Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1982-10-05 / 41. szám

m

^EnSafMZSMSZlSZSZSZSaKSMSHffESZSHrariSHSTlSZSZSlSaSaSaSHSMSHSHSZSHSHSaSHSasaSESESEraSHSaSZSHSZJ

A tettetés

Tömören fogalmazva, a tettetést úgy foghatjuk fel, mint szavakban és tettekben megnyilvánuló, alantas célzatú színlelést.

Tettető az az ember, aki haragosaihoz közeledve „csevegni óhajt és nem civakodni”; szemtől szembe magasztalja azokat, akik ellen titkon áskálódott, s ha bajba keverednek, „együtt érez veneki is eszébe jutott”. Általában jellemzők rá az olyanfajta kifejezések, mint ..nem hiszem”, „fel nem foghatom”, „meg vagyok döbbenve”, és hogy „szavaidból ítélve nagyon megváltozott”, „egészen másként mesélte nekem”, „számomra elképzelhetetlen a dolog”, „beszéld be másvalakinek”, „nem tudom, neked ne higgyek, vagy az ő szavában kételkedjem”, „csak vigyázz, ne légy túl hiszékeny”.

Ilyen hangnemet és körmönfontságot, ilyen visszatérő fordulatokat találunk a tettetőknél; az efféle éppen nem egyenes, hanem kétszínű jellemektől őrizkednünk kell — a viperáknál is veszélyesebbek.

A szószátyárság

A szószátyárság gondolatok terjengős és zagyva előadása.

Szószátyár az az ember, aki akármilyen vadidegen mellé odatelepszik, és először is dicshimnuszt zeng a feleségéről; aztán azt kezdi mesélni, milyen álmot látott az éjszaka; aztán töviről hegyire elmondja, milyen fogásokból állt az ebédje; aztán, ha már eddig jutott a beszédben, szóvá teszi, mennyivel hitványabbak a ma élő emberek az ősök nemzedékénél; milyen olcsó lett a búza a piacon; milyen sok idegen települ be a városba; meg hogy a Dionü-A túlbuzgóság

A túlbuzgóságot nyilvánvalóan valamiféle, szavakban és tettekben megnyilvánuló, jóindulatú tettetésnek foghatjuk fel.

Túlbuzgó az az ember, aki olyan ígéretekkel áll elő, melyeket később nem tud teljesíteni; hiába tartanak valamit egyhangúan igazságosnak, ő csak hajtja a magáét, míg le nem hurrogják; erőszakosan több bort kevertet a szolgával, mint amennyit a vendégek meg

THEOPHRASZTOSZ (i. e. 373—288) -------------------------------------------------------Jellemrajzok

tudnak majd inni; a ciRakodókat akkor is szétválasztja, ha nem ismerősei: kalauznak ajánlkozik egy ösvényen, le is tér az országútról, de aztán fogalma sincs, merrefelé tart; a hadvezérhez azzal a kérdéssel fordul: mikorra tervezi a csatát. és milyen jelszót ad ki harmadnapra; apjának hírül viszi, hogy anyja már lefeküdt a hálószobában; ha az orvos nem javasolja, hogy a gyengélkedőnek bort adjon, ő, úgymond, „igenis, próbát tesz vele”, és alaposan leitatja betegét; ha egy asszony meghal, a síremlékre az illető nevén és származási helyén kívül mindjárt a félje, az apja és az anyja nevét is felíratja azzal a kísérőszöveggel, hogy „mindegyikük nemes jellem volt”; eskütétel előtt pedig biztosítja a körülállókat, hogy „már eddig is rengetegszer esküdtem”.

Az elégedetlenség

Az elégedetlenség osztályrészünk igazságtalan fitymálása.

Elégedetlen az az ember, aki. ha

|U hí

k

lük”; „megbocsát” az őt rágalmazóknak, és „nem haragszik” a rá szÓFt szidalmakért; a sérelmeiket felpanaszolókkal „tárgyilagos hangnemben” beszél; aki sürgősen akar vele találkozni, arra rászól, hogy .jöjjön később”; sohasem árulja el, amit már csinál, hanem azt mondja, hogy „tervbe vette”; szokása elhitetni, hogy „csak az imént érkezett”, vagy hogy „későn jött” és hogy „gyengélkedett”, a kölcsönt vagy baráti támogatást kérőknek bőkezűen ad, de hozzáfűzi, hogy „nem veti fel a pénz”; ha van eladnivalója, azt mondja, hogy „nem adja el”, ha meg nincs, azt, hogy „elad”; teszi, hogy „nem hallotta”, amit hallott, kijelenti, hogy „nem látta”, amit látott, az ígéreteire pedig „nem emlékszik”; és gyakran mondogatja, hogy „gondolkozni fog rajta”, „fogalma sincs róla”, „furcsának tartja”, „ez már

szósz-ünnepek óta hajózható a tenger, hogy szebbek lennének a vetések, ha Zeusz több esőt adná; hogy jövőre melyik földet fogja művelni; hogy milyen nehéz a megélhetés; hogy Damipposz állíttatta a misztériumokon a legnagyobb fáklyát, hogy hány oszlopa van az Ódeionnak; közli, hogy „tegnap okádtam”, hogy milyen nap van éppen, hogy Boédromión hónapra esnek a misztériumok, Püanopszión hónapra az Apaturia-ünnep, Poszeidón havára pedig a falusi Dionüszosz-ünnepek —- s amíg valaki eltűri a társaságát, nem tágít mellőle.

Az ilyen emberek elől sebes vágtában kell menekülnie mindenkinek, ha nem akar hideglelést kapni; mert nehéz dolog a védekezés olyanok ellen, akik sem a szabad idődre, sem a munkaidődre nincsenek tekintettel.

barátja kóstolót küld neki a lakomából, a küldönc jelenlétében így fakad ki: „Hát irigyelte tőlem a levest meg azt a rossz lőrét, hogy nem hívott meg a lakomára?”; ha szerelme megcsókolja őt. ez rá a válasza: „Kíváncsi volnék, vajon a lelked mélyén is így szeretsze!”; Zeuszra zsörtölődik, de nem azért, mert nem küld esőt, hanem mert késik vele; ha az utcán pénztárcát talál, megjegyzi: „Bezzeg kincset sohasem találtam!”; ha hosszasan alkudozott az árussal, és sikerült potom pénzen rabszolgát vennie, „Fogalmam sincs — mondja —, vásárolhat-e az ember valamirevalót ilyen olcsón”; ha meghozzák neki az örömhírt, hogy „fiad született”, mindjárt rávágja: „Tennéd hozzá, hogy oda a fél vagyonom. és igazad lesz”; ha perében egyhangú szavazással győz.

?E5E5Z5Z5Z5Z5B5g5Z5£5Z5g5Z5ZSZ5£525rg5E52SZ5Z5Z5Z5Z5Z5^5E5g5Z5B5Z52SZ5g5E5g5E5Z52525ZSa5M£5g5E5E5i£5Z5

i