Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-10-04 / 41. szám
1. §, 1. Az alkohol elleni harc főképp a túlzott alkoholfogyasztás, a rossz minőségű alkohol fogyasztása, valamint a nem megfelelő időpontban és helyen történő alkoholfogyasztás — (pl. a foglalkozás vagy egyéb tevékenység megkezdése előtt, vagy munkaidőben, munkavégzés közben betegség vagy terhesség idején —) ellen irányul, s ugyancsak vonatkozik a gyermekek és a fiatalkorúak alkoholfogyasztására. 4. §., 1/h. A nemzeti bizottságok feladata arra törekedni, hogy az alkoholizmus ne veszélyeztesse a rendezett családi életet, az ifjúság egészséges fejlődését, s az alkoholellenes harcban ők teljesítik a szocialista törvényesség és rend biztosításával járó további feladatokat is. (Az alkoholizmus elleni harcról szóló törvényből.) Andika Andika először ötéves korában kapott pizsamát, akkor, amikor óvodába ment szeptemberben. Ötéves koráig az istállók körül támolyogva teltek a napjai, esténként meg a kocsmában az anyja mellett. — Hiába szóltam az anyjának, vigye már haza azt a gyereket. Jól van, tanító néni, jól van, viszem máris. Persze, eszében sem volt, csak kivitte a kocsma mögé pisilni, s megvárta, míg elmegyek. Mikor hazafelé mentem a könyvtárból este 'kilenckor, újra benéztem, még mindig ott voltak. Az első óvodai napra Andika új ruhát kapott, még harisnyát is újat. Csak egyet felejtett el az anyja, megmosdatni Andikét. Nem tudta, hogy az óvodában úgy szokás, alváshoz levetkőztetik a gyereket. így aztán a tanító nénik megszámolhatták, hogy az új ruha alatt Andika vézna testét még hány koszréteg takarja. Andika beilleszkedésével az óvodai környezetbe végig bajok voltak az egy év alatt. Alapvető fogalmak ismeretében messze elmaradt társai mögött, az értékek, a viselkedési normák megítélésében végképp összezavarodott az új helyzetben. — Ha azt akarod, hogy elaludjam, adjál nekem édespálinkátl Az anyu is azt ad, ha nem akarja, hogy vele menjek a kocsmába. — Andika, te már megint álmos vagy, megint nem aludtál! — Mit csináljak, megint abban a kurva kocsmában voltam! Andikét óvodás társai a szép beszédre tanítgatták, s egyáltalán a beszédre. Arra, hogy a nyelvet eszközként használja a kapcsolatteremtésben. Belko Belko jócskán elmúlt már hároméves, a szülei mégsem íratták be az óvodába, mert Belko nem tud még jól beszélni. Mezítlábasán bújik elő a szakadt függöny mögül. Az előszoba kövezetének kosza őt nyilván nem zavarja, megszokhatta. Gondol egyet, s kinyargal a sáros udvarra — kint éppen esik —, aztán vissza a helyére, s továbbra sem szól semmit, csak mosolyog és az öklét gyömöszöli a szájába. — Belko, szeretnél óvodába járni? Belko, mit szoktál játszani? Belko, hány éves vagy? —| yr >2^,... §s IPX Kg ' * SKT* IP' ' ' |9| Nagy László kollázsa \ — Belko, mit szeretsz enni a legjobban? A két öregasszony a háta mögött erre már nyerítve felnevet, fogatlan szájuk sötéten tátong. — Á, nem esznek ezek meg semmit. A húst, a tésztafélét nem szeretik. Csak a zsíros kenyeret. A függöny mögül még három gyerekfej bújik elő. Ők már nagyobbak, iskolások. — Hát a szőlőt ki műveli, apu meg anyu? Újabb nyerítés a fogatlan szájakból. Jó vicc, de olyat még nem láttak. Apu meg anyu csak megissza a szőlő levét. Most is ott vannak a hegyen. — Ha kint dolgoztok a szőlőben, ti is megisszátok? — Két-három pohárral. Éva már nagylány, közben-közben elpirul, szégyenli a szakadt függönyt, az előszoba mocskát. A nyolcadik elvégzése után szakmát szeretne tanulni. A két másik gyermek jövője — akárcsak Belkóé — egyelőre megítélhetetlen. Miso Miso nyolcéves. Az ő szülei is alkoholisták. Misát ötéves testvérével együtt a helyi nemzeti bizottság már intézetbe küldte volna, ha lenne szabad hely. V.-ékhez már nemcsak az egészségügyi nővér és a járási nemzeti bizottság gyermekvédelmi osztályának a szakembere jár ki ellenőrizni a tisztaságot, meg hogy főznek-e, mosnak-e a gyerekekre rendesen. Miso már néhányszor megtette, hogy napokra eltűnt otthonról, néha a testvérével együtt. Ilyenkor az egész falu kereste őket, csak éppen a szüleik nem. Teherautó alatt, a szomszéd küszöbén, a lábtörlő alá bújva látták őket hajnalonként, vagy a fütöháznál melegedve találtak rájuk reggel a tejesek. Az iskola igazgatója a nemzeti bizottság, elnökével ment a szülőkhöz, hogy megbeszéljék a gyerekek helyzetét. Dörömböltek az ajtón, be sem engedték őket. A két gyermek riadt őzszemekkel néz a semmibe, minden felnőtt gyanús; bármelyik pillanatban üthet. A simogatásra hajló kéz elől döbbenten hátrálnak. Olinka Olinka férje a szomszéd faluból való. — Mennyit sirt itt a kapuban, mikor udvarolt nekem, hogy vele soha nem törődtek, őt soha nem szerették. Mindkét szülője sokat és rendszeresen ivott. Bezzeg most mondhatom neki, hogy lám, majd a te gyerekeid is éppen így fognak rád panaszkodni pár év múlva. Semmibe veszi, nyugodtan berúg nap mint nap. Olinka — bármennyire fáj neki még kiejteni is a szót —, válni szeretne. Nincs már miben bízni, nincs értelme remélni ennyi év után, ennyi tűrés és szenvedés után. De a járáson a szociális osztályon azt mondták, hogy úgysem választja el őket a bíróság, amíg a férj is nem akarja, a gyerekek meg kicsinyek. Márpedig a férj nem akar válni. Hogyisne, hagyja itt a házat, a kényelmet, azt, hogy naponta van meleg étel és tiszta ing! Menne talán haza a borissza szüleihez?! Itt már az övé minden, úgy tartja. Olinka egyedül van és teljesen tehetetlen. Még az anyja is a vöt védi. Persze, mit is kezdene nélküle a szőlőjében! Márpedig a szőlő az egyedüli munka, amit a férje — a borban való fizetség reményében — szó nélkül elvégez. — De mi lesz Így a gyermekekkel? Milyen értelmes érdeklődő volt a nagyobbik még pár évvel ezelőtt is. Úgy örültem neki. Most egy riadt kis állat, öszsze van teljesen zavarva. Meg nem állhat az apja előtt, dől rá a sok szitok, gyálázat, becsmérlés még az anyanyelve miatt is. De hát miért vett el feleségül? — megnyíltak a zsilipek, dől a sovány kis asszonykából kérdezés nélkül is a keserűség. — Akkor volt jó, amikor elment pár hétre katonának. Akkor békesség volt. A gyerekek, hogy szerették egymást! Együtt játszottak, hízelegtek egymásnak. Most, mint a darazsak, csak mennek egymásra. Irénke Irénke gyerekei már, szerencsére, nagyok, lassan kamaszok. Megvédik az anyjukat részegségében tomboló apjuk durvaságai ellen. — Most is kitaszította az Irénkét az autóból, ahogy jöttünk haza L-böl. Rugdosta, cibálta még a volán mögött is, aztán megállt, és kitaszította. Most hogy jön haza az Irén! — Az anyós a kocsma meg a ház között téblábol az utcán, kergetné haza a vöt, vagy küldene valakit az Irén keresésére, maga sem tudja, mit kéne előbb tennie. Bent a kocsmában egy tagbaszakadt, nagyhangú férfi körül gyűlik a társaság, no meg sok üres pohár. A férfi mögött egy tizévesforma fiúcska ácsorog, időnként kiszalad az épület elé.
