Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-11-13 / 46. szám
KUCKÓ KALÁZSN&A AZ IGAZI ÉGSZÍNKÉK BALAZS BÉLA Az igazi égszínkék (részlet) Ferkó úgy félt a másnaptól, hogy aludni sem tudott éjjel. Nyitott szemmel feküdt, és forgolódott az ágyban, és mindig csak ezt gondolta: „Hátha holnap reggelre az asztalon fekszik a berlini kék." A hold világosan sütött be az ablakon, és a szoba kísérteties látványt nyújtott. Édesanyja nyöszörgött álmában. Ekkor Ferkó hirtelen valami kéket pillantott meg a padlón. „A festék!" — gondolta ujjongva, és felült, hogy kiszálljon az ágyból. Ekkor a kék folt megmozdult. Kétszer körbefutott, és eltűnt a szekrény alatt. Egér volt. Kék egér! No, most már tudta Ferkó, hová lett a berlini kék. Az egér felfalta, és egészen belekékült. És most már azt is tudta, hogy a festék véglegesen és visszahozhatatlanul elveszett. Mert az egér gyomrából hogy szedje vissza? Mit mondjon holnap az iskolában? Ezt azonban nem tudta, és keservesen sírni kezdett. Kedves Barátom, egy csodálatos mesekönyvre hívom fel a figyelmedet. Az igazi égszínkék-re. Balázs Béla írta majd három évtizeddel ezelőtt. Talán a te édesapád és édesanyád is ismeri, olvasta Ferkó megható történetét még gyermekkorában. Most új kiadásban kapható a boltokban. Olvasd el te is! Másnap reggel szomorúan ment iskolába. Lassan-lassan ballagott, mert félt. Mire a kapuhoz ért, nyolc óra már el is múlt, és a tanítás megkezdődött. A pedellus a kapu előtt állt. — No, Ferkó — kérdezte —, elhoztad a berlini kéket? Ahogy Ferkó ezt meghallotta, úgy megijedt, hogy nem mert a festék nélkül bemenni az iskolába. Megfordult, és futni kezdett. Ment, mendegélt az utcán, könyveivel a hóna alatt, maga sem tudta, hová. Lassan bandukolt, és mindegyre csak a földre nézett. Mert egyre azt remélte, talán mégiscsak felbukkan valahol egy berlini kék. Vagy talán kettő is fekszik valahol egymás mellett... így ballagott, az egész utcát végigkutatta. De festéket nem talált. Talált azonban szép, színes cserépdarabokat és csillogó köveket. Ezeket zsebre vágta. Mert hátha drága kincsek, ki tudja? Akkor aztán el lehet majd adni, és a pénzen akár száz berlini kéket is vásárolhat. így ballagott Kalmár Ferkó egyre messzebb, és a végén kijutott a városból egy rétre. Egy darabig még tovább sétált a dűlőúton. Ekkor megpillantott egy kék búzavirágot, és letépte. „Ha még sok búzavirágot találok — gondolta —, hazaviszem, a kék nedvüket kifacsarom egy pohárba, aztán megszárítom az ablakban. A naptól megkeményedik, és gyönyörű festék lesz belőle, százszor szebb, mint az a vacak berlini kék." Ezt sütötte hát ki Ferkó. De több búzavirágot nem talált, egy szál pedig kevés volt ahhoz, hogy a nedvét kifacsarja. Egyszerre csak meghallotta a déli harangszót, szíve nagyon nehéz lett, mert most már haza kellett mennie. Festéket nem talált, de iskolában sem volt. — Istenem! — sóhajtott. — Mi lesz ebből? Hát ahogy megfordul, az iskola pedellusa áll előtte. Ferkó el akart futni. De a pedellus nagyon barátságosan mosolygott, és így szólt hozzá: — Ejnye, Ferkó, hát miért nem szeded le ezeket a virágokat, hogy festéket készíts belőlük? Nézz körül, a rét telis-tele van velük. Ferkó körülnézett. Hát csakugyan, az egész rét óriási, gyönyörű, kéknél kékebb virágokkal volt telis-tele. Ilyen szépet még egész életében nem látott. — Kérem szépen, lehet ezekből a virágokból festéket facsarni? — Hát persze. Csak szedd le már. Ferkó gyorsan nagy csokrot szedett magának. — És miért nem voltak előbb is itt ezek a virágok? — kérdezte. — Mert ezek olyan virágok, hogy éppen csak délben virítanak, és csupán egyetlen percig. Siess hát azzal a csokorral! Alig mondta ezt ki a pedellus, hát a kék virágok hirtelen eltűntek a rétről. De Ferkó marka már tele volt velük. — Mi a neve ennek a virágnak? — kérdezte a pedellustól. — Ennek a neve: az igazi égszínkék — felelte a pedellus. — De most csak siess haza. Anyád észre ne vegye, hogy lógtál az iskolából. Novák tanító úrnál majd elintézem a dolgot. Tehát ez az igazi égszínkék. Amikor Ferkó hazaért, édesanyja éppen ebédhez terített. Ferkó gyorsan a padláshoz vezető falépcsö alá rejtette a virágokat, s aztán bement anyjához. A mama persze azt hitte, hogy Ferkó az iskolából jön, és minden rendben van. Janiga József rajza ZELK ZOLTÁN Fölkeltek a madarak Hamarabb mint a Nap, fölkellek a madarak. Hajnali ég alatt elfütyiilik álmukat. Elmondják álmukat, meglebhentik szárnyukat. Lebbentik szárnyukat, fáról fára szállónak. Keresik, hol akad reggelire jó falat. Egy falat, két falat, kukacok és bogarak. Mire főikéi a Nap, jóllaknak a madarak! (nőié)
