Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1983-10-25 / 44. szám

L NÉGYSZEMKÖZT J Kedves Teréz! Levelében azt kérdezi, vajon kóros félté­kenységre vall-e, ha nyugtalanítja a tény, hogy férje nap mint nap ugyanazzal a busszal utazik munkába és hazafelé, amelyikkel kollé­ganője. „Nem elég, hogy egy üzemben dolgoz­nak, még az úton is együtt jönnek. Nagyon ritkán fordul elő, hogy valamelyikük később vagy korábban utazna. Már szóvá is tették az ismerősök kissé ugratva, vajon nem féltem-e a férjemet, s hogy miért vannak olyan jóban, hogy még a buszban is egymás mellett ülnek. Házaséletünk eddig zavartalannak tűnt, dehát annyi mindent hall az ember, hogy most arra gondolok, az ördög nem alszik, jó lesz vigyáz­ni. Állandóan foglalkoztat ez a gondolat, mert nem is igen van módom rá, hogy elfelejtsem. Hiszen odalátok a buszmegállóhoz, amint fél­­ülnek-leszáünak a buszról. Én vagyok-e bete-EGÉSZSÉGÜNK VÉDELMÉBEN L A „51 éves vagyok, férjem 55. Egy gyermek­nek adtam életet 25 éves koromban. Közös elhatározás alapján több gyermeket nem is akartunk. A menstruációm 47 éves korom körül kezdett kimaradozni, a vérzések közötti időszak fokozatosan megnyúlt. Az utóbbi két alkalommal az egyes menstruációk között 7 hónapnál is több idő telt eI. Ezek alapján úgy gondoltuk, hogy már nem eshetek teherbe, és most történt meg először, hogy férjem nem vigyázott Ami pedig a legváratlanabb megle­petést okozta, hogy ekkor teljesen ki is elégül­tem. Azóta nem vigyázunk, és én majd min­den alkalommal eljutok egészen a csúcsig, ami mostanáig nagyon ritkán fordult elő. Ugyanakkor tartok attól, hogy mégis teherbe A TÁRGYALÓ­TEREMBŐL K. G. mérnök legkedvesebb munkanapja a péntek. Bizonyára nemcsak neki. Délután fehér köpenyével együtt leteszi a munkahely gondjait is, majd több mint két napon át a családnak és saját kedvteléseinek szenteli idejét. Mára már mindent szépen elrendezett. Tegnap lemosta a kocsit, benzint is vett, délután gyorsan felpakolnak és irány a hét­végi ház. Merengéséből a telefon berregése riasztja fel. — K. mérnök? — érdeklődik egy női hang. — Igen, kihez van szerencsém? — Itt Szonya ... A férfi kissé zavarban van. Miféle Szonya ? Pedig ismerős lehet, ha így, utónevén mutat­kozik be. — Nem emlékszik? K. mérnök lázasan gondolkozik. Ki lehet ez a nö? SZERETNEK RÁTALÁLNI Huszonkét éves, 177 cm magas, barna hajú szobafestő szeretne megismerkedni há­zasság céljából komoly, intelligens munkás­lánnyal. Jelige: „Várok rád" gesen gyanakvó, féltékeny, vagy esetleg lehet alapja a nyugtalanságomnak?" Kissé tanácstalanul forgattam levelét, mert aggodalma éppúgy tehet alaptalan, mint — esetleg — megalapozott. Embere — házassá­ga — válogatja, hol fordul a munkatársi rokonszenv át másféle érdeklődésbe. Ezt, ugye, egy levél alapján nem lehet megállapíta­ni, ha még Ön sem tudja, aki naponta figyeli­­lesi a férjét és annak kolléganőjét Maradjunk a legkézenfekvőbb feltételezésnél: ha ennyire gyanútlanul és nyiNánvalóan utazgatnak együtt, valószínű, hogy nincs semmi olyan baj, amitől Önnek félnie kellene. A nagyon pontos munkába és hazajárás inkább azt bizonyítja, hogy nem időznek sehol együtt, hogy nem bujkálnak, s nincs miért úgy szervezniük a hazajárást hogy külön-külön érkezzenek. Azt hiszem, nem ártana, ha közelebbről is megismerkedne férje munkahelyével, hogy el­képzelése legyen róla, kikkel, hogyan dolgozik együtt egész nap. Hiszen ha ráhajt a munkára, nincs ideje arra, hogy akár a többi helyiségek­ben dolgozókkal trécseljen, vagy az üzem másik végében lévőket látogassa. Minden üzem szakszervezete szervez kirándulásokat, mulatságokat ünnepségeket Ide a legtöbb helyen a házastársakat is meghívják, illetve a dolgozók magukkal vihetik őket. Éppen azért hogy a házasfelek megismerhessék egymás kollégáit munkakörülményeit Éljen Ön is ez­zel a lehetőséggel! Vagy pedig egyszerű és nyugodt (nem gyanakvó vagy szemrehányó) kérdéssel forduljon férjéhez, miért alakul így a munkába járása, lehet hogy így közvetlenül is megnyugtató választ kap. Kiderülhet hogy valóban okos, rendes ember a kolléganő, akit becsül a férje — de semmi több. Esetleg annak a férje is rokonszenves; egészséges, jó házasságban élő emberek között létrejöhet egy mindannyiukat gazdagító családi barát­ság. És ha mindennek az ellenkezőjére utaló jeleket észlelne?... Nos, akkor is időben van még, hogy közömbösítse az erősödő érdeklő­dést Hogy hogyan? Azt hiszem, nem ott tartanak, hogy erről kellene most beszélni. Viszont elgondolkoztató, hogy mint az Ön esetében is, és sok más családban is, milyen keveset tudnak egymás munkájáról, munka­helyéről, legközelebbi — legjobban becsült — munkatársairól az emberek. Tudom, hogy ide­je, élete legtevékenyebb részét a munkahelyén másokkal tölti minden dolgozó ember. Keve­sen vannak abban a szerencsés helyzetben, hogy együtt dolgozzanak. Az egymást szerető férfiban és nőben bizony mindig van egy kis irigység, hogy társuk munkájával kapcsolatos gondolatait idegenekkel osztja meg. De higgye el, nem kell, hogy így legyen. Csupán igazi figyelemre, érdeklődésre van szükség. Annyi öröm és idegesség gyűlik fel naponta a dolgo­zó emberben, hogy jólesik valakinek beszélni róla. Ha odafigyelnek, ha segítenek, ha meg­értenek ... Legyen Ön az, akit a legjobban érdekel a férje munkahelyi élete, s meglátja, sok minden megváltozik. _ Üdvözlettel: i/ eshetek, amit csak nagyon későn, már a félidő után tudnék csak meg. A nőgyógyászatra félek elmenni, ezért Önökhöz fordulok. Sürgő­sen kérem a választ" Jeligém: „Teherbe eshetek-e még?". A szexuális kultúra színvonalát talán sem­mi sem jellemzi jobban, mint az idősebbek szexuális problémáinak megítélése. Sajnos, e téren még ma is erősek az előítéletek, a téves nézetek sokaságával találkozhatunk. Sokan azt hiszik például, hogy a nők a klimax, vagyis a változás korának beköszön­tésekor már nem alkalmasak a nemi életre, s lényegében a férfiaknál is ugyanez történik. Mások azt tartják, hogy a szex a fiatalabbak előjoga, a 45—50 körüliek lassanként „kinő­nek" belőle, „komolyabb" dolgok iránt ér­deklődnek, „nem is illik" hozzájuk a szere­lem. Olvasónk levele azonban jól tükrözi a valóságot. Nemcsak, hogy természetes eb­ben a korban is a nemiség, hanem olyan „meglepetések" is érhetik az embert, amely­nek még a pontos dátumát is érdemesnek tartják megjegyezni! A termékenység a petesejtek beérésétől függ. Ha az érett petesejt nem termékenyül meg, akkor kilökődik a szervezetből, amit a rendszeresen jelentkező menstruációk jelez­nek. A kor előrehaladtával a női szervezet nemi működése, a termékenység nem egy­szerre, hanem lassan, fokozatosan szűnik meg. Ha kiesnek is egyes menstruációs cik­lusok, hosszabb-rövidebb ideig még be-be­­érhet egy-egy petesejt — ezt jelzik a megrit­kult menstruációk —, s ilyenkor bizony a teherbe esés lehetősége is fennáll. Szükség­telen azonban, hogy a változás korában lévő nö emiatt lemondjon arról, amit hosszú idő után végre sikerült a maga teljességében felfedeznie! Tanácsom, hogy Olvasónk őszin­tén beszélje meg férjével a problémát, és vele kölcsönös egyetértésben változtassanak a védekezés módján. Már korábbi válaszom­ban említettem, hogy a megszakított közö­sülésen kívül más lehetőség is nyílik a szüle­tésszabályozásra. Sok helyütt, még a fejlett országokban is mindmáig a gumióvszer a védekezés legelterjedtebb eszköze. Hátrá­nyaként vethető fel, hogy csak izgalmi álla­potban alkalmazható, így megszakadhat a nemi izgalom. Ez ellen úgy járhatnak el, hogy felhúzását a szerelmi előjáték részévé teszik. A nő védekezésének lehetőségei közül a méhnyaksapka (pesszárium) esetleg a méh­­üregbe helyezett fogamzásgátló eszköz. Dr. K, L. — Ne haragudjon ...? — Ah! Próbálok segíteni...! Két hónappal ezelőtt együtt voltunk egy kiránduláson ... Mond ez magának valamit? A férfi a fejéhez kap. Most már emlékszik! Este táncmulatság, ital, oldott hangulat. S hát ki állhatott volna ellen egy bájos terem­tés csábításának? — Sürgősen találkoznunk kell. A férfit most is melengető érzés járja át. — Megegyezhetünk — suttogja sokat­­mondóan. — Akkor ma este nyolckor a Park kávé­házban. Rendben? Az ügy sürgős. Minden nap drága. K. mérnök gyorsan felméri a helyzetet. Mit mondjon otthon, hogy el kell halasztania a mai utazást ? Ez a nöszemély különben képes botrányt csapni. Este a kávéházban találkoztak. Szonya közölte, hogy teherbe esett. Pénzre van szüksége, vagy kénytelen megszülni a gyere­ket, és megnevezni az apát. Huszonhárom éves, 165 cm magas, barna hajú munkáslány társaság hiányában szeret­ne megismerkedni korban hozzáillő férfival 28 éves korig. Kalandorok kíméljék! Fényké­pes levelek előnyben. Jelige: „Fájó magány" Huszonegy éves, 165 cm magas, fizikai — Mennyi? — Ötezer. Nem alkudozott. Örült, hogy ennyivel meg­úszta. Inkább azon törte a fejét, honnan szerezze meg úgy az összeget, hogy a fele­sége ne tudja meg. Alig lépett ki a kávéházból, a leányhoz nyomban átült egy fiatalember a szomszé­dos asztaltól. — Nos? Bekapta a horgot? — Mindenestől! Az ötlet ugyanis a fiatalemberé, Szonya barátjáé volt. — Mondtam, hogy bogarat ültetni valaki fülébe legalkalmasabb nap a péntek. Teljes két napon át van miről gondolkodnia a pasasnak... S ennél a kávéházi asztalnál még tizenkét hasonló beszélgetés zajlott le. Valamennyi egyforma eredménnyel. Az előre kiszemelt áldozatok, mind javakorabeli férfi és család­apa, akikre Szonya pontos terv szerint vetet­te ki hálóját, a botránytól való félelmükben munkát végző lány keresi hozzáillő, jó meg­jelenésű, komoly férfi ismeretségét 25 éves korig. Kalandorok kíméljék! Fényképes leve­leket vár. Jelige: „Irányított véletlen" Huszonkét éves, 176 cm magas, barna szemű, barna hajú fiú szeretne megismer­fogcsikorgatva bár, de szó nélkül fizettek. A tizenharmadik férfi azonban nemet mondott. (S még mondja valaki, hogy a tizenhármas szerencsés szám!?) Szonya és barátja valahogy rosszul mérték fel a helyze­tet. Az illető ugyanis nem riadt vissza a fenyegetésnek szánt „következményektől1'. Szonya az egyszer üres kézzel állt a fiúja elé, aki éktelen haragra gerjedt. Azt hitte, a lány megkapta a pénzt, csak nem akar rajta osztozkodni. — Mit gondolsz, engem is úgy átversz, mint azokat a palikat? Nem, szivecském, az ötlet az enyém volt! Erről soha ne feledkezz meg! A szóváltást tettlegesség követte. A leány sérüléseivel a kórházba került. A többi már a nyomozás és a bíróság dolga volt. S igazság­szolgáltató szerveink érdemben „méltányol­ták" a ravasz zsarolók „leleményességét". Nádasdi Éva kedni házasság céljából komoly, becsületes, házias lánnyal. Jelige: „Rimaszombati járás" Huszonhárom éves, 175 cm magas, barna hajú, barna szemű szobafestő megismerked­ne korban hozzáillő házias lánnyal 23 éves korig. Jelige: „Karácsonyra együtt"

Next

/
Oldalképek
Tartalom