Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-01-01 / 1. szám
— Egyáltalán nem volt kitüntetés — mondja határozottan —, csak előlegezett bizalom ... Dehát mégiscsak az a munka juttatta Tatianát az elsők közé, erről faggatom továbbra is. — Másodikos koromban egyik tanárunk (akit sok mindenben követésre méltó példának érzek) felkínálta négyünknek a versenytémát, egy „kooperációs modell" kidolgozását mezőgazdasági üzemekre. Csoporttársaimmal — Viera Kmeöovával, Jozef Slabákkal, Gabriel Bolhákkal — csak azért nem riadtunk vissza a gondolattól, mert volt rá néhány hónap időnk. Aztán fokozatosan körüljártuk a témát, vitatkoztunk, érveltünk, „tudásunkat" fitogtattuk, olyannyira, hogy már egészen természetes volt, kezdődhet a munka komolyabb része: adatgyűjtés, rendszerezés, értékelés, ténymegállapítások. El kell kezdeni papírra vetni az első mondatokat... Mivel nemzetközi pályamunkáról volt szó, partnert is kaptunk a témához, már csak a kapcsolatot kellett felvennünk. így történt, hogy a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hét végzős hallgatójával nemcsak szakmailag találkoztunk, hanem barátokat is szereztünk. Szerencsére, csoportunkból a két fiú jól beszél magyarul. Én Szabó Klárával, a kör vezetőjével barátkoztam össze, lehet, hogy egy életre... Visszatérve a témára: a mi csoportunk a nyugat-szlovákiai kerületben végzett felméréseket és kutatásokat a szemestakarmányok termesztésének munkatermelékenységét illetően, magyarországi kollégáink pedig ugyanezt négy megye területén. A pályamű magyarul, szlovákul és oroszul íródott. Orosz nyelven részben azért, mert ez a nemzetközi pályamunkák közös nyelve, másrészt a kétféle kutatási eredményt csak közös nyelven lehetett értékelni. — Nem okozott nehézséget szakdolgozatot írni idegen nyelven ? — Iskolánknak jó kapcsolata van a moszkvai és a kijevi testvériskolával. Én is voltam már három hétig Kijevben, itt is voltak szovjet diáklányok, és persze az ilyen csereutak nemcsak a szakmai felkészülésben segítenek, hanem a nyelvtanulásban is. A pályamunkával végül is első díjat nyertek. Nagy szó, hiszen több kategóriában nem is ítélték oda az első díjat. Mi változik ezután? — Csak annyi, hogy életrajzomba beleírhatom: a Nemzetközi Tudományos Diákkörök pályadíjasa vagyok. Minden eddigi munkámat és a további vizsgáimat pedig úgy kell megcsinálnom, mintha mi sem történt volna, és természetesen, hátra van még a szakdolgozatom megírása. Az idő már nagyon sürget, s én csak az anyaggyűjtésnél tartok. Hazai környezetből merítem az adatokat: tizenhárom szövetkezet és állami gazdaság kooperációja a poprádi körzetben. Ez az év nehéz lesz Tatiana számára: az utolsó vizsgák, a szakdolgozat, az államvizsgák ... Kevesebb ideje marad mozira, színházra, diszkóra, jó könyvre, a vőlegény-jelöltre, mint eddig. A diákélet vége felé közeledik, ő is érzi. Ezért is könnyű témát váltani, és a jövőbe kalandozni ... — Mit szeretnék a pályakezdéskor? Sok mindent, mert adatgyűjtés közben sokat tapasztaltam, hallottam olyat is, ami nem éppen kedvcsináló egy pályakezdőnek. Igaz, édesanyám is azt kérdezte, amikor megmutattam neki a díjnyertes munkámat „honnan szedtél össze ennyi szót!"... A bátyáim is tekergették a fejüket: no lám, miből lesz a cserebogár... Hát még a munkahelyen mifélét gondolhatnak egy huszonnégy éves mérnökről — ha az történetesen nő? Mert van ilyen. Tapasztaltam. Nekem sincs még kilátásban munkahelyem. A fiúknak már van. Szeretnék visszamenni Poprádra vagy a környékére. így is indultam. Egyébként is hiányzik a Tátra, az ablakunkból egyenest a Gerlach-csúcsot látom. Nekem még a hosszú, kemény tél is hiányzik ... Persze, mondtak már nekem is ilyeneket: a nő nem megbízható, gyereket szül, és vége a tudományos munkának. Ha dolgozik, akkor is hazagondol. És mi tagadás, én is férjhez akarok menni, gyereket szülni, méghozzá hármat. De nem hiszem, hogy jó munkaközösségben nem lehetnék egy szövetkezet hasznára ... Még jó, hogy a közgazdászokra jellemző, hogy mindig terveznek, számolnak, módosítanak, gondolkodnak, és semmilyen helyzetben sem adják fel a harcot. Ezt kaptam útravalóul a kezdet kezdetén, és nemcsak mérnöki oklevéllel, hanem ezzel az útravalóval térek majd vissza szülővárosomba. MEGYERI ANDREA Az ünnepi kavarodásban nehéz volt eligazodni. A hallgatók külseje legfeljebb arról árulkodott, ki melyik földrészről érkezett. Kisebb-nagyobb csoportokban folyt a szakmai eszmecsere, szlovákul, csehül, magyarul, oroszul, németül, spanyolul... A Bratislavai Közgazdasági Főiskola életében már hagyományosan nagy esemény a tudományos diákkörök versenye. Ez utóbbi sorrendben a tizenkettedik volt, amelyre csakúgy, mint az előzőkre, több száz pályamunka érkezett, és a pályázókra több tucat díj várt, noha a szigorú zsűri nem mindet ítélte oda. Arcképcsarnokunkban Tatiana Buliáőákovának adunk szót, akiről a díjkiosztás napján csak annyit tudtunk meg: első az elsők között... De kezdjük elölről... A Bratislavai Közgazdasági Főiskola negyedéves hallgatója a mezőgazdaság ökonómiai kérdéseinek elemzésével jegyezte el magát, úgy tűnik, véglegesen. Nézem a törékeny alkatú, csinos fiatal lányt, és nem is tudok egyebet kérdezni: nem vágta nagy fába a fejszéjét? Mosolyog, ismerős a kérdés. Többször feltették már neki. Mégis töpreng, hogy mit mondjon. — Az érdeklődésemen kívül nem köt más a mezőgazdasághoz. Anyám bolti elárusító, apám állami alkalmazott, két bátyám ugyan tanult ember, de nem a mezőgazdaságban dolgoznak. Poprádi vagyok, ott végeztem el a közgazdasági középiskolát, utána ide jelentkeztem, és a mezőgazdaság ökonómiáját választottam. Örültem, hogy minden simán ment, sikerült. A kezem csak az első osztályos tanító nénim, meg olykor-olykor az anyám fogta, azóta senki. Nem vagyok „protekciós" főiskolás, tényleg azt tanulom, amit választottam, amihez kedvem van. — Maholnap kezében a mérnöki oklevél. Ennyire egyszerű volt az egész? — Azt nem mondtam. Amikor idejöttem, nem kaptam helyet a diákotthonban, albérletet nem kaptam. Fellebbezés után ez is sikerült. Aztán kezdődtek a vizsgák. A legelső jogból volt. Megrettentem. Kínosan magoltam, nem és nem maradt meg a fejemben semmi, kapaszkodót nem éreztem a tananyagban. Volt, aki el sem ment vizsgázni, úgy hagyta abba tanulmányait. Én meg emlékszem egy „idősebb" szobatársamra, aki akkor azt mondta: soha nem szabad feladni! S ha voltak nehéz pillanataim, mindig erre gondoltam. Tatiana másodikos volt, amikor benevezett a Nemzetközi Tudományos Diákkörök versenyébe. Ismerve a verseny tradícióját, jó hírét, ez korai kitüntetés volt.. . Az elsők között (nű~4)
