Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-09-08 / 37. szám
На magunkénak érezzük... Vakációóó... A szokásosnál is hangosabbak voltak a tantermek, a folyosók június végén, majd az egész évi gyerekzsivaj után csönd telepedett a legtöbb iskolára. Nem úgy Kassán (Kosice) a Kuzmány utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában és Gimnáziumban. Igaz, az egész évben megszokott munka, a tanítás-tanulás itt is véget ért a bizonyítványosztással, de azóta alig múlott el nap, hogy ne dolgoztak volna az iskola épületén. Nagy fába vágták a fejszéjüket, a nyári két hónapot az iskola bővítésére szánták. A tervről s a folyamatban levő munkáról beszélgettem Kecsey Károlynéval, az iskola igazgatóhelyettesével: — Maga a gondolat, a terv nem újkeletű. Évekkel ezelőtt már volt róla szó, hogy bővíteni kell az iskolát. Az eltelt idő, az igények és a követelmények növekedése sürgették a korszerűsítést. Annál is inkább, mert egyedüli nemzetiségi iskola vagyunk a városban, s az utóbbi években egyre több szülő ismerte fel az anyanyelvi oktatás-tanulás jelentőségét. Pillanatnyilag 550 diákunk van, alig férünk el. Négy osztályunkat, kényszermegoldásként, egy másik kevésbé megfelelő épületben helyeztük el. Ez a tény vezérelt bennünket, mikor az illetékes felsőbb szervekhez fordultunk, továbbá az, hogy az eddig elért — szerénytelenség nélkül — jó oktatási eredményeinket még javíthassuk. Megértésre és támaszra találtunk, olyannyira, hogy építkezésünk bekerült a választási programba. Mi is épül tulajdonképpen? — Tervünk az épület két hátsó szárnyát egy-egy emelettel bővíteni, miáltal az egyik oldalon három, a másikon két tantermet nyerünk. Ha a terv valóság lesz, könnyebb lesz szaktantermeket létesítenünk. Az idén szeretnénk erőt venni az 1,5 millió korona költségvetéssel épülő jobb szárnyon, a másik rész építésével a jövő évben számolunk. Beruházónk a vnb oktatási osztálya, kivitelezőnk a Druzbyt építkezési vállalat. — Lépést tartanak az idei tervekkel? — A munka eddigi menetével, azt hiszem, elégedettek lehetünk, bár ilyen vállalkozásnál mindig akad probléma is, de ha másnap javul a helyzet és simán megy minden, kárpótol az idegeskedésért, utánfutkosásért. Itt van például egy olyan eset, amit senki nem kalkulálhat be: a felhőszakadás. Beáztak az alsó tantermek. Hajnalig hordtuk ki a vizet. Jó előre megszerveztük a munkát, vagyis mi nemcsak megrendelők és később a tantermek használói vagyunk, hanem részt vállalók mindennemű munkából is. Értem ezalatt, hogy segítünk az anyagbeszerzésben, s a munka tetemes részét a szülők, a tantestület tagjai, diákjaink vállalták és csinálják. Pontosan vezetett építkezési naplóját mutatja, amelyből kiderült, hogy az első nyári hónapban kilencven szülő, az első két hétben 13 iparista és 17 gimnazista segédkezett, minden nap biztosított a pedagógiai felügyelet a tanári karból, és naponta intézkedik, ellenőriz, kilincsel, telefonál a két szervező, vagyis maga az igazgató és Reiter Géza tanár. — Hogyan biztosítják a szülői segítséget, hiszen most a diákokkal sem üzenhetnek? — Még a tanév befejezése előtt körlevelet küldtünk, s nagy örömünkre a szülök szinte hiánytalanul válaszoltak, előrejelezve kb. mikor és milyen munkára tudnak jönni. Mellékelték a telefonszámot, a címet is, így sikerül elérni őket. Voltak segíteni olyan szülök is, akik-jövőre vagy még később szándékoznak hozzánk járatni gyerekeiket, s olyanok is, akiknek gyerekei már leérettségiztek. Most már csak sikerüljön minél előbb tető alá hoznunk a megkezdett részt. Pontos dátumot nem tudok mondani arról, mikor lesz használható az új emelet, bár a lehető legközelebbi felelne meg. Sok függ az építőktől, de ha csak rájuk hagyatkoznánk... Bízom a szülőkben, hogy ezután is ilyen segítőkészek lesznek. A beszélgetés után az udvarra, az építkezésre megyünk. „Aratási" kánikula, árnyékban is 30 °C, hát még a tetőn, ahol hozzáláttak a falazáshoz. Önkéntes kőműveseknek diákok adogatják a téglát. Szülők keverik a habarcsot, hordják az építőanyagot. Nem hiányoznak a tantestület tagjai sem, ezúttal önkéntes segédmunkásként. Embertől emberig járva, kihasználva szabad perceiket jegyeztem fel pár gondolatot arról, miért jöttek segíteni, mi vezérelte őket. Bodnár Zoltán Csicserből (Cicarovce) a terebesi (Trebisov) járásból érkezett. — Már másodszor vagyok itt, de mondtam, rám még számíthatnak. Nem teszi fel magának ilyenkor az ember a kérdést, hogy miért. Szükség van munkásra, itt vagyok. Elvégre két lányom itt érettségizet :, a harmadik most gimnazista. Meg nálunk már biztositolt a diákutánpótlás. Négy unokám van ... Bocskorás András építészmérnök, tervező a napokban — átnézve a rajzokat — vállalt önkéntes ellenőrzést, hogy „papír" szerint halad-e a munka. — Erre is szükség van, mert egy befalazott ajtó bontása megerőltetöbb az építésnél. Segédkeztem annak idején az óvoda korszerűsítésénél is. Tapasztalatom, ha azt akarjuk, valami minél előbb legyen kész, legjobb, ha magunk csináljuk. Gyermekeinknek, nekünk is icy a jobb. Fejes Sándor a Kelet-szlovákiai Vasmű munkása. — Váltott műszakban dolgozom, s látom, szükség van a munkáskézre, hát jövök. Értem a kőművesmunkát, szeretném, ha pontos, rendes munka folyna. Hosszú távra készülő létesítmény ez. Gyerekeinknek lesz általa sokkal könnyebb. Két fiam jár ide. Vajányi Béla diák, szeptemberül negyedikes gimnazisa. — Dolgoztunk már itt június végén is. Akkor egy kicsit diákmód örülve, hogy itt-ott elmarad a tanítás. Most azonban látom, komoly munka folyik. Szemlátomást nő a fal. Már én nem nagyon használom ki, de a magaménak érzem az iskolát.. . Optimizmussal telve távoztam, közben az járt az eszemben, alaptalan egyesek rácsodálkozása, „hogyhogy mennek a szülök". Ki nem mondva, le nem írva is ott van az a magatartásforma, amit Vajányi Béla diák fogalmazott meg: ha valamit a magunkénak érzünk s képesek vagyunk tenni érte, erővé válik az összefogás, örömmé a munka. ■Könnyű neked!GAZDAG MÁRIA — Ketten vagytok a lányoddal, reggel munkába mész, a kislányod óvodába, nem kell bevásárolnod, főznöd, mosnod, takarítanod, bezárod a lakást, minden úgy marad, ahogy hagytad. Bezzeg én! A férjem hajnalban elmegy, de délre jön ebédelni, ott a gyerek, szanaszét minden, az a sok háztartási munka. Három emberre mégis több, mint kettőre, ráadásul nincs a nyakadon egy nyűgös férj! — szőkére festett, égővörösre lakkozott körmű bronzbarnára sült fiatalasszony szóáradatát egyetlen mondatta! vágta el ismerőse: — Szívesebben kimosnék naponta egy férfiinggel többet. A szőke megsértődött és elvonult. — Érdekes, te vagy az első, aki nem látja be, hogy nekem mint háztartásbelinek sokkal nehezebb az életem. Nem értette vagy nem akarta megérteni ismerőse egyetlen mondatba sűrített minden keserűségét. Mert ebben az egy mondatban benne volt annak keserves magánya, csak magára utaltsága, hogy nincs, akire bármikor, bármiben számíthatna. Egyedül gondoskodik a gyerekről, ha egészséges, ha készültségre kell vinni lázas betegen. Neki kell törni azon a fejét, mikor mit főzzön, hol szerezhet be ezt-azt. Ő kerít vízszerelőt, ha csöpögnek a csapok, egyedül spórol bútorra, nyaralásra. Neki kell eldönteni, mikor vigye játszótérre a kislányt, mikor takarítson, mosson, vasaljon. A munkahelyi gondok is csak őt nyomasztják, nincs kivel megosztania. Ki viszi óvodába lányát, ha ő beteg? Ki van, aki legyen vele, ha túlóráznia kell? Ki intézi a hivatalos ügyeit, ha éppen munkatársa szabadságon van, s ő nem hagyhatja el munkahelyét? Az ő felelőssége, hogyan osztja be fizetését, a havi fixet, ráadásul még másodállást sem vállalhat — a gyerek miatt, a gyerekért. Ezernyi apró-cseprő gond, ezernyi nagy, életbevágó probléma. Mindennek gondja, megoldása rászakadt. Nem egyedüli eset. Egy család terhét egyedül viselő fiatal asszony. Társat találni ? Hol és mikor? Járja az utcákat, üzleteket, játszótereket, strandokat, üdülőket kézenfogva gyerekével. GRENDEL ÁGOTA EH 5
