Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-05-17 / 21. szám
házunk tájaJ A rebarbara gazdag ásványisó-tartalma miatt értékes növény. Foszfor, mész és magnézium is van benne, ezért szívbetegeknek, csecsemőknek, gyerekeknek és szellemi munkát végzőknek is ajánljuk. Növeli értékét, hogy kora tavasszal szedhető, amikor más zöldségféle még alig van. Főzésénél vigyázzunk, mert 4—5 perc alatt szétfő. A csillagos minták számtalan változatát ismerték és szőtték Gömörben kötények (surcok) aljára, ingujjakra lila, világoskék, sárga színben, pirosban, sőt feketében egyaránt, még a háború után is. S aki szőni nem tudott, vagy nagyon sietett a szövéssel, a vászon egy simán hagyott sávjába akár kézzel varrva is beleügyeskedte a mintát a szövéshez megtévesztésig hasonló szálszámolásos laposöltéssel. S miután minden szálszámolásos technika a szövésből veszi eredetét, a laposöltést keresztszemmel is helyettesíthették. Mindkét technikával szőtteshez hasonló, tömött hatás is elérhető. A rajzunkon bemutatott nagyon egyszerű csillagmintát Bokrosné Várady Borbála lánykori surcáról másoltuk le Szilicén. Övre, hajpántra, szoknya aljára az említett öltésfélék bármelyikével egyaránt kivarrható. (nŐ2i)