Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-10-19 / 43. szám
V ügyes kezekv Szomszédos, egymáshoz közel eső falvak lakói gyakran vetélkedtek: hol ügyesebbek a szőlősgazdák, melyik faluban szebb a leányok viselete, melyiké az elsőbbség egy-egy újítás vagy szokás meghonosításában a környéken? Ki hozta be az új táncot, ki tanulta meg előbb a madeira hímzést? Nekünk a visszatekintőknek nem az elsőbbség kérdése a legfontosabb, hanem maga a tény, hogy az adott időszakban a falu közössége nyitott volt az új felé. képes volt a városból, a más vidékről áramló hatások befogadására. A népi díszítőművészetnek a múlt század második felében bekövetkezett fejlődése az ún. ..parasztstílus” virágzása is elsősorban az igények és az ízlés változása szempontjából érdekes. Az asszonyok és leányok igyekezete, hogy a téli estéken „varrók” fölé görnyedve egy kis külön pénzecskére, kelengyére, új csizmára valóra szert tegyenek, a tehetősebbé válás és az ebből következő ízlésmódosulás miatt sokatmondó. A fehérhímzéses térítőkét, ágyi ruhákat, tehát a szálhúzásos és vagdalásos kézimunkát még századunk elején sem saját szükségletükre készítették a Komárom (Komámo) környéki falvak asszonyai: a hetényiek (Chotín) a szentpéteriek (Dolny Peter, az izsaiak (Iza) vagy a perbeteiek (Pribeta). Megrendelésre dolgoztak komáromi polgár- és kereskedőcsaládoknak. Pestre, Bécsbe, a fürdővárosok vendégeinek és más helyekre. Saját kelengyéjükbe egyetlen hímzett gyolcs kézimunka sem került. Túlságosan drága lett volna. Ma viszont ezekben a falvakban sok helyütt az ünnepi otthon fehérbe borul a gyolcsterítőktől. A leányok kelengyéjéből az azsúrozott és toledós pámahéjak nem maradhatnak ki. A igényes, linóm technikájú hímzéseket mindenki elsősorban magának varija. Megrendelésre manapság kevesen dolgoznak. S hogy az említett falvak közül melyik volt — valamikor a múlt század végén — ennek a mértéktartó, szép hímzésnek a meghonosítója Komárom környékén, ma már nehéz volna eldönteni. Ám a vetélkedésnek az elsőbbségért, hogy hol is varrtak többet, hol szebben, még ma is nyomára bukkanhatunk. Szabó Dezsőné „szentpéteri önérzetét" például bántja, hogy folyvást hetényi kézimunka néven emlegetik e hímzéseket — még az újságok is —, pedig Szentpéteren legalább annyit varrtak, s legalább olyan szépen, oly gazdag mintakinccsel, mint Hetényen, ha nem szebben. gazdagabban. Sőt Perbetén is, ahova fétjhez került. Másrészt az öreganyja sokat emlegette a kastély testi fogyatékos vénkisasszonyát, Adélt, aki megtanította a szentpéteri iskolás leányokat a madeira, a „riseliő". a toledó hímzésekre. Hozzá jártak öreganyjáék délutánonként varrni, ő nyomtatta elő a mintákat, s a legszebben sikerűiteket, zsebkendőket, kis térítőkét, az ún. miliőket meg is vásárolta tőlük. Öreganyja hímzései mindig különösen tetszettek, mivel bal kézzel dolgozott, s a bal kéz alá valahogy mindig szebben hajlott a cérna. A kisasszony rengeteg mintája később Bálint Ignáchoz került, a falu nyomorékjához. Őt tanította meg a kisasszony az előnyomtatás, a „drukkolás” csínjára, s motívumgyűjteményét is ráhagyta: „Legyen majd mihez nyúlnod”, mondta. így később, téli estéken az asszonyok ketten-hárman összekapaszkodva a „Nácihoz” jártak „drukkoltatni”. Számon tartja az emlékezet azokat az asszonyokat is, akik a kézimunkák szállításával a megrendelésekkel foglalkoztak. úgy, mint Varga Mári, aki nemcsak a szentpéteri asszonyoktól, hanem Hetényből. Izsáról is összeszedte a gyolcsot, rányomtatta a mintát, s cérnával együtt adta vissza. Majd a kész munkát elvitte a megrendelőkhöz, és felvette az új rendeléseket is. Szentpéteren tehát a fehérhímzés hagyománya semmivel sem kisebb, mint Hetényen — fogadjuk el Szabóné érvelését. Elsőbbség felől dönteni viszont felesleges. Annál érdemesebb viszont végignézni Szabóné asztalterítőit. Ő a lyukashímzést varrja legszívesebben. Szereti, ha a térítőn nem zsúfolódik sokféle minta, leggyakrabban egy motívumból építi föl az egész kompozíciót. A kisőszirózsás, a nagyőszirózsás. a szőlőleveles, a rozmaringos minta sokféleképpen variálható, széthúzható sarokra, a virág szára, levele jó oldalra összekötőnek, a virágfej magában is szépen mutat középen. Munkáit sokan megcsodálják, lemásolják a pontos. szép varrást, a kompozíciók ízlésességéért. eredetiségéért. Pedig mindössze tíz éve foglalkoztatja a kézimunkázás. Lány korában még gombot sem tudott felvarmi, ahogy' mondja. 1972-ben megválasztották a perbetei nőszervezet elnökévé. Valahogy aktivizálni kellett az asszonyokat. Kézimunkakört alakítottak. S ennek a kedvéért tanult maga is hímezni, s kezdett a régi, eredeti helyi minták után kutatni. Azóta minden évben kiállítást rendeznek. amely iránt az érdeklődés egyre nagyobb. Tudatos rávezetéssel a túlzott cifraságot a műanyagokat és szilonfonalakat például sikerült kiirtani a hímzésekből. Manapság már eredeti, szép munkák kerülnek ki a perbetei asszonyok keze alól. Kocsis Aranka
