Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-10-12 / 42. szám
[szívünknek kedves Krúdy Gyula novellája elé KRÚDY GYULA k vsBratsra Emléki, akiről már egyszer írtam valahol, egy napon megtudta, hogy egyik leánya, Estella nevű, aki a Bakonyban, egy kis falucskában nevelkedett anyjánál, tizenhat esztendős lett, és apjával megismerkedni óhajt. vásárolt a virágárusleányoknak. Ugyanezért azt gondolta, hogy hajnalban hal meg, midőn az ének és a zene már elpihent, és az énekesnők ráérnek egy halott látogatására. E mléki romantikus ember volt, egy régi szép korból maradt Budapesten, borzas köcsögkalapjában és fodros ingével. A halántéka fehér volt, mint decemberben a hegyoldal, és arca, homloka, régi szenvedélyes szeme hűvös és friss, mint a vén híd cölöpéi alatt vágott lék a hegyi patakon, ahová alkonyattal vízmerítés céljából járnak az asszonyok. Olvasás közben fekete csonttal kerített üveget tett a szemére, s arcának kifejezése szinte megszentült, elborongott, mintha sohasem hazudott volna egyetlen nőnek sem életében. Különösen tiszta fehérneműt, régimódi kabátot hordott; a füle mellett keményen hátrafésülte haját, mint Festetich Tasziló, és vékony, aranygombos sétapálcájára sohasem támaszkodott teste súlyával. A kabátjára néha rezedavirágot tűzött, és arra gondolt, hogy végül nőért fog meghalni... tavaszi hajnalon, midőn Szent Teréz tornyában megkondulnak a harangok, és a Nagymező utcai mulatóhelyekről a táncosnők és énekesnők a hajnali misére sietnek az átvirrasztott éjszaka után. Egykor sok idejét fecsérelte el e nők között; volt lovag, és volt bőkezű vendég. Olykor, ha rosszul ment sora, hajnalban a virágárusasszony kosarát vitte szerelme után; sorsa fordulásával az éjjeli ékszerésztől gyűrűket Később komoly ember lett Emléki, virzsinia szivarját otthon szívta el hónapos szobácskájábán, és a füstbe bámulva, orosz regényhős módjára, végiggondolt életén. S ekkor az jutott eszébe, hogy falura megy meghalni, a vadfűnek különös jó illata van az elhagyott temetőkben. A kútnál piros lábú leány dalol, és a patakban ingeket mosnak a menyecskék. Alkonyodig a téli köd összekeveredik a falusi kémények füstjével, és a halál, mint egy nagycsizmás vén paraszt, bandukol a fagyos, sáros országúton ... Nyomban elindult tehát, midőn tudomására jutott, hogy Estella elérte tizenhatodik életévét. Valamikor kétesztendős korában látta a gyermeket a bécsi pályaudvaron. Halott arcú, fehér bőrű, alvó gyermek volt Estella az anyja karjában, piros pettyes ruhácska volt rajta, mint a katicabogár szárnya. ... Estve volt, mikor a faluba megérkezett. A Bakony zúgását már félórája hallotta, amint a személyvonat egy-egy kis állomáson pihenőt tartott. Valamikor utazott már erre — a katicabogár anyjához —, francia illatszerrel dörzsölte akkor az arcát, kézitükörben haját igazította, a kesztyűjét sokszor felhúzta ... A hölgy az állomás végén várta, mantillkában, barnás, harmatos özszemét ijedten rászögezte, és félcipőjén a csokor mint egy kis kutya figyelő fülei. Most ugyanazon a helyen Estella állott. — Az anyácskám beteges, és az estve hűvös — mondta Estella, midőn férfiasán megrázta apja kezét. Emléki bizonyos mélabúval közeledett régen látott leányához. (Francia regényekben olvasott már ilyesmit.) A homlokát akarta megcsókolni Esteiiának, de később a kezét vonta az ajkához. Csontos, hosszú ujjú keze volt a leánynak, mint egy apáca-fejedelemasszonynak, aki örökké figyelmeztetöleg emeli fel az ujját. „Tőlem való" — gondolta búskomolyan Emléki. Hisz az asszonynak kis, gömbölyű, madárfészektenyerű keze volt. Nagy, szenvedélyes, barna szeme, mintha örökösen meglepetést ígérne. Az orrán néhány falusi szeplőcske, mint a nyárfaleveleken a ragya. A száját csókra, imádságra és sírásra teremtette a természet, nem pedig a céltalan beszélgetésre. A haja barna, és két szárba fonva; a homlokán némi merengés. álmodozás és szomorúság, mint a gyermekek homlokán, akik az apa távollétében nőnek fel. hárászkendője alól egy régebbi fényké^ M pet vett elő — ame- W lyen Emléki magyar ruhában állt a fotográfus csöve elé —, lopva öszszehasonlította az apjával. Az erdöszélen vezetett útjuk, egy keskeny ösvényen. Emléki karon fogta a lányát: — És nem félsz a Bakonytól, hogy mindig zúg? — Mi itt falun semmitől sem félünk. A kísérletet ismerjük, a v *; v ■ ■ aMsH Vannak, akik istenítik Krúdyt mások dühödten csapják I* a kezűk ügyébe került írásait. Az ábrándozók. a tűnődök, a „szép szóért", az emberi amilyenek. A földhözragadtabbak átfordítják fejűket a Krúdyval való eted „találkozásuknál'-, és magukból kikelve kiáltják: — De hiszen ez szemfényvesztést Bunda a javából... És... igazuk van. Mint ahogyan szemfényvesztés a Bűn ás Bűnhödés, a Ványa bácsi, a Revizor, a Puszták népe, mint ahogyan minden fontos alkotás előre kitervelt, „iebundázott" folyamat, úgy Krúdy írásai is azok. Beteg nőnek vittem kórházba Krúdy Gyula novelláit, és nem szereztem velük örömöt. Kettejük között nem jött létre kontaktus... Néha poros és régi nagyvárosi házsorok közt csatangolva, mintha szembetalálkoznánk Krúdy hőseivel. A „bolyongókkal", az ábrándozókkal, a „romantikus telkekkel", ahogyan ö mondta. A nyugalmas századforduló volt az övé. És Budapest. És a képzelóereje. És ólményefból-emlékeiből állt össze az a színes szövőinek-vHág. amit valamennyi Írásában meglelünk. Ha Krúdyt olvassuk, akaratlanul is a hőseivel azonosítjuk- •• _ ‘ • , ;>V őt a tréfát kalandot szerelmet italt nem megvető, az étetet mindenestül szerető, bohókás személyiségét. Szép ember volt. s a múló évek során megtanult egyet-mást. Bár sokat és kitartóan dolgozott és sikere is vott, valahogyan Idő előtt megkeseredett Koravén U.-:t ahogy mondják. 1916-ban, amikor az alábbi Írása kötetben Is megjelenik, csupán harmincnyolc éves. A vadmacskát olvasva azt hinnénk, legalább ötven. „Éltem. Szenvedtem. Sírtam. Sokat aludtam. Néha boldognak kellett volna tennem egy-egy őszies délutánon" — vakja, amúgy krúdysan, az Aranykéz utcai szép napok című noveHás kötete előszavában, s az abban sorjázó történetek, ezek a rövidke noveHácskák, az eltűnt idő nyomóba szegődnek. És elmosolyodunk hősünk - Émtéki - nevének olvastán, akiről egyszer ás lányához. Estelié hoz. Az első néhány sor után Krúdy t * ** TM ^ * §:fíí' ' : VAJKAI MIKLÓS
