Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-11-20 / 47. szám
gem, nem biztos, hogy összeházasodtunk volna katonaság előtt. Utána biztosan! De Így sem baj. Szerintem a távollétem csak fokozza az érzéseinket. Érzelmi kötődésünk erősebb, mint valaha. És ez nagyon jó, többet ér minden vagyonnál . . . — Nem féltékeny a feleségére? — Á, egyáltalán nem! Tudom, hogy előfordul mindenféle eset, de nálunk falun, ahol mindenki mindenkit ismer és figyel, nem nagyon. A feleségem különben a szüleimnél lakik. Kilencszázötven korona segélyt kap, de a mami is segíti őt. Nekem egy fillér sem kell. Megtanultam spórolni... — fejezi be mosolyogva Karol. Amikor kimegy, Rumanko százados elmesél egy történetet. Az egyik katona minden pénzét félrerakta, hogy ajándékot vehessen a feleségének, amikor leszerel. Vett is neki szörmekucsmát hétszáz koronáért. Csakhogy otthon kellemetlen meglepetés fogadta: a felesége már mást szeretett, s azóta elváltak. Hát ilyen esetek is vannak ... A huszonkét éves Ivan házasságának története sokban hasonlít Karolék házasságához. Ök is már régóta ismerték egymást, hosszabb ideje jártak együtt, s mikor Ivánt nem vették fel a főiskolára, és be kellett vonulnia, úgy döntöttek, hogy összeházasodnak. Egyhónapos házasok voltak, amikor kiderült, kisbabájuk lesz. Volt nagy öröm, mert az orvosok azt mondták Ivan feleségének, hogy talán sosem lesz gyereke, de ugyanakkor jött az aggodalom, bírja-e majd egészséggel a terhességet... Ma héthónapos a kislányuk. — Nálunk laknak, az anyu is sokat segít a feleségemnek. Pedig először nem voltak elragadtatva, mert ő fél évvel idősebb nálam. Nálunk ez még nemigen szokás, de már ez a csoda is elmúlt... Ötször voltam otthon eltávozáson. Igyekszem úgy viselkedni, hogy ne legyen velem semmi baj, hiszen én, mint férj és apa már nemcsak magamnak tartozom felelősséggel! És spórolok is. Amíg dolgoztam, 15 ezer koronát sikerült megtakarítanom ... — mondja büszkén. Ezek voltak hát az „öreg" katonák, gondolom magamban. Magabiztos, imponáló fellépés, csupa optimizmus. Próbálom magam a helyükbe képzelni — bár állítólag erre egyetlen nő sem képes —, s megértem, hogy hiszik, amit mondanak, éppúgy, mint a bányász hiszi, hogy nem szakadhat rá a tárna. Máskülönben nehéz lenne a családtól elszakadva létezni... Hatalmas termetű fiatalember lép be a helyiségbe. Első pillantásra látni rajta, hogy újonc. Mint egy rakás szerencsétlenség ... Huszonkét éves, egyhetes katona és háromhetes kislánya van ... — Ma kaptam az első levelet otthonról. A feleségem képet is küld benne. Megnézi? — kérdezi bátortalanul... A képen ott van ő, Jirka, nagy szőke szakállal, mellette a felesége, aki fodrász, és apja óriási két tenyerében, mint élő bölcsőben fekszik a pindurka kislány... Jirka nézi a kezemből Rumunko századoshoz vándorló fotókat, és bizony majdnem elsírja magát... A nevelőtiszt felméri a helyzetet, és gyorsan beszélni kezd, látszólag nekem, de valójában a kiskatonának. — Az első hónap a legnehezebb. Az idő lassan vánszorog, reggel azt várja az ember, mikor lesz már este, éjjel pedig nem tud aludni ... Aztán itt van egy csomó tulajdonképpen egyszerű dolog, amit eddig más csinált helyetted, mint például a cipőtisztítás. S a nős katonák számára a legrosszabb, hogy minden pillanatban arra gondolnak, nem beteg-e a kicsi, mit csinál a feleségük ... Persze, ez is elmúlik, mint a legtöbb krízis az ember életében ... Jirka kicsit magához tér, s látszólag jobb hangulatban távozik. A húszéves, ugyancsak újonc Stano lép be az ajtón. Egy éve nős, kéthónapos a kislánya. — Valójában én úgy terveztem, hogy csak 25 éves koromban nősülök majd meg, mert az az igazság, hogy a lányok nem túlságosan érdekeltek. Azután egyik barátom bevonult, és a búcsúbálon én is ott voltam. Ott ismerkedtem meg a feleségemmel. Ekkor táncoltam életemben először, arra is ő tanított meg. Azután beszélgettünk, és rájöttem, hogy az életről meg a fontos dolgokról egyformán vélekedünk. Azt, hogy három évvel idősebb nálam, csak egy héttel később tudtam meg. Akkor mondta azt is, hogy ha nem gondolom komolyan az együtt járást, mondjam meg neki, mert ő már öreg ahhoz, hogy csak úgy járogasson valakivel. Nekem épp ez az egyenesség tetszett meg rajta. — Mit szóltak a szülei, mikor bejelentette, hogy megházasodik? — Nem örültek. Az ő szülei is mondták, hogy jól gondoljuk meg, de mi úgy vélekedtünk, ha egymáshoz tartozunk, gyorsabban telik majd az idő. Főleg, ha gyerekünk lenne. Mert eredetileg nem volt állapotos a feleségem! — És arra nem gondoltak, hogy a kisbabával egy csomó gondot is a nyakába vesz majd? — De igen. Csakhogy épp ezzel telik az idő! Eltesz-vesz a lányunk körül a feleségem, és úgy eltelik majd a két év, hogy észre sem vesszük!. Nem hiszem, hogy megromolhatna a viszonyunk. Ismerem őt, bízom benne ..., bár egy kicsit azért féltékeny vagyok. Tudom, hogy semmi baj sem történhet, csak éppen ..., szóval én borzasztóan kötődöm a feleségemhez és a lányomhoz ... A befejezés egy sóhaj... Véget ér „felderítésem" a kaszárnyában. Vegyes érzésekkel távozom. Sajnálom ezeket a katonaférjeket, mert hát ők csak egyoldalúan, a saját szemszögükből látják az otthoniak és a maguk helyzetét, ugyanakkor bízom benne, hogy nem fognak csalódni... Végül engem is Rumanko százados „billent helyre", amikor azt mondja: — Nem tartom helyesnek ezeket a korai házasságkötéseket. A feleség egyedül marad a gyerekkel, egyedül ápolja, amikor beteg, egyedül cipeli a kocsit, a szatyrokat, s még csak az a lelki vigasza sincs meg, hogy otthon várja valaki... De a férjek helyzete sem irigylésre méltó. Sokszor elég egy roszszul elsült vicc, és komoly következményei lehetnek. Na és a gyerek? Nem ritka, hogy két vagy két és fél éves, amikor először látja úgy istenigazából az apját... Nem, én nem tudom helyeselni ezeket az éretlenül kötött házasságokat... Azt is meg kéne nézni, hány végződik közülük válással...!! Dr. LÁM PL ZSUZSANNA Versenyezzen velünk A második világháború egyik legjelentősebb csatájáról a háború alatt és után is sok résztvevő írt — államférfiak, politikusok, közéleti személyiségek, katonai vezetők, művészek. Tollat ragadtak barátok, de ellenségek is. Ezekből az írásokból ajánlunk néhányat olvasóink figyelmébe. Isten hozzád, apám! Ez az utolsó levelem. Te azt mondtad nekem: „Légy hü a zászlóhoz, és győzni fogsz." Emlékszel? Németországban eljött az idő minden értelmes ember számára, hogy elátkozza ezt a háborút. Nem fogunk győzni. Csak a kétségbeesés maradt és halálra szánt katonák. Sztálingrád — kalandorvállalkozás. Te, apám, megakadályoztad, hogy megtaláljam az utamat az életben, most magam választok utat, de az az ellenkező irányba vezet. H. Fiedler, Wehrmacht-főhadnagy apjához írt leveléből. 1943. január ... Mint már írtam neked, november 21. óta körül vagyunk zárva. Helyzetünk reménytelen, de parancsnokaink ezt nem akarják elismerni. Pár kanál lóhúsból főzött híg levesen kívül semmit sem kapunk, ha valami egyéb is jutna, azt a parancsnok kapja és a kompániája. Biztosan nem hiszed, pedig így van. Az újságókban és a rádióban titeket mindenféle hazugsággal áltatnak, de a valóságban egészen máskép fest az a híres bajtársiasság .. . Adja isten, hogy egyszer hazatérhessek, és elmondhassam az embereknek, milyen is a front valójában. Ft. Schwarz Wehrmacht-altiszt feleségéhez írt leveléből. 1943. január Az egyesült nemzetek adósai a Vörös Hadseregnek eltökéltségéért, hadi érdemeiért és azért a hatalmas áldozatért, melyet a végső győzelemért hozott. Mackenzie King, Kanada miniszterelnöke, 1943. február Fogadják, kérem, gratulációmat Paulus tábornagy kapitulációja és a 6. német hadsereg szétverése alkalmából. Ez valóban bámulatos győzelem. Winston Churchill, Nagy-Brítannia miniszterelnöke. 1943. február A Vörös Hadsereg diadalmas offenzívája olyan helyzetet teremtett, amely napirendre tűzi a Franciaország felszabadításáért indítandó nemzeti felkelést. Maurice Thorez, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára. 1943. ' március Az első forduló kérdései: OAz 1942. július 17-től 1943. február 2-ig tartó csata fordulópont volt a háborúban. A fasiszta haderő elvesztette a szovjet—német arcvonalon akkor harcoló erőinek negyedrészét. A város és védőinek emlékére később a Mamajev Kurgánon monumentális emlékművet állítottak fel. Melyik szovjet városról, melyik csatáról van szó? Ki volt a CSKP moszkvai vezetőségének fő képviselője? Sosztakovics egyik ismert művét 1941 végén az ostromlott Leningrádban írta. Melyik ez a mű? A helyes válaszokat november 30-ig adják postára. A levelezőlapra ne felejtsék el felragasztani versenyünk szelvényét!
