Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-07-14 / 29. szám
Családi kör FÓLIAFALU Pénz. pénz. pénz. Saláta, karalábé, paprika, uborka, itt-ott majoránna. Palánta, öntözés, permetezés. A milliomosok számát száznál többre becsülik; aki nem kertészkedik, az Marcelházán (Marcelová) „gyüttment”. Ha a faluban egy beszélgetés közben a harmadik mondat után nem hangzik el a palánta, az öntözés vagy a szedés szó, akkor nem marcelháziak beszélgetnek, erre bárki mérget vehet. Marcelháza. Az ország második legnagyobb primőrtermelő faluja, az ország talán leggazdagabb lakosságú faluja. Joggal merülhet fel tehát a kérdés, hogy ilyen félelmetes anyagi gazdagság mellett, milyen a több mint négyezer lakosú község kulturális igénye? Ha a kérdés még profánságában is nem lenne annyira összetett, mint amennyire az, nyugodt lelkiismerettel, senkit nem sértve mondhatnám ki a valóságot: ha nem is teljes (totális) az igénytelenség, nagyon halvány és nagyon szerény az az igény, mely a kultúra iránt Marcelházán megnyilvánul. Igen ám, csakhogy ezzel a kijelentéssel önmagam alatt vágnám a fát. hiszen bárki visszakérdezhetne, aki tudja: hogyan lehet az, hogy teljes a kultúra iránti igénytelenség ha az elmúlt évben két amatőr csoport ért el helyezést az országos versenyeken, és az idén már három jutott el az országos döntőbe?! Igen. aki ezt tudja, visszakérdezhetne. Bár igaz, ezt a kérdést csak a magyar tanítási nyelvű iskola pedagógusaitól, valamint Kozák Jánostól a hnb elnökétől és Sándor Józseftől, a hnb titkárától kaphatnám meg. a falu fennmaradó lakosságától nem, mert nem tudja, és nem is érdekli. Amennyiben valaki ismeretlenül a falu kulturális tevékenységét, illetve igényét elemezné, az első gondolata az lehetne, hogy az. igény még nem forrta ki magát, nem bukkant felszínre, esetleg hagyomány-alapok nélkül egyelőre szunnyad, várva az elindító lökést, amely mozgásba, lendületbe hozná az önművelő, öntevékeny vagy adaptált kulturális igényt. Nos, a valóság merőben más. Elég csak arra gondolnunk, hogy még a hatvanas években is négy állandó jellegű öntevékeny színjátszó csoportja (tűzoltók, nőszövetség. sportolók, CSEMADOK), egy országos hírű citerazenekara és ugyancsak országos hírű menyecskekórusa volt a falunak. A hagyomány, a gyökér tehát bizonyíthatóan jelen volt és nagyon mélyen jelen kellene lennie ... Ám tizenöt év fóliázás elegendő volt ahhoz, hogy az öntevékeny kulturális munkának még a csíráját is megölje az emberekben. (Tévedés ne essék: nem a fóliázás, mint tevékenység, a keresetkiegészítés, a társadalmi igény ellen ágálok, vagy szítok, hiszen tudatában vagyok annak, hogy az ország zöldségellátásában milyen óriási szerepet vállal magára Marcelháza, s nem vádolok, nem is vádolhatok senkit, pusztán a tényeket szögezem le. (Ugyanez értendő a fiatalságra is. különös tekintettel az 1955 és 1965 között születettekre, akikben a szülők részéről történő folyamatos, meggondolatlan és elképesztő összegekre rúgó anyagi támogatás ötvöződve a lélek- és gondolatszegénységgel, soha azelőtt nem tapasztalható agresszivitást (lehet, hogy védekezést?) váltott ki — nemre való tekintet nélkül —, mely magával hozta a sorozatos verekedéseket (mint szórakozási célt), a garázdaságot. Mindehhez ugródeszkául szolgált még az is. hogy a kultúrház átépítése miatt négy évig gyakorlatilag nem volt hely a kulturális megmozdulásokra, s a fiatalság egyetlen szórakozási helyéül megmaradt a kocsma, a mindenkori találkahely. Persze, tudatában vagyok annak is. hogy mindez nem csupán a kertészkedés számlájára írandó, hogy egy mélyebb, átfogóbb elemzés egy tucat más okot is fölsorakoztatna, de engedtessék meg nekem, hogy mint alapvető okozó, a mértéktelen fóliázás mellett még néhány szó erejéig elidőzzem. Arról van szó ugyanis, hogy a közelmúltban két szlovák nyelvű napilapunkban (Pravda, Smena) is megjelent egy-egy cikk a marcelházi fóliázok-, ról. közvetlenül bírálva a mértéktelen meggazdagodást, az un-esztétikus virágoskerti fóliasátrakat, stb. de egyetlen szót sem ejtettek arról az emberfeletti fizikai megterhelésről, mely árán ezek az emberek az anyagi gazdagsághoz hozzájutnak. Pedig ez az emberfeletti munka a kulturális megrekedtségnek is az alfája és ómegája. Tudniillik az az ember, aki hajnali háromkor fölkel, hogy megöntözze a fólia alatti zöldséget, aztán hat órára elmegy a szövetkezetbe dolgozni, ott elvégzi a nyolc és fél órás munkáját, s hazamegy permetezni, salátát, karalábét f!H¥1 vágni, paprikát szedni, az este kilenckor úgy zuhan az ágyba, mint akit agyonvertek. És Marcelházán ez a tevékenység nem korlátozódik egy-egy idényre. Itt az idény januártól januárig tart. Nem, senki ne gondoljon arra, hogy néhány perc alatt átestem a ló túlsó oldalára és megbékélő opportunista vált belőlem. Nem. Pusztán arra szerettem volna rámutatni, hogy a kulturális igénytelenség döntő hányada igenis a mértéktelen kertészkedésből fakad, hiszen ekkora fizikai megterhelés mellett az embereknek nincs, és józan számítás mellett nem is lehet érkezésük a kultúra ápolására, folszínre hozására. Hogyan mutatkozik ez meg a gyakorlatban? Mikor 1977-ben idekerültem, természetesen megváltó szándékkal mindent elsöprő lelkesedéssel, az előzőekből már nyilvánvaló, hogy szűz talajra leltem. Ezen a talajon kialakult: egy lelkes fiatal góc. akikkel rövid időn belül átütő sikereket értünk el, színjátszó, kisszínpadi és esztrád-vonalon is. Az egyre érkező sikerélmény szárnyakat adott a gyerekeknek, megható volt a lelkesedés, ám egy bizonyos idő elteltével ez a lelkesedés egyre erőltetettebbé, egyre bizonytalanabbá vált, mert a siker csak akkor válik csodává, ha azt meg is oszthatjuk valakivel, aki velünk tud örülni, továbbvive a lelkesedést. Nos, a csoportok sikere, rövidesen csak a legszűkebb együttes sikerévé vált, nem figyelt föl rá sem a helyi nemzeti bizottság, sem az efsz vezetősége, nem hívták oda a gyerekeket, nem mondták, hogy jól van, ez már valami. . . így a csoportok egyre bizonytalanabbá váltak, mert nem érezték, hogy az, amit Qk olyan lelkesen csináltak, fontos, hogy arra valakinek is szüksége van. Ma — négyéves együttdolgozás után — ott tartunk. hogy felnőtt kisszínpadunkat, amely a tavalyi Jókai Napokon a 2. helyen végzett, már csak a dac és a betyárbecsület tartja egyben. Ugyancsak négy évvel ezelőtt kezdődött egy jól értelmezhető klubélet is. művelődési klub alakult a szó legnemesebb értelmében. Az eredmény kevés eltéréssel ugyanaz, mint amit már a kisszínpadnál fölvázoltam, s még ennek ellenére is a járás legjobban működő klubjai között tartják nyilván a marcelházait! Ami megmaradt, és ami éltet bennünket: a kisiskolás gyerekek. A magyar tannyelvű alapiskola igazgatósága lehetőséget biztosít számunkra, hogy a gyerekekkel foglalkozhassunk, és a lehetőség mellett anyagi és erkölcsi támogatást is ad. Biztos vagyok benne, hogy az a harminc-negyven gyerek, aki eleddig az öntevékeny csoportokban velünk együtt dolgozott, már tudja, érzi azt a csodát, amit az együttesben végzett közös munka, az együttszereplés nekik adott. Abban is biztos vagyok, hogy ezek a gyerekek nyolc-tíz év múlva sem felejtenek el mindent abból a szellemi táplálékból, amit mostanáig kaptak, s hogy rájuk lehet majdan alapozni azt az építményt, amelyben talán helyet kap a marcelházai lakosság kulturális igénye is. ü OJ О N •У) 'Л Gál László népművelő —j СО
