Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-09-15 / 38. szám
Ifjú szemmel _______________________VITA ÉRTŐ KÖZÖNSÉGET NEVELNI Szeretem a vitát, az egészséges eszmecserét, s mindjárt az elején leszögezem, hogy a vitaindítóban felvetett probléma — sajnos — messze túlnő egy község határain, s vidéke válogatja, hogy nagymértékű fóliázásban, állattenyésztésben vagy drótfonásban csúcsosodik-e ki , . . Míg a mellékfoglalkozás azt szolgálja, hogy egy-egy családot indokoltan jobb anyagi helyzetbe juttasson, rendben is van, de ha elékerül a „nagy mértékben" jelző, párosul vele a pénzhajhászás is. Tehát kórtünet számba megy, s ez adja a kérdés létjogosultságát: valóban érték-e a csak pénzzel mérhető vagyon? Sokat utazunk „keleten", s kora tavasztól fehérük már majdnem minden falusi kert a fóliától. Mikor meglátom, nemcsak az jut eszembe, hogy ha jól terem, mennyi pénzt vágnak zsebre érte, hanem a munka is. Eszembe jut, mert bizony az sem kevés! Az anyagiak ilyen helyeken messze meghaladják a szükségletet, de megölik az emberi lélek, az értelem felemelkedését szolgáló igényeket. Hadd idézzem itt Illyés Gyulát, aki egyszer hasonló témát boncolgatva mondta: „... azt már elértük, hogy nem kell mezítláb járnunk, de sokat kell tennünk azért, hogy a szellem se járjon mezítláb . .." Köztudott tény — és saját megfigyelésem is azt igazolja —, hogy egyre több falusi porta marad árván, illetve internátusnyi emeletes kastélyok egyedüli őrzői az idős szülők. Erről mint kor- és kórjelenségröl már akartam írni, s most úgy érzem, tartozik annyira a témához, hogy egybekapcsolhassam. A fiatalok — még azon az áron is, hogy a szülök pénzén, a szülők keze munkájával felépített ház — „az emeletes" — és a garázsban az autó marad — elköltöznek. Választják, vállalják inkább a lakótelepi lakást, a „kicentizettet". Választják, mert vállalni szeretnék önmagukat, bizonyítani, hogy saját munkájukból is képesek fedezni igényeiket. Nem azért, mert lusták, hanem mert vannak elképzeléseik, szeretnék a saját életüket maguk kormányozni, szabályozni. Néha hajnalig égetni a villanyt, ha az épp olvasott könyv annyira tetszik — hogy más példát ne mondjak. Mert lassan — és egyre többen — rájönnek, hogy nem mi vagyunk a berendezésért, a tárgyakért, hanem azoknak kell bennünket szolgálni ... hogy aztán szabaddá vált időnkben szórakozhassunk, művelődhessünk, vagy művelődve szórakozzunk. Felesleges pár hozzászóló kifakadása, hogy nem járhat mindenki irodalmi színpadba vagy éneklőcsoportba, hisz nem is várják a nagy többségtől, a vád nem erre irányul. Hanem hogy ne feledkezzen meg az ember emberi mivoltáról, hogy szüksége van — kell hogy legyen —pihenésre, szórakozásra, művelődésre. A kultúra igénye nemcsak abban nyilvánul meg, hogy valaki amatőr csoportban szerepel, hanem abban is, hogy eljár a rendezvényekre. Bár az is igaz, hogy egy-egy csoportot irányítani kell, s a közönség is törődést igényel. Munkát kell fektetni annak megszervezésébe is! Nem elégedhetünk meg еду-két színvonalas csoporttal, hozzáértő közönséget is kell nevelni. Ez is népművelői feladat! GAZDAG MÁRIA, Kassa (Kosice) FALUSI KÖZMŰVELŐDÉS A vitát követve tapasztalom, hogy a népművelés — benne a falusi közművelődés — fogalma és szerepe nem eléggé tisztázott, s hogy a kérdés nem választható el az országban végbemenő folyamatoktól, értelmezése, minősége, hatékonysága tőlük függ. Jogunk és lehetőségünk van tisztán látni ebben a kérdésben, mert mi teszünk érte, és mert anyanyelvűnk és a hivatalos nyelv ismeretében jónéhány ország művelődéspolitikáját ismerhetjük, hasonlíthatjuk őszsze a magunkéval. Néhány kiragadott gondolathoz szeretnék kapcsolódni, hozzászólni: A falu mai arca, közössége — mint az emberi együttélés egyik állandóan vibráló, alakuló formája — és a népművelő — mint a falu művelődésének irányításra alkal mázott személy ebben a közösségben — érdekes, izgalmas kérdések. Jól felkészült, okos szociológusoknak kínálkozik csemegéül a téma . . . Egyszerű és szép elképzelni egy jól felszerelt kultúrpalotát, ahol tisztaság, világosság, barátok várják az előadásra, moziba, klubba, szakkörbe igyekvőket, ahol zsúfolt nézőtér tapsol az éppen fellépő együttesnek, vagy kávét szürcsöl téli hideg napon a nyugdíjasklub idős nénikéje. Ahol megfér egymásmellertt a kimerítő napi munka és a nyugodt, tartalmas szórakozás. Bizonyosan van ilyen, kell hogy legyen! A vita azonban nem ezen, hanem ezért folyik. Miért nem általános ez az egész országban? Miért kell egy népművelőnek — ha valóban annak vallja magát — Dávid-Góliát-harcot folytatnia egy törvénybe foglalt, egész társadalom elismerte jóért? Az anyagi oldal: a szocialista társadalom évente nagy мшштзaw« МАШ ■< »*No, ÉRTÉKEK ÉS ÁLÉRTÉKEK összegeket áldoz a kultúrára. Ezt az összeget ésszerű elosztással, szigorú ellenőrzéssel az égető, a nyilvánvaló gondok megoldására kell és szabad felhasználni! Ez az egyik leglényegesebb követelmény, mely a munka javítását szolgálhatná. Az anyagi részhez tartozik a munka honorálása is. Az itt elvégzett valóban értelmes munkát azonban nagyon nehéz lemérni, hiszen fejeket, közösségek értelmi szintjét szondázni szinte lehetetlen. Amíg megoldás nem találtatik, addig — sajnos — marad a rengeteg statisztika, a kimutatások erdeje, a sokszor „vastagabban fogó" ceruza. Ellaposodik a munka, terjed az „amilyen a bér, olyan a munka" szemlélet. A népművelő — mint megnevezés, hamis. Erre csak nagyon kevés közművelődésben dolgozó ember szolgál rá. Egy népművelőnek, ha minden elvárásnak-követelménynek, a közösség távlati igényeinek is meg szeretne felelni, univerzális, nagy tudású embernek kellene lennie, aki még egyes szakmákban is mesternek mondhatja magát. Sem életszínvonalban, sem „művelt fők" kitermelésében nem tartunk ott, hogy erre a munkára tízesével akadjanak emberek. Az országban működő két szakosító iskola sem színvonalban, sem a diákok létszámában nincs a kívánt, az elvárható szinten. Érdekes eredményre jutnánk, ha azt vizsgálnánk, hivatásos népművelőink milyen iskolák végzettjei, s a népművelői szakosító volt diákjai közül hányán lettek hivatásos népművelők. Ez a hivatás mindig aktív, megújulásra képes, mozgékony, jó taktikai érzékű, általános műveltségű embert követel, aki a kevés fizetés és szabad idő ellenére is szereti munkáját. Feladatait, módszereit órákig lehetne sorolni. Hogy mivel próbálkozik a népművelő a cél érdekében először, másodszor, harmadszor, azt saját műveltsége és vonzódása határozza meg. Hogy „kisszínpadosdival" vagy ehhez hasonlóval, természetes, hiszen a munka eredménye itt a legkézzelfoghatóbb. Központi rendezvényeink is ezt sugallják, ezt támogatják. Egy, a népművelést hivatásának tekintő ember azonban ismeri a többi, nem kevésbé fontos formát és módszert is. Hibát csak akkor követ el, ha egyre összpontosít, figyelmen kívül hagyva más, több embert érdeklő formát. A viszonyok: Fontos szerepe van a járási népművelési központok segítő vagy visszahúzó erejének, mert irányelveket értelmezni sokféleképpen lehet. Ami a legfontosabb: az idő és az erő. A rengeteg elvégzendő, aktuális feladat gyors és lehetőleg színvonalas lebonyolítása, mely után kell, hogy maradjon idő és erő a tulajdonképpeni kultúrmunkára. S lényegében itt dől el, ki a valódi népművelő. Bármilyen meghatározóak is a felsőbb igazgatás elvárásai, a munka a falusi közegben, a falu közösségében folyik, illetve folydogál. A falu rétegeződése, hagyományai, nemzetiségi összetétele, lakosainak értelmi színvonala, a falu gazdálkodása, fekvése, vezetőinek hozzáállása, a tömegszervezetek aktivitása, az értelmiségiek segitőkészsége — mind-mind fontos tényezők. Еду-másik hiánya, milyensége évekre akadályozhatja a normális fejlődést, szabhatja meg jó vagy rossz irányát. Ezekbe a viszonyokba, kapcsolatokba belecsöppenni, kiismerni őket, hatni rájuk — nehéz. Sokszor a csalódás, a keserűség az oka a belefásulásnak, a megcsömörlésnek. A népművelői munka nem hónapokban, években mérhető ... Lassú, megfontolt, nehéz hangyamunka, mely még nem kapja meg az öt megillető társadalmi megbecsülést. A szocializmus közösségi társadalom, a népművelés közösségért végzett munka. Valahol találkozniuk kell. Remélem, e vita is módot nyújt arra, hogy minél többen megismerjék e hivatás gondjait, akadályait, céljait, mert a munka értelme tiszta és világos. SZABÓ FRIGYES, Deáki (Diakovce) m
