Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1982-12-18 / 51-52. szám

•v Nincs testi tér többé MEGKÖZELÍTÉSEK JAKOBY GYULÁHOZ Reménytelen dolog téma szerint közelí­teni Jakoby Gyula festészetéhez, hisz mü­vei a téma kötöttségétől addig a térbeli illúzióig jutnak el, amelyben a dolgok szin­te természetfölötti fénykisugárzásként hatnak. Ez a sugárzás kiváltképpen érvé­nyes az utóbbi két évtizedben született kompozícióinak zömére, amelyekben a lá­tási értéket faktúrájának tapintási értékei adják: az anyagfelhordás, a plasztikai struktúra, a színtömeg, egyáltalán az anyag. És Jakobynál a lelki élmény lecsa­pódása is ezen keresztül történik, s csak másod-vagy harmadsorban a téma által. Nála az ettől származó téri illúziós jelen­ségek támasztják a képi feszültséget, ezért (is) reménytelen dolog életművéhez téma szerint közelíteni. Persze, tévedés lenne azt állítani, hogy Jakobynak nincsenek visszatérő témái. Vannak, de képei soha nem amiatt fonto­sak. Az egyik legfőbb témája két ember együttes láttatása, aminek fő ihletője az emberben megbúvó ellentmondások, a fe­szültségek kidomborításának szándéka lehet, hiszen Jakoby még azokban a fest­ményeiben is benne van (kiváltképp állat­­motívumú képein), amelyeknek nem min­den esetben adta az Önarckép címet. És szemrevételezhető az is, hogy valamiféle cselekvést vagy állapotot tükröző több figurás alkotásai mellett a (jobb szó híján) portrék és az aktok azok, amelyek segít­ségünkre lehetnek Jakoby Gyula festésze­tének téma szerinti megközelítésében. A nyolcvanadik életévében levő kassai művész első korszakának, a húszas évek­nek termékei akvarell-ihletésüek. Mintha ezt a korszakot zárná le az 1930-ban készült Fürdőszoba című olajfestménye, amelynek elsősorban háttérmegoldása hordoz akvarell-jegyeket. Az 1932-ben ké­szült pasztellje, a Kályha mellett már jelzi, hogy Jakobyt magával ragadta a rajzszerű megoldás, ami ugyancsak sajátosan jako­­bys, hiszen akkori alkotásai mintha a mozgásra való áttérésre utalnának össze­hasonlíthatatlan vonalaikkal. Mintha megteremtenék a mozgás életteli többle­tét, mintha a kortól hatástalanná vált statikus kultúrát akarná feléleszteni kas­sai pinceműtermében. S hogy sikerrel, arról az 1933-ban festett Fekvő női akt című képe tanúskodik, amellyel 1934-ben elnyerte a legjelentősebb kassai kiállítás fődiját, s ez egycsapásra a művészi rang­létra élére emelte. Ekkor harmincegy esztendős volt. Mö­götte a család szempontjából balsikerű kivándorlási kísérlet Amerikába, majd az első világháború, később a budapesti Kép­zőművészeti Akadémia, Réti István osztá­lya, ahol sem Picassóról, sem Chagallról, sem a többiekről nem hallott, mégis azo­nos szellemi légkörben a világlátással élt (s él) velük. Persze, Budapestről Kassára visszatérve, a két háború között viszony­lag sok szociális ihletésű képet alkotott, amit ö sosem tartott plebejusi tettnek, hanem természetes dolognak, hiszen a szülői ház pinceműtermében hasonlóan lakott, mint a munkások, a társadalom perifériájára szorultak. — Az anyámról készített festmény nincs itthon. Róla egyébként is nagyon nehéz beszélnem. A jóságos szeretet jelle­mezte. Az önfeláldozó szeretet, amit ma nagyon kevesen éltetnek. Hároméves ko­romtól béna vagyok a bal kezemre. Anyám óvott, segített. Neki köszönhetem, hogy otthonommá lett a város, de nem a híres épületeivel, hanem földszintes kül­városi házunkkal, ahol életem valamennyi jelentősebb eseményét megéltem. Győ­zelmeket, vereségeket. Ott volt a műter­mem, s vele a biztosíték, hogy nem kell eladnom magam, nem kell utasításra, anyagi kényszerből festenem. Ezt a házat 1964-ben lebontották. Azt a sarokban lát­ható, udvarunkról készült nagy fotográfiát és az előszobában látható tizenhatos számjegyű fehér zománctáblát őrzöm be­lőle. Ennyi foghatót, és rengeteg foghatat­lan élményt. Ami csak az enyém. Ezért nem szeretek beszélni róluk. Anyám is csak nekem lényeges ... Nyolcvannyolc évet élt, öt gyereket szült, a családnak szentelte az életét, a húgom még él, Kas­sán, a többiek ... Hagyjuk. Ez nem tarto­zik a festészethez. Bár a sorsuk alakulása bizonyára hatással volt rám, s ha rám hatással volt, akkor a festészetemre is. De ezen a ponton ez már a kor, amelyben benne voltunk, vagyunk, mert ezt nem lehet kikerülni. Valószínű, anyám sem tudta kikerülni. Ragaszkodom hozzá. Sze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom