Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-05-03 / 19. szám
KIHEZ FORDULJUNK? „Külön élő feleség” jeligére osztatlan közös tulajdon kérdésében A házastársak osztatlan közös tulajdonába tartozik minden vagyontárgy, amit bármelyikük a házasság tartama alatt szerzett. Kivételt képez az, amit valamelyikük ajándékozás vagy örökség címén szerzett, mert ez a saját külön vagyonát képezi. így a férje által örökölt szövetkezeti tagsági illetmény és az ezzel járó lakáshasználati jog (szövetkezeti lakás) kizárólag őt illeti meg, s ezzel korlátlanul rendelkezhetik, A házassági vagyonközösség csak a jogerős bírósági válással szűnik meg s csak ezután kerülhet sor a vagyon megosztására, ami vagy bíróságon kívüli megegyezéssel, vagy bármelyik fél indítványára bírósági perben, bírósági ítélettel történik. Amíg nincsenek elválva, még ha különváltan élnek is, a házassági vagyonközösség fennáll, így a házasság alatt felvett kölcsönért is mindketten felelnek és ezt a pénzintézet bármelyiküktől behajthatja. A házastársak csak az ún. folyó ügyeket intézhetik egyedül, a másik beleegyezése nélkül. A többi ügyben. így pl. újabb kölcsön felvételéhez, mindkét házasfél beleegyezése szükséges. Ezért a kölcsön folyósításánál a pénzintézet is megköveteli a másik házastárs hozzájárulását is, mert a kölcsönügyletből mindketten közösen és egyetemlegesen felelnek a kölcsön visszafizetéséért. Fontos okokból, például akkor, ha a házastársak osztatlan tulajdonközössége ellentétben volna a szocialista együttélés szabályaival, a bíróság a házasság fennállása alatt is megszüntetheti a vagyonközösséget. Ebben az esetben a közös vagyon felosztására még a házasság fennállása alatt kerül sor. Ezután mindegyik házastárs már saját maga gazdálkodik, csak a maga részére szeTez vagyont és vállal kötelezettségeket (pl. vesz fel kölcsönt). A személyes használatra szolgáló tárgyakat. valamint a gyermekek szükségleteinek kielégítésére szükséges dolgokat természetesen elviheti, a többi közös holmit illetően megegyezés dolga, hogy melyikük mit fog használni. Vita vagy nézeteltérés esetén a Polgári Törvénykönyv 146. szakasza alapján a bíróság döntését kérheti. Sz. M-nek nyugdíjügyben Olvasónk 52 éves, három gyermeket nevelt fel, részleges rokkantsági nyugdíjat kap. Kérdezi, hogy mikor léphet ki a munkából, s mikor lesz teljes öregségi nyugdíjra igénye. Olvasónk mindaddig, amíg teljesíti a részleges rokkantsági nyugdíj feltételeit — tehát az egészségügyi és az ökonómiai feltételt (a keresetcsökkenést) — továbbra is kapja a részleges rokkantsági nyugdíjat. Mihelyt eléri az öregségi nyugdíjkorhatárt. ami jelen esetben 54 éves kor — igénye lesz a teljes öregségi nyugdíjra, ha ez magasabb lesz, mint az eddigi részleges rokkantsági nyugdíj. A teljes öregségi nyugdíjra való igény feltétele az, hogy az előírt korban még munkaviszonyban legyen, vagy hogy a munkaviszonyának megszűntétől ne teljen el két évnél hosszabb idő. A nyugdíjra való önkéntes befizetést — a nyugdíjalaphoz való hozzájárulást — a nyugdíjelőírások nem ismerik. Csak a tényleges munkaviszonyban van a dolgozó biztosítva. Dr. B. G. Együtt a szülőkkel, vagy külön? Talán korunk legdrámaibb családdal kapcsolatos kérdése ez, még akkor is. azok esetében is. akik ezt a kérdést sohasem mondták ki hangosan. Kevés az olyan fiatal, aki a szülőkével azonos módon és szinten folytatja azok foglalkozását, a mi olvasóink körében például, hogy falun élve ugyanúgy végzi földműves munkáját, mint apja. anyja. Vegyük azokat, akik falun élnek, szüleikkel egy fedél alatt. Ez a „fedél” ma a legtöbb esetben korszerű igényeket kielégítő, központi fűtéses, fürdőszobás. villany- vagy gáztűzhelyes konyhájú házat jelent. Kedvelt szemléltető példája korunk ellentmondásos életmód-igényeinek, hogy ebben a házban — még pontosabban: e ház mellett — a nyári konyhában élnek az öregek. Vajon ki kényszeríti őket erre? A legtöbb esetben — az általánosító nézetek ellenére — senki, nekik idegen a feszesebb tartást, kultúráltabb, ntásabb szokásokat igénylő „tiszta ház”, oldottabb, közvetlenebb légkörű, otthonosabb számukra a nyári konyha, ahol még lehet csutkával, fával tüzelni, ahová be lehet vinni a morzsolni való kukoricát, a kosárnak való vesszőt, ahol a padkára lehet engedni a macskát... Az öregek, az idősebbek megszokták, hogy mindig mozdítsanak valamit, hogy ölbe tett kézzel ne kelljen ülniük. Rá is szólnak a fiatalokra, ha látják őket édes semmittevésbe merülve. Ha látják . . . Azok rendszerint, munkából hazatérve elvonulnak a saját szobájukba, konyhájukba, nézik a tévét, csakazértis zacskós levest főznek, üzletben vett félkész ételből hirtelenkedik össze a vacsorát, hiába főz a mama savanyú bablevest, s kínálja a füstölt húst. „Nehéz az nekünk”, vagy „mi már ettünk", mondják, s elhárítják a kínálást. Persze, még aznap, de legkésőbb másnap kiderül, hogy már megint „prédáinak, pocsékolnak”, ahelyett, hogy az élére raknák a koronát... És huszonéves korukban „pihenni” is akarnak, nem rohannak azonnal a kertbe, fóliázni, vagy reggel lustálkodnak, ahelyett, hogy a nappal kelnének. Ahol a fiatalok eleve más foglalkozásúak, képzettségűek, mint szüleik. ott fokozatosan, mire családalapításukra sor kerül, elfogadja a szülő is, és természetesnek tartja a fiatal is, hogy másutt fog lakni, vagy ha egy házban, az csak átmeneti megoldás, s azon belül is külön háztartásban. „Hogy ne zavatjuk egymást”, indokolják. Évek múltán persze valami kölcsönös megértés, elfogadás, „tolerancia” kialakul, de addig eléggé megsínyli az öregek reménykedése, hogy agg korukra támasz lesz a gyermekük, s a fiatalok — akik nem bírnak kettészakadni saját életmód-modelljük kialakítása és hagyományos szülői családkép kivetítése között —. elégedetlenek önmagukkal, amiért nem élhetnek teljesen korszerűen, s amiért a szülők szemrehányó tekintetéi, velük szembeni elégedetlenségének bizonyos jogosságát érzik is. Mi a megoldás, ami szülőt is, fiatalt is megnyugtat és kielégít? Elszakadni a szülői háztól, teljesen kizárni életünkből az „öregeket"? Vagy az öregek vegyék tudomásul, hogy elköltöznek a gyermekeik a panelházba, ahol ők soha az életben nem kívánják látni, hogyan s mint élnek. Ez semmi esetre sem megoldás. A panelház rendszerint húsz-hatvan kilométernyire van a családi háztól, elérhető távolságban. Ajánlható, s talán idösek-fíatalok számára egyaránt elfogadható, „hétvégi” együttlétekkel. Mert valljuk be, azért az öregek jobban tudnak takarékoskodni, szívósabban dolgozni. De azért az élet nemcsak a munka: szórakozni, művelődni, tanulni is kell. Színház, könyv, utazás ... miért ne lenne a fiatalok életének része? A „panelban” erre van mód, s hazajárva hétvégeken azért érdemes megtermelni az öregekkel együtt a konyhára való zöldséget, a télire való gyümölcsöt. S így. legalább részben, „összebékül” az idős és a fiatal nemzedék, főleg, ha már megjönnek az unokák.-tc SZERETNÉK RÁTALÁLNI ) Huszonhat éves. intelligens nő szeretne megismerkedni minden káros szenvedélytől mentes, mély érzésű, érzelmi beállítottságú értelmiségi férfival 35 éves korig. Jelige: „Becsület” Huszonöt éves, elvált asszony keresi olyan 30 éves férfi ismeretségét, aki boldog családi életre vágyik, és hároméves kisfiának igazi barátja lesz. Fényképes leveleket vár. Jelige: „Nyáron hármasban” Huszonkilenc éves, 175 cm magas, nem saját hibájából elvált, gyermektelen, barna hajú, jó szakmával rendelkező városi férfi megismerkedne Bratislavában vagy környékén élő házias, lakással rendelkező lánnyal, vagy elvált asszonnyal — 28 éves korig —. aki szeretetre és nyugodt családi életre vágyik. Fényképes levelekre válaszol. Jelige: „Májusi napfény” Huszonkilenc éves, 174 cm magas, nem saját hibájából elvált, kötelezettség nélküli villanyszerelő szeretne megismerkedni házasság céljából magányos vagy elvált nővel Bratislava környékéről, 28 éves korig. Egy gyermek nem akadály. Fényképes levelek előnyben. Jelige: „Nyár ’83” c NÉGYSZEMKÖZT J »* Kedves N. 1.1 A többi, sokszor drámai helyzetben írott levél mellett az Öné valóban „apróság", szóra sem érdemes jelenség miatt érkezett a címemre. Hogy mégis besoroltam a válaszra várók közé, azért történt, mert azt hiszem, ilyen apró cseppekből gyűjti a feleségek többsége össze pohárnyi „keserűségét", amely végül vagy kicsordul, vagy csak a család életét látja el ürömmel naponta. Bánatát az okozza, hogy férje az utóbbi években egyre kevésbé figyelmes Önhöz, például nőnapkor szívesen ünnepel együtt a kolléganőkkel, a többiekkel együtt még fel is köszönti őket, virággal, amivel illik. De odahaza, hiába látja a gyermekeket, amint Önnek átnyújtják a csokrot, nem hajtandó nőnapi köszöntésre. Nos, már jócskán elmúlt a nőnap, valószínűleg az Ön sértődöttsége is alábbhagyott Most kellene, egy jól sikerült családi vacsora vagy vasárnapi ebéd mellett — ahogyan a hangulat a megszokott hangnem hozza — megkérdezni tőle, miért nem szereti a nőnapi köszöntősdit ? Lehet hogy egész egyszerűen az üzemi nőnap formája, módja miatt viszolyog tőle. Vagy valamikor tán éppen a jól sikerült üzemi nőnap elhúzódása miatt volt kettejük közt veszekedés? Gondolkozzon el, s valószínűleg eszébe jut miért mikor változott meg Önöknél ez a szokás. Tény, hogy az első hónapok virágcsokros kedveskedéseit elkoptatják az évek, ha éppen a feleség nem igyekszik meghonosítani, családi hagyománnyá szilárdítani a név- és születésnapokat a házassági és egyéb évfordulókat. Sosem a szemrehányás „nevel", szoktatja rá a férjét a virág ajándékozására, hanem ha ugyanezt ő is megkapja a feleségétől a gyerekektől. Az „ő sem vett, én sem veszek neki" — nem jó taktika. Ezt elég egyszer elkezdeni, s egész életre leszokik a család az ilyenfajta figyelmességről. Csak a jó példa nevel jóra. A szemrehányás, a duzzogás csak rossz érzést, bűntudatot vált ki, nem belülről fakadó készséget, hogy önömet szerezzek a társamnak. Igaz, a számonkérés és szemrehányás hatására is „rászokhat" valaki a virágajándékozásra, de akkor csak ez lesz mögötte, „veszek neki néhány szálat ne mondhassa, hogy...", s így, ebben nem lenne sok köszönet ugye ? Keveset írt családjuk helyzetéről, arról, hogy az idén nem volt-e valami más idegesítő körülmény is. ami feledékenységet kiválthatta: gondok, fáradtság, vajon Ön előzőleg nem feledkezett-e meg valamilyen évfordulóról stb. ? Hallottam olyan férjről, aki egész hátralévő életére beszüntette a virág ajándékozását mert egyszer, amikor virággal tért haza. azt mondta neki a felesége: már megint erre adtad ki a pénzt? Ne tulajdonítson túlzott jelentőséget ennek az esetnek, s ne lásson rémeket, de mindenképpen vizsgálja felül érzelmi életük, kapcsolatuk intenzitását S az ilyen „apró vészjel fis legyen arra jó, hogy ne hagyja elszürkülni, elfásulni azt ami a legtöbb két ember kapcsolatában: az állandó érzékenységet tapintatot és belülről fakadó gyengéd figyelmet az érdeklődést a másik iránt Mindez a bizalomra és őszinteségre alapozva naponta gazdagodhat-váftozhat azok által a benyomások élmények által, amelyek — legyenek akár hétköznapok, akár ünnepek — az ember életét jelentik. Röviden: semmi sem lehet közömbös számomra, ami a társamrha! történik. S ha így van, ezt ő Üdvözlettel (nőn) megérti és hálás lesz érte.
