Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1983-10-04 / 41. szám

•o o L\ y ZELK ZOLTÁN Avarszín A varszín gyapjukabátban elszállt az ablak alatt, futottam rögtön utána, kergettem, mint a nyarat. Futottam, jaj. de hiába, elnyelte a fergeteg, ősz lett, mély-ősz egy csapásra — zuhoglak falevelek. Kertjeink halotti tánca, zúduló sárga szelek, avarszín gyapjukabátja hol száll most, merre lebeg? Megáll az ember zihálva, s ríni kezd, mint a gyerek s kérdezi csak úgy magában : istenem, kit kergetek? Szelet és falevelet. Bimbó, a gonosz óriás körül forog a világ a Marcelházi (Marcelová) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola PRÜCSÖK bábcsoportjának előadásá­ban, amelyet Soóky László csehszlovákiai magyar költő meséje alapján Gál Lívia állított színpadra. Reméljük, a Vili. Dunamenti Tavasz II. kategóriás bábcsoportjai versenyének nagydíját elnyert me­sét azóta a járás szinte valamennyi alapiskolájá­ban és óvodájában bemutathatták a mindig ele­ven, figyelemre méltó színpadi érzékenységről ta­núbizonyságot tevő marcelházi gyerekek. Hrapka Tibor felvétele (nő i6) MÓRA FERENC: Selyem Jánoska Csapzott szőke hajával, bánatos kék szemével itt lá­tom magam előtt Selyem Jánoskát, ahogy a nevét le­írom. És fáj a szívem, ahogy suttogja a sírásra görbült puha szájacskája: — Tamás, ne haragudj rám! Igazság szerint nem is volt semmi okom Jánoskára haragudni. Soha meg nem bántott egy tekintettel se. Mást se, nemhogy engem. Olyan volt mindenkihez, mint a lágy kenyér. Szerette is mindenki, csak én nem. Mindig elfutott a méreg, mikor a tanító úr azt mond­ta: — Fiúk, Selyem János­káról vegyetek példát! — Miért Selyem János­káról? — hányta ilyenkor a hab a lelkemet. — Hát mi­vel különb ember ő énná­lam? Ő is mindenből egyes, én is az vagyok. Neki is szűcsmester az apja. nekem is. Csakhogy az övé szegény szűcsmester, az enyém meg gazdag szűcsmester. Ő gyá­va. mint a nyúl. én bátor vagyok, mint az oroszlán. Úgy is néztem szegény Jánoskára mindig, mint va­lami haragos oroszlán. Ö meg félve nézett rám. mint valami ártatlan nyúl. — Tamás, ne haragudj rám! — mindig ezt mondta a búzavirágszín szemével. Biz én pedig nyilván még most is haragudnám rá, ha egyszer a sárkány össze nem barálkoztat bennün­ket. Nem kell megijedni, nem volt ennek a sárkány­nak hét feje, csak egy, az is papírból. Nem is fújta ez dühösen a tüzet valami sö­tét barlang fenekén, hanem úszkált szép szelíden a leve­gőégben. Nem is kellett ezt láncra verni valami híres mesebeli hősnek: elég volt neki egy szál vékony zsineg, annál fogva is úgy jött utá­nam, mint a kezes bárány. Az volt éppen a baj, hogy csak kezes bárány volt a sárkányom. Én azt szeret­tem volna, hogy sasmadár legyen. Ritka szép jószág volt. hosszú farkú, kerek fejű. még szeme is volt neki piros papirosból. Nem ért az semmit, ha a zsinegje kurta volt. — Csak lent, csak lent, csak lent! — egyre azt csö­rögte a papírfarka, míg pi­ros szeme vágyakozva né­zett fel a magasba, ahol vígan legelgettek a többi fiúk sárkánnyal. Én meg sóhajtottam na­gyokat, de ez csak nem vitte följebb a sárkányt. No, majd följebb viszi a vonta­tás! — gondoltam magam­ban. Ravasz mesterség az a vontatás. Abból áll, hogy az egyik gyerek fölébe kerül a maga sárkányával a mási­kénak, nagyot ránt rajta, beleakaszkodik a zsinegbe, s odavontatja magához a zsákmányt. Vontattam vol­na én is. ha lett volna mit De hogy kerüljek én az én bukdácsoló jószágommal azok fölé a kevély sárká­nyok fölé? Szerencsére megláttam, hogy az utca végiben Se­lyem Jánoska is sárkánnyal vesződik. A sárkány is olyan gyámoltalan volt, mint a gazdája. Toldott-fol­­dott vastag papír a feje. papsajt-nehezék a farká­ban. Hanem zsinegje volt neki szép hosszú, s az kellett ne­kem éppen. Ahogy nekilen­dült egy kicsit a nehéz fejű sárkány, rohantam elő az enyimmel, mint a nyíl, s úgy lerántottam, hogy Já­noska csak akkor kapott észbe, mikor már hozzá is kötöztem a zsinegjét a ma­gaméhoz. — Ne vedd el, Tamás, az Isten áldjon meg! Látod, én sose bántom a más játékát! — Nem ám. mert gyáva vagy. Szegény Selyem Jánoska még akkor is a szemét töröl­­gette, mikor én már a har­madik utcán szaladtam. Vitt magával a sárkány. Úgy csattogott most már szabad röptében, mint vala- • mi szilaj sasmadár. — Csak fel. csak fel, csak fel! ' Le is szedtem minden sárkányt, amit a falu felett észrevettem, s annak a zsi­negével mind az enyémet hosszabbítottam. Már a falu tornyát is meghaladta a sárkányom, mikorra kibújt a hold a nyárfák mögül, és eltátóttá a száját: — Nini, ezután két hold­világ lesz az égen? Az én sárkányom pedig megállt egy pillanatra, s olyanfélét gondolhatott ma­gában: — Ejnye, az volna ám még szép, ha ezt az ezüst sárkányt is le tudnám von­tatni! Azzal fölkapta a fejét, nagyot rántott a karomon, sürr, elszakadt a zsineg. Lengett, forgott, kóválygott a sárkány, s úgy bukott le fejjel, hogy majd megha­sadt érte a szívem. Szentül hittem, hogy beleesett a holdvilágba. Dehogy esett pedig, dehogy! Reggel, ahogy kinyitom a könnyes szemem, ott zörög a sár­kány az ablak kallantyújára akasztva. Fél szeme ott ma­radt ugyan a holdban, de annál barátságosabban hu­nyorgott a másikkal: — Ugye. hogy ármányos teremtés vagyok én, kisgaz­dám? Ahogy kiszaladok, látom ám. hogy Selyem Janika ott kucorog a sárkány mellett a porban. — Visszahoztam a sárká­nyod — azt mondja —, ott esett le a mi udvarunkon, éppen az ól tetején. Nagyon megszégyelltem magam, s kantárjánál fogva ráhúztam a sárkányt a Jani­ka karjára: — Legyen a tied — mondtam lesütött szemmel —, hiszen a zsinegje úgyis a tied volt. Akkor éreztem meg, hogy mivel különb ember ő énnálam. 0Í500Ö0ÖÍ5Í5CXXXXXXXXSÖÍXXXXXXXJÍXXXÍÍ XXXXXXXXXXXXXXXÍÍ Jé i/cn\/cc r\/nnnizn\z\ v H 1 KbUVbo \jYbnbl\tl\! Meghatározások: £? § 2 1. Regél. y 2. Kis üzlet. ÍJ § 3 3- Függ. y P 4 4. Régi váltópénz. íj 5. Csurgó. X u 5 6. Konyhakerti növény. y 7. Hatóság l 6 8. Lel. 9. Sor. 10. Budapesti sportegyesület. K 8 $ A középső függőleges oszlopban egy fontos \\ p 9 őszi mezőgazdasági munka neve van elrejtve, x megfejtésül ezt küldjétek be címünkre: a Nő $ szerkesztősége, 812 03 Bratislava, Martanovico- í. va 20. y M xmmmxxxxxxxssmxxxxxxxm Xixxmmmxxm

Next

/
Oldalképek
Tartalom