Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1983-01-01 / 1. szám
HARASZTI-MESZAROS ERZSEBET Bort, búzát, békességet! Beszélni nehéz, tartja a lassan szállóigévé váló közkedvelt rádióműsor, írni még nehezebb, mondja az újságíró, jól írni pedig (a szakmának, az olvasónak, minden elvárásnak megfelelően) szinte lehetetlen — játszhat a szóval a főszerkesztő. De nem az a célja, hanem hogy e belső felelősségtudat feszültségeit tükröző fokozásban legalább nagyobb vonalaiban megpróbálja felvázolni és megosztani az olvasóval gondjait és gondolatait, hogy év végi „elszámolását", új terveit megítélésre előterjessze. Megvallom, nem kis gondban köszöntjük a kedves olvasóra az új esztendőt. Hiszen alig győzzük számba venni kívánságaikat és azokat a témaköröket, amelyekkel társadalmi fejlődésünk mostani időszakában foglalkoznunk kell, s amelyeket a nemzetközi helyzet feszültségei, a békeszeretö világ erőfeszítései diktálnak. Őszintén, időben szólni, tolmácsolni az olvasó kérdését, feltárni problémáinak összetevőit, megérteni őt és segítséget nyújtani amiben kell — s lehet. Ráébreszteni és megtanítani, megnyugtatni és szórakoztatni, minfenképpen vele lenni életében, igyekvő munkájá'an és örömében, mellette állni ügyes-bajos dóiéban, s meg is védeni, ha a bürokrácia és a Iketlen ügyintézés, a felelőtlen emberi viszonyus önérzetében, jogaiban, kötelességteljesítéséen gátolja. Mindezt egész évi tervbe sűrítve, témákra bontva most tervezi a szerkesztőség, pillanatnyilag megfogyatkozott létszámban, amely viszont csak átmenetileg gond, alapjában véve öröm. Mint azt már a Barátnőben megírtam, önállósult egykori kézikönyvünk, majd kéthavonként, most kilencszer évente megjelenő magazinunk, a Barátnő szerkesztősége. Hogy kölcsönösségében egymást kiegészítő, mégis önálló jellegű lapokát szerkeszthessünk, a Nő két eddigi vezetőségi tagja. Megyeri Andrea (a Barátnő vezető szerkesztője) és Grendel Ágota (specialista) kapta a megbízatást, hogy az új évtől a Barátnőt élőbb, még vonzóbb szerkezettel indítsa. Ezáltal szerkesztőségünk két tapasztalt agja nélkül készülünk az új feladatokra, természetesen úgy, hogy helyükbe mások állnak. Sokéves elkötelezett újságírói munkája alapján a főszerkesztő-helyettesi megbízatást Zsebik Sarolta, a titkári kinevezést Gyurkovits Róza kapta a Szlovákiai Nöszövetség KB Elnökségétől. Az olvasó valószínűleg ugyanazt kérdezi, amire a szerkesztőség is keresi a gyors és megfelelő megoldást: ki áll az ő helyükbe, hogy úgy írják s azt, amit tőlük várhattak s szerettek olvasni. Remélhetőleg sikerül olyan újságírókat olvasóink szolgálatába állítanunk, akiket éppúgy megkedvelnek, mint a nemrég megismert Lampl Zsuzsanna szociológust, vagy Baranyai Lajos mérnököt. Schreiber Katarina grafikai szerkesztőnk sokéves, fáradhatatlan munkája után — mivel nyugdíjba vonult — átadta helyét Zalka Katalinnak. A közeljövőben a most elmondottakon kívül még két új névvel találkozhatnak majd lapunk hasábjain. Vajon ennyi új, fiatal ember tud-e olyan lapot írni, amilyet olvasóink elvárnak tőlünk? Hogy kedvvel olvassák, hogy egész évben érdemesnek tartsák vásárlását, előfizetését... Nem hallgatom el, az elmúlt év lapeladási grafikonja — ha végeredményben jó is, mert 35 ezres példányszámot, 100 százalékos tervteljesítést mutat — szerkesztőségünk számára kedvezőtlen adatot is kimutatott: tavasztól őszig, kivált a nyári hónapokban túl magas volt az el nem adott példányszám. Persze, tudjuk, lehet ennek több oka is. Nagyobb községeinkben, kisvárosainkban kevés az utcai hírlapárusító bódé, s az előfizetéshez leginkább a háziasszonyok ragaszkodnak, akiknek a száma az utóbbi években örvendetesen csökken. Az ingázó, utazó, siető dolgozó nők. a diáklányok -«••Bbonként, példányonként vásárolják a lapot, ha útjukba esik az elárusítóhely, ha kínálják nekik, ha szemükbe ötlik, ha már ismerik. Ha nem, mást vesznek helyette. A kerti munkák beindulásával rohamosan csökken a szerkesztőségbe érkező levelek száma, tehát áprilistól októberig nincs idő semmi másra, csak a fóliára, a kertre. Még az előfizető is csak beleolvas a lapba, kiolvasni nincs ideje. (Ennek ellenére több mint 15 ezer volt az olvasóktól kapott levelek, versenyszelvények, kérések, tudósítások stb. száma az 1982-es évben.) A legfőbb góndunk tehát, hogy a még össze nem szokott „kezdő" újságírói gárda, az említett módon kezdő „új" vezetőség irányításával akarjon s tudjon olyan témákat keresni és találni, úgy írni, hogy ne csak a leghűségesebb előfizetők, hannem azok az olvasók is keressék, várják és vásárolják a lapot, akik eddig a hosszú téli esték kivételével megvoltak nélküle, vagy anélkül, hogy ismernék, nem érdeklődtek, mi van benne, feltétel nélkül inkább a külföldi lapok felé fordultak. A dicsérő, de a kritikus észrevételek összetevőit is megvizsgálva, úgy gondolom, még sajátosabb, „nőiesebb" lapot kell szerkesztenünk. Hiszen a családban dől el, milyen lesz a gyermek, ha felnő. Ez elsősorban anyai felelősség, szülői küldetés. Ennek társadalmi feltételeit, emberi megbecsülését kell megteremteni, s ezt nemcsak vizsgáljuk, őszinte és bíráló módon segítjük is. Még többet, szemléletesebb módon kell foglalkoznunk az emberi, a lakótársi kapcsolatokkal, az ún. lakótelepi életmóddal, a „panelbezártsággal". Azzal, ami hiányzik, vagy ami hiába van meg, mert elpazaroljuk. Milyen körülmények között, milyen környezetben élünk és dolgozunk, milyen a társadalmi megbecsülésünk, mi határozza meg a munkahelyi légkört, jó közérzetünket? Hogyan állunk helyt emberi kötelességeink teljesítésében szüléinkkel, gyermekeinkkel, munkatársainkkal szemben? Használ-e a bíráló szó a kereskedelemben, a szolgáltatásokban, s élünk-e vele ? Felnöttünk-e mára személyes, az egyéni felelősség vállalásához, s mennyiben meghatározója ennek a kölcsönös bizalom? Hogyan „gazdálkodunk" a februári győzelem vívmányaival, alkotmányos jogainkkal a művelődésre, a tisztségek vállalására, a tulajdonunkba vett gyárakkal, hogyan élünk az üzemi demokráciával, anyanyelvi oktatásunk lehetőségeivel, a könyvvel, a színházzal, az amatőr mozgalom, a népművelés eszközeivel? Feltárást, elemzést, összehasonlítást igénylő té mák. A legegyszerűbb határozatok is csak akkor válnak valóra, ha mindenki, mindenütt személyes felelősséggel, képességei legjavával munkálkodik megvalósításukon. Megkeresni, s megismerni az így dolgozó embereket és munkaközösségeket — ezt is feladatunknak érezzük. És ezentúl még azt, amiről úgy vélem, jobban hiányzó „cikk", mint az összes, amit az elmúlt évben sorra vettünk. Nekik, az így dolgozó embereknek az igazi megbecsülése, a bizalom azok iránt, akik nem a sablon szerint, a megszokott módon akarnak dolgozni, akik mernek többet, mást vállalni, mint ahogy az „átlag" teszi. Ez a feltétele, az alapja annak, hogy intenzívebben, hatékonyabban termelhessünk, hogy beidegződött, visszahúzó módszereinket lévethessük, mint a divatjamúlt ruhát. Ne higgye a kedves olvasó, hogy csupán az alliteráció kedvéért került címlapunkra a régi, kedves új évi jókívánság, a „bort, búzát, békességet", s nehogy arra következtessen, ezentúl a borivást népszerűsítjük majd. A népi bölcsességet hordozó köszöntő gazdag jelképiségével a borral az örömet, a jókedvet, a derűs baráti társaságot ígéri, a búzával az életnek is tisztelt kenyeret, a békességgel pedig mindkettő alapfeltételét óhajtja. S ha ezt meghozza számunkra az idei év, az 1983-as, akkor a többit, közös törekvéssel majd csak megteremtjük. Bízom olvasóink segítségében és ragaszkodó megértésében. Kérem, bízzanak szándékunkban, képességeinkben, mint ahogyan én bízom benne, hogy az új, fiatal most „kezdők" friss meglátásukkal, sajátos, egyéni stílusukkal még vonzóbbá teszik lapunkat, mint amilyen eddig volt, s hogy alkotó együttműködésük segítségével olvasóink körébe azokat is bevonhatjuk, akik eddig nem olvasták lapunkat. (nö 3)
