Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-10-19 / 43. szám
r A két madár Y Terv Kalitja börtönében két madár; egyik ifjú, másik vén. A zsarnok, ki őket fogva tartja, szánalomból egy nap zöld ággal fonta be kalitjokat. Az ifjú madár hangosan üdvözli a tavaszt és hallgatásáért a vént megfeddi. A vén tapasztalásból felel. Nem tavasz ez. fiam; zsarnokunk csak a börtönt akarja velünk megszerettetni, hogy feledjük az erdőt. Valami lenne-e ebből? 1860—62 körül En philosophe Azt hivém. hogy életem, Filozóf módjára. Csöndes daccal végzem majd. Ha jutok fogytára. Azt hivém: tört* dal lesz az. Mely derülten játszik. Míg rójegyzi jámbor kéz: „A többi hiányzik.” Most látom, hogy ami volt. Eltűnt édes mámor; „ Vauit at um vanitas” Maga is a hámor. Nem marad Kómosz velem. Csak a szende múzsák. Csak a húmor-néJlcüli Puszta nyomorúság. 1880. dec. 10. < •Töredék. A. J. k.-AI Makámát írni — mim Abu-Mohammed Kazim Ben-Ali Ben-Mohammed Ben-Ottman Hariri — nem tréfa dolog; — annyi, mint: repülni gyalog. — s ki egyszer ebbe fog — nagy veszedelem érheti: — lábát izibe megütheti, — orrát is betörheti. Mindazonáltal én megkísértem. — úttörőnek bukni is érdem: — aztán meg nem szabad-e. kérdem — prózát versben írni — már így ni! — mikor annyi verset írnak prózában — a két nemes magyar hazában, — de kivált mostanában! No tehát a csimaz vagy poloska — legyen lelkesedésem pocka. — a tárgy legalább nem ócska; — pedig ez is tesz valamit nálunk — hol annyi az ütött-kopott — nem mondom: lopott — hogy csupa zsibvásárban járunk. — Aztán hisz tárgyam elég klasszikái: — szúnyog, csimaz egymásnak vér-rokonai, — s ha Virgil az elsőt megénekelte, — Poloska, jövel te! Van egy, ki millió, — az ő neve légió; — eredetileg szőke faj, — mint a vaj; — de ha más ég alatt meghonosul, — mások vérén megpotrohosul: — barnára fajul akkoron — mint a csöppentett... korom. — Világosság élő magzatja — Kánt is megmondhatja* t—de szereti a sötétséget — filantróp céljai végett. — Külsejét ami nézi. — rajta ugyan kevés a vitézi. — arca penészesen űriás, — termete sem igen daliás, — háta pedig kifelé görbe, — karcsúsága átmegyen a körbe. — noha páncéllal is bír — mint egy kürazir — evvel azonban nem mellét fedezi. — hátát védelmezi. — Van továbbá neki jó fegyvere, — csípni, szúrni ugyan tud vele, — hanem amivel ellenséget űz, — nem annyira fegyver, mint a ... bűz. — Egyik erénye a háziasság, — nincs vériben a zajos vigasság, — nem zavar egykönnyen rendet, — nem tör csendet; — természete birkái, békés, — türelemmel ékes. — Arany János levele Petőfihez A poloska Rímes próza oly józan, oly éber. — mint egy héber. — Éji magányban, rejtve működik — tíztől circiter ötig, — feláldozza szende nyugalmát — nem is üt semmi lármát, — virrasztja az emberiség álmát. — Nappal azonban viszszavonul, — (gondolom: ír. tanul,) — önlelkibe mélyed, — keresi a rejtve levő mélyet — mint egy filozóf. Ah — nincs kerevet. szófa. — nincs ágynyiladék — vagy falhasadék — oly mélyen, magasan — hova ő be ne hasson, — mit föl ne kutasson. — Különben tetszik néki — minden ami régi — vagyon ahhoz privát gusztusa, — ő annak született antikváriusa. — Gyönyörködik a művészetben, — festett szobában, képkeretben — nagy hajlamot érez rája, — van saját műiskolája, — s ha eljön az est — ő maga is fest. — Hát még minő kedélyes! — kivált mikor éhes, — szárnyával arcod gyöngén legyezi — mialatt véred veszi. — Sohasem ereszkedik nyílt csatába, — ha kergeted, gyors neki a lába. — eltűnik egy perc alatt — mint villám s gondolat: — de legott visszatér. — noha engedelmet se kér, — gallérodba ragad, — s „eszi a nyakad” — aztán megint ill'a — berek! mint az ügyes guerilla, — meglapul az egész kamarilla. — Túl szerénység neki nem kenyere, — nem várja, hogy híják szépen: gyere! — hova egyszer vendégül beférkezik. — onnan ugyan szűnt többé ki nem teszik. — Egyébiránt nagyvároson született. — lenézi a nomád életet; — paplan alatt jobb szeret hálni — mint rusticálni. — Hazája művelt Európa. — szerelmes \ a civilizációba; — s míg honn marad a tábor törzse. — mindig elébb nyomul előőrse — szárazon úgy. mint vizen át; — neki találták fel a gőzmasinát: — nyugat felől keletre vándorol, — békésen hódít, még nem is porol. — Mint polgár: kozmopolita, — ő nem mondja: „si est vita — non est ita”; — hanem megindul apraja, véne — hazát keresni ott „ubi bene”. — Bú nélkül hagyja el az ősi lakot. — és mint madár ha elejt egy fűmagot — dúsan tenyész föl a meddő kopár: — csimazból is elég egy pár. — Kiválóan ügyes telepedő: — ha egyszer ráülhet, övé a lepedő, — lepedővel az egész nyoszolya, — aztán a ház legkisebb zugolya; — pár nap múlva hemzseg a gyarmatos, — ha nem tetszik, pusztuljon a lakos! — Nincs korlátozva, bizonyos georg. fokig, — minden kiimát azonnal megszokik, — s ne félj. hogy elszökik! — nem háborgatja ily könnyelműség, — jelleme a ragaszkodó hűség. — Bármely idegen elembe’ — teszi magát otthonos kényelembe, — ősi szokásait el nem hagyja, — vérit soha meg nem tagadja, — nem alkalmazza senkihez magát: — aki vele van, tűrje a szagát! — Legörömestebb útfélen tanyáz — hol fogadó van, vagy más efféle ház, — és, mint jámbor apáink régen — kapva kaptak az új vendégen: — mindenki iránt megelőző, — vele bélelni se’ győző. — így teijeszti dicső faját, — viszi a civilizáció zászlaját — őrszemeit előre kitolva, — hátrál előtte barbárság, bolha. — ez kénytelen el-eblábóni: — „veteres migrate colom” — s megújul a világ, ez az ócska; — no tehát: for ever, poloska!... (1858) * Kant a poloskák szaporodását a világosság befolyásának tulajdonítá; ezért hálószobája ablaktábláit nappal sohasem engedte fölnyitni. (Heine) A dásaim fejébe, igen-igen szépen fölkérlek, illetőleg felhatalmazlak, hogy azt nevemben érvényesen kösd meg, kijelentvén, hogy azt magamra nézve kötelező erejűnek fogom tartani, csupán arra kérlek, hogy a megtörtént szerződés pontjait, tudás végett, nekem írd meg. Az itt küldött jegyzetként igtasd az illető helyre. A példányok számát rádbizom meghatározni a könyvárussal, valamint más aprólékot is, miről nekem annyi fogalmam van, mint a holdbéli emberek szivarai készitésmódjáról. Hogy Jókai mutatványt közöl belőle, bízván választási tapintatokba, szeretem: egyébiránt én „Murány Ostromá"-t olyanformának tartom, miből olyanformán üt ki a mutatvány, mint midőn valaki házát el akarván adni, pár téglát vitt abból a vásárra mutatványul. Az egész talán valami, de szétszedve semmi. Nem úgy „Toldi Estéje". Abból a Mr. Bence vitézi dolgát már elküldtem Jókainak, mert az úgy is ér valamit, ha külön van, bár kétségtelenül nagyobb a hatása, ha az ember sor és rend szerint jő rá, a maga helyén. Tompára pedig ne „duruzsolj". Ne hidd azt, hogy ő veled mérkőzni kíván. Én legalább nem hiszem, hogy Tompában, ki néha sőt többnyire oly jókat ír, ne volna annyi műérzék, hogy „Szécsi Máriá"-dnak az övé feletti hasonlithatlan elsőbbségét ne érezze. Ezt pedig annál inkább van okom állítani, mert maga írja nekem, hogy az ő Máriája „középszerű história, jó lesz valamely lapba". Hogy rólad a leggyöngédebben gondolkozik, arról tanúságot tesz hozzám küldött közelebbi levele. Azért félre az effélékkel! Egyébiránt az ő Máriájában a felfogás is, szerintem, igen áldatlan. Ha pozitív törvény a lélek és szív törvényeivel hozatik összeütközésbe, mint Tompánál eskü és szerelem (nálunk csak önkéntesen felkarolt pártérdek és önkéntelenül támadó szerelem — férfiaskodás és nöiség hozatik küzdésbe, az utolsó győz, győznie kell, a cél el van érve, tehát semmi tragicus vég, sőt triumphus] — ott ha az utolsók győznek, tragikus vég kell. Úgyde itt, a történet ellenére, csak nem csinálhatott tragicus véget, mert tudva van, hogy Szécsi Mária a lánglelkü nő, kinek nem kis része lehetett a Veselényi conjurátioban, túlélte férjét, s végre is Bécsben a szabadság ügye áldozatául halt meg, tehát a legszebb halállal, mi azon időben honleánynak juthatott. Kár volt tehát avval az esküszegés istóriával akarni bepiszkolni a nem mindennapi jellemet. Na meg a kidolgozás hozzá. „Mille die versus"-nak is gyarló. De emiatt nem érdemli szegény Miska barátunk haragodat, ő a jó, becsületes fiú. Ami a te Máriádat illeti: nemhogy engem a versenyre szürkéit volna, sőt megvallom, eltávoztod után az okozta leginkább csüggedésemet, hogy hátha versenyezni akarni láttatom oly müvei, mely mögött hátra kell maradnom. De végre erőt vettem magamon, s felgondolván, hogy ón elébb terveztem Murányt, mint veled valamely viszonyban lettem, következésképp szándékodat tudhattam volna, — hogy, bár nem tudom micsoda véletlennél fogva, mindketten ugyanazon alapeszmét vettük fel, de nálam a kifejtés mégis különböző, — hogy végre nálam az irmodor sem az, ami nálad, az enyém inkább a népies felé hajolván s elbeszélő folyamú lévén, mig a tied balladai gyorsasággal nyargal a cselekvényeken: nekidűltem s bevégeztem. — Azért, édes pajtás, azt ne gondold valahogy, mintha verseny nélkül „Murány (nem Murányvár, ne szaporítsuk benne a macskariasztó r betűt) ostroma" meg nem született volna. Hát megáldjon az isten, kedves Sándorként. Tudom, hogy alkalmatlanság neked az én medvéimmel vásárról vásárra járni, de hiszem, hogy mégis szívesen teszed, mert úgy érzem, hogy hasonló esetben én is szívesen tennék érted valamit. Adj alkalmat, éretted valamiben fáradoznom. Élj boldogul! E különben németes kitételt azért használom, mert midőn neked boldog életet kívánok, akkor nem csupán neked kívánok boldog életet. Ergo élj boldogul. Kívánja barátod Arany János (nöl5;
