Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-08-31 / 36. szám
V fórum) Fürdőhely. Harmincfokos meleg. Rengeteg ember. A szolgálati pádon ültem, amikor odajött hozzám egy idősebb hölgy és a fülembe súgott valamit. Hátrafordultam és rögtön megértettem, miről van szó. A medence előtti térségen, a zuhanyozók mellett egy szerelemtől teljesen elvakult pár vonta magára a figyelmet Fel sem vették, hogy emberek százai veszik körül őket Az idősebb korosztály képviselői elítélőn, ujjal mutogattak rájuk, a férfiak mosolyogtak és kétértelmű megjegyzéseket tettek, a gyerekek Úton, útfélen pedig kíváncsian bámulták őket Ök mit sem törődve a nézőkkel, összeborulva, szenvedélyesen csókolták és kihívóan simogatták egymást Mint ügyeletes, kissé kellemetlen helyzetbe kerültem, majd odamentem hozzájuk és közkívánatra figyelmeztettem őket Első felszólításomra. hogy hagyják abba a szabadtéri előadást, nem is reagáltak. Miután másodszor is megkértem őket gúnyosan rámnéztek, morcogtak valamit az orruk alatt majd összeölelkezve elsétáltak. Másnap utam a város üzletközpontjába vezetett Már messziről láttam, hogy itt is egy szerelmespár csókolózik. Közelebb érve felismertem őket Igaz. már felöltözve. Itt folytatták a tegnap félbemaradt előadást Mert az utcán már senki sem zavarta őket én is szótlanul mentem el mellettük. Hostina Irén „Példa (képek)?” Már hagyománynak számít, hogy a nyári hónapokban — a kötelező szakmai gyakorlaton kívül is — diákok ezrei kapcsolódnak be az idénymunkákba, hogy segítsenek, illetve pótolják a szabadságukat töltő dolgozók hiányát Nincs ebben semmi különös, jót tesz, ha ízelítőt kapnak a munkából, hogyha egy-két év múlva végleg elhagyják az iskolapadot szembe tudjanak nézni a problémákkal. Meg a dolog másik oldala sem elvetendő. Bért kapnak munkájukért, s megtanulják becsülni a pénz értékét amelyért megdolgoztak. Ha egy kicsit hátramegyünk az időben, s elgondolkodunk, milyen elvárással léptük át annak idején — ha csak egy idényre is — a munkahely küszöbét rájövünk, példát vártunk munkához való hozzáállásból, emberségből. Ahol ez a példaadás megvan s a diákok is megteszik, ami erejükből meg tudásukból telik, sikeresnek mondható a próbatétel. De nem állíthatjuk. hogy mindenütt ilyen egyértelműen pozitív a végeredmény. Legilletékesebbek a diákok, akik szólhatnak erről. Talán véleményük segít egy-egy jövőbeli vadhajtás lény esésében. 1. R. Szilvia közgazdasági szak-Visszhang középiskolába jár. Bérelszámolással töltötte a kéthetes kötelező szakgyakorlatot. Tetszett neki a munka, s mikor szóba került, hogy maradhat egy hónapra, örömmel vállalta. — Szükségem van a pénzre, negyedikben sok kiadásunk lesz a suliban, meg gondoltam, magamnak is veszek valami jó cuccot. Készülünk a Magas-Táfrába, a Rysyre. s tudod, semmi sincs ingyen. Meg jólesett dolgozni, otthon nincs rám nagy szükség. Mondtam magamnak, klassz kollektíva, tetszik a munka, Szilvi, itt öröm lesz ledolgozni az egy hónapot! És még fizetnek is. Igen. csak akkor épp szabadságolt a főnöknő, s ez megtévesztő. Mikor megjött, minden megváltozott Szinte hihetetlen, hogyan beszél a beosztottjaival. Igyekszem kitérni neki, de bevallom, már számolom a napokat hogy mikor lesz vége. Mi diákok vagyunk, azt tartják, gyerekek, de velünk az osztályfonöknő sokkal szebben beszél, mint ő a felnőtt beosztottjaival. Ha ellene szólnak, már hisztizik, hogy ő a főnök. Igen elrontotta a szám ízét. 2. Rekkenő hőség, pedig már estébe hajlik az idő. A munkásvonat zsúfolt, ablakait mindkét oldalon kinyitották, a kereszthuzattól várunk némi megoldást. Az egyik négyüléses részben hat napbarnított fiatalember szorong. Kiderül: főiskolások, idénymunkások. — Nem üdülést vártam — mondta a bajuszos fekete fiú, akit Andrisnak szólítottak a többiek — azért jelentkeztem építkezésre segédmunkásnak, mert keresni akartam. Meg is vagyok elégedve. Igaz, hajtottunk eleget. Valami más nem tetszett ott nekem, ami bizony nem válik díszére sem a vállalatnak, sem az ország előrehaladását nem szolgálja. Már az első napokban észrevettem. hogy a reggeli munkaelosztásnál két, három ember félreáll. Egyszer megkérdeztem, maguk hová. merre? Csendesre fogott szóval válaszolt az idős kőműves: az építésvezető hétvégi házán dolgozunk. Azt mondták, ne törődjünk vele, itt a fizetést megkapjuk, ott étel-ital biztosítva van. a felelősséget vállalják. Megkockáztatom (bár nem vagyok meggyőződve róla), hogy a leírtak egyedi esetek, mégis figyelmeztetnek. Nehogy elveszítsük a réven, amit nyertünk a vámon. Gazdag Mária Miért nincs, ha van ? Hogy tél végén, kora tavasszal ritkaság számba ment üzleteinkben egyetlen bébiételünk, az almaalapú gyümölcspép, még hagyján. Nem titok, a nagy gyerekek és a felnőttek is szeretik, s vitaminra nekik is szükségük volt, mert zöldségből, friss gyümölcsből — még déliből sem — fedezhették. De most hogy gyümölcs- és zöldségidényben is csak azok jutnak hozzá, akik ott lehetnek az üzletekben, amikor áruátvétel után kinyitják a boltot kissé bosszant Igaz, friss gyümölcsből a gondos szülő is készíthet pépet aprócska gyermekének, de mit tegyen akkor, ha az egyetlen friss gyümölcs, amelyhez munkaidő végeztével a piacon még hozzá jut ecetsavanyú, kínjában érett alma?! Cukrozhatja, mézezheti, a fanyarsága mindenképpen megmarad. S mit tegyen akkor, ha fogatlan gyermekével indul pár napos üdülésre, mondjuk az Árvába vagy szép hazánk északibb részeibe, ahol a gyümölcs, a zöldség még nyáridon is kevesebb a szokásosnál ?! Vigyen magával gyümölcsöt? Vigye magával a gépesítéshez szükséges felszerelést . . . Ámbár a szép, leves-dús őszibarack, amely útközben — a legnagyobb óvatosság ellenére is — ütődötté válik, egy hétig aligha bírja ki. Az üdülni készülő szülő jó! teszi hát ha szabadnapot kér, s valamelyik illetékes boltban kilesi az áruátvételt. Sok idegességtől kíméli meg magát, bár gondolkozni- és dühöngnivatója bőven akad így is. Mert: egyéb gyermekételt — tejszínes túrókrémet például — is csak az kap, aki az üzletnyitás utáni félórában jut el a hűtőpultig vagy a kiszolgálóig, tartósított tejet — amely ugyebár nyáron kellene leginkább, májusban kaphatott utoljára ... A gyermekévben büszkén bemutatott pépesített zöldségkeverékekről és erdei gyümölcsös túrókrémekről a legtöbb üzletvezető máig sem tud... Pedig ezek az ételek még az Arany Salima Dijat is elnyerték... Vajon hová tűntek ? Elvitte őket a „kampány-betegség"? S akkor hogyan merjünk — dolgozó szülőként — arra gondolni, hogy lesz ízes, húsos főzelékféle is élelmiszeripari termékeink közt, s ha éppen úgy hozzák kötelességeink, hogy a hajnali vagy éjszakai főzőcskét ki kell hagynunk napirendünkből, aprócska gyermekünk tápláló főtt ételhez juthat pár perc alatt? Kérdez: Fehér Józsefné, bratislavai lakos Lakásszövetkezeti házunkban mosókonyha is van. Nem értem, hogy miért kell a mi házunkban a kétszeresét fizetni egy-egy mosásért, mint a szomszédos szövetkezeti házban? Miért nincs egységesen meghatározva pl. a mosógép egyórás használati díja? Tudni szeretném azt is, hogy a lakásszövetkezet milyen módon állapítja meg a fűtésért, a meleg vízért és a személyfelvonóért járó díjat, hiszen ezek igénybevétele családonként, illetve lakásonként változó? Válaszol: Zdenék Volnv mérnök, a Lakásszövetkezetek Szlovákiai Szövetsége gazdasági osztályának vezetője E kérdésekre a Lakásszövetkezetek Szlovákiai Szövetsége 1979-ben kiadott, a lakások és a nem lakócélt szolgáló helyiségek bérmegállapításáról szóló irányelvének, valamint ezzel kapcsolatos közlönyének előírásai adják meg a választ. A lakásszövetkezet önálló gazdasági és jogi intézmény, amelynek a lakások üzemeltetésével és karbantartásával járó valamennyi költséget saját bevételéből kell fedeznie, azaz a lakásokat bérlő szövetkezeti tagok lakbéréből. Az említett költségek egy-egy lakóház esetében különböző feltételek szerint, arányosan osztódnak minden lakásra. A mosókonyha használati díját nem lehet egységesen megszabni, mert üzemeltetési költségük más és más. A mosókonyhákban nincs külön vízmérő, ezért a mosáshoz elhasznált vízmennyiség a lakóház vízfogyasztásához tartozik. A mosókonyha üzemeltetésekor csak az áramfogyasztás ellenőrizhető. (A villanyóra állását az önkormányzat által megbízott lakó minden alkalommal feljegyzi.) A műszaki berendezés karbantartásával járó és a mosókonyhával kapcsolatos költségek változóak. így a használati díj az említett költségek változó függvénye. A mosókonyhát terhelő évi költségeket a használat szerint arányosan elosztják a mosókonyhát igénybevevő lakók között és az így kapott összeg a mosókonyha évi használati díja. Ezért a szolgáltatásért a szövetkezetnek jogában áll előleget kérni olyan formában, hogy minden mosáskor bizonyos pénzösszeget fizet a lakó. Az előleg nagyságát az előző évi átlag szerint szabhatja meg a szövetkezet vagy a lakóház önkormányzata. így fordulhat elő, hogy két szomszédos szövetkezeti lakóházban különböző pénzöszszeget fizetnek a mosókonyha használatáért. Az egész évi valós költségek és az előlegezett pénzösszeg összevetésénél keletkezett különbözetet az elmondottak szerint kiegyenlíti a szövetkezet, vagy a mosókonyhát igénybevevő lakók. A szövetkezet az értékelt időszakot követő év március 31-ig köteles ezt az elszámolást elvégezni majd eredményéről az érintett önkormányzatot, illetve a lakókat tudatni A személyfelvonóknál egyértelmű a díjszabás. A lakók a lakbérbe beszámítva, havonta fizetik lakásuk szobaszámától függően, a föld feletti harmadik szinttől kezdve elhelyezkedő lakásokat a következőképpen: nem lakócélt szolgáló helyiség (pl. műterem) 2 Kés, garzonlakás 4 Kés, egyszobás lakás 7 Kés, kétszobás lakás 10 Kés, háromszobás lakás 13 Kés. négyszobás lakás 16 Kés. Amennyiben az alacsonyabb szinten lakók is használják a személyfelvonót, havi 2 Kés-t fizetnek egységesen lakásonként, ill. a nem lakócélt szolgáló helyiségekért. Ha a fűtés díja és a melegvízfogyasztás nem állapítható meg lakásonként (ez a gyakoribb eset), az egész lakóház fogyasztásának költsége osztódik arányosan minden lakásra. Ezen költségek 60—80 százaléka a fűtés, 20—40 százalékát a meleg víz költségei képezik. A fűtés költségeit egy lakásra a fűtött helyiségek területösszegének és az egész épület fűtött helyiségei területösszegének aránya alapján számítják ki. A meleg víz költségeit az egy lakásban lakók száma és az egész épületben lakók száma közötti arány szerint határozzák meg. A hidegvízellátás és a szennyvízelvezetés költségeit ehhez hasonlóan állapítják meg minden lakásra. Köszönöm a tájékoztatást! Abban az esetben, ha az év végi elszámolást illetően kételyek támadnak, forduljunk lakóházunk önkormányzatához, ifr nelynek tagjait tájékoztatják a kérdéses költségekről vagy \enesen lakásszövetkezetünk illetékes dolgozójához, aki fodónapokon köteles az érdeklődő lakásszövetkezeti tag ilyen natkozású kérdéseit megválaszolni. BARANYAI LAJOS (nöT)