Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-05-26 / 22. szám
EGÉSZSÉGÜNK VÉDELMÉBEN Vérszegénység (anémia) Vérszegénységen nem a keringő vér összmennyiségének, hanem a vörösvértestek számának, ill. a bennük levő hemoglobin mennyiségének csökkenését értjük. A vérszegénység tehát nem ..vérhiány". Az is előfordulhat. nagy mennyiségű folyadékvesztés vagy sérülés után. Az átlag 65 kg súlyú embernek kb. 5 1 vére van. A vér egy része nincs az érpályán, hanem a lépben, májban, a bőr alatti erekben, az ún. vérdepókban tárolódik és csak fokozott vérszükséglet esetén ürül a keringésbe. Egyszeri vérvesztés a vérmennyiséget csökkentheti ugyan, de vérszegénység ilyenkor legfeljebb csak átmenetileg támad, mivel az elvesztett vér helyére a sejtek közötti folyadékból víz áramlik az érrendszerbe, hogy az eredeti térfogat megmaradjon. Ezt követően a csontvelő gyors ütemben pótolja a sejtes elemeket, elsőnek a vörösvértesteket. A vérszegénységet a bőr sápadt színéből, tehát a beteg egyszerű megtekintése által lehetetlen diagnosztizálni. Ez csak laboratóriumi vizsgálattal állapítható meg. Vérszegénységet okozhat a csontvelő elégtelen működése (amelyet pl. mérgezés, fertőző betegség vagy idült szervi megbetegedés válthat ki). Okozhatja az is, ha az ép csontvelő nem kapja meg a vérképzéshez szükséges anyagokat, pl. a vasat (ez a leggyakoribb ok), vagy a Вцvitamint. vagy az, ha valamiért a vörösvértestek a normálisnál sérülékenyebbek és rövidebb élettartamúak, mert időnek előtte szétesnek. Viszonylag gyakran okoz vérszegénységet a kisméretű, de állandó vérvesztés is. Vérszegénységre utalhat a feltűnő sápadtság, szédülés vagy gyengeség. Miután azonban számos más megbetegedés is ugyanilyen panaszokkal járhat, egyedül a vérképző rendszer laboratóriumi vizsgálata adhat felvilágosítást arra, hogy a panaszok oka vérszegénység-e vagy más. A vérszegénység kezelési módját az határozza meg. hogy mi okozza a betegséget. Csontvelőkimerülés esetén elsősegélyként a vérátömlesztés jön szóba. Ha a vérképzéshez nélkülözhetetlen vas hiányzik (oka lehet: a táplálék vashiánya, vasvesztés vérzés következtében, vagy az, hogy a tápcsatornán keresztül rosszul szívódik fel) — megfelelő vas adásával a betegség megszüntethető. Ha pedig a betegség ún. vészes vérszegénység (bár csak régen volt az, amíg az okát és gyógymódját nem ismerték). akkor Bf2-vitaminnal, vagy az ezt tartalmazó májinjekciókkal megszüntethető. A néphittel ellentétben a vörösbornak egyáltalán nincs vérképző hatása, annak ellenére, hogy szép vörös színe van. Igaz viszont, hogy az étvágytalan, legyengült betegnél egy-egy pohárka vörösbor étkezés előtt vagy után — feltéve, hogy az orvos határozottan nem tiltja — a közérzet, az étvágy, a hangulat javításával és a jobb gyomornedv-elválasztással javíthatja a beteg erőnléti állapotát és siettetheti gyógyulását. KICSIK ÉS NAGYOK A tanító szigorú szemmel méregeti az előtte álló dacos emberkét, — Tudod-e. hogy te az előbb súlyosan megszegted az iskolai rendtartást? — Igen. — És azt is tudod, hogy ezért büntetés jár? — Igen. — Vállalod? — Igen. — Szóval úgy érzed, bűnös vagy? A fiú nem válaszol. — Mondd csak. helyes dolognak tartod a verekedést? — A gyerek konokul hallgat. — Miért verted meg az osztálytársadat? — Ö is ütött. — Igen, de azt állítják, te kezdted. És már nem először. — Engem mindig csúfolnak — kövér könnycsepp gurul le pufók arcán. — Csúfolnak? És mivel? — Azt mondják: bádog cica! — hüppög a kiskölyök, öklével dörzsöli a szemét. (Most valaminek következni kellene. Szabályos megdorgálásnak, vigasztalással elegyített figyelmeztetésnek? El lehetne intézni pár szóval, de közben eszébe jut saját gyermekkora. Hányszor megalázták, kigúnyolták. Egyszer a megalázásoknak is véget kell vetni. Én mindig hazaszaladtam szüleim szárnya alá, ami még gyávábbá tett mások szemében. De ezt neked nem mondhatom el. Te nem árulkodtál, nem találtál ki megalázó csúíneveket... De az önbíráskodás a felnőttek között is törvényellenes. Pedig az ember nemegyszer saját erejére szorul. .. Tegyük csak mérlegre: megalázás vagy egy-két öklözés? De mi lesz. ha te később minden apróságért képen vágsz valakit?) — Én most bejegyzek neked egy rossz pontot, remélem, többször nem fordul elő. . . Elmehetsz, vagy még akarsz valamit? — Csak azt szeretném kérni, ne tessék megmondani az osztályfőnöki órán. hogy sírtam. CSICSAY ALAJOS SZERETNÉK RÁTALÁLNI Harmincnégy éves. 162 cm magas, szőke hajú. középiskolai végzettségű, komoly lány, aki szereti a zenét, a természetet és mindazt, ami szép. társaság hiányában ezúton szeretne megismerkedni intelligens, komoly férfival, akinek nincs káros szenvedélye. Fényképes leveleket vár. Jelige: „Fehér liliom“ Huszonegy éves. 156 cm magas, barna lány, aki szereti a természetet és a vidámságot ezúton szeretne megismerkedni korban hozzáillő, becsületes férfival. Fényképes leveleket kér. Jelige: „Szeretnék már én is boldog lenni“ JOGI TANÁCSADÓ A válás jogi tudnivalói NÉVHASZNALAT Ha a házasfelek a házasságkötésnél megtartották családnevüket, a válás után sem állhat be ebben semmiféle változás. Ha azonban az egyik házasfél felvette a másik családnevét, a válás jogerős kimondása után egy hónapon belül bejelentheti az anyakönyvet vezető helyi nemzeti bizottságnak, hogy felveszi előző családnevét, tehát azt, amelyet a házosságkötés előtt viselt. Ez a bejelentés szóban vagy Írásban történhet, s csak a jogerősségi záradékkal ellátott váláperi ítéletet kell bemutatni. Az anyakönyvvezetö erről külön határozatot nem od ki, csak igazolást, hogy a bejelentést tudomásul vette. E bejelentés illetékmentes. Az egyhónapi határidő eltelte után már csak külön kérvénnyel о névváltoztatásra eljárásbon lehet' kérni az előző családnév felvételét. VAGYONMEGOSZTÁS A házasság megszűnésével - a válás jogerős kimondásával - a hózastársak közös vagyona, az ún. hányadnélküli közös tulajdona is megszűnik. A volt házasfeleken áll, hogy ennek felosztásáról egymás közt megegyezzenek. A felosztásnál abból az elvből kell kiindulni, hogy a megszerzett közös vagyon egyenlő arányban, fele-fele részben illeti mindkettőjüket. A megegyezésről - ha kívánják - egymásnak írásbeli tanúsítványt kell kiadniok. Ha a volt házasfelek nem tudnak bíróságon kívül megegyezni, akkor a felosztást a bíróság eszközli bármelyikük indítványára. E felosztásnál a bíróság tekintetbe veszi, hogy melyik fél milyen mértékben járult hozzá a közös vagyon megszerzéséhez, valamint azt is, hogy melyikük és milyen mértékben gondoskodott a gyermekekről és a közös háztartás ellátásáról. Tekintetbe veszi a kiskorú gyermekek szükségleteit is. LAKASHASZNALAT A házasság megszűnése után elsősorban az elvált hózastársak megegyezésétől függ, hogy melyikük fogja a közös lakást - akár állami, akár szövetkezeti lakásról van szó - tovább használni. Ha nem tudnak megegyezni, akkor bármelyikük indítványára a bíróság dönt a közös lakáshasználati jog megszüntetéséről, és - amennyiben a házasság fennállása alatt szerzett szövetkezeti, vagy bármilyen más lakásról van szó, melyet akár a házasság alatt, akár előtte szerzett valamelyikük—egyúttal meghatározza azt is, hogy melyikük fogja a lakást továbbra is használni. A bíróság ennél a döntésénél is tekintetbe veszi a kiskorú gyermekek érdekeit, és ha szövetkezeti lakásról van szó, meghallgatja о szövetkezet vezetőségének a véleményét is. Ha azonban olyan szövetkezeti lakásról van szó, amelyet valamelyik házasfél még a házossóg megkötése előtt szerzett, akkor a válással megszűnik a másik házasfél közös lakáshasználati joga is, és a szövetkezeti lakás ismét az eredeti szövetkezeti tag kizárólagos használatában marad, Annak az elvált házasfélnek, akinek a fentiek értelmében megszűnik a lakáshasználati joga, s ezért ki kell költöznie a lakásból, a helyi nemzeti bizottság pótlokást utal ki. Amennyiben a válásnál nem az ő gondjaira bízták a kiskorú gyermekeket, pótlakós helyett pót-elszállósolóst is adhatnak neki (munkásszállón stb.). Dr. BERTHA GÉZA NÉGYSZEMKÖZT Kedves Kislány! Azt írja, „nem bírják tovább”... Csak azt nem értem, mit nem bírnak tovább és miért. Együtt járnak — nincs ebben semmi rendkívüli, még maguknál fiatalabbak is járnak együtt komolyan. Ez lenne ok a pletykára ma, amikor tizennégy-tizenhat évesek barátságát, együttjárását természetesnek tartják? Nem hiszem. Valóban gyakorlati és józan gondolkodásúnak tűnik, kedves tizennyolc éves kislány. Nekem a maga korában nagyon tetszett volna, hogy a fiú, akivel járok, télen-nyáron, hóban, fagyban megtesz értem néhány kilométer utat. Ha Orpheusz elmehetett Euridikéért az alvilágba, ha János vitéz átkelt az Öperencián lluskáért, ennyit — gondoltam volna —, legalább ennyit megtehet. A népdal is azt mondja, „aki a babáját igazán szereti, akármilyen havas eső esik, mégis fölkeresi...” — Dehát — talán hivatásából adódik? — maga sajnálja a fiút, hogy annyit kell gyalogolnia. Nem hiszem, hogy ma legalább egy kerékpárja ne lenne a huszonéves fiatalembernek, de talán nem járok messze az igazságtól, ha azt gondolom, van annak motorbiciklije is. Akkor meg olyan nagy idő egy éven át — mondjuk hetente kétszerháromszor — átrobogni a szomszéd faluba, ha már abban az időben nem mehet, amikor a buszok járnak? Ezt tekinti áldozatnak? Mi lesz, ha urambocsá, vizet kell behordania, fát vágnia, esetleg beteg csecsemőhöz éjszaka felkelnie, a pelenkamosásról szólni sem merek?! Egy őszinte és mély kapcsolatban nagy hiba lenne „áldozatnak” tekinteni bármit is, amit egyik ember a másikért megtesz, amit meg kell tennie. Viszont lehetséges, hogy maga túlságosan is aggodalmas, gondoskodó. Bizony ezt sem jó túlzásba vinni. Váltig bizonygatja, hogy már benőtt a feje lágya, megfontolt és érett, hogy ez nem tinédzser szerelem. Tény, hogy szerelem. De megfontolt? Melyik szerelem az? Főleg, ha ilyen kérdéseket vet föl: befejezze-e az iskolát, s csak utána menjen férjhez, vagy szüljön s tanuljon egyidöben? Volt már ilyen — bizonygatja. Sajnos, van is. De nem kívánom egyetlen tizennyolc évesnek sem a fájó hasú kicsi melletti álmatlan éjszakákhoz még a tanulás, az érettségi izgalmát is. Miért nem lépnek jegyre? Menyasszonyvőlegény többet lehet együtt „úgy” is — és pletykák nélkül —, mint a teljesen kötetlenül együtt járók. Ma már azt senki sem tartja égbekiáltó bűnnek. Miért esne mindjárt teherbe? Ezt egy egészségügyis lány Írja? Ennyit már csak megtanult, ha pedig nem, lásson neki, itt az ideje. A fogamzásgátlás különféle módjait számtalan szakkönyv sorolja fel, olvassák el együtt őket! Annál is inkább, mert levele szerint lakásra csak később számíthatnak. A jegyesség esztendeje nemcsak összetartozásukat jelzi az ismerősök, rokonok előtt, hanem a mostani nyugtalanságot is levezetheti, ha okos tervezgetéssel, lassan építeni kezdik saját otthonukat. Nem megoldás az „inkább teherbe esek”, képzelje el, milyen nyugtalan, ideges körülményeket teremtene mindannyiuknak, s a gyereknek is — és még érettségi bizonyítványa sem lenne. Pedig nem mindegy két fiatalnak, hogy egy vagy két keresetből kezdik-e közös életüket, s hogy mekkora a kezdő fizetés. Jó tanulást, boldogságot kíván EEjl