Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1983-04-12 / 16. szám

MIKSZÁTH KÁLMÁN í Különös házasság 5 Televízióra ZSURZS ÉVA alkalmazta SZÁNTÓ ERIKA ttarnn Szucsinka (Buttlerhez:) Mégis, hitedre kér­lek, nincs-e tiközöttetek valami atyafiság, sógorság. vagy egyéb oly dolog, mely miatt házasságra egybe nem adathatnátok. (Buttler majdnem nekiesik a papnak.) Buttler: Te tudod, pap, legjobban, hogy mi van köztünk. Hogy bűn van köztünk. Ha nem nézném rajtad a szent ruhát, minden szavadat a torkodba fojtanám, de így csak csináld a komédiát, úgyse lesz abból semmi. Vannak még törvények Magyarországon . . . (S ezzel leül, erőt véve magán, pipát kezd tömni.) Dőry: Kurtítsa, kurtítsa a ceremóniát. (Szucsinka átadja Buttlernek a gyűrűt. Butt­ler úgy vágja a falhoz, hogy a tanúnak odahívott öregasszony bal szeméhez Utődik.) Szimesáknc: Jaj! A szemem . . . édes egy Istenem, kiverte a szemem! Dőry: Hallgasson már, majd begyógyítjuk. Úgyse volt még kend olyan mennyegzőn, ahol arannyal hajigálták. (A pap stólával össze akatja kötni Buttler és Mariska kezét. Buttler rángatja magát, de hasztalan. Dőry rettenetes erővel szorítja a kezét, hogy mozdulni se tud.) Dőry: Nono, fiam. ne sziszegj, ne fújj úgy, hiszen már úgyis mindegy. Gergely (súgva Szimcsáknénak): Ügy látszik, szüle, hogy a szemünkre is tapasztania kel­lett volna valamit az uraságnak. Szimcsákné (csúnyán nevet): Meglesz az, de előre is megmondom, hogy nagy bankó legyék, aranyat, ezüstöt ér fiacskám, amit mi láttunk. Dőry: Gyorsan, gyorsan, mert mindjárt elá­jul szegény lány. Gergely, a könyvet! (Gergely könyvért, tollért tintáért ugrik és Szucsinka bevezeti a megtörtént házasságot az anyakönyvbe.) Dőry: Na. most már. ezt a macska se kaparja ki innen többé. (Buttler teljes apátiával nézi, amint kinyílnak az ajtók.) Szucsinka: Rosszul csináltuk, le kellett volna itatni. így sehogyse ment. De én megtettem a magamét. Nem panaszkodhatik méltóságod. Meglehet, hogy a papi állásomba kerül, meglehet, hogy börtönbe juttat, de legalább jól csináltuk volna. (A Dőry kastély parkja, Bemát Zsiga szökni próbál. Egy helyen óriási hársfa, melynek koronája összeborul a szomszéd kert körisfá­­jával. Bemát Zsiga ezen kúszik is fölfelé.) Dőry (lámpással): Keressétek valahol itt kell lennie. Ha a pokolban volna is. elő kell keríteni. A portáról semmi esetre sem mehe­tett ki. (Gyertyák fényénél Vidonka Józsit is megpillantja.) Hé, asztalos! Nem találkoztál a másik fiatalúrral? Vidonka: Nem látni nekem semmit. De mégis láttam egy fekete macskát. Dőry: Edd meg a fekete macskát, te szamár. (Távolodnak a keresők. Bemát Zsiga to­vábbmászik, majd megkapja a szomszéd fa ágát és átlendíti magát. Hanem a szerencsét­len csizma ebben a pillanatban leoldózódik a nyakáról) Pandúr: Pssz! Valami reccsent, nem hallot­tad, Kázsroári? Kázsmári: Semmi. Egy macska ugrott le valamelyik fáról. (A teraszon Szucsinka áll.) Dőry: Elmehet, domine reverende. A többi már az én dolgom. Olyan egy pár lesz ebből, majd meglássa, mint a patyolat. (A pap megy kifelé.) (Vendégszoba) Gergely: A méitóságos báró úr üzenteti a méltóságos gróf úrnak, hogy tessék az éjjel­re ebben a szobában maradni. A vacsorát itt szolgálják föl, s az ágyat ide vetik meg. Reggel aztán mindnyájan parancsára ál­lunk, de azt mondta, hogy még az éjjel így kell lennie. Buttler: Mondja meg a méltóságos báró úrnak, hogy tiszteltetem, és hogy itt fogok maradni, annyival is inkább mert kénytelen vagyok vele. És mondja meg, hogy nyugal­mas jóéjszakát kívánok a méltóságos úrnak. (A hajdú megbiccenti a fejét és kiiegyekszik az ajtón.) (Tóth kocsmája. Fél csizmával a lábán fut Bemát Zsiga a kocsma felé. Nagy kopogta­tóval üti a kaput.) Tóth: Ki van odakint? Bemát Zsiga: Én vagyok, az egyik diák. Tóth: No! Ezerből is megösmerem a hang­ját. Megyek már, nyitom már. (Tóth úr bebocsátja a diákot.) Tóth: Mi történt? Bemát Zsiga: Nagy dolgok történtek, rette­netes dolgok. (Bemát Zsiga és a jóindulatú fogadós egy-egy kupa borral próbálja eny­híteni a kiállóit izgalmakat.) Tóth: A papok, mindig ezek a papok! Csendesebben beszéljünk, mert még meg­hallja a feleségem, aki bigott asszony, bom­lik a papokért és itt alszik a szomszédban. Pedig esküdni mernék, ebben az egész dologban a pap a diabolus rotae. Nem hiába tiltották ki a házból. Az a pap valami csínyt követett ott el. Azért volt minden olyan sietős. Majd kisül, majd meglátjuk, ha élünk, mert az ilyen nem sokáig marad­hat titokban. Három fertály évig se. Bemát Zsiga: Mit beszél ön? Csak nem gondolja talán ... Tóth: De bizony gondolom, öcsém. Mert az emberek nem követnek el bűnöket ok nél­kül. A violák violamagból támadnak, a káposzták káposztamagból, a kolompérok kolompárból nőnek, a bűnök is bűnből nőnek. Ha még a báró meg is tenné kapzsi­ságból, mi indította a papot egy ilyen veszéllyel járó tettre? Aztán, higgye meg öcsém, hogy a baroneszek is épp olyan V hamis bordából teremnek, amibül Éva lett. Nocsak, jobb lett volna, ha a múltkor az én csirkéimet eszik meg. Ejnye, ejnye ... És mit akar mostmár az úr csinálni? Bemát Zsiga: Mindenekelőtt ki akarom a barátomat szabadítani. Tóth: És hány katonája és ágyúja van az úrnak? Bemát Zsiga: Nincs nekem egy se. hanem azért jöttem, hogy aggyon alám egy lovat, amin én bevágtassak Patakra, a Buttler gyámjához. Fáyhoz. aki hatalmas ember és tudni fogja, mit kell csinálni. Aztán, ha lehet, kölcsönözzön egy pár csizmát. Tóth: Csizmát pedig nem adok, noha most hozott haza a tállyai csizmadia, Bibaraz uram egy új boíjúbőr lábbelit, egy herceg is fölvehetné, hanem ha azt megtudná Dőry úr, hogy én az úrnak csizmát adtam, holnap engem minden pereputtyostul kikergetne a faluból, lovat se adok az úrnak, hanem mondok egy okos szót: lopjon el egyet a lovaim közül, a nyereg is ott van felakasztva a szögön az istállóban. Bemát Zsiga: Hogy én lopjam el a lovát? Tóth: No tudja, mi ketten nemesemberek egymástközt tudni fogjuk, hogy volt. És az úr vissza is küldheti a lovat, de a faluban úgy kell lenni, hogy ellopták a nyerges lovamat. Hiszen ért engem? Én majd mind­járt behívom a kocsist, hogy majd útban ne legyek, jöjjön a hátamat megkenni, úgyis ez az egy élvezetem van már csak a világon, mikor a hátamat kenik. Az úr addig elbújik a söntésbe. aztán kimegy, gyertyát visz, háborítatlanul megnyergeli a vasderest és köd előtte, köd utána. Hanem öcsém, iga­zán próbálja meg egyszer micsoda élvezet az, ha az embernek a hátát dömöckölik. Na persze, egy kis csömör, egy kis gyomorter­helés mindig kell hozzá. Sine qua non. De ez nekem mindig van. Ej, ezek a papok, ezek a papok. Nem megy ki az eszemből. (Dőry vendégszobája. Buttler ahogy ült, el­­hanyattlott az ágyon. Kezében a levél. Mé­lyen alszik. Jeszenka és egy hajdú jön be. Az ágyhoz lépnek. Jeszenka felemeli Buttler lábát. Felteszi az ágyra. Jeszenka: Alszik. Indíthat. (Buttler ágya lassan felemelkedik. A meny­­nyezet nesztelenül csúszik el. Az ágy megy felfelé. Buttler ágya lassan emelkedik Mária hálószobájába, a baronesz ágya mellé. A bárókisasszony zokog, majd odahajol Buttler kezéhez, amelyben levél van ezzel a szöveg­gel: „Édes kedves Piroskám”. Mária zokog tovább. Égnek a gyertyák. A fények lassan változnak, a fuggönyrésen már a nap süt be. Buttler még alszik. Mária ül az ágyon, nézi. Nyílik az ajtó, egy ősz komornyik lép be, széthúzza a függönyt és megkérdezi.) Komornyik: Hozzam a ruháit, gróf úr? Buttler (felül, rádöbben, hol van): Hiszen látja, hogy fel vagyok öltözve. (A komornyik biccent és kimegy. Máris újabb kopogtatás, egy takaros komorna dug­ja be a fejét.) Komorna: Az ágyba parancsolja a méltósá­gos grófné a reggelit? (Senki se válaszol. A komorna kilibben.) Mária: Bocsásson meg. engem kényszerítet­tek erre. Nekem nem lehetett akaratom. Buttler (utálattal válaszol): Soha, soha kisasz­­szony. Ne szóljon hozzám, nem ösmerem önt, nem akarom hallani még a hangját se, soha. soha. (Mária elfordul, az arcát is kezeibe temeti Buttler János rá se néz. odamegy az ajtóhoz s kilép a folyosóra. Sehol egy lélek, Buttler megindul, majd rohan kifelé. Kilép a házból. A kapu mint régen. Buttler lélekszakadva kirohan a kapun.) (folytatjuk) f -L ÉVFORDULÓK ]) Száz évvel ezelőtt április 13-án született Alekszander Vasziljevics Alekszandrov, szovjetorosz zeneszerző, nemzeti művész a Szovjetunió állami himnuszának szerző­je. 1828. április 16-án halt meg Francisco Goya spanyol festő. Ludvik Soucek: A betlehemi csillag nyomában Másodszor jelentek meg magyar fordítás­ban a közelmúltban elhunyt cseh sci-fi iró tudományos-publicisztikai esszéi ezen a címen. Ludvik Souóek nevét a magyar olvasó már ismerheti: ő a szerzője az elmúlt években magyarul is napvilágot látott A vak madarak titka. Az ősi lovagi jel, a Napfénytó című tudományos-fan­tasztikus könyveknek. Most megjelent esszéiben a szerző kü­lönféle történelmi, tudomány- és kultúr­történeti rejtélyeket feszeget, csupa olyat, melyeknek megközelítéséhez a csillagá­szat ad közös alapot. Közös a témák tárgyalásának módszere is: Souőek mint egy nyomozó kutat mindegyikben, hi­ányos ismereteink vagy elképzeléseink fo­nalát úgy göngyölítve vissza, hogy először megvilágíthassa a probléma mibenlétét, majd fölvethesse a vele kapcsolatos izga­tó, megfejtésre váró kérdések sorát. A jó tájékozódás és a jó kérdezés műfaját műveli ezekben az írásaiban is, az isme­retgyűjtés szenvedélyével és fejlett prob­lémaérzékkel. Maguk a témák a követke­zők: az első kettő a betlehemi csillag megjelenésével és az evangéliumi Krisztus halála körüli csillagászati jelenségekkel foglalkozik csillagászati és kultúrtörténeti szempontból. Egy további Írás a régi né­pek naptár-kísérleteit, külön a híres maya-naptár mindmáig megoldatlan rej­télyeit vizsgálja. Egy terjedelmesebb eszé az ókori tengerjáró népek több évezredes navigációs tudományára próbál fényt de­ríteni. Egy fejezet a meteorkövek, egy pedig a piramisok történetéből és titkairól szól. Időben közelebbi témát érint a „Mi­ért vesztette el Németország a háborút" c. esszé, amely a Hitler egykori „mágikus" múltja és a későbbi háborús szerepe kö­zötti összefüggéseket kutatja. (-ria-) fi -----­A MATESZ műsora április 14.: Somorja (Samorín) — Zűrzavar (19.30) április 15.: Komárom (Komámo) — Zűrza­var (19.30) április 16.: Csata (Óata) — Zűrzavar (19.30) április 17.: Csenke (Cenkovce) — Zűrzavar (19.30) április 20.: Párkány (Stúrovo) — Szeretve mind a vérpadig (19.30)

Next

/
Oldalképek
Tartalom