Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1983-01-25 / 5. szám

BARABAS TIBOR-----------------------­Rákóczi hadnagya — Laza sorokban, három lépés távolságot tartva, vissza, vissza, fiaim! — kiáltotta feléjük Bottyán János, és megállította a futók elejét, azok mögött megtorpant a többi is. A német ágyúk tűzszünetében a pattantyúsok is bele­­durrantottak a német lőállásokba, megint föl­vetettek két ágyút, lövedékekkel telt háncsko­saraikkal. Balogh István lovasainak nagy nyo­mása a szárnyra ismét lélegzethez juttatta a derékhadat, és az újra előrenyomuló gyalog­oszlopok ellen az osztráknak is arcvonaiba kellett vonulnia. Most a német tüzérség min­den erejét a kuruc balszámyra irányította, ahol Inczédi egykori lovasezrede Sipeky uram parancsa alatt harcolt. A csata előtt elfogott áruló ezereskapitányról terjengő hírek bizony­talanságot támasztottak az ezred soraiban. Sipeky uramból sem áradt feléjük a győzni akarás, a mások lelkesedését is felszívó öntu­dat A Pichler ezredes vezette 3. német vasas­ezred visszavonulása után az előretörő kuruc lovasságot ágyútűz fogadta. A megsebzett lo­vak magukkal rántották lovasukat és trombi­táló, utolsó nyerítésük megremegtette az előre­­száguldó, tajtékos, fáradt paripákat is. Balogh István brigadéros Bornemissza Jánostól és Pető Gáspár hadnagytól kísérve odavágtatott a vezéri dombhoz. S minden megszólítás nél­kül odakiáltotta Bottyánnak: — Megingott a balszárnyi Erősítés kéne! — Bottyán túlkiáltotta az éktelen csatazajt: — Honnan vegyek! — A dombhátról lő az artillériájuk. El kell némítani őket! Bornemissza felkiáltott a dombtetőre: — Generális uram, adja mellém a kompá­niámat, és máris indulok! Bottyán csak most látta meg. hogy János áll a domb alatt. Jó. fiam — gondolta Bottyán —, eredj, hisz rátermett ember vagy, de a halállal tartod te a lagzidat, nem a réthei* leánnyal, ha erre vállalkozol. Amint a közéjük nyomako­­dott ágyúlust eloszlott, Bottyán Bornemissza János arcán a nagy elhatározások feszültségét látta. — Ezereskapitány uram. vessen Bomemisz­­sza alá egy teljes kompániát! — Vidd a századot, fiam. előre, indulj! Alig mondta ki Bottyán a parancsot, egy jól irányzott gránát vágott a dombtetőre, porfel­­legbe és sűrű füstbe borítva mindent. Balogh István rémülten felkiáltott: — Generális uram! A még el nem oszlott füst vastag függönye mögül mintha Bornemisszának szólt volna Bottyán harsány nevetése: — Akinek a föld népe kedves, annak em­berfia keveset árthat. Eridj. János fiam, de röpülj! Nem telt bele három minutum. János már a kompániánál volt. Kivonta őket a jobbszámy­­ról, von Hallstadt megtizedelt, visszavonuló vértesei elől, megkerülték a vezéri dombot, az akácost, és nekieresztett kantárszárral nyargal­ták körül a völgykatlant. Nem telt bele több idő húsz minutumnál. Egy kis erdő szélén állapodtak meg. Az utolsó pillanatban. Az erdő alatt, a tölgyes dombon egymás mellett állt a tizenkét ágyú, a szolgáló legénység betöltötte és kerülgette az áttüzesedett csöve­ket. Mások a magyar pattantyúsok jó célzásá­tól tartva, hátrább vitték a kúpokba rakott lövedékeket. A labanc kapitány üvöltött, a tűzmester tovább adta a szidalmat. . . Borne­misszáéit a lovakat hátrahagyva, lövésre kész karabélyokkal hevertek a lőporszagú, megsár­gult fűben ... — Fekete Miska! — szólt Bornemissza Mis­kához, aki még most is kurta meggyfa pipáját töltögette. — Ha elesnék, mondd meg Anná­nak, hogy mindig csak rá gondoltam. Fekete Mihály szemében megvillant a tréfa: — Ostoba vagy! Nem esküvő előtt hal meg a legény, csak utána! Odalent a töltéssel majdnem végeztek már, amikor Bornemissza hangot váltott, parancsot adott: —' Fekete, magad mellé veszel tíz embert; Misik, Rácz, Végh, Lányi, mind tíz-tíz embert. Hamvazó bátyám, kend, Szabó Jóska, Vojtek, hatot-hatot. Nagy zajt ne üssünk. Előbb a kard jön, azután a puska! Ugyanakkor, amidőn Jánosék rohamra ké­szültek, Heister Siegbert lovas stafétája állt meg az artilléria kapitány előtt: — A generális úr parancsa. Teljes tűzerővel lőni a kuruc balszámyat! — Nem a kapitány adott választ Heister Siegbert lovas küldöncé­nek. Ebben a pillanatban zúdult le Bomemisz­­sza népe a labanc tüzérekre. Nincs az a nehéz ágyú, amely jobban szétverne valamit, mint a meglepetésszerü támadás. Jánosé az volt. Bor­nemissza a kapitány elé ugrott és átszúrta. Kiszökő vére egy rémült őrmester arcába ömlött. Fekete Mihály az első ágyú három emberével végzett. Egyik kezében a pisztoly, másikban a kard. így ugrott fel az első ágyúra, és onnan a lömester hátára. Egy csapással végzett vele. Valaki feléje rohant, gáncsot vetett annak, szúrt, lőtt és öklözött a nagy kavargásban. Matyi a hársfa alatt állt, és úgy verte már a dobol, mintha nyugalmas katonai parádén állna. — E mán vitézség, ügyi. Miska bátyám? — kiáltott oda Matyi Fekete Mihálynak, de az most nem hallotta a fiú szavát. Bornemissza, Hamvazó Kálmán, Misik, Rácz Miska. Szenczi-Lányi. mindegyik csapa­ta végzett a maga kiszemelt ágyúsaival. Meg­futott a német. . . Heister Siegbert generális nem értette, miért nem teljesítik a parancsát... Hol maradtak a tölgyes domb ágyúi? Nyomban megszólaltak. Fekete Miska Bor­nemisszával a menekülők után és Pichler lova­sai ellen fordította az első ágyút.. . Miska tüzet adott. . . — Zabáid meg. büdös labanc, a saját gom­bócodat! — ordította Fekete, és a németektől már betöltött tizenkét ágyú roppant sávot vágott Pichler ezredébe. A halál kényelmesen sétált fel és alá a tizenkét véres folyosón .. . János lenézett a völgybe, csak azt látta, hogy a vezéri zászló már nem a dombon leng, hanem a csatatér közepén. Nem hallották oda a testőrszázad élén vágtató Bottyán oroszlánü­völtését. — Támadunk! Előre, kurucok! Vivát Rá­kóczi! Előre, fiaim! A német kürtöket elnyomták a közeledő kuruc dobosok. A sípok is élesen, sikoltva szóltak ... Bottyán János százada friss erővel vágja, aprítja Pichler vasasait. Ki mondaná, hogy túl van a félvak generális hatvanhetedik évén? Nem egy aggastyán, hanem az ifjú, törökverő séllyei* hadnagy vív és verekszik itt, az sújt fokosával, vág a kardjával, lő csontos pisztolyával... A természet adományai közül talán az a legnagyobb, amikor a lélek megifjít­­ja a vén harcost, megerősíti testében, s haláláig megtartja a küzdő sorokban ... Az ifjakba is új erő költözött, hiszen a nagyapjukat látják verekedni, győzni... Az a jó, amikor nemcsak mondják, de tettel is bizonyítják a sereg előtt, hogy „akinek a föld népe kedves, annak emberfia keveset árthat'’! Abban az általános kavargásban, amelyet a füsttel borított völgyben láttunk, nehéz megta­lálni a győzelem igazi okát. Az bizonyos, hogy a tölgyes dombon levő ágyúk elhallgattatása és meglepő megszólalásuk, a Pichler-lovasság vá­ratlan lövetése éppúgy hozzájárult a csata megfordításához, mint Vak Bottyán megjele­nése. A csaták fordulatos pillanataiban döntő, hogy mit érez. mit lát, mire gondol az egyszerű harcos. A vezér, a kompániakapitány, a had­nagy hőstette száz újat szül a talpasok, a közvitézek között. Most is ni. hogy tör előre, hogy iparkodik Bottyán köré János csapata, közelebb van hozzá, mint a testőrsége. Végh János súlyosan megsebzett egy hatalmas vértes kapitányt. Ordítozva huzakodolt neki a nagy csapásnak: — A labanc istenedet, az ördöghöz küldlek. nyomorult! — A labanc ezredek pi­hentek voltak. Jöttek, mert küldték őket. A kurucnak személyes ügye. bosszúja, elégtétele volt minden kardcsapása. János egy célzó kart és karabélyt lát csak maga előtt, Fekete Mi­­hályra irányul a csöve. Mihály is megérzi ezt, mintha ember tekintete érné a hátát. János odarúgtat, és felveri kardjával a puskacsövet. Mihály verekedés közben kiált oda Jánosnak: — Megszolgáltad, János, amit ígértél! De János nem felelhet, mert aki Feketét orvul megcélozta, nem volt más. mint Suhajda István. — Megállj. Suhajda! — kiáltja János. — Hát strázsamester lettél? — Te meg hadnagy! — tréfálja vissza Su­hajda Bornemisszát — Nem úgy, mint te. bitang. Te árulásért lettél! — Árulásért? — kiáltja Suhajda, miközben vívják a harcot. Szikrát szórnak az összecsapó kardok. Ki veri ki a másik vasát, ki szúrhat, vághat majd szabadon? Kinek a lova segíti jobban a lovasát? Kit segítenek vagy támad­nak meg mások? Száz kérdésen múlik egyet­len párviadal kimenetele is. Néhány minutum­­ba belefér a világmindenség, ha életre-halálra folyik a harc. Suhajda lova eltarol, János támad, és döfése a mellén, a szíve alatt éri Suhajdát. Suhajda halálkiáltásába belebor­­zong még Bornemissza is. Csak Fekete Miska kurjantása rázza fel Jánost: — Jól van. megadtad neki! (folytatjuk) * Rcca. * Sala V Százötven évvel ezelőtt, január 25-én született Josef Barák. cseh politikus és publicista, a Délnic­­ké listy folyóirat egyik alapítótagja. 1723. január 26-án született Paul-Henri Holbach francia materialista filozófus, természettudós. 1923. január 27-én ünnepli születésének 60. évfor­dulóját Krista Bendová, szlovák költö, számos gyermekek számára írt könvv szerzője. Ötven évvel ezelőtt. 1933. január 31-én halt meg John Galsworthy Nobel-díjas angol író. 1943. január 31-én végezték ki a fasiszták Kraszno­­donban az Ifiú Gárda utolsó tagjait. Menj a mamához, apa most dolgozik (francia) — Kicsit hosszúra kerekedett cím, viszont segít abban, hogy a néző jó előre megalkossa magának ezt a képet, amelyet Francois Letterier, a film rendezője, csupán kiszínezett. Nyilván alig akad „gyakorió" szülő, aki ne használta volna ezt a címnek kínálkozott fordulatot pontosan ebben a formájában. Azon túl, hogy X. Y. szülő magára ismerhet a filmben. Letterier úgy fogalmaz, hogy egyedivé kerekíti Agnés (Mariéne Jobert) történetét. E modern anyuka története azonban elsősorban szentimentális, néhol túlzottan idillikus, bár egészben véve jó érzéseket ébresztő és kellemes időtöltést hozó szerelmi történet. Agnés-szal akkor találkozunk, amikor hét év után visszatér lakberendezői állásához, hogy ismét egyenrangú partnere legyen férjének. Az igencsak elfoglalt ember be­nyomását keltő férj azonban továbbra is háziasszonyként kezeli, addig-addig, amíg a feleség barátot nem talál magának. Itt kezdődnek a kételyek, szaporodnak a kér­dőjelek, az önmarcangoló szemrehányá­sok, a lelkiismeret-furdalás; döntenie kell: mi jobb gyermekének és saját magának. A rendező könnyeden jelzi azokat a problé­mákat, amelyek a mai francia és nem csupán francia nőt foglaikoztat(hat)ják. A nő szerepe a családban, a társadalomban nem egyedül Letteriert ihlette meg az utóbbi időben. Filmszínházaink vetítették például a „Moszkva nem hisz a könnyek­nek" vagy a „Kramer kontra Kramer" című filmet, amelyek szintúgy ezzel a témával foglalkoznak. Nos, Agnés valahol a közép­­útón keresgél Kramerné családtól menekü­lő és a Moszkva ... emancipált, hivatásá­ban sikeres, magánéletében viszont bi­zonytalan nőalakja között. -fm-

Next

/
Oldalképek
Tartalom