Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1983-10-11 / 42. szám

R jövő serereI felnőtteí

A televízió passzivitásra szoktatott — a számítógép kezelője gondolkodik és cselekszik ru Az emberi kapcsolatokat nem lehet az „igen—nem" nyelvére leszűkíteni Minden negyedik-ötödik gyerekre ellenállhatatlan vonzóerőt gyakorol Másképpen fogják látni a világot, mint a szüleik ru Csínytevés számítógépekkel Megoldja-e a számítógépes nemzedék analfabéta, éhező kortársai millióinak problémáit?

Egyre több szülő azon veszi észre magát, hogy bármennyire odafigyel is, nem érti meg a gyermekeit, ha azok elmesélik, hogy mit csináltak az iskolában vagy a klubban. Ugyanis különös kommunikáció az övék: a számítógépek nyelvén beszélnek sikerekről, kudarcaikról, csínytevéseikről.

Senki sem tudja, hogy valójában mikortól beszélhetünk ..számítógépes” nemzedékről, de tény. hogy már itt van. és a számítógépek nélkül el sem tudja képzelni az életét.

A fejlett ipari országok pedagógusainak, szociológusainak nagy része lelkes örömmel nyilatkozik a jelenségről. Stephon Toulmin, chicagói filozófus szerint: „Ügy látszik, végre jóra fordult minden, befellegzett az ún. televíziós nemzedékeknek. A televízió ugyanis megfosztotta az embereket a tettvágytól, egyszerűen nem érezték a szükségét sem, hogy valamit csináljanak, teljes passzivitásra szoktatott. A számítógépnél éppen az ellenkezője történik: csak akkor érdekes és használható, ha a kezelője gondolkodik és cselekszik. Vagyis az ember tevékenységétől függ.” George Miller pszichológus viszont aggódik: „Nem biztos, hogy ettől jobb lesz a világ. Néhány évig a számítógépek nyelvén gondolkodni esetleg azzal a veszéllyel járhat, hogy háttérbe szorulnak

(női)

az irracionális gondolkodási minták, amelyek az egész eddigi történelmünkre jellemzőek.” Mások pedig megkérdőjelezik, hogy egyáltalán elég-e a világos gondolkodás. Joseph Weizenbaum professzor: „Az egész világ tele van emberi problémákkal, amelyekkel senki sem törődik. Az emberi kapcsolatokat nem lehet leszűkíteni, s nem lehet csupán a számítógépes kommunikáció „igen—nem” szimbólumával megoldani erkölcsi kérdéseket”

És a gyerekek? Alapjában véve a felnőtteknél jobban tudják, hogy a számítógépek milyenek, s mire valók. Egy tízéves tanuló: „Némák és élettelenek. Mindent meg kell -nekik mondanom.” Egy másik gyerek véleménye: „Mire felnövök, éppen kezdetét veszi a számítógépek kora. De ez a szüléimét már nem fogja érinteni, ők ezen az életformán már kinnrekednek.”

A szülők és a pedagógusok többsége jószerivel éppen úgy rajong a számítógépekért, mint maguk a gyerekek. Még akkor is, ha meggyőződtek róla, hogy gyermekeik, illetve tanítványaik e téren nagyon rövid idő alatt többet tudnak, találékonyabbak, ügyesebbek, mint ők. Egy ridgewayi iskola tanára szerint: „A számítógépek ledöntötték a felnőttek és a gyermekek közötti korlátokat A tanár és tanítvány úgy áll egymással szemben, mint két egyenrangú ember.” Sok tanár pedig, aki már elfelejtette, hogy egyszer maga is gyerek volt a programozó tanfolyam után újból bensőségesebb kapcsolatot tud kialakítani diákjaival. Egy ötvennégy éves tanár vallomása: „Csak most tudom, hogyan érzi magát a gyerek az iskolában, ha valamit nem ért Csak ültem ezen a tanfolyamon, s borzasztóan igyekeztem, hogy senki se vegye észre, mennyi mindent nem értek ..

Az Egyesült Államokban 1982-ben körülbelül százezer számítógép volt az iskolákban. A legtöbbjük a nagyobb városokban és ezeknek környékén. De olyan területeken is felbukkantak már, ahol senki sem gondolná, fgy például több alaszkai településen, olyan kis iskolákban. ahol egv-egy összevont osztályban különböző korú gyermekek tanulnak. Itt különösen jó szolgálatot tesznek a számítógépek, mert minden gyermek a képességei és szükségletei szerint tanulhat. Persze, a számítógépek népszerűségük és széleskörű elterjedésük ellenére sem olcsók nem egyformán hozzáférhetőek minden gyerek számára, s az iskolák most hogy a kormányzat alaposan megnyirbálta az oktatásügynek nyújtott dotációkat, nehezen j urnák hozzá. Ahol a helyi közigazgatás támogatja az iskolákat, vagy a szülők rendeznek gyűjtéseket, tombolát, mulatságokat, ott ezeknek a bevételéből vásárolják meg a számítógépeket. Egyes szakértők véleménye szerint

1985-ben az amerikai iskolákban több mint hatszázezer számítógéppel tanulhatnak a diákok. Megítélések szerint Angliában, Franciaországban és a Szovjetunióban az állam sokkal nagyobb figyelmet fordít a számítógépes oktatás bevezetésére, mint az Egyesült Államokban. Japánban viszont, ebben az „elektronikus” országban ilyen szándék nem észlelhető.

Igaz. sok amerikai iskolában csak arra használják fel a számítógépeket, hogy a gyerekek annak segítségével memorizálják a tananyagot. ellenőrizzék tudásukat. Ha jól felelnek a számítógépnek, akkor a képernyőn nevető arcú állatkák integetnek vidáman, ha rosszul, szomorú gyermekarcocska jelenik meg, szeméből potyognak a könnyek. Ilyenformán nemigen segítik a gyermekeket az alkotó, önálló gondolkodás elsajátításában. Egyébként nem minden gyermek számára a legmegfelelőbb segédeszközök a számítógépek. Jelenleg a számítógépes osztályokban csupán minden negyedik-ötödikre gyakorolnak ellenállhatatlan vonzóerőt.

De bárhogy is viszonyulnak ma a gyerekek a számítógépekhez, egy bizonyos: ha felnőnek másképpen fogják látni a világot, mint szüleik. A programozás pontos, fegyelmezett és kérlelhetetlen logikája fogja alakítani, formálni ennek a számítógépes nemzedéknek a gondolkodásmódját, a kérdések, problémák megközelítésének módját. A számítógépeiken stratégiai játékokat játszó gyermek alapjában véve ugyanazt csinálja, mint a gyárban az új termék gyártásának bevezetését kidolgozó programozó.

Tévedés ne essék, az ún. stratégiai játékok — nem háborús játékok! A legközkedveltebb és a legigényeltebb stratégiai játékok például a Földrajzi Kutatás címszó alatt találhatók. A versenyző csoportok kolumbuszi felfedező útra kelnek a világtengereken, mondjuk, át kell hajózniuk baj nélkül az Atlanti-óceánon, számításba véve a hajó adottságait, az évszakot, a tengeri áramlatokat, a széljárást, a csillagok állását és így tovább. Váratlan veszélyekkel is szembe kell nézniük, hatalmas viharral vagy kalóztámadással. Csak a gondos felkészülés, tervezés, az értelmes döntések juttathatják célba a „hajósokat”. Az adatbankokból sok-sok ezer hasonlóan érdekfeszítő játékot vagy' oktató programot lehet vásárolni; áruk néhány centtől akár kétszázötven dollárig is tetjed.

De a tizenévesek többsége izgalmasabbnak találja, ha maga állít össze programokat. Például az alsóbb osztályok számára biológiából, matematikából, nyelvekből tanprogramokat, idegen nyelvi teszteket készítenek és így tovább. Órákat töltenek a számítógépek mellett a tanítás után — magánszorgalomból. Sok diák pedig már pénzt is keres, a cégek szívesen alkalmazzák őket, hogy heti két-három órát programozzanak vagy az alkalmazottakat oktassák a számítógépek kezelésére.

A „számítógépes nemzedék” nemcsak másképpen tanul, hanem — s nem lennének igazi diákok, ha nem így lenne — mások a csínytevései is. Ha komiszkodni akarnak, hibát csempésznek a másik programjába. Két évvel ezelőtt például egy New York-i magániskola diákjai azzal szórakoztak, hogy mammutcégek adatbankjaiba tettek „kirándulásokat". Mire elcsípték őket, a Kanadai Cementtársaság szá-