Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-09-06 / 37. szám
DÉNES GYÖRGY Megy a lúd Gyalogút, gyalogút, gyalogúton megy a lúd, gágog egyet, kettőt, hármat, jókedvűen trombitá/gat, gyalogút gyalogút, de nagyhangú ez a lúd! Megy a lúd, megy a lúd, vezeti a gyalogút, átdöcög a ligeten, útilapu-szigeten, gyalogút, gyalogút, de lúdtalpas ez a lúd! Megy a lúd, megy a lúd, viszi őt a gyalogút komótosan lépeget, gyönge hajtást tépeget, gyalogút gyalogút, jaj, de falánk ez a lúd! Csehszlovákiai magyar fró, a Tornaiján (Safárikovo) élő Kovács Magda Kelep Kelep árulása című meséjét alkalmazta bábszínpadra a párkányi (Stúrovo) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola NEVENINCS bábcsoportjának két tehetséges rendezője, Bernáth Margit és Góra Ilona. A követésre érdemes darabválasztást és dramaturgiai, valamint rendezői munkát az értékes bábkivitelezői munka is rangossá tette. Nem véletlen, hogy a párkányi gyerekek óriási sikert arattak a Vili. Dunamenti Tavaszon, aminek alapján feltételezhető, hogy Kelep Kelepet és társait, köztük a négy vízimanót azóta — meghívásra — a járás sok-sok óvodájában és alapiskolájában megtapsolhatták a gyermeknézők, s hogy az iskolaév küszöbén ugyanolyan lelkesedéssel látnak munkához. mint tavaly ilyenkor. Hrapka Tibor felvétele x KEDVES X GYEREKEK! Szeptembertől ötödik osztályos vagyok, s szép nyári élményekkel magam mögött, egy rejtvényt akarok feladni nektek. Szüleimmel nyaraltam egy nagyon szép tó körül, egy szocialista, baráti országban. A tó jellegzetessége, hogy északi részén dombos-hegyes vidék, délen pedig síkság övezi, és úgy is nevezik, hogy az országot lakó nemzet tengere. Partvidékén található az apátság, amelyben első nyelvemlékeink egyikét őrzik, mégpedig egy alapítólevelet. A tó nagyon kedvelt üdülőhely, jó időben öt-hatszázezer ember is fürdik benne, sétahajók is közlekednek rajta, több kikötője van. Sok sláger és népdal, sőt vers is szól róla. Én megcsodáltam esténként a halászokat, a gyönyörű naplementét meg a sok, szépen sikló vitorlás^ is. Több barátnőt is szereztem magamnak, akikkel nagyon jól elszórakoztunk, mert az anyanyelvűnk is közös volt. Találjátok ki, melyik tó partján nyaraltam, milyen országban? Magyarics Mónika, Galánta (Galanta) Gyerekek! A Kuckó továbbra is várja feladványaitokat, beszámolóitokat! A rejtvényfeladók egy-egy szép illusztrációnk eredetijét nyerik el, a megfejtők közül öten könyvet kapnak. írjátok meg címünkre, hol nyaralt Mónika! {XKxxxxxx5ö«mxxxxmmmmxxxmmmxmm> Volt egy fiú és volt egy kislány. Kint voltak éppen a réten és énekeltek: Magas fáknak legtetején körtét szedett száz kislegény. almát szedtek a kislányok, s az egyikük farkast látott. « — Gyomorkorgás, furcsa nóta, nem ettem én ebéd óta — szólalt meg ekkor a kislány. — Bizony, bizony, vacsoráig ki sem bírom — szólalt meg a fiú is. — Menjünk, szedjünk mi is almát! — Menjünk, szedjünk mi is körtét! — Én alma fa vagyok. — Én meg körtefa. A fiú már régen észrevette hogy a kislánynak olyan piros az arca, mint a legpirosabb alma: — Hiszen te egy gyönyörű almafa vagy, mert az arcod olyan piros, mint a legpirosabb alma. — Csak azért piros, mert ma piros paradicsomszósz volt nálunk ebédre. De a kislány is észrevette, hogy a fiúnak olyan az arca, mint a körte: — Te meg egy gyönyörű körtefa vagy, mert olyan az arcod, mint a szép zöld körte. — Csak azért ilyen szép, mert zöldborsófőzelék volt nálunk ebédre. — Rázz meg engem! — mondta a kislány a fiúnak. — Te is engem! Elkapta erre a fiú a kislány vállát, a kislány pedig a fiú vállát, s rázták az alma fát és a körtefát, rázták, hogy szinte maguk is csak úgy rázkódtak bele, de hiába: az alma és a körte nem akart potyogni. — Gáncsolj el! — szólt ekkor a fiú a kislányhoz — Te is engem! Amint mondták, úgy is tettek, és... zsipi-zsupsz az alma és a körte máris a földön volt. — Úgy a földre pottyantam, mint a szotyós alma — sóhajtott a lány.------------------------------------------------------------\ JOZEF PAVLOVIC Hogyan találkozott a kisfiú és a kislány a farkassal? J — Én meg mint a szotyós körte — sóhajtott a fiú is. — De tudod-e, mi a legnagyobb szégyen? — Micsoda? — Ha valaki lotyogós. És ekkor, honnan, honnan sem, előttük termett egy farkas: — Hadd látom a fecsegőt. hogy fölfaljam menten őt. — Miért? — förmedt rá a farkasra a fiú és a kislány. — Mert én vagyok az éhes farkas. — Mi is éhesek vagyunk, mint a farkasok, s majd meglátjuk, ki eszi meg hamarább a másikat: te. aki egyedül vagy, minket kettőnket vagy pedig mi, akik ketten vagyunk, téged egyedül?! — Va... va... valóban ? — dadogott a farkas. — Valóban! Szörnyen megrémült erre a farkas, és uzsgyi, menten a nyaka közé kapta a lábát. — Nézd, hogy fut, csak úgy porzik az út — szólalt meg a kislány. — Nem az út porzik ott, hanem a mi kéményünk füstölög úgy — szólalt meg a fiú is. — És miért olyan fekete a kéményetek füstje? — Mert anyukám mákos tésztát főz vacsorára. — Jaj, de jó, a mi kéményünk is füstölög már — dicsekedett a kislány. — És miért olyan fehér a kéményetek füstje? — Mert anyukám túrós csuszát főz vacsorára. — Menjünk, menjünk! — sürgette a kislány is a fiút. Volt egy fiú. És volt egy kislány. Kint voltak éppen a réten, de most már hazatérőben vannak és énekelnek: Alkonyodik. menjünk szépen, farkast láttunk kint a réten, fekete volt őkelme, mint a farkascseresznye. TÓTH LÁSZLÓ fordítása xmiötmxxmissötxmKKx:
