Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-02-07 / 6. szám
Pár esztendeje, magyar szakos egyetemistaként cinikus vigasznak tartottam, amit egyik tanárunk elhelyezkedési nehézségeink láttán megfogalmazott. Nevezetesen azt, hogy akkor sem tanultunk hiába, ha végül munkánknak semmi köze sem lesz kitanult szakmánkhoz, mert számunkra adott a lehetőség, hogy a gyermekeinket szépen, jól, hibátlanul tanítsuk meg magyarul beszélni. Hogy azzal is sokat teszünk, ha csak saját utódainkat tanítjuk meg anyanyelvűnk művelt, helyes használatára, mikor arra készültünk, hogy mások gyermekeivel is ezt tegyük ?! Akkor kevésnek, kicsinek tűnt a feladat. Mert akkor a hazai magyar valóságnak még csak egy jóval szűkebb szeletét ismertem. Nyelvi szerkesztőként és riporterként döbbentem rá aztán, mennyire nehéz is a „szépen, jól magyarul". Mert lépten-nyomon találkoznom kellett csehszlovákiai magyarságunkkal, még azzal is, hogy pedagógusok szájából röpködtek az emenvék, óenvék, párkik, jéerdék és a kínkeservvel kimódolt tükörfordítások ... Tanárokat és diákokat hallgatván is gyakran sajdult fel bennem: valóban „erős várunk a nyeN"? Hiszen anyanyeNünkbe már olyan végtelen automatizmussal és természetességgel keverjük a szlovák szavakat, hogy nem is tudjuk, nem magyarul szóltunk. S ha határon túli nyelvtestvéreink értetlenül néznek ránk ezért, még a mi zsebünkben nyílik ki a bicska, még bennünk ordít a kérdés: ezek nem tudnak magyarul?! És eddig csupán a hétköznapi nyelvhasználatról szóltam, szándékosan nem említve egy-egy szakma „nyeNét", szókincsét, mert akkor, ugye — kezet a szívre — szíves-örömest fordítjuk szlovákra a szót, hiszen a terminológiát anyanyelvűnkön sosem tanultuk meg. Nyelvi és emberi restség kérdése volna mindez? Vagy lehetőségéé is ? Úgy gondolom, a kettőé együtt. És itt elsősorban a harmincon aluliakra és a mai gyermekekre gondolok. Arra, hogy mára már létjogosultságot nyert a gyakorlat: menzetiségünk a többség nyelvét az anyanyelve rovására akarja minél jobban, tökéletesebben elsajátítani. Az „ahány nyelvet tudsz, ányi embert érsz" mondás megcsúfolva néz farkasszemet velünk, mert a jövő az ő oldalán áll. Mi pedig egyik nyelvet sem tudjuk, ismerjük, használjuk tisztességesen, mert egyiket sem tanultuk meg. Gyermekünk világra jön, tanulja. Tisztelet a nyelvnek Fotó: Könözsi István mondja az első szavakat. Tőlünk tanulja őket. Azután bölcsődébe kerül, s a vegyes lakosságú városok bölcsődéinek zömében vagy két nyeNen. vagy csak szlovákul beszélnek vele. Ő is használni kezdi a másik nyeNet, s szülője válogatja, hogy kap-e ugyanolyan intenzív „adagot" anyanyelvéből is... Azután következik az óvoda, amely már mérhetetlenül fontos a későbbi iskolai tanulmányok, de a tudatos nyelvfejlesztés és nyelvhasználat szempontjából is. Vajon hány szülő mérlegel ilyenkor, a beiratások táján, hogy milyen tannyelvű óvodába adja a kicsit? A többség a legközelebbit választja, azt, amelyik útba esik munkából jövet-menet, vagy az üzemit, ahol — sajnos — a pedagógiai szempontok nem mindig elsődlegesek ... Mert ki törődik azzal, hogy a gyermekek zömét óvodáskoruk elértével így kettős stresszhatás éri? Kiszakadnak a számukra biztonságot jelentő családból, meg kell tanulniuk alkalmazkodni egy nagyobb, másfajta közösséghez. S ha ehhez még a másik „új", az idegen nyeNi közeg társul, szellemi —- de fizikai — fejlődésünkben is mély nyomokat hagyhat, s nem éppen kedvezőeket „Az élet nehéz, az érvényesülés útja göröngyös. Minél hamarabb megszokja, annál jobb lesz neki" — oktatott ki egyik ismerősöm, amikor gyermekem lelki és testi épségét féltvén a lakhelyünktől sokkal távolabbi, ám anyanyeNi óvoda mellett döntöttem. Nem hiszek az ilyen érvényesülésben. És az „érvényesülést" sokkal hamarabb kell kezdeni. A gyermek életének első pillanataiban. Azzal, hogy öntudatot önbecsülést nevelünk belé, úgy tanítjuk meg anyanyeNére, hogy azzal birtokba vehesse a világot s ebben a világban benne foglaltatnak az idegen nyelvek is. Szülőként gyermekünkért akkor tehetjük a legtöbbet, ha megteremtjük számára a lehetőséget, hogy személyiségét, képességeit teljes mértékben kibontakoztathassa. S ezt nem azzal tesszük meg, ha óvodás korú fiunkat-lányunkat arra kényszerítjük, hogy újra a szavak-fogalmak tanulgatásánál kezdje — pedig szellemileg már egy fejlettebb szakaszban van —, hanem azzal, hogy felkészítjük őt arra, iskolába kerüNén ugyanolyan tisztelettel és megbecsüléssel tanulja majd az idegen nyelveket is, amilyennel anyanyehére tanítottuk. Neszmériné Gyurkovits Róza A Szlovákiai Nöszövetség hetilapja XXXIV. évfolyam Főszerkesztő: HARASZTI-MÉSZÁROS ERZSÉBET Főszerkesztő-helyettes: JANDÁNÉ HEGEDŰS MAGDA Megbízott főszerkesztő-helyettes: HRTANNÉ ZSEBIK SAROLTA mérnök Szerkesztőségi titkár: NESZMÉRI RÓZA Grafikai szerkesztő: ZALKA KATALIN Tördelöszerkesztö: SCHREIBEROVÁ KATARINA Kiadja a Szlovákiai Nőszövetség KB ZIVENA kiadóvállalata., 812 64 Bratislava, Nálepkova 15 - Szerkesztőség 812 03 Bratislava, Martanovicova 20. Telefon — titkárság: 585 19; főszerkesztő 549 25 — Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat — Megrendelhető bármely postahivatalban vagy kézbesítőnél — Előfizetési díj negyedévre 36,40 Kos. — Külföldi megrendelések: A Posta Központi Sajtókiviteli és Behozatali Szolgálat — PNS. Ústredná expedicia a dovoz tlace, 817 59 Bratislava, Gottwaldovo nám. 6. Magyarországon terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőnél és a Posta Központi Irodánál (Budapest V., József-nádor tér 1.) — Előfizetési díj: évi 180-Ft — Csekszámlaszám MNB 215-96 162 — A SUTI 6/28 engedélyével. Nyomja: Vychodoslovenské tlaciarne n. p„ 042 67 Kosice, Svermova 47. Indexszám: 49 413 Kéziratokat és képeket nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Címlapunkon: A tél örömei. Könözsi István felvétele.
