Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-08-11 / 33. szám
Ha még egy szót szólsz, veszem a kabátom és megyek. — Azután téged is szállítsanak részegen a kórházba! — Rád borítom az asztalt — kiabálta apám. és kirúgta maga alól a széket. Anna mama hisztérikus zokogásban tört ki. berohant a hálószobába. Natasa utána, én pedig elhatároztam, hogy az első alkalmas pillanatban olajra lépek. Csak ifjabb Jurik vigyorgott elégedetten, miközben tömte magába a vacsorát. — Tönkremegy ez a drága étel — sopánkodott Mari nagyi. — Legalább te egyél — kínálgatott —. te ehetsz! Neked nincs bajod. így van ez bizony.,a jóisten ad. ami szükséges, a keserűséget az ember egyedül keresi hozzá Fenét! A baj az ördögtől jörj — bökte ki apám Persze hithü ateista lévén ezt nem gondolta komolyan, de Mari nagyi úgy vette. — Igazad lehet — mondta. — Istentől ilyesmi nem jöhet — és felém villogott a tekintete. — Már maga is kezdi, aki árvaságban nőtt fel? Legalább maga lehetne hozzá jtk szívvel... — Nem árva ő. Van anyja, nagyanyja is . . . Nagyságos asszony! — Nem anya az, aki így neveli a gyerekét. Szerintem az csak egy ... Anyám nem szerette Romolát. nem bízott benne, és mégis, amikor említettem, és elkértem az üveg valódi gint, amit egy külföldi utastól kapott anyu. szó nélkül elengedett. Csak annyit lett hozzá: egy leányinternátusba csokit szokás vinni vagy virágot. De hát én már csak jobban tudtam, mi a szabály manapság. Utólag kiderült, hogy nekem volt igazam. Az üveget örömujjongással üdvözölte a banda, csupán csak azt a hibát fedezték fel rajta, hogy — kicsi. Szerintem inkább az ünneplők voltak sokan. Nekem már csak az egyik emeletes ágy tetején jutott hely Erika és Yvette között. Frankó zrí volt! Valódi angol gint nem vitt ugyan kívülem senki, de két üveg vodka meg egy üveg borovicska előkerült. Bor pedig annyi, mintha egy titokzatos italbolt állt volna a rendelkezésünkre. Rornola buzdítása sem veszett kárba: Csaóóó, csaóóó. bambinóóó! — kiabálta. Sajnos, a végén nem volt már egész tiszta az agyam Arra azért emlékeztem, hogy Erika javaslatára elmentünk később a Rozmaringba egy feketére, és ott valaki rám fogta, hogy prűd vagyok. Nem kívántam prűdként hatni, viszont azt sem akartam, hogy anyám olyan színben tűnjék fel. mintha nem volna elég modern, vagy éppenséggel félnék tőle. Engedtem hál. . . Gondoltam, IFJÚSÁGBÓL ELÉGTELEN DÁVID TERÉZ (részlet) Felvisítottam: — Ki ne mondd! Apám ránt meredt. Egész életét feláldozta értem! A fiatalságát! —■ Azt hiszed, nekem könnyű? Különösen ez után a botrány után? Legalább olyan helyen szórakoztál volna, ahol nem ismernek. Kellemes ez számomra, azt hiszed? Nekem? Aki mindenütt megállóm a helyem! — Hajaj! Szép világ, gyönyörű világ — sápítozott erre Mari nagyi. Apám nem tartott igényt az együttérzésre. A világtól mit akar ? A világgal nincs hiba, csak vele! Még hazamehetek, anyám visszafogad! Aztán fünek-fának meséljétek, hogy a mostohád kikergetett, hogy apád házában nincs helyed! Hogy nem fogadtunk kellő szeretettel... Nem folytathatta, mert jött Natasa, vizes ruhát kért az anyja fejére, és figyelmeztetett mindnyájunkat, hogy legyünk csendben, mert Anna mama halálán van. Mari nagyi erre rögtön bekurblizta anyai szívét, rohant a vizes ruháért. Apám úgyszintén, de azért ő nem feledkezett meg ifjabb Jurikról sem. — Fejezd be az evést, és indulj tanulni — parancsolta. Nekem csak annyit mondott: — Szégyelld magad! Itt mindenki rendes hozzád, és te így hálálod meg a jóságukat! Bizsergett a fejem, szerettem volna egyedül maradni, rendbe szedni a gondolataimat. Felfogni, hogy mi történt tulajdonképpen, mióta elindultam a Rozmaringba. Arra még pontosan emlékszem, anyám azt mondta: Most. hogy nagyanyád végre eljutott abba a fürdőbe, szeretnék én is egy csendes délutánt. Elmehetnél valahova. Ráérsz tízre hazajönni. Nem tagadom, ez kapóra jött. Romola úgyis meghívott születésnapot ünnepelni. pár percnyi késést ki lehet magyarázni. Arra igazán nem számítottam, hogy Erika a rendelésnél bedobja: Jöhet egy rum is ... Mit tehettem, ha már megrendelte. Jöhet a fekete meg a rum. A zenegép is megszólalt, egy elkeseredett öreg hapsi szirupos dallamokat játszatott magának, ettől ideges lettem. Yvette is kiborult, hogy hát képzeljük el, az iskola nem ajánlja őt főiskolára, mert rosszul áll matekból. Ő pedig belehal, ha nem lesz orvos, mert fogadalom köti. az apja halálos ágyánál megfogadta ... A végén majd habos tortát kell körülhordoznia egy cukrászdában ... Esetleg a kereskedelemben is elhelyezkedhet. Apám lánya lévén — gondolkodás nélkül magamévá tettem a hivatalos álláspontot, és igyekeztem vele megértetni. hogy egy orvosnak milliókban kell számolnia a vérsejteket meg a vírusokat. Ha valaki eltéveszt pár vacak milliót, abban belehalhat egy ember. Mire Erika azt mondta, hogy ha a kereskedelemben vagy vendéglátóiparban nem tud számolni valaki, abba meg tönkremehet egy ország. Kacagnom kellett. Abba elsősorban ő mehet tönkre. Yvette. Mert meg kell térítenie a hiányt. Ebben azután mindnyájan egyetértettünk, és titokban örültem, hogy színművészetre jelentkeztem, amihez nem fontos a matika, csak a protekció meg a tehetség. Gondoltam akkor... Az előbbi Pali bácsi személyében biztosítva volt számomra, mert Pali bácsi zsurnalisztikái vonalon érvényesül, az utóbbihoz pedig magam vagyok teljes garancia. Gondoltam akkor .. . Közben megittuk a rumot, fizetni akartunk, mert tízre járt az idő, de Yvette begerjedt, nem lehetett vele bírni, rám fogta, hogy felugrálós vagyok, nincs bennem nagyvonalúság ... Szorítóban voltam. A haverság mégis haverság. Az ígéret viszont ígéret! Én pedig megígértem az anyámnak .. . Erika partnere ... fapofa. Haját klasszikusra nyíratta. Hetvenöt év .. . Szinte hihetetlen, amikor frissenfiatalosan bejön szerkesztőségünkbe, véleményt mond, tapasztalatairól, élményeiről beszél, amikor pályájára emlékezik, életét meséli, kérdésekre válaszol. Szinte hihetetlen, mert könyveiben, írásaiban elevenen él együtt a fiatalokkal, érzi át gondjaikat, nehézségeiket, örömeiket. Személyére, tetteire, regényeire, drámáira sokan gondolnak tisztelettel, megbecsüléssel. Mindig újrakezdeni tudó, jobbítani, cselekedni akaró egyéniségében lapunk hűséges munkatársát is köszöntjük: erőt, egészséget, nem apadó életkedvet és további szép sikereket kívánunk Dávid Teréznek. és folyton megújhodott művészetet emlegetett. Meg még két srác . . . Ezek valamivel normálisabban hatottak. Az egyik — azt hiszem. Vladónak hívták — gombafejet viselt, a másiknak apródfrizurája volt. Ennek a nevét, elfelejtettem, de azért nagyon jópofa volt az is. Csak éppen nem szerette a rumot, s ezért tértünk vissza a vodkához. Eddig jutottam emlékezéseimben . .. azután jött a semmi. a sötétség, mentőtragacs, karbolszag... duci pofa ... Anna mama nylonszámyakkal, és befejezésül a ludaskása. amelyikből ifjabb Jurik kóstolónyit sem hagyott, pedig az éhségtől szinte kiesett a gyomrom. De Mari nagyinak sem volt ám közömbös a vacsora. — Ennyi rizst megenni... — sopánkodott, amikor visszatért Anna mamától, és a tűzálló edényt a néhai liba csontjaival magasba emelte, mint valami áldozati tárgyat. Belőlem közben elpárolgott az indulat, óriási üresség tátongott a helyén, sajnáltam az öregasszonyt is. aki annyit veszekedett a szomszédokkal, míg a ludat zsírosra tömte a balkonon. No meg éhes is voltam! Előkotortam hát a táskámból egy nyamvadt cigit, rágyújtottam, Andris felfigyelt, majd amikor teli tüdőből kifújtam a füstöt, elismerés váltotta fel képén a hülye vigyort. — Te igazán leszívod a füstöt? — kérdezte mélységes tisztelettel. Fölényes pillantással csupán jelezhettem az igent, mert amikor Mari nagyi meglátta a számban füstölgő cigit, sóbálvánnyá merevült. és alig bírta kinyögni : — Hát igen! Ez a romlás!... A romlás ez. üzente Forgách kolléganő a pedellus nénivel, amikor rövidnadrágban, kölcsönbiciklin végigkarikáztam a falun. Ne feledkezzem meg arról, hogy pedagógus vagyok, és nem revügörl. üzente. Igaza van! Erről mindig megfeledkezem! na.'ü
