Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-05-04 / 19. szám
—---------I.- , M jBflááá Megfejtéseiteket vátja a Nő szerkesztősége (Martanovifova 20.. 812 03 Bratislava). A borítékra írjátok rá: Kuckó. A helyes megfejtések beküldői között ezúttal is könyvnyereményeket sorsolunk ki! KASSAK LAJOS Biztató Építők, építők, világot szépítők, ragyogó ég alatt húzzatok magasba vasbeton falakat. Ácsok és kovácsok jól megvasaljátok házaink új sorát, föféjük tegyetek vörösréz kupolát. KULCSÁR FERENC Mese a kövekről A kövekről akarok mesét mondani, mert róluk még sohasem beszéltem nektek, pedig alig várják, hogy megismerjétek a történetüket. Mindenekelőtt tudnotok kell. hogy a kövek fönt laknak a szentesi hegyen, s az idők elején, vagy úgy is mondhatnám, gyerekkoromban. még vidáman röpködő, csudamódra cserregő, csettegő madarak voltak. De történt egyszer, egy éjszakán, hogy a fej útról tündérek szálltak alá a szentesi hegyre. Egész éjjel vígan voltak, mert a királynőjük magával hozta a hold ezüst ballonját is, azzal játszadoztak, szikláról sziklára röpködve. Hajnalban aztán, mikor a csillagok egyszer csak elfogytak az égről, a tündérek ijedten futottak össze: — Mi lesz velünk csillagok nélkül? — Sürgősen tennünk kell valamit! — Jaj lesz nekünk, ha felébrednek az emberek! — Elveszünk, ha fölkel a nap! — sugdolóztak. rémüldöztek. — Segíts rajtunk, királynőnk! — kérlelték a tündérkirálynőt. A tündérek királynője pedig így szólt az ébredő madarakhoz: — Megbocsássatok, szépséges és kedves madárkák, de nincs más választásunk. Most kövekké varázsolunk benneteket, csodakövekké — ezután a csillagok testvérei lesztek, mert mi csak akkor maradhatunk életben, ha most helyettetek madarakká változunk. így lettek a szentesi hegy madaraiból kövek: csillagszívü, madárhangú kövek. Akiknek szerencséjük van vagy akik nagyon szeretik a köveket, a szentesi hegyen barangolva azóta is úgy érzik, mintha a csillagos égen sétálnának s madárdalt hallanának. Azt, hogy igazából mi lett a tündérekkel, én sem tudom. Talán ők is kövekké váltak. Vagy valóban madarakká lettek? Mindenesetre, a szentesi hegy csodálatos kövei fölött ma már újra röpködnek a madarak. így hát igen könnyen meglehet, hogy nekik meg tündérszívük van. Az énekük tagadhalatlanul erre emlékeztet. BARABÁS TIBOR Rákóczi hadnagya Kamuti rámered Jánosra nagy, busa fejével, mintha öklelni akarna, de nem állja ki Bornemissza szemrehányó tekintetét, meghátrál, odaveti a vénasszonynak a borjú kötelét, és rámordul Jánosra: — Hát mi? Mi éhen dögöljünk? Ingyért ontsuk a vért? Egy egész falut megoltalmaztunk, s még egy borjú se jár érte, hogy teletömjük végre a bendőnket! Bornemissza ránéz és csillapítja: — Ad a jó nép, adja, amije van. De rabló fosztogatónak ne nevezzen minket a falu. Suhajda csak áll ott. és Annát nézi ... De Anna Jánossal indul el. Az erdő felé haladnak. Ha egy sötét pillantás János szívébe fúródhat, ott vérzik el a sövény alatt. Fekete Miska egy öreg hársfa alá telepedett a haragos Rácz Miskával. Cselével, Bodával, erdei cimboráival, és maga köré gyűjtötte a gyerekhadat. Karabélyát mutogatva, nagyotmondó hangon meséli Matyinak: — A négy labanc kinyargalt a berekből. Mi mást tehettem, bekerítettem őket! Matyi szeme megvillan, észreveszi, hogy ugratják. — Kend egymagában? Akkor én is kurucnak állok — és úgy nevet Matyi, hogy a hasát fogja. Miska érti a tréfát, odadobja a nehéz, vasalt karabélyt Matyi ölébe. — No, akkor ragadd meg ezt! — Tyű, de nehéz! — nyög bele Matyi. — Látod, öcsém, de majd csak megnősz, akkor hozzám fordulj, megtanítalak én a vitézségre! Rácz Miska vastag nyakán kidagadnak az erek, egész testét rázza a kacagás ... Tőle igen, tőle aztán megtanulhatod, hogy mi a virtus. Futásban is ő volt az első. Fekete elborul, felugrik. A mellén, mentéjénél ragadja meg a kötekedőt. — Mondd még egyszer! — Úgy futottál, akár a nyúl! — szítja a tüzet Rácz Miska. Fekete Mihály megrázza őt, mint az almafát. De Rácz nyugalma ettől se rendül meg. — Nem azt mondtam, hogy előle, hanem, hogy utána! — azzal Matyiékhoz fordul. — Utolérte és levágta őket, de mindet egy halomba! Rácz Miska nevet, harsányan. Fekete Miska meg csak a bajszát pedri, és úgy morogja: — Szerencséd, mert kettévágtalak volna. Mentek. Át a réten. Anna Jánossal, kéz a kézben. Minden lépésnél érezte János kezének erős, jó szorítását. Beértek az erdőbe. Micsoda jó szagok, fodormenta, kökörcsin fűszeres, maró illata bódította az amúgy is szédületben haladó lányt, és az erdő halk, mindent betöltő zsongása mintha lelkének hangja lett volna. A bokrok között kis tisztás volt, vadul nőtt fű friss zöldje hajolt János levetett mundéija alá, olyan volt mintha párnára ült volna. S ahogy egymás mellé ültek, Anna a fiú vállára hajtotta a fejét. (nő 16 JÓZSEF ATTILA Kertész leszek Kertész leszek, fát nevelek, nó kelő nappal én is kelek, nem törődöm semmi mással, csak a beojtott virággal. Minden beojtott virágom kedvesem lesz virágáron, ha csalán lesz, azt se bánom, igaz lesz majd a virágom. Tejet iszok és pipázok, jóhíremre jól vigyázok, nem ér engem veszedelem, magamat is elültetem. Kell ez nagyon, igen nagyon, napkeleten, napnyugaton — ha már elpusztul a világ, legyen a sírjára virág. A közölt kép- és betűrejtvények egy-egy népszerű ifjúsági könyv címét rejtik magukban.
