Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-11-20 / 47. szám
1694. november 21-én született Voltaire francia filozófus 1896. november 23-án született Klement Gottwald 1864. november 24-én született Henri de Toulouse-Lautrec francia képzőművész 1909. november 24-én született Cyprián Majemík jeles szlovák képzőművész 1959. november 25-én halt meg Gérard Philipe francia színész Önéletrajz töredékekben Örkény István Párbeszéd a groteszkről című könyvében nyilatkozza, hogy egész életében egy nagyregényt szeretett volna írni. Olyan regényt, mely terjedelmében is, súlyosságában is fölér a legnagyobbakéval. Nem sikerült neki. Drámaival, egyperces novelláival, kisregényeivel azonban fölért a legnagyobbakhoz. Mindemellett érdemes odafigyelni, micsoda hallatlan energiát fektetett nagyregény-töredékeibe. Négy regénytöredék — A Bónis család, a Babik (mely korábban külön kötetben is megjelent) a Tatárfutás, a Másik út regénye — életmüsorozatának legújabb kötete, mely meglepetés, igazi siker. Ezek az írások jellegzetesen Örkényiek. Groteszk, ironikus, modem próza. A nagyregény lehetősége — kétségtelen — a Babikban és a Másik út regényében villan fel: erős az alapanyag, jól eltalált a hang, tökéletesen megalkotottak a figurák. A Babik, ez a harsány szatíra az ötvenes évek dogmatikus Magyarországból telitalálat. Töredékesen is az. Talán azért nem sikerült kiteljesíteni, mert nem lehetett fokozni. Csak befejezni; vagy abbahagyni. Az álkulcsgyár igazgatójától kezdve egészen a nem létező, kitalált Babik nevű élmunkásig (akit egy Adameszkó nevű mester talál ki, hogy dupla fizetést húzzon) mindenkit görbetükörben látunk. A bürokrácia megvédi a papíron létező segédet. A helyzetet tetézi, hogy az igazgató titkárnője látatlanban is beleszeret az élmunkásba. Nem lényeges, hogy mi a végkifejlet. A részletek a fontosak: a hangulat, a szennyezett levegő, a gondolkodás. A nagyot mondás mögött a roppant üresség. Egy elfuserált szemlélet tökéletes rajza — és leleplezése. A Másik út regénye tényregény. Mint a legjobb mai tárgyú szovjet és amerikai regények. Örkény rátalált arra az útra, amely mostanában hódít a világirodalomban. Dokumentumanyagokkal, riportokkal megközelíteni a lényeget. Váltogatni az idősíkokat. S az író jelenléte mint összekötő kapocs. Aki mindent lát, mindent hall. De nem beszél. A tények beszélnek. A tabló összefogásával és befejezésével talán megszületett i(0lna a várva várt „nagy" regény. Négy regénytöredék egy kötetben. Önéletrajz, ha akarjuk. Örkény azonban itt sem önmagáról beszél. Hanem az életről és a társadalomról. Mint ahogy minden nagy író. (Szépirodalmi — Madách) Mészáros Károly Népi kölcsönhatások A maga nemében úttörő tanácskozást tartottak október közepén a Miskolci Akadémiai Bizopttság székházában. A magyar tudományosság történetében először fordult elő, hogy kifejezetten az interetnikus kapcsolatokra összpontosító konferenciát hívjanak össze. A rendező szervek — láthatóan súlyt helyeztek a komplex, tudományközi megközelítésre: a néprajzi, történeti szempontok mellett nyelv- és irodalomtudományi, szociológiai és közgazdasági aspektusé előadások is elhangzottak. Az első szekció átfogóbb, általánosabb jellegű előadásainak sorában áttekintették Északkelet-Magyarország néprajzi és interetnikus kutatásának a kibontakozását és főbb tendenciáit. A következő szekció két, népi építészettel foglalkozó előadását Bakó Ferenc és Fám László tartotta. Több referátum foglalkozott a felsö-magyarországi kárpátukránok migrációjával, tárgyi és szellemi emlékeivel, hagyományaival. Egy teljes ülésszakot szenteltek a térség legmarkánsabb népi kölcsönhatásának: a magyar—szlovák kapcsolatok kérdéskörének. Krupa András a megye szlovákságának életére vonatkozó eddigi kutatásokat foglalta össze. Sigmundová Marta a Komensky Egyetem néprajzi tanszékén folyó interetnikai életmód-vizsgálatokról számolt be. Cs. Schwalm Edit a táplálkozás, Méry Margit és Fügedi Márta a népviseletek, a textil-háziipar területén kimutatható átvételek kérdéskörét taglalta. Petercsák Tivadar a zemplini szlovák vándoriparosok migrációjával, Viga Gyula pedig a bükki szlovák falvak szerepével foglalkozott a táji munkamegosztásban. Márkus Mihály, Répáshuta helynevének interetnikus vonatkozásairól, Sirácky Jan a 18—19. századi szlovák népmozgásokról. Kapros Márta a nógrádi nemzetiségek vallási, társadalmi elkülönüléséről szólt. Nádasi Éva négy dél-dunántúli megyében, a gazdálkodás és az etnikum összefüggését feltáró faktoranalízises kutatásaira utalt. Bodnár Mónika előadása egy alsó-gömöri szlovák falu asszimilációs folyamatait, Szabó László az észak-magyarországi népek rokonsági kifejezéseit elemezte. A záró szekció a magyarság más, eddig még nem tárgyalt népcsoportokkal való kapcsolatait helyezte előtérbe, így Kantor Ryszard és Bödi Erzsébet a határon túli lengyelekre irányuló ún. polóniai kutatásokat, s ezen belül a magyarországi lengyel szórványok életét ismertette. Balassa Iván Tokaj-Hegyalja németéinek építkezésével. Páll István az egykor észak-tiszántúli románság jellemzőivel foglalkozott. A térség cigány népességének kultúra-átvételét Vekerdi József ecsetelte. A konferencia idejére az előadások nagyobbik részét a Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványsorozatának XV. köteteként megjelentette „Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon" címmel. Az előadások, eszmecserék, viták szakmai hozadókán túl — sokak véleménye szerint — a tanácskozás és a könyv jól szolgálja az itt élő népek egymásra utaltságának, sorsközösségének a tudatosítását is. Székely András Bertalan A sokarcú Jevtusenko A neves szovjet költő, Jevgenyij Jevtusenko néhány évvel ezelőtt a Lityeratumaja Gazeta hasábjain egy kisebb írásában felszólította írótársait, hogy ne „ragadjanak le" egyetlen műfajnál, alkossanak több műfajban. A legjobb példáját ennek saját maga szolgáltatja, hiszen olvashattuk az újságokban, hogy eljátszotta egy Ciolkovszkijról szóló film főszerepét, ez év elején fotókiállítása volt Budapesten, az utóbbi napokban pedig arról értesülhettünk, hogy a felújított velencei filmfesztiválon sikerrel mutatták be Óvoda c. filmjét, amelynek egy személyben forgatókönyvírója, rendezője s egyik epizódszereplője is. S a legújabb adalék, amely tovább gazdagítja és árnyalja a Jevtusenkóról kialakított ember- s művészképünket: a Szovjet Irodalom legutóbbi két száma Soproni András élvezetes fordításában közölte Jevtusenko nagyepikai vállalkozását, az Ahol a vadgyümölcs terem című terjedelmes regényét. S mert ez a regény a Szovjetunióban — 100 ezres példányszámban! — már másfél esztendeje megjelent, a folyóirat egyszersmind Ízelítőt nyújt abból a szakmaikritikusi vitából is, amely e sok vonatkozásban rendhagyó mű megjelenését követte. Nagyon nehéz ugyanis megszokott, hagyományos regényfogalmunk szerint kezelni Jevtusenko új müvét. Nincs a cselekményt és a mondanivalót a középpontból mozgató, továbbvivö főszereplője, egy kis túlzással azt is állíthatnánk, hogy a főhős maga az élet, a múlt, a jelen és a jövendő. A kitetsző rendező elv és a világos regénykoncepció hiányát érezheti valaki a látszólag véletlenül sorjázó epizódok olvastán. „Mozaikszerüségében" ez a regény azonban azt a kötetlenséget, szabadságot és nyitottságot követi, mint amilyen csodálatosan szabad, meglepő és nyitott tud lenni maga az élet, a maga teljes nagyságában, rejtélyességében és bonyolultságában, kis és nagy problémáival együtt. Csaldonok, azaz tősgyökeres szibériai oroszok közé vezeti el olvasóját Jevtusenko, a mérhetetlen szabadság igézetét kínáló, vadgyümölcstermő tajgába. Hitelesnek érezzük azonban az általa teremtett atmoszférát a Föld körül keringő űrhajó belsejében, egy amerikai rock-együttes koncertjén, az interjút adó Salvador Allende chilei elnök dolgozószobájában, a közetkutató geológusok mindennapi munkájában s a legkülönbözőbb irodalmi és művészkörökben. Néha azonban olyan érzésünk támad, hogy a kevesebb több lenne; a szerző szándéka vitathatatlan, a hosszas eszszéisztikus és filozofikus fejtegetések azonban egyáltalán nem erősítik az egyébként vérbő próza szövegét. Bereck József Három nap jazz Három estén élvezhették a jazzrajongók kedvenc műfajuk kitűnő előadóinak produkcióit a bratislavai Művelődési és Pihenöparkban. A műsort hagyományosan a bratislavai jazzmuzsikusok nesztora, Peter Lipa konferálta az évenként összegyűlő jazzcsaládnak, amelynek lelkivilágát teljesen hatalmukba kerítették az előadott művek. Pénteken elsőnek „hazai fiúk" szolgáltatták a zenét, a kiváló dobos, Pavol Kozma Esprit Band-je. Az öt fúvós mellett Lubomír Hajóssy (gitár) és Juraj Griglák (basszusgitár), valamint a csoport billentyűsének játéka ragadta magával a közönséget, pedig az együttes áltagéletkora alig több húsz évnél. Utánuk a lengyel Heavy Metal Sextett lépett a pódiumra. A csoport tagjai, ahogy az általában lenni szokott, különkülön is bemutatták tudásukat, s lelkes tapsot arattak. Koncertjük után azonnal indultak Varsóba, a nagy hagyományú jazzfesztiválra, a Jazz Jamboree-ra. Harmadikként a prágai, négytagú Jazz Celula játéka örvendeztette a jelenlevőket. Azaz öttagú, ugyanis a produkció elején az együttest kísérő jámbor kutya is megjelent a pódiumon, s otthonosan mozgva a hangfalak és a hallgatóság között nem hagyta hidegen a közönséget, s az együttes „atyja", a trombitasztár Laco Déczi sem, aki száraz humorral konferálta a számokat. Déczi azonban valóban kitűnő „cellulát" (sejtet) alakított újjá. Ütőhangszereken fia, az ifjabb Déczi ragyogóan hangsúlyozott, plasztikusan érvényesítette tiszta stílusát. A vele egykorú gitáros és baszszusgitáros kiváló társ volt, zenei impulzusaikkal egymást mind nagyobb teljesítményre ösztökélték. Az est fénypontja, a legintellektuálisabb zenét játszó egyesült államokbeli Oregon együttes volt. A kvartett tagjai ámulatba ejtették a jelenlevőket kifinomult zenei tudásukkal. Virtuóz játékukkal bámulatosan sok hangszeren misztikus, sejtelmesen lágy hangulatot varázsoltak, kiragadva a közönséget az előző együttesek európai zenei hatása alól. Szombaton a Prágai Jazz Kvartett kezdte a műsort. A négy zenész játékával kiegyensúlyozott, jó benyomást keltett. Az utánuk következő szólózenész, Stanislav Sojka Lengyelországból, olyan élményt nyújtott, amilyet azon az estén senki. Sojka azokhoz az előadóművészekhez tartozik, akik azonnal megnyerik a közönséget. Odaadó éneklését kitűnő zongorajátékkal kíséri. Hangjával, szabálytalan frazírozásaival őszintén fejezte ki belső énjét, érzéseit, hitét. Saját bevallása szerint előadása közben a szöveg improvizálása boldogítja, vonzza leginkább. A várva várt csemege kakofónia alakjában lepte meg a közönséget. A Peter Brotzmann — Keith Tipett Quartettben Julie Tipett sikolyai, sóhajai, sikongásai, vonításai, makogásai és éneklése tette gazdagabbá Peter Brotzmann szaxafonista visító-tülkölö és Conrad Bauer puzónját nyöszörögtető, valamint Willy Keller ütős és Keith Tippett billentyűs zenéjét. Ez a teljes egészében improvizált játék kaotikus rögtönzéseivel a pillanatnyi lelkiállapot és érzékiség hol korbácsoló, hol nyugtató impulzusainak kifejezése volt. Vasárnap, az utolsó estén a kiváló Manfred Hering (gitár) és Helmut Saschse (szaxofon) duóját dobusuk egészítette ki a gyakran improvizációra épülő avantgárd jazz előadásával. A szimpatikus Petrasz Visnyiauszkasz kvartettje Litvániából a fiatalabb elő-
