Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-11-13 / 46. szám

Hová tegyük ? Jól emlékszem nagyanyám ruhásládájára. Kulcsra zárt fedele ritkán nyílt ki, s olyan kincseket rejtett, amely kíváncsiságot váltott ki a gyermek/elkekben. Többek között a nagy zöld vászontárcát, amely a családi „vagyont" őrizte. Városba menet vagy költségesebb bevásárlás előtt vette elő nagyanyám, esetleg akkor, ha a tojás, tej árából összegyűlt annyi, hogy érdemes volt kinyitni a ládát. Nagyanyám még nem ismerte a takarékpénztárt, betét­könyvet, átutalási betétszámlát; a falusi ember ruhásládá­ban, szekrényben, a szalmazsákban rejtegette nehezen gyűlő garasait. S ami egyszer ide bekerült, azt nehezen adták ki. Mert a pénz lassan szaporodott; sok időbe telt, amíg földre, marhára futotta belőle. Én egy virágokkal díszített tejesbögrébe rakosgattam szorgalmasan a hozzám kerülő filléreket, nagy reményeket fűzve értékükhöz. Színes ceruzára gyűjtöttem őket. Születésükkor gyermekeim takarékbetétkönyvet kaptak a szakszervezettől. Azóta is így gyűjtik az ajándékba kapott papírpénzt, az aprót pedig a spórolás jelképévé vált malac­perselybe rakják, amit karácsony előtt nagy élvezettel és kíváncsisággal nyitnak ki. így öröklődik nemzedékről nemzedékre a takarékosság igénye: csak a formák és a célok változtak közben. Mert ma már nem földre és jószágra gyűjtünk, mint nagyanyáink idejében, hanem lakásra, berendezésre, autóra, s ki tudja, gyermekeink, mire költik majd takarékba vitt pénzüket... A lényeg nem is az, mert ez egyénenként változó, hanem az, hogy gyermekeinknek is átadjuk a takarékosság fontos­ságának tudatát, a pénznek, az értékeknek, mint becsüle­tes munkánk eredményének megbecsülését Lakosságunk többségében él ez az igény. Hiszen Szlová­kiában csupán ez év szeptemberéig több mint 13 milliárd 485 millió koronát helyeztek el a takarékpénztárakban. A lakosság megtakarított pénze jelenleg meghaladja a 61 milliárd 507 millió koronát, ami azt jelenti, hogy átlagosan minden lakosra 11 500 Kcs takarékbetét jut. Valljuk be őszintén, ez nem kis összeg. Munkánk, szorgalmunk ered­ménye. melyet nem akarunk elaprózni — tartósabb, na­gyobb célokra szánunk. A lakosság takarékosságára az államnak is szüksége van. A takarékpénztárakban elhelyezett pénz ugyanis je­lentős forrása a népgazdaság fejlesztésére szánt hitelnek. Az utóbbi években pedig, amikor a nemzetközi helyzet egyre nehezebbé tette a hitelfelvételeket, minden hazai forrásból származó koronának megörült az állami bank — főleg, ha az hosszabb lejáratú, nagyobb kamatra helyezett betétekből adódott. A takarékosságnak ma már nagyon sok formája ismere­tes. Nincs is talán olyan család, amelynek ne lenne egy-két betétkönyve. Legtöbb munkahelyen a szakszervezet betét­könyvvel ajándékozza meg a dolgozók újszülöttjét, majd később, amikor eljön az ifjúsági takarékosság ideje — Szlovákiában jelenleg 24 ezer lány és 18 ezer fiú takaré­koskodik — újabb betétkönyv kerül a családba. Megtakarí­tott pénzünket ezenkívül két-, három és fél, négyszázalékos kamattal helyezhetjük betétbe, attól függően, mikorra ter­vezzük az összeg kivételét Takarékoskodhatunk egyénileg és kollektíván — rendszeresen is. Sőt a legújabb takaré­koskodási forma a nyugdíjasok számára is lehetővé teszi a takarékoskodást. Úgy is mondhatnám tehát hogy takaré­koskodhatunk egész életünkben, gyűjthetjük munkánk el­lenértékét. Nem a ruhásládába, szekrénybe, párna alá rejtve pillanatnyilag fölösleges koronáinkat hanem okosan, gazdaságosan, az egyén és a népgazdaság számára hasz­nos helyen: a takarékpénztárban. H. ZSEBIK SAROLTA KÖNÖZSI ISTVÁN felvétele A Szlovákiai Nőszövetség hetilapja XXXIV. évfolyam Főszerkesztő: HARASZTI-MÉSZÁROS ERZSÉBET Főszerkesztő-helyettes: JANOÁNÉ HEGEDŰS MAGDA Szerkesztőségi titkár: NESZMÉRI RÓZA Grafikai szerkesztő: ORDÓDY DÉNES Kiadja a Szlovákiai Nöszövetség KB ZIVENA kiadóvállalata., 812 64 Bratislava, Nálepkova 15 — Szerkesztőség: 812 03 Bratislava, Martanoviőova 20. Telefon — titkárság: 585-19; főszerkesztő: 549 25 — Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat — Megrendelhető bármely postahivatalban vagy kézbesítőnél — Előfizetési dij negyed évre 36,40 Kés. — Külföldi megrendelések: A Posta Központi Sajtókiviteli és Behozatali Szolgálat — PNS, Ústredná expedicia a dovoz tlaée, 810 05 Bratislava, Gottwaldovo nám. 6. Magyarországon terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőnél és a Posta Központi Irodánál (Budapest V.. József nádor tér 1.) Előfizetési dij: évi 180,— Ft — Csekkszámlaszám MNB 215-96 162 — A SÜTI 6/28 engedélyével. Nyomja: Vychodoslovenské ttacíame n. p„ 042 67 Koéice, Svermova 47. Indexszám: 49 413 Kéziratokat és képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Címlapunkon: H iivösebb napokra Nagy László felvétele (nŐ2)

Next

/
Oldalképek
Tartalom