Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-10-19 / 43. szám
f* ...hogy megmutassák a létet, ha virágban áll Százhetvenen A LENIN-RENDDEL KITÜNTETETT AZERBAJDZSÁN SZOVJET SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG 1920. április 28-án alakult meg. 1922. március 12-én alapítótagként vett részt a Kaukázuson-túli Szovjet Föderativ Szocialista Köztársaság létrehozásában. 1936. december 5-én szövetségi köztársaság lett. 86 600 négyzetkilométeres területével és 6 millió 297 ezres lélekszámával Azerbajdzsán a legnagyobb kaukázusontúli köztársaság. Kötelékébe tartozik a Nahicsevani ASZSZK és a Nágorrio-Karabah Autonóm Terület. Fővárosa Baku. Azerbajdzsánt lakói egykor az olaj, a bánat és a könnyek földjének nevezték. Napjainkban az itt előállított termékek több mint hatvan országba jutnak el. A Kaukázusban az a mondás járja: „Amit másnak adtál, az a tied." Azerbajdzsán villamos energiát, olajat, földgázt ad a szomszédos köztársaságoknak; Tbiliszibe és Jerevánba vezetnek a földgázvezetékek. Grúziából nyersacélt kap a szumgaiti hengermű, amelynek termékei eljutnak Ukrajnába, a közép-ázsiai köztársaságokba és az OSZFSZK egyes vidékeire. Ukrajnából, az Urálból és Szibériából nyersvas és hengereltáru érkezik Azerbajdzsánba. Az azerbajdzsán mezőgazdaság legfejlettebb ága a gyapottermesztés, a szőlőművelés, a gyümölcstermesztés és a legeltető állattartás. A forradalom előtt Azerbajdzsánban nem voltak főiskolák és egyetemek. A lakosságnak mindössze 9,2 százaléka tudott írni-olvasni. Ma 2,4 millióan tanulnak. Azerbajdzsánban minden 10 ezer lakos közül 170 főiskolás vagy egyetemista (Franciaországban 161, az NSZK-ban 106, Nagy-Britanniában 98, Japánban 154). Az Azerbajdzsán Tudományos Akadémia több mint 4 ezer tudományos munkatársat foglalkoztat. Kozmikus eszközökkel kutatja a természeti kincseket. Azerbajdzsánban az orvosok 60 százaléka, a pedagógusok 58, a mérnökök 26 százaléka nő. Tízezer lakosra harminckét orvos jut. Több, mint a fejlett nyugati országokban. a családi asztalnál Ú gy tűnt, lehetetlen feladatra vállalkozik Etibar Ahadov helybeli újságíró: egy vasárnap a tiszteletre méltó akszakal, Hadzsi-Kisi egész családját össze akarta hozni a családfő házának udvarán. De nem valami ünnepen, hanem csak úgy, beszélgetésre. Sikerülhet ez? — Flogyne. És nem is nagyon nehezen. Az a fő, hogy a nagyapó is akarja. Ha ő akarja, az annyi, hogy már össze is jöttek. És a család csakugyan összegyűlt. Először — mint a felderítők — az apróságok bukkantak fel. Csoportosan jöttek, nyolcan-tízen egyszerre. Nem zajongtak, vártak szépen, amíg nagyapjuk (azaz dédapjuk) jónak látja, hogy rájuk tekintsen. Az öreg pedig tette, amit szerepe kívánt. Nem sietett. A hasas kannából teát töltött magának a körte formájú pohárkába. Vörös volt a tea, akár a gránátalma leve. Az apó közben úgy tett, mint aki észre sem veszi, hogy vendégei jöttek. Hallgatagon figyelte a rádiót, mely épp a jakutföldi időjárásról tudósított. Mínusz negyven foki Itt meg plusz harminc. De aztán csak nem állta meg, elmosolyodott, mire egyszeriben körülvette a sok gyerek, tíz vagy húsz, vagy talán még több kisfiú, kisleány. Szinte eltűnt az ölelésükben. Fiait és lányait a szívébe zárja az ember, de az unokáit a szívének is a legközepébe. Csoportostul jöttek az öreg kertjébe az „utódok". Némelyikük kiöltözve, amint ünnepnap illik, mások meg munkaruhában, melyet fakóra szívott a szubtrópusi nap. Mert a kertekben, a tea ültetvényeken és a legelőkön, vagy épp a ház körül vasárnap is mindig van munka bőven. Voltak, akik kocsin érkeztek. A Zsigulikból és Moszkvicsokból erős, napsütötte emberek perdültek elő, frissek, egészségesek, mint az itt termő mandarin vagy paradicsom. Az Azerbajdzsán SZSZK Társadalombiztosítási Minisztériumának legutolsó adatai szerint a köztársaságban a sokgyermekes családok száma meghaladja a százhatvanezret. Hasonló jelenetet tehát csaknem minden azerbajdzsán faluban láthatnának . . . És a falusiaknak minden okuk megvan a jókedvre. A teatermelés nagyszerűen bevált, és ez a járás adja a köztársaság egész teahozamának nagyobbik felét. Azerbajdzsánban zöld aranynak is nevezik a teát, míg a fehér arany elnevezés a gyapotot, a fekete arany pedig a kőolajat illeti meg. A köztársaság régtől híres a két utóbbiról. Az öreg (nem is olyan öreg: nyolcvanöt éves, holott a köztársaságban több száz főt számlál a száz éven felüliek „klubja") hol csöndes mosollyal, hol szinte epikai hangvétellel mesél, válaszol a maga feltette kérdésekre. Valamelyik unokájának kicsúszott a száján: „Ugyan drága nagyapó, minek emlegetni ilyen régi dolgokat. Régen lefolyt már az a víz, amelyben őseink gázoltak." — Nem. A víz visszatér. Visszatér az áldott esőben, amire annyira szükségük van a kerteknek, ültetvényeknek, és a ködben, a reggeli harmatban, ami nélkül soványak lennének a legelők. Csakhogy épp ebből a vízből volt oly kevés, de milyen kevés az én fiatalkoromban — emlékezik. — És ha volt is, hát nem ott, ahol az embernek javára vált volna. Egyik helyen szúnyogtermö mocsarak, a másikon sziktől fehérlö puszta. A vizet a néphatalom hozta el ide, ugyanaz amely földet is adott... Etibar Ahadovról azt mondják ugyan, hogy verseket költ, a fiai számára pedig meséket ír, mégis mihelyt gazdasági kérdésekre fordul a szó, száraz és precíz stílusra vált át. —- Azerbajdzsán a szovjethatalom időszakában az öntözéses földművelés országa lett. A mezőgazdasági termékek mintegy 90 százalékát az öntözött földek szolgáltatják. A gyapot, a szőlő, a zöldségfélék termelését majdnem száz víztároló, hétszáz szivattyúállomás segíti elő. A talajvízgyűjtö alagcsőhálózat hossza csaknem hetvenezer kilométer. Az utóbbi tíz évben az állam másfélszer annyit fordított öntözésre és talajjavításra, mint az előző ötven évben. A zöldségtermesztésben is elmélyült a szakosodás, fokozódott a koncentráció és előrehaladt a mezőgazdaság és ipar integrációja. A lenkorán-asztarai körzet primőröket termő óriási .veteményeskertté változott. Az öreg nyugdíjas, aki nem szokta meg, hogy ilyen fogalmakban gondolkozzék, szerényen, szinte szabadkozva teszi hozzá: — Az unokáim is: Szadagat mérnök az
