Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-04-12 / 16. szám
J Ikuckó DENES GYÖRGY Hatos Tyúkom, kakasom, nincsen csak egy hatosom, azt sem tudom, hol van, cincogat a porban, szánom, bánom, de hát nem találom. Tyúkom, kakasom, elszórtam a hatosom, babusgattam reggel, este, mégis elgurult a beste, hull a könnyem, nem felejtem könnyen. Tyúkom, kakasom, lesz-e még egy hatosom? O ^ Egy kiscsacsi azt hallotta, hogy minden szamárnak négy lába van. Tehát meg akarta számolni a lábait: — Egy, kettő, három ... Csak három? A kiscSacsi sírni kezdett. — Miért sírsz? — kérdezte a kismalac. — Minden szamárnak négy lába van, nekem pedig csak három! — Engedd, hogy én is megszámoljam — szólt a kismalac. — Egy, kettő, három ...! Megijedt a kismalac, és a saját lábait is számolni kezdte. SZERGEJ MIHALKOV — Egy, kettő, három ... Hiszen nekem is csak három lábam van! És akkor mind a ketten keserves sírásba kezdtek. Piros lábain egy liba sétált arra, és megkérdezte: — Miért sírtok? — Hogy is ne sírnánk? Minden szamárnak és minden kismalacnak négy lába van, de nekünk csak három! — Az lehetetlen! — gágogta hangosan a liba. — Számolj te is velünk! — szólt a kis csacsi. — Egy, kettő, három ... — Ezt a lábat is hozzászámítottad? — kérdezte a liba és a kiscacsi bal hátsó lábára mutatott. A kiscsacsi meghökkent. — Egyáltalán nem tudtok számolni! — gágogta a liba. — De igen! — mondta a kis csacsi. — Én háromig tudok számolni. — Én is! — kiáltotta büszkén a kismalac. A liba ezt gágogta: — Ha majd négyig tudtok számolni, akkor minden rendben lesz. Az állatgyerekek elmentek a pulykakakashoz. — Kedves pulykakakas, kérünk, taníts meg minket négyig számolni! — Szívesen — felelte a pulykakakas —, én még tízig is megtaníthatlak számolni benneteket. A pulykakakas megtanította a kiscsacsit és a kismalacot először négyig, azután tízig számolni. — Köszönjük szépen — mondta a két tanítvány —, most még egyszer megszámoljuk, hogy hány lábunk van. A kiscsacsi számolni kezdett: — Egy, kettő, három, négy. öt... Tehát öt lábam van? És újra sírva fakadt. — Miért számolsz olyan gyorsan? — kérdezte a pulykakakas. — Majd figyelmesen odanézünk, és együtt fogjuk számolni: — Egy, kettő, három, négy ... — És ez a láb? — kérdezte a csacsi, és egy rózsaszínű lábra mutatott. — Hiszen ez a kismalacé! — felelte a pulykakakas. Ekkor nagyon elszégyellte magát a kiscsacsi, és mindjárt másnap a kismalaccal együtt elment az állatiskolába. Fordította: Zoltán Aranka Hány lába van a szamárnak? r // a Lnoi6j \ A bagoly és a varjú (Vietnami mese) Egyszer volt, hol nem volt, valaha reges régen, volt egyszer egy vén bagoly. Ez a bagoly volt az erdő híres festőművésze. Színes ecsetjével pirosra, sárgára, szürkére, zöldre varázsolta a madarak ruháját, azok kénye-kedve szerint. Egy szép napon beállított hozzá a varjú, és így szólt; — Azt akarom, hogy olyan ruhám legyen, mint még senkinek a világon, és tolláim szépséges ragyogása túltegyen minden madárruhán. — Jól van, jól van — szólt a bagoly, azzal a varjút egy feketefestékes kádba ültette. — Ülj csak itt egy kicsit. így ni, kész a ruhád, most már haza repülhetsz. Teljesítettem a kívánságod. Egy madár sem hasonlít hozzád. Igazán meg lehetsz elégedve! A varjú megköszönte a bagoly jóságát és sebesen hazarepült, hogy mielőbb gyönyörködhessen új ruhájában. Hanem amikor megpillantotta magát a tükörben, borzasztó dühbe gurult, és elkárogta magát: — Kár, kár, én ezt a baglyot menten darabokra tépem! Meghallotta ezt a bagoly, tüstént elrejtőzött. Úgy eltűnt a varjú szeme elöl, hogy az soha többé meg nem találta. Csak az éjszaka sötét leple alatt merészelt előbújni és szálldosni az erdő sűrűjében. Azóta a bagoly csak éjszaka repül ki odújából. így most már ti is tudjátok, kedves gyerekek, miért rejtőzik el nappal a bagoly, és miért csak éjszaka szálldogál a sötét erdőben. CZIBULA ILDIKÓ FORDÍTÁSA Képrejtvényünkben két híres magyar író gyermekeknek írott művének címét rejtettük el: Beküldendő a két mű címe, illetőleg a két író neve. Megfejtéseiteket várja a Nő szerkesztősége, Martanoviéova 20., 812 03 Bratislava. A borítékra írjátok rá: „Kuckó".
