Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-12-07 / 50. szám
JUDr. MARIAN POSLUCH, A KOMENSKY EGYETEM JOGI KARÁNAK DOCENSE, A TUDOMÁNYOK KANDIDÁTUSA 6 0 éves a Szovjetunió Amikor Szovjet-Oroszország szovjetjeinek küldöttei első kongresszusukra gyűltek össze a moszkvai Nagyszínházban 1922. december 30-án, hogy megvitassák és jóváhagyják a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének megalakításáról szóló Kiáltványt, valamint a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének megalakítását rögzítő Szerződést lerakták a szovjet köztársaságok új közösségének alapjait. Ezen a hatvan évvel ezelőtti napon nemcsak a Szovjetunió történelmében nyitottak új lapot, ennek az államalkotásnak a jelentősége messze túllépett a Szovjetunió határain. (A magyarban használatos Szovjetunió elnevezést Radó Antal, a világhírű hírszerző alkotta a harmincas években — a szerk. megjegyzése.) A szovjet államok szövetségének megalapítása tehát azóta befolyást gyakorol a világtörténelem alakulására. 1922 decemberének utolsó előtti napja egy négy évig tartó egységesítési folyamat végére tett pontot, közösségbe vonva a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után megalakuló szovjet szocialista köztársaságokat. Leninnek az Oroszország nemzeteihez intézett Kiáltványa szellemében, annak eszméit megvalósítva a cári Oroszország területén egymás után kezdtek megalakulni az önálló nemzeti szovjet köztársaságok, az ukrán, a fehérorosz és mások. Közvetlenül létrejöttük után még nem alakultak ki közöttük azok a kapcsolatok, amelyek a kölcsönös együttműködés alapjául szolgálhattak volna akár a népgazdaság, akár a külpolitika vagy a honvédelem területén. Meghatározó volt azonban az azonos osztályjelleg és az egyazon cél: a kommunizmus felépítése. A konkrét történelmi helyzet megkövetelte a mind szorosabb együttműködést, elsősorban puszta létük megőrzésének érdekében: az imperialista államok együttes intervenciója a szovjethatalom megdöntésére törekedett, ennek visszaverése után pedig a belső ellenforradalmat kellett likvidálni. Később a háborútól, az intervenciótól és ellenforradalomtól földúlt gazdaság követelte a közös munkát, a szorosabb kapcsolatokat. Az egyes köztársaságokat tehát, a történelem logikája szerint, egyre szorosabb szálak, szilárdabb kötelékek fűzték össze. A közeledésnek ezt az első időszakát az jellemezte, hogy az együttműködésnek még nem voltak szilárd formái. A köztársaságok közeledésének második időszakára a katonai együttműködés volt a jellemző, mert az intervenció és az ellenforradalom elleni harcot közösen és koordináltan kellett végigküzdeni. Az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság Központi Végrehajtó Bizottsága javasolta, hogy a közös harcot egy központból irányítsák, s hogy ennek érdekében összpontosítsanak minden anyagi eszközt is. Ennek a javaslatnak alapján 1919. július 1-én dekrétumot adtak ki az Orosz, az Ukrán, a Lett, a Litván és a Fehérorosz Szovjet Szocialista Köztársaság egyesítéséről a világimperializmus elleni harcban; ennek a dekrétumnak az alapján egyesítették a katonai szervezést, a törzskart, a vasutak, a gazdasági és a pénzügyek irányítását az Orosz Szocialista Szovjet Szövetségi Köztársaság legfelsőbb szerveiben. Ezek a szervek közös egyezmény alapján a többi szovjet köztársaság bizonyos meghatározott területein is átvették az irányítást, nevezetesen azokban a köztársaságokban, amelyek szerződést írtak alá a katonai szövetségről. E közös szervek működésében tehát már ebben az időben kezdenek megnyilvánulni az államszövetség elemei. A szovjet köztársaságok együttműködésében a harmadik szakaszra a katonai-gazdasági szövetség a jellemző, mert az intervenció visszaverése után a népgazdaság koordinációjával kapcsolatos kérdések kerültek az előtérbe. Az első katonai-gazdasági szerződést az Orosz Szovjet Szocialista Köztársaság az Azerbajdzsán Szovjet Szocialista Köztársasággal kötötte 1920. szeptember 30-án. Ezt a szerződést kiegészítették az ellátási politikai, a posta és távíró, a pénzügyi kérdések, a külpolitika stb. egyesítéséről szóló egyezménnyel. Az Orosz Szovjet Szocialista Köztársasággal ezután az 1920-as és az 1921-es év folyamán ilyen szerződést, illetve egyezményt a többi szovjet köztársaság is kötött. Ebben az időszakban már kirajzolódott a szövetségi szervek, az orosz szovjet népbiztosok tanácsába szervesen beilleszkedő, egyesített komisszariátusok előképe, amelyek a szerződésben meghatározott területeken az irányító szerepet töltötték be. Az egyesülési folyamat a katonai-gazdasági szövetkezésről rövidesen áttért a diplomáciai kapcsolatok létesítésének szakaszába, amelyek 1922-ben a génuai konferenciával közvetlen összefüggésben alakulnak ki. Annak érdekében, hogy a nemzetközi fórumokon, de mindenekelőtt az imperialista államokkal kapcsolatban valamennyi szocialista köztársaság egységesen léphessen fel, az akkor már megalakult nyolc szovjet köztársaság — az Azerbajdzsán, az Örmény, a Fehérorosz SZSZK, Bokhara, Grúzia, a Távol-keleti Köztársaság. Ukrajna és Khorezm — megbízta az Orosz Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetségét, hogy képviselje az ö érdeke iket is Génuában. Ez a diplomáciai szerződés logikusan következett az eddigi együttműködésből, annak formáiból, mert már az 1922. február 22-én elfogadott jegyzőkönyv — amely megalapozta a diplomáciai szövetséget — előtt létrejött a külügyeknek bizonyos, nem rendszeres és nem nagyon részletes koordinációja. Az együttműködésben és segítségnyújtásban kölcsönösen szoros kapcsolatokat sajátos módon szabályozták a Kaukázuson-túli területtel. Itt meg kellett erősíteni a nemzetek együttműködését és áthidalni a nacionalista irányzatokat, valamint az imperialista államoknak a szovjethatalom megdöntésére irányuló törekvéseit. Ezért a szovjet párt- és állami szervek kezdeményezésére a bolsevik párt központi bizottsága 1921 novemberében megvizsgálta egy Kaukázuson-túli Föderáció megalapításának Lenin által kidolgozott javaslatát. A Kaukázuson-túli köztársaságok központi végrehajtó bizottságai megbízott képviselőinek konferenciája 1922 márciusában megvitatta és jóváhagyta a szövetségi egyezményt a Kaukázuson-túli szovjet szocialista köztársaságok szövetségének megalapításáról; a szövetséget három köztársaság: Örményország, Azerbajdzsán és Grúzia alkotta. A szovjet köztársaságok együttműködésének ezek az átmeneti formái képezték egy szilárdabb szövetség alapjait, amelyet nem sokkal később a Szovjetunió megalakítása valósított meg véglegesen. A szocialista föderáció elveit az Orosz Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége és a Szovjetunió megalapításakor V. I. Lenin dolgozta ki, ezt fejlesztette és fejleszti tovább alkotó tevékenységével a Szovjetunió Kommunista Pártja. A szovjet szocialista föderáció mint államjogi elrendezés, eszközévé s egyik formájává vált a .nemzetiségi kérdés megoldásának, olyan alapokon, amelyek a burzsoá társadalmi rendben ismeretlenek voltak s ma is azok. Egyike lett továbbá azoknak a hatékony eszközöknek is, amelyekkel sikerült kiegyenlíteni a Szovjetunió egyes nemzeteinek eltérő gazdasági, szociális és kulturális színvonalát. Az egyenjogúság, s nemcsak a jogi, hanem a tényleges egyenjogúság elvének következetes megvalósítása, amelyet az SZKP érvényesít, minden területen megerősítette a szövetségi köztársaságokat és egészében véve magát a Szovjetuniót is. A szovjet szocialista föderációnak e Lenin által megfogalmazott elvei távlatilag is érvényesek. Ezt Leonyid Brezsnyev is megerősítette: „A tapasztalatok igazolták, hogy a Szovjetunió föderatív elrendezésének fö vonásai teljes mértékben beváltak. Ezért alapjában véve nem szükséges a szovjet szocialista föderáció formáját megváltoztatni." A szocialista föderáció egyik alapelve a munkások marxista-leninista pártjának vezető szerepe, amely abban nyilvánul meg, hogy ez a párt fogalmazta meg a nemzetiségi kérdés megoldásának elveit a szocialista államban, s tette ezt még a szocialista forradalom győzelme előtt, s később — alkotó tevékenységével — a nemzetiségi kérdés megoldását összekötötte a proletárforradalom szociális és osztályjellegű feladataival. Ez a párt a nemzetiségi kérdést mint szociális kérdést látta és értelmezte, megoldását integráló, összefüggő erőnek és a társadalom szocialista átépítése feltételének tekintette. További alapelv a nemzeti-területi elv, amely azt jelenti, hogy az államszövetség tagjai szuverén nemzeti köztársaságok, amelyek a nemzetek önrendelkezési jogának gyakorlása révén jöttek létre. Az államközösség megalapításában az önkéntesség elve azt jelenti, hogy a nemzeti köztársaságok a szövetkezésbe szabad elhatározásuk alapján lépnek be. Ezzel kapcsolatos egy további alapelv: az államszövetség tagjainak egyenjogúsága, ami abban nyilvánul meg, hogy az egyes köztársaságok tekintet nélkül területük nagyságára, lakosságuk számára egyenlő jogokkal és a föderáció szerveiben egyenlő képviselettel rendelkeznek. A szocialista föderáció tehát a nemzetiségi kérdés megoldásának egyik formájaként jött létre és fejlődik tovább. Ez a föderáció a szocialista nemzeteket nem osztja meg, ellenkezőleg, a nemzetek egyesítésének eszköze, szavatolja szabad fejlődésüket, s ezzel megteremti a dolgozók szilárd és megbonthatatlan osztályszövetségének feltételeit a kommunizmus kiépítése érdekében. A Szovjetunió hatvanéves pozitív fejlődésének értékelése alapján e föderatív államközösség távlatait abban láthatjuk, hogy mindenekelőtt jelentöségteljesebbé válnak és megszilárdulnak a föderáció lenini alapelvei, mint a nemzetiségi kérdés megoldásának megbízható eszközei és koncepciója. A szocialista föderációban az integráció magasabb fokának elérése, az államközösség és tagjai szuverenitásával összhangban, egyrészt aláhúzza a szocialista föderatív állam egységét, másrészt növeli a föderáció tagjainak felelősségét is a szövetség össztársadalmi céljainak és feladatainak elérésében, illetve megvalósításában. Azok az alapelvek, amelyekre a Szovjetunió épül, valamint a tapasztalatok e téren mintául szolgáltak a CSKP-nak az egységes csehszlovák állam föderatív elrendezésében, amellyel a csehek és a szlovákok viszonya államjogilag végérvényesen rendeződött. ATt. 144/1968 alkotmánytörvénye rögzíti a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban élő nemzetiségek helyzetét, teljesebben és nagyobb következetességgel, mint az előző módosítás. Ez az alkotmányos törvény megteremtette nemzeteink bizalmának és együttműködésének feltételeit, valamint annak a feltételeit is, hogy nemzetiségeink a cseh és a szlovák nemzettel egyenrangúan érvényesülhessenek a szocialista nemzetköziség és a szocialista hazafiság szellemében.