághoz a november 17-i események évfordulója alkalmával, feltárva előttük hazánk szocialista jövőjének lényegét: „Előttetek, kedves fiatal barátaim, akik börtönökből és koncentrációs táborokból szabadultatok, akik a legkülönbözőbb helyeken erőszakkal voltatok az árnyékba, a sötétségbe száműzve, előttetek, akiket a vezetés fényes forrásától örökre meg akartak fosztani és lehetetlenné tenni, valamennyiötök és egész diákifjúságunk előtt csodaként villant fel ma a szép, a világos, a mosolygó jövő ragyogó reggele. Használjátok ki. Fürödjetek meg a fényében, igyatok tiszta forrásából, tanuljatok, tanuljatok, dolgozzatok és tanuljatok ismét. A felszabadult nemzet türelmetlenül várja, hogy felnőjenek, megizmosodjanak a tudomány és a murfka új hősei. A népi demokratikus állam nem lehet az alkony, a sötétség, a fekete reakciós árnyék földje.

Ez a népi demokratikus köztársaság a világosság és a fény országa akar lenni. És a mi népünk is jogot formál arra, hogy megtalálhassa a maga helyét a napfényes oldalon. Ám ezt az őt megillető helyet nem

akarja más országok kárára megszerezni, nem akar senkit a saját igájába hajtani, elutasítja az erőszakot és a leigázást. Igényeinek, jogainak érvényt szerezni a szabad versenyben — a vezetés, a művészet, a haladás és művelődés terén a saját munkájával — a saját erejéből akar."

Olyan csodálatos képességgel rendelkezett, amely révén meg tudott érteni minden szociális réteget, minden korosztályt, bele tudta magát élni gondolatvilágukba, s ezért mindenkivel a meggyőzés erejével tudott szót váltani. Egyformán meg tudta nyerni a munkásokat és az értelmiségieket, a munkásfiatalokat, a tanoncokat és a középiskolák avagy a főiskolák diákjait, az írókat és más művészeket. Bárhol beszélt is, szavait mindenütt összpontosított figyelemmel követték, amit mondott, annak súlya volt, mert érezték, hogy hozzájuk tartozik, közülük való. Mindez, mint annyi más, tulajdonképpen szilárd kommunista meggyőződéséből fakadt, abból a meggyőződésből, amely képessé tette őt arra, hogy valamit keresztülvigyen, indokoljon, érveljen és védelmébe vegyen, s mindezt a saját igazságának tudatában, élettapasztalataira támaszkodva, bölcsességéből kifolyólag, de a dolgok gyökeréig hatoló ismereteiből és szokatlanul tág érdeklődési köréből eredően is.

Antonin Zápotocky számára a nők egyenjogúságának a kérdése vitán felül állt. Gyakorta s nagyon aktívan vett részt a nők találkozóin, gyűlésein, s beszédeiben is gyakran intézte szavait a nőkhöz. A Csehszlovák Nőszövetség idei kongresszusán az előttünk álló feladatok sorában mindenek elé helyeztük a családi életet érintő kérdéseket, a családi élet szocialista jellegének elmélyítését.

Harminc évvel ezelőtt, amikor 1954. március 8-án a prágai várban beszédet mondott a nőknek, erősen hangsúlyozta a családdal és a gyermekneveléssel kapcsolatos égető kérdéseket. A rendezett családi életet, az eljövendő nemzedék tisztességes, rendes nevelését a szocialista társadalom alappillérének tartotta. Szorgalmazta valamennyi olyan létesítmény mielőbbi kiépítését, amely a család életét van hivatva megkönnyíteni, gondolva elsősorban a bölcsődékre, óvodákra, napközikre, ifjúsági klubokra, egészségügyi és nevelő intézményekre. S még hangsúlyozottabban kijelentette: „A szocializmus építésében elvetem a

régi, hamis burzsoá erkölcsöt és családot, amelynek alapja a nő gazdasági függősége és alárendeltsége volt. Mi új, magasabb rendű szocialista erkölcsöt és családot építünk, amelyben a házastársak egyenjogúak, amelyben a család anyagiakban és szellemiekben elégedett, kiegyensúlyozott, s az ilyen szellemben nevelt gyermekek támaszaink és reménységünk az új, a jobb élet kiépítésében."

Még sok vonatkozásban és a legmélyebb tisztelettel lehetne megemlékezni Antonín Zápotockyról. S én nagy, személyes szerencsémnek tartom, hogy néhány évig a közelében dolgozhattam, tanulhattam, s példát vehettem róla, kiváló személyiségéről, meríthettem okosságából, bölcsességéből. Sajnos, ez az idő nem volt hosszú. De amivel ez alatt az idő alatt gazdagabb lettem, egy életre szólt, általa válhattam hasznosabb munkálkodójává pártunknak és szocialista hazánknak.

NAGY LÁSZLÓ felvételei a bratislavai Lenin Múzeum Zápotocky-emlékkiállításán készültek