Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1983-02-08 / 7. szám

házunk tája Almás rakott galuska Hozzávalók: 30 dkg alma, 1/2 I tej, 8 dkg vaj, 12 dkg liszt, 6 tojás, 2 evőkanál cukor, 5 dkg dióbél, só, citromhéj, 1 cso­mag vaníliás cukor. 1 dl vizet csipetnyi sóval és vajjal felfor­ralunk. Belekeverünk 10 dkg lisztet, és las­sú tűzön addig keverjük, míg el nem válik az edény falától. Rövid ideig hűlni hagyjuk, majd egyenként simára keverünk benne 3 egész tojást. Alaposan kidolgozzuk és va­níliás, citromhéjas, enyhén cukros, forrás­ban lévő tejbe kiskanállal beleszaggatjuk és kifőzzük. Szitára szedve lecsepegtetjük. 3 tojássárgáját a maradék cukorral meg egy csapott evőkanál liszttel kikeverjük, és a tejet hozzáöntve, sűrű krémmé forraljuk. A tojások kemény habbá vert fehérjéhez keverve, kivajazott, mély tűzálló edény aljá­ra terítünk belőle. Erre egy sor kifött galus­kát rakunk, befedjük hámozott, cikkekre vágott almával, majd megszórjuk tört di­óval. így rétegezzük, amíg a hozzávalókból tart. Tetejére vaníliakrém kerüljön. Almával, dióval díszítjük és közepesen meleg sütő­ben 30 percig sütjük. Melegen tálaljuk. Sajttal töltött alma Hozzávalók: 4 db szép, egészséges, ke­mény húsú alma, 25 dkg ömlesztett sajt, 1 fej vöröshagyma, 5 dkg dió. A panírozás­hoz liszt, tojás, zsemlemorzsa: a sütéshez olaj; 15 dkg gépsonka. Az almákat megtisztítjuk, félbevágjuk, és magházukat mélyen kikaparjuk. Az üregbe apróra vágott vöröshagymából gorombára tört dióbéllel, morzsolt ömlesztett sajttal készítünk tölteléket. A megtöltött almákat eredeti formájukra összeillesztjük, és két­szer bepanirozzuk. A zsemlemorzsába elő­zőleg apróra vágott sonkát keverünk. Forró zsírban pirosra sütjük, rizzsel adjuk asztal­ra. Almaleves Hozzávalók: 50 dkg alma hámozva, nyolcadokra vágva, 1/2 citrom héja, 10 dkg cukor, 5 dkg mazsola, 1 tojássárga. Az almákra annyi vizet öntünk, amennyi ellepi őket, tegyünk a fazékba citromhéjat is, és főzzük 10—15 percig. Azután az almákat mixeljük szét, adjuk hozzá a cuk­rot, a mazsolát a tojássárgát és keverjük jó habosra. Melegen, hidegen is kitűnő. Almadesszert Hozzávalók: 1 kg alma, 6 evőkanál vaj, 10 dkg cukor, 1 kávéskanál őrölt fahéj, 1 csipet gyömbér (el is maradhat). Az almá­kat meghámozzuk, négyfelé vágjuk, csut­kájukat kivesszük és egy nagyobb edény­ben, olvasztott vajon megpároljuk. Mikor már minden oldalról megpirultak, tálra rak­juk és a fahéjas, gyömbéres porcukorral megszórva tálaljuk. Sárgarépakrém-leves Hozzávalók: 1 kg kockákra vágott sárga­répa, 4 evőkanál olaj, 2 dl tejföl, 1 babérle­vél, 1 kiskanál szárított zellerzöld, 1 kávés­kanál só, 2 fej vöröshagyma negyedelve, 1 liter erőleves, 1 evőkanál kukoricaliszt. Az olajban pároljuk 10 percig a sárgaré­pát, a hagymát, zellerzöldjével megszórva és állandóan kevergetve, hogy oda ne ég­jen. Az erölevest sóval, babérlevéllel forral­juk fel, adjuk hozzá a párolt zöldséget és főzzük puhára. A kész levest összemixeljük és kevés kukoricaliszttel sűrítve még egy­szer felforraljuk. A tejfölt tálalás előtt adjuk hozzá. ízes húspogácsa Hozzávalók: 25 dkg őrölt sertéshús, 3 gerezd zúzott fokhagyma, 1/2 kávéskanál őrölt szerecsendió, 1/2 kávéskanál törött bors, 2 evőkanál reszelt vöröshagyma, 1 egész tojás felverve, só. A hozzávalókat összedolgozzuk, lapos, kerek pogácsákat formálunk belőle és gyengén olajozott lábosban vagy palacsin­tasütőben (még jobb teflon serpenyőben) mindkét oldalukat szép pirosra sütjük. Tojássaláta joghurtmártással Hozzávalók: 4 kemény tojás, 12 szem olajbogyó (el is maradhat), 1 evőkanálnyi apróra vágott metélöhagyma, 2 dl joghurt­mártás, só, bors, 4—6 salátalevél. A salátaleveleket a tál aljára tesszük, s ráhelyezzük a tojásszeleteket, sózzuk, bor­­sozzuk, a tetejére tesszük az olajbogyót és a metélöhagymát, végül leöntjük joghurt mártással. Joghurtmártás Hozzávalók: 2 evőkanál liszt, 1 gerezd zúzott fokhagyma, 1 dl víz, 2 tojássárga, 2 evőkanál joghurt, 1 dl olaj, 1 kávéskanál cukor, 1 kávéskanál mustár, kevés tárkony apróra vágva. A tojássárga, a joghurt és az olaj kivéte­lével az összes hozzávalókat egy lábosba tesszük, és kb. 5 percig főzzük, állandóan kevergetve. Ha besürűsödött, a tűzről le­vesszük, s ha kihűlt, beleütjük a tojássárgá­­kat, cseppenként beleöntjük az olajat, miközben habverővel verjük. Hűtőszek­rénybe tesszük s a joghurtot tálalás előtt adjuk hozzá. Zöldséges csirke Hozzávalók: 1 db 1 kg—os csirke, 20 dkg sárgarépa, 4 kis fej hagyma, 1/2 kg bimbóskel, 3 kanál olaj, só, késhegynyi bazsalikom, 1 kiskanál fűszerpaprika. A feldarabolt csirkét az olajon megfut­tatjuk, sózzuk, hozzátesszük a bazsaliko­mot és a paprikát, majd felöntjük 2 dl vízzel. Míg párolódik, egy másik edényben puhára pároljuk a kelbimbót, a darabokra vágott répát és az apró hagymát. Mikor már majdnem puha, egy tűzálló tálban a kettőt összevegyítjük, és a sütőben készre pároljuk. Az ipolynyéki (Vinica) Dobos Rozi néni kelen - gyésládájából szép számmal kerültek elő házivá­szonból készült női ingek, köztük olyanok is, ame­lyeket még soha senki sem viselt. Ezeket a ruhada­rabokat a húszas-harmincas években készítette tulajdonosuk, maga szabta, varrta, hímezte őket. A hímzések szálszámolással, keresztszemes vagy la­­posöltéses technikával készültek, s csak az ingek kézelőjét díszítették keskeny csíkban. Színösszeál­lításuk az Ipoly menti viselet színeit tükrözi: a lila, a kék, a piros és a zöld árnyalatait hangolták egymáshoz. Leggyakrabban indás, stilizált virágo­kat hímeztek így, s nem ritkán kombinálták a keresztszemes és a laposöltéses technikát. A hím­zéseket különösen széppé tette, hogy csak a vászon két-két szálán át varrták az egyszerű ke­reszteket, de a laposöltést is, az utóbbinál ügyelve a hímzőszál egyirányú fekvésére, hogy a minta plasztikus legyen. Díszítették az ingujjakat vagdalásos, szálszorítá­­sos fehér hímzéssel is, szintén lapos öltéssel kom­bináltak. Ezekkel az egyszerű csíkmintákkal ma is készít­hetünk ízléses térítőkét, abroszokat, amelyekkel széppé tehetjük otthonunkat, de díszíthetünk velük gyermekruhát, női blúzt, vászonruhát is. A motívu­mok akkor lesznek igazán szépek, ha lenvászonra varrjuk őket, apró öltésekkel. Kanavászon ugyan egyszerűbb a szálszámolás, könnyebben és gyor­sabban halad a munka, de a kész kézimunka értéktelenebb. S az sem mindegy, betartjuk-e a színösszeállítást vagy sem, a minta eredetisége értéke ezen is múlik. Fehér hinizéses. vagdalásos ingujj —ts-A kincseket őriző Dohos Rozi néni Nagy László (elvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom