Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-11-06 / 45. szám

1917. november 7-én tört ki a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom. Ez a nap a Szovjetunió állami ünnepe s a cseh­szlovák-szovjet barátsági hónap kezdete 1909. november 8-án született Katherine Hep­­bum, világhírű filmszínésznö 1914. november 8-án született Pá­­tay Pál, neves ma­gyar archeológus november 10-e az ifjúság nemzetkö­zi napja 1759. november 10-én született Friedrich Schiller német költő, drá­maíró 1909. november 12-én született Július Neműik szlovák képzőmű­vész (nő 18) KÖNYV A Mester és Margarita Mihail Bulgakov (1891—1940) nem sokkal halála előtt, 1936-ban írta fő­művét, amelynek megjelenése azonban csak negyed évszázaddal az író halála után, 1966-ban vált lehetségessé, ami­kor is az SZKP XX. kongresszusa felol­dotta a dogmatikus irodalomszemléle­tet. Mert hát miről is szól ez a regény? Titokzatos dolgokról, túlvilági szemé­lyekről, a Sátánról, akik mind teli van­nak emberi tulajdonságokkal; virgonc, tréfás túlvilági alakokról, akik valami csoda folytán egyszer csak megjelen­nek a 30-as évek Moszkvájában, és képtelen dolgokat művelnek. Az embe­rek különleges és különböző reagálása, viselkedése az adott helyzetben, avagy a rendőrség meddő nyomozása és ma­­gyarázgatása: megmosolyogtató. Meg­ismerkedhetünk a kispolgári önzés minden válfajával, a kapzsisággal, az irigységgel, a kicsinyességgel nemkü­lönben. Betekintést nyerhetünk az írók és újságírók világába, ahol ármányko­dás, féltékenység, irigykedés napiren­den van. Nem is csoda tehát, hogy az emberek képtelen helyzetekbe kerül­nek: úgy kell nekik, nem érdemelnek kegyelmet, romlottak. Az író azonban csak felsóhajt: Csak emberek ... Sze­retik a pénzt, de hát ez mindig is így volt. A Sátán Ítélete sem más, leveszi az ember fejét, de aztán meggondolja magát: add vissza a fejét, mert csak emberek, olyanok, mint azelőtt. A Mester író, aki bibliai témájú re­gényt írt, teli van hévvel, izgalommal, érzi, hogy sikerült (s vele mi is, mert hosszú részeket olvashatunk a re­gényből — regény a regényben,), s a biztos siker reményében a kiadóba kül­di müvét. Ám a felfuvalkodott iroda­lomszakértők másként látják: elma­rasztalják a regényt, lesújtanak az íróra. Ki ír ma regényt Ponczius Pilátusról, Jesua-Jézusról, Lévi Mátéról, Kajafás­ról? A kicsinyes irodalompolitika, az írói féltékenységek, ármánykodások az örültek házába kergetik az írót. Ő azon­ban ott sem mond le hősei életrekelté­­séről. Érdekes világ a regénybeli regény világa. A bibliai időszak eseményei — vérengzései? — hasonlítanak a husza­dik századi eseményekre: a jó és a rossz összecsapása, ahol csaknem mindig a rossz győz. Megjelenik a hata­lom is Ponczius Pilátus személyében, aki okos, számitó és embertelen; aki soha nem azt cselekszi, amit emberileg cselekednie kellene, hiszen végiggon­dolja azt is, hanem amit a körülmények kikényszeritenek. A hatalom csak pusz­tításra jó, a humanisztikus eszmék meg­őrzésére már nem? De hiszen élhetne hatalmával másképpen is! Élhetne, ah­hoz viszont új eszmények kellenének, amelyek megteremtéséhez már nincs erkölcsi ereje. Margarita asszony csak a második részben „lép színre". Kapcsolatot te­remt a túlvilággal, és megmenti a Mes­tert. Kihozza az őrültek házából, meg­kerül az elveszettnek hitt regény is. Megmenekülésüknek azonban ára van: távozniuk kell a kicsinyes emberi világ­ból — a halhatatlanságba ... Az emberek pedig élnek tovább. A túlvilági alakok elvonulnak, de akiket e rövid idő alatt megcsapott a Sátán szele, azok magányos, holdas éjszaká­kon eltűnődnek furcsa sorsukon. Közel sem lehet a bonyolult és moz­galmas, az idősíkokat alaposan felfor­gató, sok szálat felkapó regényt ily rövid jegyzetben jellemezni. Jelzéseket lehet csupán adni. A szatirikus hangvé­tel hol kacajra fakaszt bennünket, hol elborzaszt; mindkettő ugyanazt a célt szolgálja: kicsinyes világunk kigúnyolá­sát. Mihail Bulgakov igazi huszadik szá­zadi remekművet alkotott, korszerűt, méltót a többihez. A magyar olvasó immár hetedik kiadásban kapja kézhez, mégis azt hiszem, a regény nincs az őt megillető helyen: az olvasók érdeklő­désének középpontjában. Pedig, ha elolvassuk, sok dologra másképp tekin­tünk, mint ezidáig. (Európa—Madách) Mészáros Károly Szovjet filmek fesztiválja Filmszínházainkban havonta mintegy 3—4 új szovjet filmet mutatnak be. Ez évente hozzávetőlegesen 40—50 szov­jet filmbemutatót jelent. Valóban csak ízelítő ez, elenyésző része a szovjet filmstúdiókban évente gyártott filmek­nek, melyekre természetszerűen nem­zetiségi sajátosságok a jellemzőek. Ké­zenfekvő, hogy például a kirgiz, a grúz, az orosz, a kazah vagy az örmény filmet más-más ismérvek jellemzik és külön­böztetik meg. A természetes különbség közös nevezője az emberség, a tisztes­ség, a humánum ábrázolására irányuló törekvés, a művészi értékeket őrző ten­dencia. Ez a haladó filmművészet rend­kívüli sokszínűségével, zsáner- és gon­dolatgazdagságával jeleskedik a szov­jet filmek ez évi fesztiválján is. Hat új alkotást mutatnak be nálunk ebből az alkalomból. A múlt évhez viszonyítva ez valamicskével kevesebb, ennek ellené­re azonban legalább annyi érdekfeszí­­töt, izgalmasat, meghatót, drámait lát­hatunk majd, mint az előző fesztiválon. Emil Lotjanu írta és rendezte a kiváló orosz prímabalerina, Anna Pavlova éle­tét bemutató, azonos című filmet, amely az NDK, Anglia, Franciaország, Kuba közreműködésével készült. A kis­lánykora óta táncoló balerina lába előtt hevert az egész világ, szinte életében legendává lett. Fokin és Gyagilev kor­társa volt. Nizsinszkij partnereként az Orosz Balettel Párizsban is szerepelt, de ugyanúgy tapsoltak neki Rómában, Londonban és New Yorkban is. Az első világháború Németországban érte. Nem térhetett már vissza hazájába. 49 évesen Hollandiában halt meg. Anna Pavlovát Galina Beljajeva (felvételün­kön) személyesíti meg, rendkívül hitele­sen. Az életrajzi filmet Csajkovszkij, Borogyin, Bach, Liszt, Smetana zenéje festi alá. A filmszemle két alkotása dolgoz fel történelmi-háborús témát. Sok vitát kavar manapság, hogy kell-e háborús filmet forgatni, van-e létjogo­sultsága, esélye a befogadásra. Sokak — nemcsak a háborút átéltek — felejt­hetetlen élménye volt bizonyára a Bal­lada a katonáról, az Emberi sors vagy a Szállnak a darvak. Művészettörténeti értékű filmek ezek. Tény, hogy az újabb keletű filmek között ilyen vagy hasonló fajsúlyú nemigen akad. Viszont korláto­kat sem lehet szabni a művészetnek, s a háború ábrázolására irányuló újabb és újabb kísérletektől nem lehet meg­vonni a létjogot. A fesztiválon szereplő, Nyikolaj Sztrambula rendezte Készülő­dés a harcra c. film a hátországgal foglalkozik, az egyszerű munkásembe­rek hősiességével. A másik film címe: Ha az ellenség nem adja meg magát. Tyimofej Levesük rendezte, s az 1944-es ukrajnai harcokról szól. Az alkotók két szálon futtatják a cselek­ményt: a harctéren és egy ukrajnai családban, amelynek történetében az emberek tízmillióinak sorsa ölt formát. A demokratizmus és a haladás útjára törekvő, nem túlságosan jelentős fejlő­dő ország az iszlám világban, sok ter­mészeti kinccsel, pontosabban olajjal, puccs áldozata lesz. A napi híradásokra igencsak emlékeztető cselekményvonal jellemzi Zahid Szabitov és Georgij Bza­­rov filmjét. Feszültséget és rengeteg kibogozásra váró szálat ígér az Anatolij Galijen forgatókönyvéből készített Puccs a 107-es kód alapján című film. Nemcsak háborúban születnek hősök, mondhatnánk, hanem mindennapi éle­tünkben is, s talán nem is tudjuk, hogy egy ilyen mellett mentünk el. Hodzsa­­kuli Triandafilov Karakum — 45° ár­nyékban című filmjében az ember és a természet, a türkmén táj és jelleg do­minál. Egy sivatagi tűzvész drámai pil­lanatait élhetjük együtt a szereplőkkel, és egyúttal megismerhetjük egy idős türkmén életét is. Éljen a dzsessz! — mondja Karen Sahnazarov filmjének címe, s századunk húszas éveibe kala­uzol. A történések színhelye Odessza és Moszkva, a dzsessz térhódításának idején. A film ötletét a kor számos ismert zenészének életrajza adta. A zenét a hires szovjet zeneszerző és karmester, Anatolij Kroll szerezte. Friedrich Magda SZÍNHÁZ Pécsi Balett Az egyik alapító, Eck Imre koreográ­fiáival valami újat a hagyományostól, a klasszikus balettől eltérőt képviselő Pé­csi Balett Magyarország első modern — 1960-ban alakult — balettegyüttese volt. Azóta — éppen öt éve — megala­kult a második is, a Markó Iván vezette Győri Balett. Októberben az előbbit láthattuk. A megfiatalodott együttes két este Bra­tislavában — a Zenei Ünnepségek ke­retében, egy este Kassán (Kosice) mu­tatkozott be a szlovákiai közönségnek. Elsőként az Emlékezések és látomások című összeállításukat adták elő. Az est két koreográfusa, a francia Luc Bouy, aki éveken át tagja volt Béjart együtte­sének, ma pedig a svéd Cullberg balett szólistája, valamint Mats Ek, a svéd balett társigazgatója és koreográfusa. A négy darabból álló összeállítás egye­netlennek tűnt, különösen a két táncos­ra épülő részek bizonyultak gyengébb­nek, itt inkább élveztük Bartók csodála­tos !— bár magnóról szóló — zenéjét, mint a táncosok produkcióját. Ez per­sze elsősorban nem az ö számlájukra írandó, hiszen a többi darabban bizo­nyították képességeiket. Megrázó volt a Kanári-szigetek egzotikus zenéjére komponált, az emberi szabadságvágy­ról szóló balett. Az est leglátványosabb darabja a Soweto volt, amelyet a dél­afrikai négerek néhány évvel ezelőtti felkelése ihletett. A mozgalmas, lendü­letes előadásban a tehetséges fiatal táncosok mellett felfigyeltünk Bretus Mária teljesítményére. Az alapító tagok közül már csak öt és a második este Uhrik Dórát láthattuk e produkciókban. Nagyobb sikert arattak a pécsiek a fiatal koreográfusok munkáiból össze­állított programmal. Lőrinc Kati keleti folklórra és modem zenére koreografál­­ta A babiloni időktől című darabot, amelyben az emberi küzdés, birtoklás, önzés kérdéseit vetette föl. Az emléke­zetes alakítások ellenére a darab kissé halványnak, erőtlennek tűnt. A francia Bertand d'At Cinema Fantaise című ötletes koreográfiája nyomán száza­dunk első évtizedeinek világa elevene­dett meg a színpadon. A táncosok néhol humoros, máskor groteszk ele­mekkel, temperamentumos előadás­ban jól idézték a kort, teljes összhang­ban Darius Milhaud zenéjével. Jó ér­zékkel választották az est — s egyben bratislavai vendégszereplésük — befe­jezéséül a Stevie Wonder kortárs zené­jére alkotott A természet titokzatos világa című balettet, amelynek koreog­ráfusa László Péter volt. A több tétel­­ből-képböl álló darabnak már a beve­zetője — az emberpár poétikus tánca — megkapta a nézőket, s ismét meg­csodálhattuk Bretus Mária művészetét. Ezután találó díszletek között, szín­pompás jelmezekben jelenítették meg a táncosok a természet egy napját, az ébredéstől az alkonyig. Megelevened­tek a hangyák, a darázs, a katicabogár, a virágok, s könnyedén, sok humorral és bájjal lejtették táncukat. A nyugovó­ra térő emberpár kettőse zárta László Péter lírai balettjét, amely varázslatba ejtette a közönséget, bizonyítva az em­ber szépség és harmónia iránti fogé­konyságát. D é Bertha Eva TELEVÍZIÓ Felkelési történet Évtizedeken keresztül várakoztunk egy olyan filmre, amely a történelmi igazságnak megfelelően, ösztönzően és ugyanakkor nagyszabásúan ismerteti a szlovákiai antifasiszta mozgalmat, a Szlovák Nemzeti Felkelés előkészületeit és lefolyását. A Csehszlovák Televízió

Next

/
Oldalképek
Tartalom