Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-06-02 / 23. szám
FRONT JELÖLTJEIRE SZAVAZ AZ ORSZÁG Egy egyszerű jelölt Ignácz Katalin 1945. szeptember 25-én született, kaposkelecsényi (Kapusianske Kl'acany) lakos, növénytermesztési csoportvezető a szövetkezetben. Magyar nemzetiségű. A helyi pártalapszervezet elnöke, a nőszervezet vezetőségi tagja, a Nemzeti Front Kelet- Szlovákiai Kerületi Bizottságának képviselőjelöltje. A kerületi bizottság jelölt-jegyzékében ez áll róla, eszerint eredtünk a nyomába. A vajányi (Vojany) Slovnaft üzemegység agitációs központjában értük utói.- Olyan vagyok, mint más. Dolgozom, szaladok. — Ignáczné váltig szabadkozott, mondván, nem szereti a feltűnést.- Ha valahová eljutunk, valamit elérünk, az sosem csak egy ember érdeme, hanem mindenkin múlik. A kelecsényi jelölt asszony egyszerű és szerény. Nem használ nagy szavakat, nem beszél elvonatkoztatásokban, nem is nagyon találja fel magát a „hivatalos" beszédben.- Bésben születtem. Apám pártalapító volt, heten voltunk testvérek. A nagykaposi mezőgazdasági technikumban érettségiztem 1964-ben. Abban az évben beléptem a pártba. Férjhez mentem Kelecsénybe, három gyermekem van, a legkisebb négyéves. Odakerülésem óta a szövetkezetben dolgozom. 1971-től a helyi nemzeti bizottság képviselője, 1979-től a pártalapszervezet elnöke vagyok. Férjem a nagykaposi villanytelep munkása. Sokat segít. Nem is tudom, miért éppen engem jelöltek . . . Szó, ami szó, a mi falunk alaposan „meg van képviselve": Kovács Istvánt, a hnb titkárát a járási képviseletbe javasolták, Takács Péter mérnököt pedig a szövetkezetünkből - egyenesen Prágába. A faluért a magunk portáján így is tehetünk, de hogy feljebb mit érünk el, majd elválik. Szeretném kivívni, hogy a falunkba is bevezessék a vizet meg a gázt, hiszen a gázvezeték már a közeli Nagykapos innenső végénél tart. Több mint kétszáz ház van községünkben. Jól élnek itt az emberek, majd minden házban van autó. Én néha dolgom után járva is vezetem a Moszkvicsunkat, de inkább a kismotorommal nyargalászok a mezőn. Mindenkinek a kertjében fénylik a fólia. Nekünk is van, de csak magunknak termesztünk benne, hogy ne kívánjuk mástól. Többet, jobban kellene tennünk a cigány lakosság életmódjának megváltoztatásáért és a kultúráért is a faluban. A társadalmi szervezetek munkájával nem dicsekedhetünk. Leginkább az ifjúsági és a sportszervezet tesz valamit. Az is baj, hogy egy tanító sem lakik a faluban, tanítás után mind siet haza. Kellene már egy új iskola is, de egyelőre még nem kérjük. Szép új boltot építettünk az előző választási programban. Két óvodaépületünk is van: egyik a cigánygyerekeknek. A kelecsényi szövetkezetét 1975-ben öt másik falusival egyesítették. A Béke szövetkezetnek Nagykaposon van a központja. Reggelente fél hétkor érek oda a tanácsülésre. Beosztom az embereket a munkára, hazaugrom reggelizni, aztán ki a mezőre. Hallgatnak rám, nem mondom, értek is a nyelvükön. Elég sok géppel dolgozunk, habár nem tudom, másutt hogyan van. Olyan gépellenőrző állomásunk van, hogy arról minden hozzáértő elismeréssel szólhat. Adóvevő rádiót is használunk, ennek főleg aratáskor van jelentősége. A segítséget kérő a mezőről felhívja a benti állomást, a mozgó javítókocsi már viszi is az alkatrészt. Megfelelő szociális helyiségeket épített a szövetkezet, Kapóson ki is használják az emberek, de a kelecsényiek inkább mosdás, átöltözés nélkül sietnek haza. Megválasztásom esetén a mezőgazdasági komisszióban dolgozhatnék, mert ahhoz értek a legjobban. Mostanában a bemutatkozó gyűlésekkel vagyok elfoglalva, ezek során megismerkedem a járási gondokkal. Bevallom, idáig nem nagyon tekintettem át a dolgokat, de most nagyon odafigyelek, hogy észrevegyem, min kell változtatni. Értelme is legyen a rámbízott munkának. Idáig csak az itteni emberek közt forgolódtam, közöttük ismerem ki magam. Munkatársai szerint is jól kiismeri magát, lehet rá számítani. Idáig apró-cseprő, ám a maguk helyén fontos ügyekben fordultak hozzá. Jelölői úgy gondolhatták, hogy erre az alapra lehet építeni. KENDI MARIA Mások gondjának terhét Munkából hazáig csak öt percnyi az út, de sokszor órákba telik, amíg megteszi ezt a néhány száz métert, olyan sokan állítják meg útközben. Pedig tizenhat évvel ezelőtt - amikor úgy döntött, hogy munkahelyet változtat - ez az ötperces út nagy szerepet játszott abban, hogy éppen a város közepén lévő üzemet választotta. A gyerekek még kicsik voltak, a megtakarított perceket nekik szánta. Ennek az előnyét akkor értékelte csak igazán, amikor — tizenhárom évvel ezelőtt — özvegy maradt. Nem akarta, hogy a gyerekek megérezzék: csonka családban nőnek fel. Túlórázott, hogy pár koronával több legyen a család bevétele, aztán rohant haza. A munkahely és az otthon mellett azért a társadalmi munkára is szakított időt, megfogadta: folytatja férje útját, aki - antifasiszta kommunistaként kezdve — egész életében aktívan kapcsolódott be a közös ügyek intézésébe. Felfigyeltek rá. Psuriková Olga 37 éves munkásnőt, a Nyugat-szlovákiai Bútorgyár fővárosi 02-es üzemének dolgozóját a Szlovák Nemzeti Tanács képviselőjévé jelölték. Ez tíz éve történt. Két választási időszakban volt képviselője a Bratislava II. körzetének. Most újra jelölték, a változás annyi, hogy az I. körzet az óváros lakosságának szavazata juttathatja erre a posztra. — Nagyon hamar eltelt ez a tíz év. De nem eredménytelenül. Ha van egy szabad délutánom, örömmel töltöm sétával: a második körzetben. Amikor képviselővé választottak a strkoveci, az ostriedkyi, a trávnikyi, a poseni lakótelep befejezés előtt állt. A házakban már laktak, de az úton bokáig ért a sár, tízezreknek szolgált az ideiglenes élelmiszerüzlet, nem volt bölcsőde, óvoda. Panasz, a kérés annál több. Nem tudtuk, mihez kezdjünk előbb. És most? Mondhatom, ez az egyik legrendezettebb lakótelep. A fák, a bokrok azóta nagyra nőttek, az emberek megnyugodtak. Pedig de fel voltak háborodva, amikor három utcányi családi házat kellett lebontani, hogy helyet adjunk az újnak!... Könyörögtek és fenyegettek. Különösen az idősebbek, akik a szülőházat hagyták ott a lakótelep miatt. Együttéreztem velük, de a józan észre kellett hallgatnom, nem a szívemre . . . Psuriková Olga gondolatban újra átéli ezeket az éveket. S szeme hirtelen felragyog. — Néhány évvel ezelőtt véletlenül találkoztam az egyik idős bácsival, aki akkor sehogyan sem akart kiköltözni lebontásra ítélt házából. A kezemet szorongatva köszönte, hogy így alakult sorsa. A petrzalkai lakótelepen kaptak háromszobás lakást; mindenük megvan, jól élnek, a házért járó pénzen autót vettek. Élményeiből akár regényt lehetne írni. Mindegyik az emberekhez fűződik. Egy-egy óvoda, üzlet átadása, parkok létesítése, nyugdíjasok elhelyezése — sok-sok gonddal járó, de végül is elégedettséggel eltöltő emlék. — Nem mondhatom, hogy könnyű volt. Kezdetben, amikor a legtöbb támogatásra lett volna szükségem, a munkahelyi tervteljesítéssel kellett törődnöm. Nem mondhattam, hogy képviselő vagyok, tőlem kevesebbet követeljenek. Ha napközben egy órára el kellett ugranom valahová, már reggel ötkor bejöttem, hogy előre ledolgozzam az egy órát. Nem is mondhatta senki, hogy nem teljesítettem a kötelességemet, vagy hogy másnak kell rám dolgoznia. Azt is éreztem, hogy munkatársaim kezdenek figyelni rám, a példamutatás tehát szükségszerűvé vált. Aztán fokozatosan helyreállt a bizalom, látták, hogy nem „vágok fel", továbbra is éppen olyan lakkozó maradok, mint ők, s amiben tudok, segítek nekik. Szakszervezeti bizalmivá választottak, a pártcsoport vezetését is rám bízták. S ma már az sem orobléma, ha más ügyének intézése miatt egy-két órát mulasztok a munkából. A 33 tagú szocialista brigád közösen vállalja ennek fedezését, s legközelebbi munkatársnőm, Garajská Mária is sokat segít. — És a gyerekek? Ők sem látták társadalmi munkájának kárát? — Az évek bizonyították, hogy nem. Jó gyermekeim voltak, vannak. Megértők, segítőkészek. A házimunkát megosztottuk, a kölcsönös bizalmat megtartottuk. Mindig tudták, hol vagyok, mit csinálok. Tíz év alatt a mi lakásunk ajtaja nvitva állt választóim előtt. A gyerekek sokszor végighallgatták a hozzám fordulók oanaszait, kérelmeit. Sokszor ők jöttek ötlettel, hogyan lehetne segíteni. A lányom már férjnél van, de gyakran hazaszalad megkérdezni: nem kell-e valamit legépelni, kérvényt megírni, hivatalban elintézni? Mert tudja, hány idős ember jön hozzám papírmunkával, hivatalos üggyel, mellyel maga nem boldogul. A fiam gyakran mondogatja: „mami, csodállak, hogy Te ezt bírod erővel..." Még bírom. Pedig ha este holtfáradtan lefekszem, sokszor elhatározom, nem csinálom tovább. De reggel, amikor kipihenten felébredek, örömmel kezdem újra. Nagyon üres lenne az életem, ha egyszer kimaradna belőle a társadalmi felelősség, megbízatás. A következő öt év képviselői munkája kissé eltér majd az eddigiektől. Az óvárosban mások a gondok, mint a lakótelepen. Itt az óvoda, a bölcsőde kérdése - mely a lakótelepeken elsődleges volt - háttérbe szorul. S helyébe az idős emberek, a nyugdíjasok problémái lépnek. Az üzlethálózat bővítése, a régi, mór elavult lakások javítása, a közlekedés gyorsítása lesz a programon. Gondok, amelyeknek megoldása nem csak öt évre szól. — Most még közelebb kerülök a munka- és lakóhelyi gondokhoz, mint eddig, üzemünk az első körzetbe tartozik, mondják a munkatársaim: te is felelős leszel azért, ha valami nem lesz nálunk rendben. Tudom, az anyagellátásra, a tervteljesítésre gondolnak. És a szabad szombatokra, melyeket munkával az üzemben kell eltölteni, ha megérkezik a nyersanyag. Mert ilyen probléma is van bőven, bár ezek felett én eddig sem hánytam szemet. Meggyőződése, hogy a következő öt évben az eddiginél nehezebb feladatok várnak rá. Az öt perces út, amely munkahelyétől a lakásáig vezet, még hosszabb ideig fog majd tartani. Mert most valóban q választói körében él majd. H. ZSBBIK SAROLTA ПЗ 5 .
