Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1983-09-06 / 37. szám

Kedves „Mit tegyek“ jeligés olvasónk!

Bonyolult, szövevényes helyzetben van, ahonnét csak lassan, sok türelemmel, kompromisszumos megoldások elől sem elzárkózva szabadulhat. Legalábbis az eddigiek után ez várható.

Mit tegyen ?

Először is ne higgye, hogy úgy került ebbe a helyzetbe, mint Pilátus a Krédóba. Tanulságul, akár a jövőre nézve, jobb, ha nem menti fel önmagát sem, hanem szembenéz saját tévedéseivel, mulasztásaival is. Felesége, a leírásából megítélhetően, eléggé labilis jellem. Annál nagyobb az Önre háruló felelősség. Hol tévedett fvagy tévedett el)? talán először még ott, a házasságuk első, érzelmekben túlcsorduló évei után, mikor az otthon, a családi környezet megteremtésével beköszöntőitek a konszolidáltnak tűnő, a házasságok életében azonban általában annál veszélyesebb évek. s

Egészségünk

VEDELMEBEN

„Erősen rövidlátó vagyok, de a szemüveg viseléséhez sehogyan sem tudok hozzászokni. Nemrég valaki megemlítette az ismerőseim közül, hogy léteznek a szemre helyezhető kontaktlencsék is. Szeretném megtudni, hogy ez a lehetőség számomra is elérhetőe?" „Pápaszem"

A látási hibák kijavítása szemüveggel nagy vívmány volt, de már évszázadokkal ezelőtt felmerült a közvetlenül a szemre helyezhető látásjavító gondolata. A szélesebbkörü alkalmazás lehetőségét azután a műanyag teremtette meg. A mai, puha műanyagból készült kontaktlencsék szinte érezhetetlenek, könnyen viselhetők, viselésük már nemcsak foglalkozási vagy hiúsági kérdés, hanem mindenki számára elérhető lehetőség. Bárki megkaphatja, akinek szüksége van rá, s akinek a szeme és egyénisége alkalmas a viselésére.

Kevéssé érdemes a kontaktlencsét viselni azoknak, akiknek szabálytalan a szaruhártyájuk, vagy akik két szemüve-Ön — végre! — teljes lendülettel vethette magát a munkájába. Haladt is előre a szakmai elismerés, a tudás, s mindezekkel együtt az önmegvalósítás fokozatain, miközben a felesége gyermekeket gondozott otthon, majd eljárt a nem nagy perspektívákkal kecsegtető munkahelyére és... És talán küzdött a személyiség kiteljesítésének problémáival, ugyanazokkal, amelyekkel Ön szerencsésebb feltételekkel sokkal könnyebben boldogult Ezekben az években tévedhetett el Ön először. Azt hitte, elegendő, ha a felesége, úgymond asszonyi kívánságait mindig nagyvonalúan teljesíti (új bútor, külföldi utazás, szép ruhák bőséggel). A legmesszebbmenőkig igyekezett mindig nagyvonalú lenni vele szemben. Önmagának sem bevallott le/kiismeret-furdalását leplezte talán ezzel. Mert igaz társai egymásnak — a történtek után megítélve — mégsem tudtak lenni. Ön például rajta kívül és nélküle érte el munkasikereit, az élmény egyedül az Öné volt, felesége nem nagyon osztozhatott ebben, miután az eredményekig vezető úton sem volt szükség az ö bekapcsológet hordanak (egyet közel- a másikat pedig távolnézésre). Nem ajánlatos azoknak, akik nem állandó szemüvegviselök, akiknek szeme túlérzékeny, allergiás az idegen anyagokra, vagy akik alkatilag idegesek. 50 éven felülieknek és 15 éven aluliaknak is csak kivételes esetben javasolják az orvosok. Nem viselhetik a kontaktlencsét a hivatásos gépkocsivezetők s azok, akiknek krónikus kötőhártyagyulladásuk van. Nem javasolt az továbbá úszáshoz és más vízi sportokhoz sem.

Tanácsos viszont viselniük az erősen rövidlátóknak és azoknak, akiknek a két szeme között szemüveggel nem korrigálható nagy dioptriakülönbség van. Az egészségügyi és szemészeti okokon kívül természetesen tanácsos viselniük mindazoknak, akiknek egyénisége, illetve foglalkozása azt megkívánja. A kontaktlencse szükségességét és viselhetőségét a szemész szakorvos állapítja meg. Ugyancsak ö mondja meg, hogy a kontaktlencse érdekében hová tanácsos fordulni. A lencsék szemre helyezését, viselését, kezelését, tisztán tartását meg kell tanulni, be kell gyakorolni. Ez az időszak körülbelül egy hónapig tart, ezalatt sűrűbb szemészeti ellenőrzésre van szükség.

dására, a segítségére. Ezzel szemben neki, az ő jóval határozatlanabb jellemének nagyon kellett volna a segítség, a biztatás, hogy a női, anyai sors hátrányait leküzdve, végre ő is elindulhasson a pályáján. Ön ezt nem vette észre.

Nehéz egyetlen levél alapján véleményt mondani. Ha csak az érvek logikájára hallgatok, azt mondom, megértem a feleségét is, s törvényszerű, ahogy idáig jutottak. De! Felnőtt ember a felesége Fel kellett volna ismernie mindjárt az első lépések után, mennyire veszélyes úton indult el. emberi érzelmekkel és sorsokkal játszva. (S Ön, tévesen értelmezett nagyvonalúsággal, még ezt is „engedélyezte" neki! Hogyan nem látta meg legalább azt hogy kettőjük kapcsolatát a házasságukat is gyengíti, majdan teljesen alááshatja — akárcsak családjuk nyugalmát — ez a „Barátság"!) Senki nem mentheti fel a feleségét tettei, döntései súlya alól. Most azonban nem felette kell ítélkeznünk, hanem az Ön kérdésére válaszolni: Mit tegyen ? Próbálja végre megtudni önmagától, szüksége van-e a feleségére,

„Csak remélni merem, hogy a „Nő" c. folyóiratban a férfiak problémái is meghallgatásra találnak. 24 éves vagyok, elvégeztem a főiskolát és — félek a jövőtől! Noha igen gyenge fizikumú és nagyon ügyetlen vagyok, az orvos mintegy 5 évvel ezelőtt a katonai szolgálatra alkalmasnak talált. Főiskolai tanulmányaim során mindent el is követtem, hogy a katonai előkészítőn a velem szemben támasztott követelményeknek mindenben meg is felelhessek, de hiába. Olyannyira, hogy az előkészítő látogatásától el is tanácsoltak. Ősszel kell megkezdenem kétéves katonai szolgálatomat, de az utóbbi időben rettenetesen gyengének érzem magam, testemet szörnyű forróság járja át, erősen izzadok, kínzó álmatlanság gyötör. Félreértés ne essék, a rám váró katonai szolgálatot szívesen és büszkén vállalnám, de félek, hogy nem minden beosztásban állnám meg a helyem, és még ennél is jobban rettegek a rám váró kudarcoktól." „Tamás"

Ki ne hallott volna már a „kétbalkezes katonáról", s ki ne látott volna olyan filmet, amelynek „sztárja" az esetlen, csetlő-botló újonc volt. Mégsem ez az oka, hogy olvasónk leveléből a megszokottnál is bővebben idéztem, hiszen az

nemcsak mint egy szerep formális betöltőjére az életében, hanem mint őszinte, igaz társra. Kell-e a segítsége, a szeretete ? S Ön, képes-e még a vele, az ő gondjaival való azonosulásra ? Tudna-e még neki szeretetet adni (nemcsak anyagi biztonságot)? Ha nem. ne féljen szembenézni a következményekkel. Igyekezzen legyőzni saját természetes hiúságát és ne bántsa a felesége talán kevésbé szokványos életmódja. Ne sajnálja tőle a boldogságát.

Ha viszont úgy érzi, tévedett csupán (elsősorban az őszinte magatartás megválasztásában), értesse ezt meg vele. Többet nem kérhet tőle, érzelmeket soha nem követelhetünk se magunk, se mások számára. S ha a felesége még azután is képtelen lesz a döntésre, de tisztában vannak egymás iránti érzelmeikkel. Önnek türelmesnek kell maradnia. Már csak a gyerekek miatt is, akik most vannak a legérzékenyebb korban. Kompromisszumot kötni miattuk, értük sem lesz értelmetlen dolog.

ő katonai szolgálatra való alkalmasságát, illetve alkalmatlanságát egy levél alapján felelőtlenség lenne megítélni. Az ok inkább az, hogy az ö egyedi esete mögött egy mélyebb, sokakat érintő probléma — az egyéni teljesítőképesség nagysága és az azt esetleg meghaladó társadalmi, környezeti elvárások közti ellentmondás — rejlik. Ezek a társadalmi, családi, érvényesülési, szexuális vagy egyéb konfliktusok megoldás hiányában súlyos belső feszültséget, nyugtalanságot okoznak, amelyeket ideig-óráig ugyan el lehet fojtani, de amelyek előbb vagy utóbb rossz közérzethez; gyomoridegesség, szívtáji fájdalmak, túlzott izzadás, álmatlanság és más szervi tünetek formájában jelentkező panaszok kialakulásához vezetnek. A megoldást gyakran nem egyszerű megtalálnunk, ebben mindenképpen nagy segítséget jelenthet a — nemritkán megalapozatlan — félelmeink, gátlásaink felismerésében és leküzdésében segítséget nyújtó pszichológus tanácsa. Olvasónknak tehát azt tanácsolom, hogy mielőbb forduljon bizalommal körzeti orvosához, akitől a területileg illetékes pszichológiai tanácsadó címét is megkaphatja.

Dr. K. L

Mit érez az a fiatalasszony, aki első ízben találkozik az anyósával? Többé-kevésbé minden nő ugyanazt éli át: a fenyegetettség érzését, a félelmet attól, hogy törekvését egy új, a férjével közös élettér kialakítására egy másik hatalom keresztezi, korlátozza, talán teljesen meg is gátolja.

Minden fiatalasszony érzi ezt, de többféleképpen lesznek úrrá az érzésen. Van, aki támadásba lendül, mielőtt még védekeznie kellene. Esetleg a kezdet kezdetétől megszólja, befeketíti az anyósát; azzal próbálja ellensúlyozni az ő helyzeti előnyét, hogy lekicsinyli.

Mások — épp ellenkezőleg — megpróbálnak mindig a kedvében járni, lekenyerezni, elejét venni a támadásnak —, ami odáig is fajulhat, hogy az új asszony teljesen aláveti

magát az anyósának, s gyermekként engedelmeskedik neki.

Számtalan módja van azonban annak, hogyan lehet elviselni a fenyegetést, amelyet az anyós jelent. Ki lehet térni az írtjából, de lehet keresztezni is. Lehet minimális erőfeszítéssel kerülni a nagyobb összecsapásokat, lehet arra törekedni, hogy nélkülözhetetlenné tegyük magunkat. Bármi módot találjon is azonban a meny az anyósával való együttélésre, mindegyikben közös az, hogy a hatalom sakkban tartására szolgál.

Az éremnek persze van másik oldala is. Vajon mit érez az anyós, amikor ifjú (vagy leendő) menyére gondol? Nem mást, mint ugyanazt a fenyegetettséget. Ő is félti az életnek azt a szféráját, amelyben a fiát felnevelte. Úgy érzi, a menye betolakodó, aki esetleg tönkreteszi a müvét, a fiát letéríti régen megszabott pályájáról, megzavarja köreit, kérdésessé teszi értékrendjét és életfelfogását, az egész család Ízlésével szembekerülhet, sőt életmódját is felboríthatja.

Az anyós ezért hajlamos arra, hogy menyét a fia függelékeként illessze be a család rendjébe, ennek megfelelően oktassa ki, önállóságát, törekvéseit bizalmatlanul figyelje, és igyekezzék a fiatalasszonyt pénzzel, ajándékokkal „megvásárolni".

Lesznek persze menyek és anyósok, akik elutasítják az itt elmondottakat, és azt hangoztatják: nálunk mindez egészen másképp volt, mi kezdettől fogva szeretetben éltünk. De ha alaposabban megvizsgálják a dolgot, észreveszik majd talán, hogy legalábbis olykor bennük is élt hasonló aggodalom. És megsejtik majd, hogy talán az a „kezdettől fogva létező szeretet" (is) egy olyan feszültség levezetésére szolgált, amelyet nyíltan nem viselhettek volna el.

Aki ezt a viszonyt valamivel jobbá kívánja tenni először is próbáljon meg tiszta képet

alkotni az érzelmekről — minden értékelés nélkül. Ami eddig „szilárd tény" volt, most talán vitássá lehet. Esetleg már ezzel sikerül elérni azt, amit tulajdonképp mindkét fél óhajt: a feszültséget többé nem írják a másik számlájára, hanem felismerik, hogy egyszerűen az anyós-meny viszony sajátosságáról van szó.

Nem az a fontos tehát, hogy a feszültségeket mindenáron elsimítsuk, hanem hogy megtanuljunk beszélni róluk, megtanuljunk közöttük élni. A konfliktus megoldása akkor válik lehetővé, ha meny és anyósa „bölcsek" lesznek, azaz ha félreteszik a birtoklással és a hatalommal kapcsolatos igényeiket, ha többé semmit sem akarnak bizonyítani a másik számára, és ha minden fenntartás nélkül érvényre tudják juttatni önmagukat, miközben megengedik, hogy a másik is ugyanígy érvényesüljön.

(nőn)