Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-12-04 / 49. szám
A Kisállattenyésztők Szlovákiai Szövetségének Rimaszombati (Rim. Sobota) Járási Bizottsága idén már nyolcadszor rendezte meg a kisállatok járási kiállítását. A Cerencanyban megtartott seregszemle — melyre csak fajtatiszta állatokkal lehetett benevezni — a szövetség egész évi tevékenységének kicsúcsosodása volt. A galambok, kacsák, tyúkok számtalan fajtáján kívül láthattunk egzotikus madarakat, majd egy méter magas „óriáslibát", ezüstrókát, nyestet is. A vásárlási szándékkal érkezők sem jöttek hiába, hiszen néhány állatfajtából a helyszínen vehettek is, a gyerekek pedig legszívesebben minden nyuszit végigsimogattak volna. A kiállításon kihirdették a győzteseket, amelyek közt ott voltak Uhrin Milan galambjai is. A tenyésztői tevékenységgel népgazdaságunk, tehát mi mindannyian is nyertünk, hiszen a járás kisállattenyésztői tavaly 12,3 millió korona értéket hoztak létre, s általuk még több jó minőségű hús kerülhetett asztalunkra. Hasznos, de szép is Kép és szöveg: BORZI LÁSZLÓ