Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-06-30 / 27. szám
A LEGERŐSEBB KÖTELÉK A Csehszlovák Nőszövetség Központi Bizottsága meghívására a közelmúltban a vietnami nőszövetség héttagú küldöttsége látogatott hazánkba. A két hét alatt, amelyet nálunk töltöttek, a vendégek megismerkedtek nőszervezetünk küldetésével és tevékenységével mindennapi gondjaival és örömeivel. Megnézték Prágát, ellátogattak Luhacovicébe, valamint az Uherské Brod-i, illetve a gottwaldovi járás más városaiba, és megkoszorúzták a lidicei emlékművet. Szívből, őszintén állíthatom — mondta Nguyen-Thi-Nhan, a küldöttség vezetője —, hogy az önök hazájában otthon éreztük magunkat. Mindenütt a legnagyobb barátsággal fogadtak, elhalmoztak figyelmességgel bennünket. Csehszlovákiai látogatásunk számunkra nemcsak öröm, hanem tanulság is volt, érdekes és ihlető élményekkel térünk vissza hazánkba. Nőszövetségünk, amely bőséges tapasztalatokat szerzett a háborús körülmények között végzendő munka megszervezésében, most a békés építőmunkában ugyancsak hasznát fogja látni az itt szerzett tapasztalatoknak, a szervezeti élet mindennapjainak alakításában. A vietnami nőküldöttség látogatása befejeztével Prágában barátsági és szolidaritási gyűlésen vett részt, s a küldöttség egyik tagja, Duong-Thi-Kim aki egy Kínával határos tartományban lakik beszámolt a kínai agresszorok barbár betöréseiről a határmenti falvakban elkövetett öldöklésekről, s arról, hogy a veszélyeztetett zóna lakosai milyen mérhetetlen bátorsággal védik nehezen megszerzett szabadságukat. A látogatásról kiadott közös közlemény hangsúlyozza: „A legerősebb kötelék, mely bennünket összefűz, közös harcunk az emberiség jövőjéért a békéért-p-EGY KALANDOS NAP Szemerkélt az eső. sűrű felhők tanyáztak az égbolton, a bevásárlásra igyekvő járókelők a bratislavai lakótelepen mégis kíváncsian nézegették az oldalukon számokat viselő autókat. Autóverseny — világos volt minijenki számára, de az már kevésbé, hogy miért nők ácsorognak zömmel az autók mellett, és miért gyerekek fulkároznak mindenekelőtt körülöttük. Azért volt ez így, mert a Szlovákiai Nöszövetség KB és a Slovenka pártfogásával a nőszövetség bratislavai I. körzeti bizottsága Zvázarm alapszervezetének Slovenka-autóklubjával együtt május 23-ára versenyt hirdetett. Idén már a hatodik évfolyamot Reggel 7 óra A PETRIMEX vállalat portáján nagy a sürgés. A sport- és honvédelmi verseny szervezői már rég a helyükön vannak, aggodalmasan lesik az égboltot. Esik meg esik. Hány csoportot eltanácsol ez az időjárás! — gyötri őket a gondolat. Csak az derűlátó, aki ismeri a gyerekeket, csak az tudja, sőt egészen biztos benne, hogy a jelentkezők többsége eljön. A gyerekek már kora hajnalban felébredtek, nyaggatták a szüleiket: tele vannak feszültséggel, hetek óta számolgatják, mikor virradnak a várva várt napra. Eljött a nap, mogorván. de az autóknak mégiscsak van teteje, versenyezni fognak, mégha a vezetés nehezebb lesz is . . . — Érdekesebb is — mondja Éva Marková, aki Vágsellyéről (Sara) jött leijével és a hátsó ülésen virgonckodó három lányával. 9.00 A 41 jelentkező csapatból 31 érkezett meg. A csapatok többsége nőkből áll vagy vegyes, az utóbbi esetben a kormány mögött zömmel férfiakat látni. Bratislavából és környékéről jöttek, de érkeztek versenyzők Bánovcéből, Bfeclavból, Ru zom berekből. Kysucké Nővé Mestoból, Léváról (Levice), Stupavából. Martinból, Siladicéből és Topoííanyból. Mindnyájuknak ellenőrizték a kocsiját és jogosítványát... Aztán felharsant a vezényszó: start! Az autóvezető benyomta a stopperórát a bírák asztalán, aztán futás az autóhoz, indítás — és__megkezdődött. A kíváncsiskodók lélegzetvisszafojtva nézték a versenyt: az autók a legnagyobb fordulattal zúgtak, csikorogtak a gumiabroncsok. A gyerekek szüleiket figyelve bizonyára elragadtatottan tapsikoltak volna, csakhogy ők eközben a padok közt, aztán pedig a Slavinon voltak. Már kora reggel várt rájuk az autóbusz. Először a Duna utcába, versenyük első részének színhelyére vitte őkel. Korcsoportokba osztva rajzoltak, a nyolcévesnél idősebbek tesztet írtak. Közlekedési helyzeteket oldottak meg, a jelzőtáblák ismeretéről is bizonyságot kellett adniuk, és azt is tudniuk keleti — amint a bratislavai Janka Drobová mondta —. ki és milyen feltételekkel vihet gyereket a kerékpáron, meg hány évtől ülhet gyerek a sofőr melletti első ülésen. 11.00, Somorja (Santorín) A közbiztonsági felelősök először meggyőződnek arról, nem tartozunk-e a versenyzők közé. csak aztán irányítanak bennünket a parkba, ahol honvédelmi verseny zajlik. Kérdésünkre. miért csak nekünk mutatják meg az utat, csodálkozva felelnek: a versenyzőknek térkép szerint maguknak kell eljutniuk a verseny színhelyére. Oda is találtak. Nem sokkal tizenegy előtt az elsők megkezdték a gránátdobást, a szemmérték-próbát a jelzések nyomán az egészségügyiek asztalához értek, megsegítették a „sebesültet”, kisöblű sportpuskából célba lőttek. Fokozatosan oldódott a feszültség, szívből jövő női kacajokat hallani, azokét, akik nem tudják megkülönböztetni egymástól az alkatrészeket, meghatározni a bal- és jobbmenetes anyacsavart, leszerelni és újra feltenni a kereket... A na„gyermekjátékot”. Valaki a helyiek közül felvilágosít, hogy itt valamikor szeméttelep volt, és a dunaszerdahelyi lakosok szorgos keze varázsolta át a gyermekek paradicsomává, amelyben ezen a szombaton a legkisebbek ..kisszekereztek”. s nagyobbak „forgalmas” úton autócskáztak. Bár ez is ügyességi verseny volt, a gyerekeknek mégsem akaródzott időben végezni, amikoris felhangozott a figyelmeztető jelzés: megállni beadni a járművet a parkolóba. 18.00, városi nemzeti bizottság eredményhirdetés — Mami , első vagy! — kiabál a hétéves Lubos. Ruiena Seléanová öt gyerekének egyike. Ruzena asszony gyermekesen görnyed a pádon, és azt mondja: meg sem nézi az eredményt Azok a tesztek!.. . Olyan került neki, amelyik a teherautósofőröknek való. Ő postai kézbesítő, teherautóhoz soha nem volt köze. Személyautóval jár munkába és bevásárolni, mert egy héttagú családnak, amelyhez már újabb tagok: menyek és unokák is csatlakoztak, sokat kell vásárolni. Lehet, hogy azért állta pocska sem haragszik már. megszárította a füvet, a hangulat kitűnő. Csak a 100-as és 90 es közlekedési szabályzat fogós tesztjei okoznak gondot egyeseknek. Aztán Dunaszerdahelyre (Dunajská Streda) hajtanak a térkép és az utasítások szerint. 14.00, Dunaszerdahely Annyi a gyerek, mint a pelyva — mondogatjuk, amikor megpillantjuk a 71 gyerkőcöt, akiket megint korcsoportokra kell osztani és meghatározni útvonalukat a gyönyörű parkban, amely most közlekedési játszótér. Vannak itt kijelölt fő- és mellékutak, gyalogátkelőhelyek, jelzőtáblák figyelmeztető háromszöggel: Vigyázz, iskola!, világítanak a jelzőlámpák. Megcsodáljuk ezt az okos tágas olyan jól a sarat az ügyességi versenyben, mert azok a bratislavai utak nap mint nap próbára teszik az embert. A női csapatok közt első helyet ért el a lévai (Levice) Viera Plávková és Zvodáková vezető. Trabanttal versenyeztek. Plávková néprajzos, Zvodáková pszichológus, és mindkettőjüknek az a legnagyobb gondjuk, hogyan ügyel férjük a gyerekekre. Hogy eljönnek-e egy év múlva is? Mindannyian állítják hogy ez természetes, hiszen az ilyen verseny akár egy üdülés a gyerekeknek szüleikkel. Azok a gyerekek, akik ilyen rendezvényen csak egyszer is részt vettek, nem hagyják szüleiknek elfeledni, hogy évente megszervezik a versenyt. E. Burajová ESLl