Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1983-10-04 / 41. szám

1. §, 1. Az alkohol elleni harc főképp a túlzott alkoholfogyasztás, a rossz minőségű alkohol fogyasztása, valamint a nem megfelelő idő­pontban és helyen történő alkoholfogyasz­tás — (pl. a foglalkozás vagy egyéb tevé­kenység megkezdése előtt, vagy munkaidő­ben, munkavégzés közben betegség vagy terhesség idején —) ellen irányul, s ugyan­csak vonatkozik a gyermekek és a fiatalko­rúak alkoholfogyasztására. 4. §., 1/h. A nemzeti bizottságok feladata arra törekedni, hogy az alkoholizmus ne ve­szélyeztesse a rendezett családi életet, az ifjúság egészséges fejlődését, s az alkoholel­lenes harcban ők teljesítik a szocialista tör­vényesség és rend biztosításával járó továb­bi feladatokat is. (Az alkoholizmus elleni harcról szóló törvényből.) Andika Andika először ötéves ko­rában kapott pizsamát, ak­kor, amikor óvodába ment szeptemberben. Ötéves ko­ráig az istállók körül támo­lyogva teltek a napjai, estén­ként meg a kocsmában az anyja mellett. — Hiába szóltam az any­jának, vigye már haza azt a gyereket. Jól van, tanító néni, jól van, viszem máris. Persze, eszében sem volt, csak kivitte a kocsma mögé pisilni, s megvárta, míg el­megyek. Mikor hazafelé mentem a könyvtárból este 'kilenckor, újra benéztem, még mindig ott voltak. Az első óvodai napra An­dika új ruhát kapott, még harisnyát is újat. Csak egyet felejtett el az anyja, meg­mosdatni Andikét. Nem tud­ta, hogy az óvodában úgy szokás, alváshoz levetkőzte­tik a gyereket. így aztán a tanító nénik megszámolhat­ták, hogy az új ruha alatt Andika vézna testét még hány koszréteg takarja. Andika beilleszkedésével az óvodai környezetbe végig bajok voltak az egy év alatt. Alapvető fogalmak ismere­tében messze elmaradt tár­sai mögött, az értékek, a viselkedési normák megíté­lésében végképp összezava­rodott az új helyzetben. — Ha azt akarod, hogy elaludjam, adjál nekem édespálinkátl Az anyu is azt ad, ha nem akarja, hogy vele menjek a kocsmába. — Andika, te már megint álmos vagy, megint nem aludtál! — Mit csináljak, megint abban a kurva kocsmában voltam! Andikét óvodás társai a szép beszédre tanítgatták, s egyáltalán a beszédre. Arra, hogy a nyelvet eszközként használja a kapcsolatterem­tésben. Belko Belko jócskán elmúlt már hároméves, a szülei mégsem íratták be az óvodába, mert Belko nem tud még jól be­szélni. Mezítlábasán bújik elő a szakadt függöny mö­gül. Az előszoba kövezeté­nek kosza őt nyilván nem zavarja, megszokhatta. Gon­dol egyet, s kinyargal a sáros udvarra — kint éppen esik —, aztán vissza a helyére, s továbbra sem szól semmit, csak mosolyog és az öklét gyömöszöli a szájába. — Belko, szeretnél óvodá­ba járni? Belko, mit szoktál játszani? Belko, hány éves vagy? —| yr >2^,... §s IPX Kg ' * SKT* IP' ' ' |9| Nagy László kollázsa \ — Belko, mit szeretsz enni a legjobban? A két öregasszony a háta mögött erre már nyerítve fel­nevet, fogatlan szájuk söté­ten tátong. — Á, nem esznek ezek meg semmit. A húst, a tész­tafélét nem szeretik. Csak a zsíros kenyeret. A függöny mögül még há­rom gyerekfej bújik elő. Ők már nagyobbak, iskolások. — Hát a szőlőt ki műveli, apu meg anyu? Újabb nyerítés a fogatlan szájakból. Jó vicc, de olyat még nem láttak. Apu meg anyu csak megissza a szőlő levét. Most is ott vannak a hegyen. — Ha kint dolgoztok a szőlőben, ti is megisszátok? — Két-három pohárral. Éva már nagylány, köz­ben-közben elpirul, szé­­gyenli a szakadt függönyt, az előszoba mocskát. A nyolca­dik elvégzése után szakmát szeretne tanulni. A két másik gyermek jövője — akárcsak Belkóé — egyelőre megítél­­hetetlen. Miso Miso nyolcéves. Az ő szü­lei is alkoholisták. Misát öté­ves testvérével együtt a helyi nemzeti bizottság már inté­zetbe küldte volna, ha lenne szabad hely. V.-ékhez már nemcsak az egészségügyi nővér és a járási nemzeti bizottság gyermekvédelmi osztályának a szakembere jár ki ellenőrizni a tisztasá­got, meg hogy főznek-e, mosnak-e a gyerekekre ren­desen. Miso már néhányszor megtette, hogy napokra el­tűnt otthonról, néha a test­vérével együtt. Ilyenkor az egész falu kereste őket, csak éppen a szüleik nem. Teher­autó alatt, a szomszéd kü­szöbén, a lábtörlő alá bújva látták őket hajnalonként, vagy a fütöháznál meleged­ve találtak rájuk reggel a te­jesek. Az iskola igazgatója a nemzeti bizottság, elnökével ment a szülőkhöz, hogy megbeszéljék a gyerekek helyzetét. Dörömböltek az ajtón, be sem engedték őket. A két gyermek riadt őz­szemekkel néz a semmibe, minden felnőtt gyanús; bár­melyik pillanatban üthet. A simogatásra hajló kéz elől döbbenten hátrálnak. Olinka Olinka férje a szomszéd faluból való. — Mennyit sirt itt a kapu­ban, mikor udvarolt nekem, hogy vele soha nem törőd­tek, őt soha nem szerették. Mindkét szülője sokat és rendszeresen ivott. Bezzeg most mondhatom neki, hogy lám, majd a te gyerekeid is éppen így fognak rád pa­naszkodni pár év múlva. Semmibe veszi, nyugodtan berúg nap mint nap. Olinka — bármennyire fáj neki még kiejteni is a szót —, válni szeretne. Nincs már miben bízni, nincs értelme remélni ennyi év után, ennyi tűrés és szenvedés után. De a járáson a szociális osztá­lyon azt mondták, hogy úgy­sem választja el őket a bíró­ság, amíg a férj is nem akar­ja, a gyerekek meg kicsi­nyek. Márpedig a férj nem akar válni. Hogyisne, hagyja itt a házat, a kényelmet, azt, hogy naponta van meleg étel és tiszta ing! Menne talán haza a borissza szülei­hez?! Itt már az övé minden, úgy tartja. Olinka egyedül van és teljesen tehetetlen. Még az anyja is a vöt védi. Persze, mit is kezdene nél­küle a szőlőjében! Márpedig a szőlő az egyedüli munka, amit a férje — a borban való fizetség reményében — szó nélkül elvégez. — De mi lesz Így a gyermekekkel? Milyen értelmes érdeklődő volt a nagyobbik még pár évvel ezelőtt is. Úgy örültem neki. Most egy riadt kis állat, ösz­­sze van teljesen zavarva. Meg nem állhat az apja előtt, dől rá a sok szitok, gyálázat, becsmérlés még az anyanyelve miatt is. De hát miért vett el feleségül? — megnyíltak a zsilipek, dől a sovány kis asszonykából kér­dezés nélkül is a keserűség. — Akkor volt jó, amikor el­ment pár hétre katonának. Akkor békesség volt. A gye­rekek, hogy szerették egy­mást! Együtt játszottak, hí­zelegtek egymásnak. Most, mint a darazsak, csak men­nek egymásra. Irénke Irénke gyerekei már, sze­rencsére, nagyok, lassan ka­maszok. Megvédik az anyju­kat részegségében tomboló apjuk durvaságai ellen. — Most is kitaszította az Irénkét az autóból, ahogy jöttünk haza L-böl. Rugdos­ta, cibálta még a volán mö­gött is, aztán megállt, és kitaszította. Most hogy jön haza az Irén! — Az anyós a kocsma meg a ház között téblábol az utcán, kergetné haza a vöt, vagy küldene valakit az Irén keresésére, maga sem tudja, mit kéne előbb tennie. Bent a kocsmában egy tagbaszakadt, nagyhangú férfi körül gyűlik a társaság, no meg sok üres pohár. A férfi mögött egy tizévesfor­­ma fiúcska ácsorog, időn­ként kiszalad az épület elé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom