Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-07-12 / 29. szám
Ejtsd: „I. Ti." — ez a neve a világ pillanatnyilag legkedvesebb, legmegejtőbb, legmegindítóbb kis szörnyének, akinek földi kalandjait a mozilátogatók milliói kísérik figyelemmel a nyugati félteke filmszínházaiban. Neve tulajdonképpen két angol szónak, az Extra-terrestrial-nak a rövidítése, magyarul annyit jelent: Földön kívüli. S ezzel máris fényt derítettünk kilétére: E. T. egy idegen bolygó űrhajóján érkezett hozzánk több társával együtt. Az idegeneket, amikor ki akartak szállni, fenyegető, ellenséges embertömeg vette körül, s ök — miután annyira eltértek tőlünk testi mivoltukban és persze barátságos közelítő szándékaikban is — szörnyen megijedtek, életveszélyben érezvén magukat, hanyatt-homlok menekültek vissza biztonságos űrhajójukba, s pillanatokon belül eltűntek. Csak egyikük nem érte el az űrhajót... Tudta, hogy rejtőzködnie kell ebben az ellenséges világban, s ez ideig-óráig sikerült is neki. Addig, amíg egy pajtában, ahol a kétségbeeséstől, magányosságtól, reménytelenségtől elgyötörtén bújkált, rátaláltak a gyerekek. És E. T. a gyerekekkel hamar kapcsolatot tudott teremteni, mert megérezte, hogy az emberpalánták jók és megértők, lelkűk tiszta és minden jóra kész, vagyis hasonlók, mint ő. így kezdődik Steven Spielberg, a „Harmadik fázisú találkozások" nálunk is vetített film rendezőjének ez a gyermekeknek szánt kiváló alkotása. Spielberg a gyermekeknek szánta, de a felnőttekhez egész mai bonyolult és öszszekuszált világunkhoz szólt általa. Úgy hírlik, hogy amikor az ENSZ New York-i székházában az alkalmazottaknak vetítették, még a legdörzsöltebb diplomaták szeme sem maradt szárazon, s kijövet állítólag kissé röstelkedve, de azért meghatottságukat nem leplezve kérdezgették egymástól: Ön is megkönnyezte ...? Most persze a filmkritikusok és -esztéták meglehetősen zavarban vannak. Mi ez??? — kérdik önmaguktól, a nézőktől, Spielbergtől. Giccs, amely a kisemberek érzelgősségére épült és pontosan célbatalált? Vagy egyszerű, KIRAKATNÉZÖBEN Biztosítólánc Kolléganőm többször panaszkodott, hogy nem érzi magát biztonságban lakótelepi lakásukban. Férje sokat utazik, gyakran szólítja otthonától távolra munkája, ő meg fél. — Olyan sok rosszat hallani, hogy könynyűszerrel bejutnak ilyen lakásokba, s mi ráadásul ott lakunk kinn az erdő alatt. — Vegyél legalább egy biztosítóláncot az ajtóra — ajánlottuk neki. — Ha tudnátok mennyit jártam már utána. Örökké azzal biztatnak, hogy ekkor és ekkor jön áru, de sajnos ... Felvettük tehát az ajtóra erősíthető biztositóláncot a hiánycikkek listájára, s mi is sűrűn érdeklődtünk utána bevásárlásaink során. Eredménytelenül. Egyik reggel kolléganőm kérdéssel kezdte a napot. — Ki találja el, mit vásároltam tegnap? Találgatásaink eredménytelenül végződtek. Szabad a gazdal — Biztosítóláncot — mondta és azonnal hozzátette — s közben arra is rájöttem. hogyan csinálnak a bolhából egy-kettőre elefántot. Már ismerősként jártam a vasüzletekbe, úgy látszik, megsajnáltak. Az egyik elárusítónő még a jól ismert szöveggel akart elküldeni, de a másik közbevágott: Hányat óhajt? Meglepett maga a kérdés meg külön hogy hányat... Egyet kértem, de még gyorsan utána gondoltam, hogy tényleg egy bejárati ajtónk van-e. Pult alól, papírzacskóban kaptam, 3,50 -ért! Lehet, hogy van belőle elég, csak így érdekesebb? Villámzár Barátnőm panaszkodva fogadott legutóbbi találkozásunkkor. — Képzeld tönkrement a ruhám, amit közösen szabtunk ki. — S már húzta is elő a piszkosfehér alapon bordó csíkos ruhát. Az elöl derékig bevarrott, a csíkok színével egyező bordó villámzár annak idején nagyon jól mutatott, emelte a ruha harmóniáját. Most tenyérnyi szélesen körülötte elszíneződve az anyag. — Jól mosható anyagot vettem, itthon akartam elvégezni a tisztítását. Ez lett a vége. Háromszázba került az anyag, benne a munkám s egy 7,50-es vacak miatt dobhatom el az egészet. Nem tudom milyen meggondolásból nem lehet színtartó egy cipzár?! Akárhogy nézzük, amibe ezt belevágják, elöbb-utóbb piszkos lesz, mosni kell. Használati utasítást ilyen kis dologhoz nem adnak, mert gondolom, akkor senki sem venné meg. Visszamentem az üzletbe, hogy megtudjam, ki gyártotta a villámzárat. Az elárusítónő leszidott, szerinte mosógépben mostam, nem pedig kézzel, bár ez most már nem vigasz. Megvan a villámzárat gyártó cég címe, de mit reklamálhat ilyen esetben az ember? Mit érek vele, ha új cipzárt kapok, mikor használhatatlan az egész ruha?! A károm nem 7,50 ... Ha veszek egy műanyag tálkát, az pár korona. Használati utasítás nélkül kapom, forró vízbe teszem, tönkremegy. A károm mindössze a tálka ára. De a cipzár esetében, azt hiszem, nem barátnőm az egyedüli károsult. Műanyag sarok Barna velúr bokacipőm kedvencem lett a szimpla gyerekfilm, ami megfogta a felnőtteket is? Esetleg jól sikerült környezetvédelmi mese-mese-meskete? Netán képi prókátorkodás amellett, hogy valakinek joga van hozzá, hogy más legyen, mint a többiek, hogy kitűnjön a tömegből? Sem az egyik, sem a másik, sem a harmadik. E. T. titkának — ha úgy tetszik, sikerének — oka egészen más. A titok nyitja elsősorban az, hogy éppen jókor megfelelő időben jött, elfogadták és lelki rokonságot éreznek vele mindazok, akik manapság nem tudnak szabadulni az aggódástól, félelemtől, hogy túltechnizált, fegyverkező, sok vonatkozásban eldurvuló világunkban egyre kevesebb idő jut a szép és egyszerű emberi kapcsolatokra, az emberszeretetre. Az ENSZ-központban éppen aznap, 1982. szeptember 17-én vetítették, amikor sok ezer kilométerre onnét Szabra és Satila palesztin menekülttábor lakóit lemészárolták. A vetítés után Perez de Cuellar, az ENSZ főtitkára így nyilatkozott: „Spielberg úr filmje atmoszférát teremtett: a béke, a megértés, az egymás elviselhetőségének légkörét. S amit E. T. nekünk, mindannyiunknak üzen, az megegyezik s azonos az Egyesült Nemzetek Szervezetének céljaival és küldetésével..." Steven Spielberg az ENSZ-főtitkártól jelképes kitüntetést kapott, békegalambot ábrázoló emlékérmet. Megérdemelte! Mi pedig reméljük, hogy egymásra utaltságunk, jelképével, a megértés, a béke és a barátság kis küldöttével találkozhatunk filmszínházainkban.-gé— \ csizma és félcipő közti időszakra, még kényes külseje ellenére is. Megtaláltuk tisztításának módját, örömmel hordtam volna idén is, már a harmadik tavaszon. Ha! Ha nem lettem volna kénytelen kivonni a forgalomból. Elmondom miért. Vásárláskor ugyan kaptam hozzá pár cserélhető műanyag sarkat, ám azt már elkoptattam (úgy kell nekem, mit lótok-futok örökké?!), s mivel a sarok ennek megfelelően van kiképezve, itt megáll a cipész tudománya. Erre a sarokra nem szögezhet hagyományos módon egy bőrdarabkát. Kérdezgettük a cipőüzletekben, de mint informáltak, ök külön nem árulnak cserélhető, műanyag sarkat. Sajnálkozva, de tudomásul kell vennem, hogy őszre új cipőt vehetek. Mert nem látok más megoldást. Lehet, hogy ez is apróság? Nem hiszem, hogy szőrszál hasogató lennék, mert mindhárom esetben olyan dologról van szó, amit hazánkban gyártanak, vagy gyárthatnának mindenki megelégedésére. GAZDAG MÁRIA
