Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-05-24 / 22. szám
VALENTYINA FEDOTOVA, A SZOVJETSZKAJA ZSENSCSINA FŐSZERKESZTŐJE Mi nem felejtünk ... Lapunk a fasizmus elleni harc jegyében született 38 évvel ezelőtt, 1945-ben. Abban az évben, amelyben a fasiszta rém felett aratott nagy győzelemmel véget ért a második világháború. Lapunkban ma is rendszeresen foglalkozunk a háborúval, a háború elleni harccal, hiszen 1945 óta egész nemzedékek nőttek fel, akik a háborút csak hallomásból ismerik, sőt, sokszor elferdítve, mintegy görbe tükörben látják. Mi a történelemhamisítás ellen küzdünk, igyekszünk megírni e rettenetes évekről a kegyetlen igazságot. Célunk, hogy olyan érdekes és közérdekű anyagokat tárjunk az olvasók elé, ami gondolkodásra készteti őket: mit is tehetnének egy újabb háború elkerüléséért, a béke megóvásáért. Az emberiség tízmilliónyi emberélettel, vérrel és könnyekkel, sosem látott pusztulással, letarolt országok árán szerezte meg a jogot, hogy visszatérhessen a békéhez, a békés építőmunkához. Úgy tűnt, hogy e szörnyű lecke örökre a háború borzalmait átélök tudatába vésődött, s hogy ez az emlékezés visszatart minden népet és a világ politikai légkörének alakítóit a tűzzel való veszélyes játéktól. Ám, mint azt a háborút követő vagy éppen a legutóbbi évek megmutatták, az USA által irányított nagyhatalmak nem akarják levonni a tanulságot a hitleri fasizmus dicstelen pusztulásából. A hirosimai és nagaszaki atomrobbanásokkal az imperializmus már felhívta az emberiség figyelmét saját pusztító erejének lényegére. Azután: NATO. Hidegháború. Évről évre erősödő, tarthatatlan fegyverkezési hajsza. A világ minden részéről érkező hírek a helyi háborúkról. A NATO és a Pentagon katonai bázishálózatának kialakítása a szocialista országok határaihoz egyre közelebbi támaszpontokon. Reagan elnöknek 1982. június 8-án, az angol parlamentben elmondott felhívása a kommunizmus elleni „keresztes hadjáratra". És végül: a nukleáris veszély, mely a Föld minden élőlényét veszélyezteti... Az USA-ra a mostani korszakban a tarthatatlan fegyverkezési hajsza, valamint a szovjet- és szocializmus-ellenesség jellemző. Az amerikai imperializmus hatalmi törekvései elsősorban a szocialista közösség, a Szovjetunió ellen irányulnak. „Vagy a szovjet feltételek, vagy az amerikai hatalom lesz úrrá az egész világon" — ilyen az USA — „A 80-as évek új amerikai politikája" című kormánydokumentumban lefektetett — mai hivatalos programja. A legnagyobb veszélyt 1983-ban a rakétatelepitési terv végrehajtása jelenti. E terv megvalósítása nemcsak a NATO és a Varsói Szerződés közötti katonai erőegyensúlyt zavarná meg, hanem a Szovjetunió és az Egyesült Államok közti stratégiai egyen súly is felbomlana, mivel az új amerikai rakéták a Szovjetunió elleni stratégiai fegyverekké, az első csapás fegyvereivé válnának — 6 perccel a kilövésük után szovjet területre érnének. A hasonló típusú szovjet rakéták ugyanakkor nem érnék el az USA területét. Az USA új nukleárisrakéta-telepitési tervei nemcsak a szocialista országokra nézve veszélyesek, hanem kivétel nélkül minden nyugat-európai országra, az USA NATO-beli szövetségeseire nézve is. Ezek az államok lennének a Washington által nyíltan tervezett atomkomfliktus első áldozatai. mivel az elkerülhetetlen ellentámadás őket sújtaná elsőként. E nehéz helyzetben a Szovjetunió politikájának legfőbb célja a béke megőrzése. Államunk előtt hatalmas gazdasági és szociális feladatok állnak, ezek megvalósításához békére és csakis békére van szükségünk. Az SZKP XXVI. kongresszusának békeprogramja számos új kezdeményezést tartalmaz. A Szovjetunió meggyőződése, hogy a bonyolult feladatok megoldása csupán békés, alkotó, egyenlőségen és kölcsönös biztonságon alapuló tárgyalások útján lehetséges. A mai viszonyok közt az ilyen tárgyalások az egyedüli lehetséges módjai az egyes államok békeért kifejtett együttműködésének. A Szovjetunió Genfben azt javasolta, hogy állapodjanak meg a hadászati támadófegyverek és a közép-hatótávolságú rakéták számának háromszoros csökkentéséről, távlatilag pedig teljes megsemmisítésükről. Csak ebben látja a béke valódi garanciáját. De a washingtoni kormány úgy fél a csökkentés vagy a befagyasztás gondolatától, mint a fűztől. Az európai béke, biztonság és bizalom kialakításának egyik fontos útja az európai atomfegyvermentes övezet kialakítása. A Szovjetunió támogatja ezt az elvet, és szorgalmazza az atomfegyvermentes övezet kialakítását más földrészeken is. A Szovjetunió és a szocialista államok üdvözölték Olaf Palmenak, Svédország miniszterelnökének egy közép-európai atomfegyvermentes övezet kialakítására tett javaslatát. A Szovjetunió úgy véli, hogy az övezet még szélesebb: 600 km-es lehetne, vagyis 300—300 km-re húzódhatna a két európai tömb határvonalától. Az NDK kifejezte készségét, hogy a tervezet megvalósításához egész területét rendelkezésre bocsátja. A Szovjetunió kifejezte készségét az atommentes övezet kiterjesztésére és a két fél kötelezettségeiről folytatandó tárgyalásokban való részvételre. Az USA, az NSZK és a NATO-tagállamok elvetették a svéd javaslatot, újra csak a fegyverkezési hajszát és az ellenségeskedést választva. A Szovjetunió támogatja Urho Kekkonen 60-as- évek elején, egy észak-európai atomfegyvermentes övezet kialakítására tett javaslatát is. Kész vállalni a kötelezettséget, hogy az atomfegyvermentes övezet államai ellen nem alkalmaz atomfegyvert, s ezt kész a tagállamok mindegyikével kétvagy többoldalú egyezményben lefektetni. 1983. januárjában Prágában Bulgária, Csehszlovákia, Magyarország, az NDK, Lengyelország. Románia és a Szovjetunió legmagasabb szintű képviselői, a béke megőrzése és megszilárdítása érdekében érzett felelősség elvétől vezérelve és a nemzetközi helyzet elemzéséből kiindulva, elfogadták a Varsói Szerződés tagállamainak politikai nyilatkozatát. Kontinensünkön és a világ más tájain is megerősödött a békemozgalom. Ez a mozgalom nyíltan atomfegyver- és USA- ellenes. Jellemző, hogy a békemozgalom élharcosai a nők. Példa rá a nagy-britanniai sátortábor vagy az 1981 -es békemenetek, melyek kezdeményezői szintén nők voltak. Nem véletlenül. A volt Reichstag-épületben, a „Németország története" című kiállításon ott függ a második világháború halottainak táblázata: Németország — a második világháborúban 6 millió 500 ezer embert vesztett. Ebből 3 250 000-t a frontokon, s ugyanennyit a hátországban. Szovjetunió — több mint 20 millió embert vesztett. 13 600 000 katonája és 7 millió polgári lakosa halt meg. Anglia — 329 ezren haltak meg a frontokon és 62 ezren a lakosok közül. Franciaország — 250 ezer a frontokon, 350 ezer a hátországban. Jugoszlávia — 300 ezer a frontokon, 1 millió 400 000 a hátországban. USA — 220 ezer katonát és tisztet vesztett, de egyetlen polgári lakost sem. E számokra fel kell hívnunk a figyelmet, mert ez az USA újabb és újabb fegyverkezési hajszájának a nyitja. Az Amerikai Egyesült Államok maga nem élte át, nem érezhette át a háború iszonyatát, nehézségeit. A történelem elítélte a fasizmust mint világnézetet, mint politikát és mit társadalmi rendszert is. De a fasizmus feletti ítélkezés folytatódik. Ezt újra alátámasztotta a volt Gestapo-főnök, Klaus Barbie pere a franciaországi Lyonban. A náci hóhér a második világháború után az USA államhatalmának áldásával bújkált. Ügye új erővel világított rá a náci háborús bűnösök szörnyű múltjára . . . És hány hasonló hóhér bujkál még az igazságszolgáltatás elől?! Kari Linnasz — a litván nép hóhéra a stuthoffi koncentrációs tábor volt parancsnoka. Doktor Mengele — tízezrek kegyetlen gyilkosa, aki embertelen kísérleteit az oswi^czimi foglyokon folytatta. A maidenecki Véres Brigitta. A második világháború után mind az USA-ban'találtak menedéket. Az igazságosság megbüntetésüket követeli. Ez nemcsak a fasizmus áldozataival szembeni kötelességünk, hanem az agresszoroknak és revansisztáknak szóló figyelmeztetés is, akik nem vonták le a tanulságokat a történelmi leckéből. Ravensbrück egyik cellájában ezt írták a falra a pusztulásra ítélt foglyok: „Ha a hangunk innen nem ér el hozzátok, ti is elpusztultok." Hallgassuk meg e szavakat és gondolkodjunk el rajtuk. Nagyven év távolából fordulnak hozzánk a különféle nemzetiségű nők, tán épp volt honfitársaink, akik nem érték meg a győzelmet. És az ő szavaikra éppúgy emlékeznünk kell, mint a csehszlovák kommunista és antifasiszta Julius Fuéíkfigyelmeztetésére: „Emberek! Legyetek éberek!" Reagan a kommunizmus elleni „keresztes hadjárat" meghirdetője, az utóbbi időben mind gyakrabban használja fel a hívők érzelmeit, arról igyekezvén meggyőzni őket, hogy a „rossz forrása a mai világban a kommunizmus". Nekünk nincs mit félnünk az összecsapástól az erkölcs és a rossz kérdésében. Ma tényleg sok a rossz a világon. De a legnagyobb rossz: a termonukleáris katasztrófa veszélye. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése határozata szerint, az atomfegyver elsőként való alkalmazása „ellenkezik az emberi lelkiismerettel". Ezt a határozatot az USA és csatlósai nem támogatják. Ez az álláspontjuk se a kommunista, se a burzsoá, se a keresztény erkölccsel nem egyeztethető össze. A legjobb válasz az ellenség provokációira: a népeink közti bizalom és barátság megerősítése. 1983. március 14—15-én Moszkvában a szocialista országok kommunista és munkáspártjai központi bizottságainak tanácskozásán a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára, J. V. Andropov beszédében többek között ezt mondta: „A nemzetközi helyzet és az ideológiai munka szorosan összefügg életünkkel, hiszen a szocialista országok külpolitikája, számtalan békekezdeményezése jó alapot nyújt a reakció erői és a háború elleni ideológiai támadásra. Én azon vagyunk, hogy e lehetőségeket minél teljesebben kihasználjuk. Békepolitikánkat — éppúgy külpolitikánkat is — ideológiailag biztosítani kell; akcióinkat széles körű felvilágosító és propagandamunkával kell alátámasztanunk. Ez annál is inkább lényeges, mivel a szocialista országok külpolitikája nemcsak a kormányok felé irányul, hanem az egész társadalomnak, a dolgozó tömegeknek szól. Reagan mindent be akar feketíteni, amit a szocialista országok dolgozói elértek, amivel népeink joggal büszkélkedhetnek. Ha mi közös erővel nem védjük meg a szocializmus tekintélyét, senki helyettünk ezt nem fogja megtenni."
