Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1982-09-07 / 37. szám

BARABÁS TIBOR Rákóczi hadnagya Ő majd végez vele. Végez? Elérhetné, levág­hatná, de inkább körülnéz, hogy látja-e valaki. Nem, senki. Futni engedi a hadnagyot, és bosszúvágyó mosollyal, lassan, lépésben visz­­szafelé indul... Eldőlt már a csata. A réten, a fák között holtan, sebesülten hevernek a né­metek, jajgatva vagy mozdulatlanul. Jajgatva is, mert János mégis megálljt parancsolt a vérbosszúnak. Sebesültbe a kuruc nem döfi a kardját Bornemissza Fekete Miskával, Ráczcal és Végh Jánossal a hintóhoz siet. János rántja fel az ajtaját, és bekiált. — Ki innen. Hinaus! De Starhemberg az üléséről megcélozza Jánost a pisztolyával, és rásüti. Fekete épp a másik ajtót nyitja, félrelöki a gróf úr kaiját. így hát a golyó — szerencsére — nem a fejét, hanem a kaiját ütötte át Bornemisszának. Egy pillanat, és iszamlós melegség önti el János dolmányujját, mozog a kaija, nem érte a csontját, épen maradt jobb kezével mellén ragadja a főtisztet, kirántja az üléséről, és a kocsikeréknek taszítja. — Bitang! Még lövöldözni mersz! — ugrik eléje Fekete, és vad indulatában ráemeli a karabélyát, hogy vas végével agyonveije a foglyot De Bornemissza még haragjában is gondolkozik. — Megállj! Letedd azt a puskát. Megmond­tam, ne légyen bántódása. A pápaszemes, totyakos hadipénztárost Szenci-Lányi és Mészáros Mátyás piszkálták ki a hintó mélyéből. Minden porcikájában reszketett. Amikor kiszállt, és Mészáros Má­tyás kardja hegyével a vállát érintette, egye­nest halálra vált. Maga előtt a réten levágott harcosokat látott, úgy érezte, hogy elérkezett számolgatással töltött nyugodt életének utolsó órája. Miatyánkba kezdett. Mészáros Mátyás és Lányi harsány nevetése térítette vissza az életbe. Végh János pisztollyal kergette le a hintó hátuljáról a megrettent komornyikot, Till Sebestyént. A szegény keszeg lakájnak egy haszna volt, hogy Németkeresztúron élte gye­rekkorát, és nyögte a magyar nyelvet. .. Kell is ide tolmács. Bornemissza bal kaiját fogja, és farkasszemet néz Starhemberggel. A rizsporos parókát, az aranyövet — ez csak generális lehet. — Mi a neved? — rivall rá János. De Starhemberg fölényes mosollyal elnéz a feje fölött, és nem felel. — Nem válaszol, nem baj, így is jó! Kötöz­zétek meg, most nincs időnk a faggatásra! — Alig mondta ki a szót Bornemissza, már jön is a hintótól Fekete Miska, ragyog, mintha be­aranyozták volna. Zacskót hoz. a tartalmát lassan, ravaszkodva a tenyerébe önti, és perge­ti, pergeti az aranyakat... — Nézd csak. János, ezt találtuk e! Egy egész megvasalt hadiládávaL lehet vagy száze­zer! Legalábbis ezt mondja ez az okulárés számkukac ... — Misik Janó látott szájjal nézi a zsákmányt... — Százezer arany! Uramisten, akkor ez valóban nem akárki. Starhemberget és a pénztárost feltették a lóra. Till Sebestyént is, de őt azzal a szándék­kal, hogy futni hagyják, mihelyt túljutnak a veszélyen. Az aranyat Bornemissza parancsára elosztották, a zaboszsákokba tették, azzal a megkötözött foglyokkal együtt indulhatnának is szépen visszafelé. De Bornemissza kaiját Misik Janó leszakított inge ujjával épp most kötözi, jó tapasztalattal elszorította már az ereit, hogy a vérzést elapassza. S ahogy ott egy kivágott fa tövén kötözgeti. megint Suhajda jön feléjük, és sürgeti Bornemisszát: Cnöis) — Induljunk már! Mire vársz? Vagy előre, vagy vissza, de gyerünk! Bornemissza rossz érzéssel hallgatja falube­lijét Hát ez mindig lázadozik, mindig csak elégedetlen? Mi bántja? Az irigység vagy a féltékenység? János dühében felugrik a fa­tönkről. — Tőled megdögölhet az ember! — kiáltja vissza Suhajdának, s azzal indulást kiált, elköti a- lovát és felszáll a némettől zsákmányolt vadonatúj bőmyeregbe. Csak egyet nem vett észre János, hogy amikor felugrott a fáróL lajblizsebéből kiesett egy kendő. Le a földre, éppen Suhajda elé. Suhajda felvette, önkénte­lenül még Bornemissza után kiáltott, de János már felült a lovára, és Suhajda belső zsebébe dugta Anna jegykendőjét. Mert az volt, Anna kendője ... Ném égette őt a lopott kendő, az elrabolt ígéret. Aki mindenáron akar valamit, annak előbb-utóbb nagy árat kell fizetnie érte. Elindult a csapat. A sürgető Suhajdából az utolsó lett. Fekete Miska odakiáltott Misiknek. — Mellém. Jankó, ide! Mi adjuk ennek a főnémetnek a díszkíséretet! Kard ki, kard, magyarok! A csapat gyors iramban, a jól ismert falva­kat messzi elkerülve indult vissza a Vág* felé. Fekete Miska visszanézett a völgybe. Árván, az út közepén sütötte a nap a címeres fekete hin tót. A győzelem, a siker fejébe szállt a kis csapatnak. Egyenest Sárfőnek akartak menni. Mit nekik az őrség. Levágják ők most Po­zsony* valamennyi vértesét... De János nem engedett Előreküldte Végh Jánost és Lányit. Egy szénát rakó. szekerével bajlódó öreg pa­rasztot találtak az útfélen. — Hé, öregapám! — kiáltotta oda kalpagját lekapva Végh János a rakodónak. Az öreg felemelte a fejét, keresztet vetett, hisz kisértetet lát. Kurucokat Sárfő alatt? Csak áll. még a vasvilláját is kiejti reszkető, eres kezéből. — Ne féljen már. öregapám. Nem túlvilági­­ak vagyunk, hanem földi lakosok, méghozzá nem is akármilyen kurucok, hanem Bottyán emberei. Merre szabad az út a Vág felé. azt mondja meg nékünk! — Arra. fiam, arra! Mindig az erdők szélén, Sárföt. Vízkeletet* elkerüljétek, mert ott annyi a labanc, hogy elrekeszthetnétek velük a Vá­gót. — Isten áldja, öregapám. a jó tanácsért! De a legjobb tanácshoz is kettő kell. aki adja s aki elfogadja. Sárfőt valóban megkerülték, de Vízkelet előtt még János sem bírt a zabolát­lan néppel. Még szerencse, hogy sötét csillag­­talan, vihart ígérő este volt. Valamiféle szeren­csés gondoskodás kioltotta az égbolt gyertyáit. Némán, a foglyok száját is bekötve lovagoltak a latyakos főúton. Szoknyáját felfogva egy formás lányka ipar­kodott át a túloldalra. Kancsó a kezében. — Megállj, kislyány! Csak egy szóra — szólt le a lováról Fekete Miska. — Hogy hívnak, mit viszel? — Bozse moj! — kiáltja a szőke lányka; több okkal, mint a sárfői öreg paraszt, hiszen a labancok kétszáz méterre onnan a kocsmá­ban mulattak, előtte meg eleven kurucok áll­nak! — Bort viszek a labancnak, megparancsol­ták. Hogy égetné ki a belüket! — No, ha ennyire haragszol rájuk, kiisszuk mi. ha ideadod. (folytatjuk) *Váh, * Bratislava, *Cierny' Brod Száz évvel ezelőtt, 1882. szeptember 8-án szülletett Alberto Vojtöch Frié cseh utazó és néprajzkutató. Vojtéch Sedláéek cseh festő és grafikus 90 éve, 1892. szeptember 8-án született. Anton Bielek szlovák író és publicista szüle­tésének 125. évfordulójára szeptember 10-én emlékezünk. Ugyancsak szeptember 10-én lesz 100 éve annak, hogy megszületett Gellért Oszkár költő. O. Henry amerikai író 120 évvel ezelőtt, 1862. szeptember 11-én született. Jifi Julius Fiala cseh zeneszerző születésének 90. évfordulójára szeptember 14-én emléke­zünk. KIÁLLÍTÁS \z élet sodrásában immel nyílt meg a Szlovák Újságíró­­>zö vétség és' a Cseh- N/lovák-szoyjet Ba­­dtság Házának kö­zös kiállítása.- Negy­­enhárom szerző ’30 fotóját tekinthe­tik meg az érdeklő­dök. A kiállítás anyagának egy ré­szét „A Szovjetunió fotóriportereink szemé­vel” című felvételek alkotják, ezeken kívül különböző nemzetközi (Worldpressfoto) és hazai kállításokon díjazott, szerepelt képek teszik érdekessé a tárlatot. A sorozatok, ciklusok és „szóló” fotók — egy részük az „ami a riportokból helyszűke miatt kima­radt, de ,fontos, jelentős” címszó alatt kap­hatna helyet —. melyeknek közös jellemzője, hogy mind az életet tükrözik, annak egy-egy szeletét ragadják meg, azzal a szándékkal, hogy a tárlatlátogató a kiállítás megtekintése után úgy érezze: valóban így élünk. Szer­kesztőségünk fotóriporterei — Nagy László és Könözsi István — ugyancsak elküldték a kiállításra a megítélésük szerint legértéke­sebb. legigényesebb felvételeiket, melyek — a többi fényképhez hasonlóan — a két újságírókongresszus közt eltelt öt évben ké­szültek. Érsekújvárod (Nővé Zámky) a Művésze­tek Galériája Gorkij utcai kiállítótermében agusztus 12-én délután nyitották meg Barla Gyula hatvanéves festőművész jubileumi ki­állítását. Barta Gyula Párkányban (Stúrovo) szüle­tett. Művészeti tanulmányait 1941—42-ben kezdte meg Budapesten, majd Bratislavában folytatta 1959-ben. Professzorai G. Mally, D. Milly és J. Mudroch voltak, s végül Mudroch professzor irányításával szerzett a bratislavai Képzőművészeti Főiskolán festőművészi ké­pesítést. Több közös kiállítása volt már kül­földön, hazánkban, önálló kiállításai közül a mostani a tizenhatodik. Festményein a műszaki főiskolán szerzett tudás hatása érezhető, szinte mérnöki pon­tossággal fest, nem az érzelmek felkeltésére törekszik. Olajképein szocialista iparépíté­sünket örökíti meg. pl.: az SZNF üzemének alumíníumkohója, Slovnafti motívum stb. Kiállított ceruzarajz portréi jó rajztehetség­ről árulkodnak. Kedvesek az illusztrációi. Színei általában sötétek, de szívesen használ­ja a vörös színt is. amellvel a forradalmi változást akaija kifeje: A kiállítás 1982. szeptember 25-ig te­kinthető meg, vasár­nap és héttő kivételé­vel minden nap 10-től 18 óráig. Dr. Hofer Lajos Ahogyan a világot behálózza az újkori terrorizmus és a nemzetközi maffia, úgy a kinematográfiát is. Damiano Damiani. aki az olasz film haladó és ígéretes rendező-ge­nerációjához tartozik, ehhez a témához nyúlt. Gyarapítja viszont ily módon az egyébként értéktelen, kommersz, mondani­való nélküli filmek amúgy is hosszú sorát. Good-bye és ámen című filmje bűnügyi drá­ma. A történet egy megzavarodottnak vélt terrorista körül forog, aki egy római luxus­szálló vendégeit veszélyezteti, és ugyanakkor szó van az amerikai követség kémkedéssel gyanúsított dolgozójáról egy nevén nem ne­vezett afrikai országban. A mozgalmas finá­léban ezek a szálak mind összefutnak, és ráadásul fény derül egy harmadik személy, a magabiztos CIA-ügynök valódi arcára és szerepére is. Damiani ..spagetti-krimijét” aligha taiják majd számon a filmlexikonok olyan alkotásai mellett, mint a Moravia elbeszéléseiből készült filmek. A bagoly nap­ja. vagy a mexikói forradalomról. Pancho Villáról és Zapatáról szólók. Csak fanyalog­hatunk említett és nálunk most bemutatott filmjén, konstruált sztoriján, amely javarészt a jó nevű szereplőkre (Claudia Cardinale. Tony Musante) épít.-fm-A MATESZ műsora szeptember 16.: Hodos (Vydrany) — A pe­leskei nótárius (19.30) szeptember 17.: Lég (Lehnice) — A peleskei nótárius (19.30) szeptember 18.: Zsigárd (Ziharec) — A pe­leskei nótárius (19.30) szeptember 19.: Muzsla (Muíla) — A peles­kei nótárius (19.30) szeptember 22.: Jóka (Jelka) — A peleskei nótáhus (19.30)

Next

/
Oldalképek
Tartalom