Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-12-18 / 51-52. szám
Fotó - Cesla J. ycsaiádi kör r---------------------------------0, jaj, barátság, és jaj, szerelem! Ó, jaj, az út leiektől lélekig! Küldözzük a szem csüggedt sugarát, S köztünk a roppant, jeges űr lakik! (Tóthi Árpád: Lélektől lélekig) Egyedül VITA (nÓi4) • • Ozvegyasszony vagyok, tudom, hogy a magány rossz, habár nem vagyok egyedül. Van egy lányom és kedves kisunokám, tehát szeretnek, s szerethetem őket. Szerintem nincs igazuk azoknak, akik pálcát törnek az ehált asszonyok felett, mert tisztességesebb és becsületesebb egyedül fölnevelnie egy nőnek a gyermekeit, mint hagyni nuigát verni egy alkoholista embertől, aki a pénzét italra költi és gyötri a családját. Ismerek olyan családot, ahol a fiatalasszony kénytelen volt elválni, mert a férje egész családja iszákos csavargókból állott, és az asszony csak szenvedett. Miután a férfi rács mögé került, a nő ,elvált, s nyugodtan él. Ezt a példát azért írom, mert a legtöbb asszonyt a kényszerűség viszi a váláshoz, nem a könnyelműség. ahogyan azt sokan gondolják, mivel a mai világban már nem köteles senki tűrni a másik ember zsarnokoskodását. Vannak bölcsődék, napközik, az édesanya megkapja a segítséget ahhoz, hogy nyugodtabban nevelhesse a gyerekét, mint egy rossz házasságban. „GYERMEK” rizenöt éve élek egyedül. No nem teljesen, mert egy évi zűrös házasság után elváltam, és azóta élek boldogan kettesben a kislányommal. Igen, boldogan. Nagyon felháborított T. Júlia levele. Nem tudom, férjezett-e, vagy magányos. de ha férjezett, akkor asszonyom, nagyon féltékeny feleség lehel. Ön úgy néz az elvált asszonyokra, mint a leprásokra, pedig nem vagyunk azok. Ugyanolyan hasznos és becsületes polgárai vagyunk a társadalomnak, mint bárki más. Lehet, hogy hihetetlen, de több városi és üzemi szervezetnek vagyok a tagja és nem az a szórakozásom, a „hobbym", hogy mások férjére kacsingassak. Sőt, ezt ki is kérem a többi elvált nő és férfi nevében is. El sem tudja képzelni, menynyi egyedülálló férfi van a világon! Drága asszonyom, láttam én már tisztességes feleséget — aki úgy csüng a férjén, mint a gyümölcs a fán — a legmeglepőbb helyen, más tisztességes férjével a legmegmagyarázhatatlanabb helyzetben. Mit szól hozzá? Csak az elvált és az özvegyasszonyok a rosszak ? Gondolkozzon el ezen is! Végül, de nem utolsósorban: sok házaspár barátom van, olyanok is, akikkel több évtizedes barátság fűz össze, de még soha eszembe sem jutott, hogy a barátnőim férjél elcsábítsam. Nem élek zárdái életet, de erre is megvan a megfelelő társam, egy-kél évvel idősebb, szintén elvált férfi. Csak ennyit akartam elmondani. Cs. KATALIN Ahémelyik válasz elég fura volt, ez 1 y késztet levélírásra. Az a véleményem, hogy a témát korosztályokra kellett volna bontani. Én az idősebbek nevében — ötven és attól felfelé — szeretnék egv pár szót mondani, sőt, talán baráti köröm véleményét is tolmácsolni. Az idősebb nők, főleg az ötven körüliek, egy fontos dologról megfeledkeznek ők ugyanis nemcsak élettársat keresnek, hanem a férfit is. s nem csupán lelki szükségletük ez, testük is kívánja a társut. Ebben eddig nem találtam kivételt. De a férfi ötvenen túl erősen csökkent kapacitású, vagy talán már egészen „lehúzhatja a rolót”. Nem ismerem a statisztikát. ezért csak ismerőseimről beszélhetek. Legtöbbjük ötven feletti jóképű, tehát jó parti lehetne. Van köztük özvegy, elvált, sőt agglegény is. De nem házvezetőnőt keres egyikük sem, hiszen mindegyiknek megvan a lakása, egyedül mosnak, főznek — nut már ez nem probléma Nem elhanyagoltak, rendesen és tisztán járnak „házvezetőnő” nélkül is. Hát akkor miért vannak inkább egyedül? Mindegyikük próbálkozott már. Még apróhirdetéssel is. Az egyik szerint a nő. bár az első órában kijelentette, nehogy „arra” gondoljon, pár óra múlva felhívta a lakására és rövid időn belül, hóna alatt a lepedővel elindult a hálószobába. A másik alig várta, hogy a nő eltűnjön, s ö megpihenhessen. Ahogy ismerem őket, kezdeményezők már sohasem lesznek. Kiváncsiak a személyes véleményemre? Az ötvenes nők szinte megvadultak. Amiért fiatal koromban harcolnom kellett, ebben volt a varázs, az ma, szinte harc nélkül az ölembe hull. Pedig a legtöbbjük öt-tíz évvel fiatalabb. Néha még menekülnöm is kell. Hát nekem ez, így, nem kell! S nekik sem kell, még ha bírnák, akkor sem. Csak egyetlen levélírójuk merte megmondani ország-világ előtt, hogy teste van és igényli a szerelmet, a többiek körülírják, hogy „van még bennük nőiesség”. Nem értek egyet az Ádám jeligével. Könyörtelennek tartom. Biztosan fiatal, magabiztos, azért nem tudja elképzelni, hogy az idősebbek közt is lehet, aki a fentiek ellenére várja Élete Nagy Szerelmét. Talán én is. Feleslegesnek tartom megírni a címem, mert vitazárójukon úgysem veszek részt. Ha gyűlés lenne, akkor úgysem mernék egy kukkot sem szólni, nem tudok reflektorfényben lenni. Az egyedüllétet megszoktam, de azért néha azt álmodom, hogy nyitott számba hullik egy érett gvümölcs... JELSZÓ: TÉL Levelemmel, sajnos, én is csak az egyedül maradt, elvált asszonyok véleményét szaporítom. Mindjárt azzal kezdem, hogy én is tanácsot várok, remélek, hogyan tovább? Két éve élek társ nélkül, nevelem a tizenkét éves kislányom és a tizennyolc éves nagylányomat. A postán dolgozom. 39 éves vagyok. Napi munkám leköt, mégis egyre-másra szedem a nyugtató-
