Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-12-04 / 49. szám

egyik vitrint alacsonyabbra kicserélnünk, így most ezen keresztül szolgálunk ki. El kell mondani, hogy a Lenin utca 6 szám alatti cukrászda a nagyobbak és barátságosabbak egyike. Itt is mindig nagy a tömeg. A falakat nem reklámtáblák, utasító és tiltó szövegek „díszítik" mint másutt, hanem festmény. A Béke lakótelepi cukrászda első látásra raktár benyomá­sát kelti. Az üzlet nagyobb részét üdítőitalos ládák foglalják el. Két sor asztal van még itt szorosan egymás mellett (mint az iskolai menzán). Közöttük megrakott tányérokkal közle­kedni nem könnyű. S mindezt még egy hűtőszekrény és egy asztalra állított mérleg (melyen a vevő ellenőrizheti a vásárolt áru súlyát, bár rajta egy cserép virág áll) egészíti ki. — Sajnos, minden cukrászdában raktárhiánnyal küszkö­dünk. A Béke lakótelepi cukrászda érdekében ez év júliusá­ban tárgyaltunk a városi nemzeti bizottság dolgozóival. A vendég, de az áruszállítás szempontjából sem ideális, hogy a cukrászda az emeleten van, ezért kértük, hogy az üzletköz­pont földszinti fodrászszalonja cseréljen helyet a cukrászdá­val. Azok a helyiségek nagyobbak, raktárnak is volna hely. Sajnos, javaslatunkra eddig az illetékes szervektől még választ nem kaptunk — mondta Pavol Zloch, a Zdroj 09-es számú üzemének műszaki igazgatóhelyettese. A Komensky utca 24 szám alatti cukrászdában szintén kénytelenek a bejáratnál tárolni az üdítő italokat. Ennek a cukrászdának a havi bevétele 250 ezer korona. Itt valamikor két helyiség állt a vendégek rendelkezésére; az egyik az udvarból nyílt, de munkaerőhiány miatt bezárták, s most áruátvételi és raktározási célokra használják. Az üzemelő egyetlen helyiségben pedig főleg szombaton, vasárnap nagy p tolongás. A Petrov utcai cukrászda az egyetlen a 11 közül, ahol Olgáinak. Igen ám, de itt meg nincs elég vendég, pedig n legközelebb a vasút- és autóbuszállomáshoz. Mi­­. Ez a cukrászda is magasan, az emeleten van. Az utcáról nem látszik, és tán a lépcső miatt is sokan lemonda­nak arról, hogy betérjenek. — Ha nem tartanánk itt vállalati, üzemi gyűléseket, össze­jöveteleket, s ilyen célokra más üzemeknek nem adnánk kölcsön, talán be is zárhatnánk ezt a szép, nagy cukrászdát. A kapacitáshoz viszonyítva a havi bevétel nagyon kicsi. Sajnos, az emeleti elhelyezés nem éppen vendégcsalogató — mondta Miloslav Martinék, a Zdroj 09-es számú üzemé­nek kereskedelmi igazgatóhelyettese. A Petrov utcai cukrászdát a cégtábla ugyan cukrászdának nevezi, de az az érzésem, hogy ez még sem olyan tipikus cukrászda, hiszen itt a sütemények mellé szeszes italt is felszolgálnak. Gondolom, ez is elidegeníti a kisgyermekes szülőket tőlük. Több cukrászda panaszkönyvében olvastuk a következő kérdést: miért szüntették meg az öt dekagrammos csoma­golt, pörkölt kávé árusítását? Megtudtuk, hogy a vállalati igazgatóság határozata alapján ez év júniusától nem árulhat­ják az említett kávét. Az intézkedés célja: megelőzni az anyagi visszaélést. .. Valószínű szükséges az ilyenfajta in­tézkedés is, de vajon ezzel az intézkedéssel a fogyasztók érdekét is szem előtt tartották? Cukrászdái kőrútunkat folytathatnánk, de azt hiszem, fö­lösleges. Az egyhangúság, ridegség jellemző szinte minden kassai cukrászdára. A belső tér kialakításánál az uniformi­­záltság uralkodik, hiányzik az ötlet, az ízlés. Igaz, az ötletek megvalósításához hely is kell, és a kassai cukrászdák mind kicsik. Sehol sincs az asztalon virág, nincs szőnyeg, nincs illemhely, nincs felszolgálás. A felszolgálást többek közt helyszűke miatt nem lehet megvalósítani. A tizenévesek igénylik a felnöttes bánásmódot, úgy is, hogy kiszolgálják őket. Ha Kassán barátságosabb, szebb cukrászdák lennének, minden bizonnyal sok tizenéves itt randevúzna inkább, mint a kávéházakban. MILICKY JOLÁN Fotó: KÖNÖZSI ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom