Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-06-01 / 23. szám
99 Hogyha elbújsz, TÓTH ELEMÉR Ketten — már felelősek vagyunk a harmadikért is Te énértem. Te énértem, Én teérted. .. Én teérted. ... És így tovább. S köztünk nem lehet megállegy kicsi ni. lányka Szárnyaink nőnek szuszog, és szigorú karmaink. takargatom. A jövő útjai körül takargatod. kószálunk. dalolunk és káromkodunk. Gyermekünk született Felhő, takard el a sápadt holdvilágot, boruljatok össze szerelmes virágok. Füvek, nádak, lombok, fellegek, fellegek. Összeborultunk mi, gyermekünk született. CSONTOS VILMOS Májusfák Szép régi szokás: a házak előtt. Ahol leány van, álljanak fenyők. Ha május virrad, kikelet hava, Ha dalolni kezd a szív madara. Haj, valamikor vittem én is fát. Tettem ágára pims pántlikát. S keblemre rejtettem a madarat, Mely dalba kezdett ott a fa alatt. Tegnap elnéztem, ahogy este lett, Elindult fiam, cél az égeres. Vágott egy fát, és ültette oda, Hol áll Zsókáék kapuoszlopa. Elnéztem hosszan, öröm s bú között. Az időt mértem, amely elszökött, De itt a madár, az a hajdani. Dalát fiam már kezdi hallani. KULCSÁR FERENC Mese a meséről Ma este mesét fogok írni, vakarta meg a fejét,törölte meg a bajszát, túrt bele a szakállába, nyitotta ki a füzetét, nézett a fehér lapokra, fészkelődön a fotelében, gondolt a gyerekek ezreire, gyújtott cigarettára, vette elő a tollát, hunyta be, nyitotta ki, hunyta be, nyitotta ki még egyszer a szemét a Meseíró. Arról írok majd mesét, gondolta mosolyogva, mondta hangosan, szippantott a cigarettájába, tűnődött komolyan, fújta ki a füstöt, izgett-mozgott félszegen, pislogott türelmetlenül, arról írok majd mesét, amiről a gyerekek imának, ha Meseirók lennének. Vajon miről írnának mesét a gyerekek, töprengett tovább a Meseíró, majd nyújtózkodva ásított, szórakozottan bezárta a füzetét, eltette a tollát, bement a fürdőszobába, lezuhanyozott, megtörülközött, fogat mosott, pizsamába öltözött és aludni tért. Azt álmodta, hogy újra kisgyerek, iskolába jár, írni meg olvasni tanul, s minden betű egy-egy új mese első betűje. Ahány új betűt tanult meg álmában, annyi új mesét álmodott hozzá. Később meg azt álmodta a Meseíró, hogy már reggel van, s ő felébredt. Amikor álmában felébredt, első gondolata az volt, hogy tegnap este mesét akart írni. De hát ha akart, akkor vajon miért nem írt? Elaludt talán? Vagy nem tudott igazándiból gyerekké változni? Nem tudtam igazándiból gyerekké változni, azért aludtam el, ütött a homlokára, vette le a pizsamáját, mosakodott meg, öltözködött fel, reggelizett meg és indult el munkahelyére a Meseíró. Útközben arra gondolt, hogy aznap este megírja a tegnap este sajnálatos módon elmulasztott mesét. Arra gondolt, hogy olyan mesét fog írni, amilyet a gyerekek írnának, ha Meseírók lennének. De milyen mesét írnának a gyerekek? Az autóbuszon — a Meseiró autóbuszon járt munkába — eszébe jutott a kislánya. Tyutyó kívánsága, aki egy múltkori esti séta alkalmával megpillantva a Holdat, így kiáltott fel izgatottan: — Apácska, menjünk a Holdra! Emlékezett a Meseíró, hogy akkor vaktában és meggondolatlanul azt felelte: — Kis Tyutyóm, oda nem lehet felmenni. Most, visszagondolva minderre, elszégyellte magát, elpirult, megmagyarázhatatlan módon ideges lett, izgalmában izzadni kezdett, és zavartan kinézett az autóbusz ablakán ... Nem akart, egyszerűen nem mert hinni a szemének: az égen, fényes nappal, a Hold sápadt sarlója úszott, szomorú arcán kövér könnycseppek gördültek alá. — Ez nem lehet igaz!!! — tört ki belőle hangosan, megfeledkezve az utasokról is. — Ilyesmi csak a mesékben fordulhat elő, ilyesmi csak az álmokban történhet megl Vagy lehet, hogy valóban álmodom ? A Meseiró nem tudta eldönteni, mi történik vele igazában. Tény az, hogy a következő megállónál leszállt az autóbuszról, lestoppolt egy hazafelé tartó személyautót, végigrohant az óvodához vezető Vámbéry utcán, zavartan magyarázkodva kikérte a kislányát az óvodából, és kézen fogva elindult vele a Holdba. Amint a láthatatlan lépcsőkön lépdeltek fölfelé, egyre több ember gyűlt össze a város főterén, s egy torokként kiáltozták: — Csoda történt! Nézzétek, csoda történt! A Meseiró a Holdba viszi a kislányát! V Ekkor a Meseíró hátrafordult, hogy illedelmesen visszaintsen a csodálkozó, hitetlenkedő embereknek, s abban a pillanatban eltévesztette a lépcsőfokot, megbotlott és ... Rémülten ült fel az ágyában ... Most már igazából felébredt, most már igazából reggel volt. Amikor zavartan lekászálódott az ágyáról, első gondolata az volt, hogy tegnap este mesét akart írni. De hát ha akart, akkor vajon miért nem írt? Elaludt talán? Vagy nem tudott igazándiból gyerekké változni? Nem tudtam igazándiból gyerekké változni, azért aludtam el, ütött a homlokára, vette le a pizsamáját, mosakodott meg, öltözködött fel, reggelizett meg és indult el munkahelyére a Meseíró. Útközben arra gondolt, hogy aznap este megírja a tegnap este sajnálatos módon elmulasztott mesét. Arra gondolt, hogy olyan mesét fog írni, amilyet a gyerekek írnának, ha Meseírók lennének. De milyen mesét írnának a gyerekek? Az autóbuszon derengeni kezdett benne az álma. Emlékezett rá, hogy a Hold felé lépkedett kislányával, Tyutyóval, s amikor integetni akart az embereknek, elbotlott a láthatatlan lépcsőben és felriadt álmából. • A Meseíró elhatározta, hogy aznap este erről fog mesét írni. De, tanulva az előzményekből, előbb megkérdi Tyutyót. szeretne-e fölmenni a Holdra. Ha azt feleli, igen, akkor megkéri öt, mondja el, mit gondol, milyen kalandok várnak majd rájuk odafönt. És Tyutyó elképzelt kalandjait fogja megírni. Akkor majd olyan lesz a meséje, amilyet a gyerekek imának, ha Meseirók lennének: földön kalandozók, csillagok közt is bátran barangolók.
