Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-01-12 / 3. szám
ELENA LITVAJOVÁ. AZ SZLKP KB ELNÖKSÉGÉNEK TAGJA, A SZLOVÁKIAI NŐSZÖVETSÉG KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE Az élet ütőerén Az óév, 1982 lejárt. Búcsút vettünk tőle, ünnepi hangulatban a családi körben, a feldíszített karácsonyfa alatt, gazdagon megtérített asztal mellett, barátaink, munkatársaink körében, vagy éppen éjszakai műszakban, őrségen, szolgálatban köszöntöttük az új évet, 1983-at. A hetedik ötéves terv harmadik évét. Év fordultával az ember eltöpreng a múltról és főleg a jövőről, az életről és a munkáról. Milyen volt a tavalyi év? Közös szándékaink és egyéni elhatározásaink teljesültek, célba értek? És mit hoz az új esztendő? A visszapillantás a szocialista Ezek a párt-^ állami és gazdasági szerveink, valamint társadalmi szervezeteink igyekezetét tükrözik, amellyel az év folyamán a dolgozók kezdeményezésének, munka- és közéleti aktivitásának további fejlesztését ösztönözték. Év végi közös mérlegünket mindez jelentős anyagi és számokban ki nem fejezhető erkölcsi értékekkel gyarapította. Örvendetes tény, hogy a dolgozók figyelme a döntő fontosságú területekre és feladatokra irányult — a hatékonyság és a munkatermelékenység növelésére, a munka és a gyártmányok minőségének javítására, a nyersanyag- és alapanyag-, az energiafelhasználás csökkentésére, a tudományos-műszaki fejlesztés kiterjesztésére, az integráció, a szakosítás és az együttműködés — főleg a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal — kibővítésére. A szocialista társadalom fejlesztési programjának teljesítéséből szervezetünk, a Szlovákiai Nöszövetség is kivette részét. Sok éves aktív és alkotó tevékenységénél fogva ma jelentős befolyást gyakorol nemcsak tagságára, hanem a szervezeten kívül álló nőkre is. Az óévben nap nap után sok százezer dolgozó nő áldozatkészen, szívósan, kezdeményezőn és öntudatosan teljesítette kötelességét a munkahelyén és otthon. A nők megértik, mindig is megértették, hogy munkájuk szorosan összefügg a szocialista társadalom növekvő szükségleteinek kielégítésével. Alkotó és gyümölcsöző módon segítettek vállalatuk, üzemük, szövetkezetük tervét teljesíteni. A női kollektívák, szocialista brigádok százai az iparban, a mezőgazdaságban és más munkaterületeken példásan, valóban szocialista módon teljesítették munka- és állampolgári kötelességüket. Asszonyaink, leányaink túlnyomó többsége az élet minden területén, az iskolákban, a kultúrában, a szolgáltatásokban, az önfeláldozó tisztességes és jó munkát becsületbeli ügynek és ugyanakkor szívügynek is tekinti. Munkahelyükön segítenek megteremteni az elvtársi, emberi kapcsolatokat, összekovácsolják a közösséget, megszilárdítják a kollektíva erejét, példamutató készségét. Arra tanítanak, hogy mennyire fontos a megértés, az együttérzés, másoknak örömet szerezni, példát mutatva a fiataloknak a munkában és életbölcsességben is, s készen mindig arra, hogy segitőkezet nyújtsanak ott, ahol valakinek szüksége van rá. A tagság és a szervezeten kívül álló nők mozgósításában nagy szerepet játszik a Mindent az emberért mozgalom. Tavaly további szervekkel és szervezetekkel, valamint a tömegtájékoztatási eszközökkel együtt sikerült újabb, több társadalom fejlesztéséért végzett közös munkánk eredményére arról tanúskodik, hogy alapjában véve teljesítjük a CSKP XVI. kongresszusának és az SZLKP kongresszusának határozatait, a kiszabott feladatokat — fenntartjuk és tovább javítjuk lakosságunk már elért magas életszínvonalát. Annak ellenére, hogy elsősorban a kapitalizmus általános válságából adódó nemzetközi méretű gondokkal és több feltételezett, illetve előre nem látott bonyodalommal is szembe kellett néznünk, elmondhatjuk, hogy szocialista fejlődésünkben túlsúlyban vannak a pozitív eredmények. száz hektárnyi parlagon heverő földet felkutatni és termővé tenni. Ezeknek egy részét a szövetkezeteknek, illetve állami gazdaságoknak, másik részét a lakosságnak utalták ki zöldség- és gyümölcstermesztés céljából. A nőszövetség tagjai számottevő segítséget nyújtottak a mezőgazdaságnak, és több tízezer órát dolgoztak le társadalmi munkában. Sok ezer facsemetét ültettek ki, takarmányt, gabonát, burgonyát, cukorrépát, kukoricát takarítottak be, gyümölcsöt, szőlőt szüreteltek, sok hektárnyi rétet, legelőt műveltek meg. A nőszövetség segítsége azonban nem korlátozódott csupán társadalmi munkára. Aktívabban segítettük a tej- és élelmiszerprogram teljesítését is. Elvégre mi is fontosnak tartjuk, hogy polgáraink, főleg a gyermekek mindenütt jó, egészséges tejet kapjanak és jó minőségű élelmiszeripari termékeket egyenek. A Csehszlovák Nöszövetség KB és a Szlovákiai Nöszövetség KB legutóbbi plenáris ülésén rámutatott szervezetünk befolyása fokozásának módjaira. E reális lehetőségek egyike a nemzeti bizottságokkal való együttműködés szorosabbá tétele. Abból indultak ki, hogy Szlovákiában a nemzeti bizottságok képviselői sorában már több mint 19 ezer a nő, az apparátusban nagyobbára nők dolgoznak és több tízezer az aktivista nők száma is az államhatalom és -igazgatás e szerveiben. Azt szeretnénk, ha a képviselőnők és a nemzeti bizottságok nődolgozói az eddiginél még jobban igyekeznének, hogy a nép e választott szerveinek munkája egyre jobb legyen, az apparátus simábban és kulturáltabban működjön, mint a múltban. Ez azt jelenti, hogy az ügyintézésben érzékenyebben reagáljanak a lakosok gondjaira, szükségleteire, hogy ügyeiket rugalmasan, felelősségteljesen intézzék. De egyúttal azt is igyekezzenek megértetni, hogy a jogok gyakorlása elképzelhetetlen a kötelességek teljesítése nélkül, s hogy az egyén érdekét összhangba kell hozni az össztársadalmi érdekekkel. A dolgozók munka- és életkörülményei javítása érdekében — a párt és a kormány intézkedéseinek érteimében — még sok a tennivalónk a szolgáltatások területén is. Az a sok millió óra, amit főleg a nőknek a háztartás gördülékeny menetére kell áldozniuk, társadalmunk számára nem elhanyagolható cselekmény. Ezt a sok millió órát hatékonyabban is ki lehetne használni pihenésre, művelődésre, szakköri tevékenységre, a gyermeknevelésre vagy a családi élet minőségének javítására. Hiszen államunk alappillére a család, s a család milyenségétől függ jórészt, milyen állampolgárrá, hazafivá és internacionalistává, milyen dolgos és felelősségtudó emberré neveljük gyermekeinket. Éppen az összetettebb és a minőségileg igényesebb kor mutatja meg, hogy ks kicsoda! Mindennapi életünk során találkozunk még emberekkel, akik csak magukra néznek, minden helyzetben kiaknázzák a maguk hasznát, különböző mesebeszédeket terjesztenek és a társadalmon élösködnek. És mi gyakran bíráljuk, hogy nálunk bizonyos emberek vagyonosodnak, spekulálnak, felelőtlenül teljesítik munkafeladataikat, de azt is, hogy akik ezeket az embereket a legjobban ismerik akár a munkahelyükön, akár a lakóhelyükön, legtöbbnyire arra várnak, hogy majd jön valaki és rendet fog teremteni: majd a párt, majd a kormány és így tovább. A mi államunk munkások, parasztok és a dolgozó értelmiség állama. A hatalom a nép kezében van, tehát a bolgodságért, a jólétért, gyermekeink békés jövőjéért „föntről" is, „lentről" is egyformán kell harcolni. Minden becsületes és felelősségtudó állampolgár hazánk szocialista jelenének és kommunista jövőjének kovácsa, tehát gyermekei zavartalan jövőjének is kovácsa. Erre köteleznek bennünket azok a szavak is, amelyeket ezzel kapcsolatban Gustáv Husák a CSKP XVI. kongresszusán mondott: „Minden dolgozó életszínvonalának arányban kell lennie azzal, amennyit ő a társadalomnak ad ... Talán mondanom sem kell, hogy ez társadalmunk minden tagjára egyformán vonatkozik." Eljött az az idő, amikor minden dolgozótól, a „sorkatonától és a vezetőtől, minden egyes becsületes állampolgártól, nőtől és férfitól, meg kell követelni a rendet és a fegyelmet, s munkafeladatok és az állampolgári kötelességek öntudatos teljesítését. Ez azt jelenti, hogy napról napra alkotóbban, öntudatosabban, becsületesebben és jobban kell élnünk és dolgoznunk. Kívánságom, s egyúttal meggyőződésem, hogy az ilyen élet, ilyen munka lesz jellemző asszonyainkra, leányainkra az idei 1983-as esztendőben. Kívánom, hogy jó, eredményes év legyen társadalmunknak és mindannyiunknak. Hogy olyan év legyen, amelynek folyamán a béke fenntartása a legnagyobb megőrzött érték lesz Európában és az egész világon. Ezt életével, munkájával mindenki előmozdíthatja. Mert az idei feladatok teljesítéséhez, szocialista társadalmunk céljainak eléréséhez ez a legfontosabb: a béke és a becsületes munka.