Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1981-04-21 / 17. szám

A szakmunkásképzés útvesztőiről ők tudják a legtöbbet. Ismerik, emlékeznek rá, volt idő, amikor szakmunkásnak lenni társadalmi megbecsülést jelentett, a közvélemény elismerését vívta ki. Aztán — a lehetőségek szaporodásával arányosan — veszített értékéből. Persze nagy szerepet játszott ebben az a tény, hogy a szakmunkásképzőket fenntartó vállalatok is szükséges rossznak tartották az iskola üzemeltetését, s ha helyre, épületre volt szükség, leggyakrabban az iskola költözött. A losonci szakmunkásképző most negyedik helyén van, hurcolkodott néhányszor a városon belül, s üzemelt már több évig Füleken (Filakovo) is. Talán az utóbbi az okozója, hogy a minisztériumi statisztikai kimutatásban még mindig szerepel a füleki építőipari szaktanintézet — mint magyar tagozattal rendelkező —, holott valóiában Közép- Szlovákiának csak ez az egyetlen — a losonci — magyar tagozatos építőipari szakmunkásképző intézete van. A toborzási terület is erre utal, négy járásból vesznek fel diákokat: a losonciból, a lévaiból (Lcvice), főleg Ipolyság (Sahy) környékéről, a nagykürtösiből (Verky Krtís) és a rimaszombatiból (Rim. Sobota).

— Most, hogy több figyelmet kapott a tanoncképzés, kiütközött eddigi elhanyagoltsága — kezdi mondandóját

[ Telek András, az intézet igazgatója. | — Nekünk a legtöbb bajunk, gondunk ' az építkezésekkel van, s ezt általában ír a saját erőnkből végezzük. Tavaly :• fejeztük be Z-akcióban a műhelyt és i a tornatermet, a 7. ötéves tervben 20 I millió korona beruházással új kollégium, 16 tantermes iskola, étterem és egy kulturálispihenő központ épül,

17. számunk riportja

GYURKOVITS RÓZA

nKJTCRfttxm ((IMIK III.

- KŐMŰVES, ÁCS, ASZTALOS. ÉPÜLETLAKATOS, UZEMLAKATOS, VASBETONSZERELŐ, CSŐSZERELŐ, FESTŐ, GÉPSZERELÖKARBANTARTÓ

Szocialista népgazdaságunk egyik legfontosabb ágazata kezdetek óta az építőipar, a februári győzelem után az építőipari szakmunkásképzés indult meg legkorábban hazánkban. Az ötvenes évek elején Szlovákiában is tanonciskolákat szerveztek a legnagyobb építővállalatok. Közép-Szlovákiában, a losonci (Lucenec) járásban a Magasépítő Vállalat foglalkozott és foglalkozik építőipari szakmunkásképzéssel. Az oktatás 1950-ben kezdődött, az eltelt harminc év alatt mintegy háromezer szakember került ki az intézetből, sokan közülük azóta feljebb jutottak a ranglétrán, munkájuk mellett tanultak, s most éppen a losonci szaktanintézet tanárai, szakoktatói.

Telek András igazgató

uszodával, ülésteremmel, színházzal, mozival. Talán így vonzóbb lesz az iskola, s a diákok közt is több lesz a jobb tanuló és jobbak lesznek az eredményeink is.

Három évvel ezelőtt kezdtek tanítani az új oktatási tervezet szerint, jelenleg 530 tanulójuk van az itt elsajátítható kilenc szakmában. Magyar nyelven kőműveseket, asztalosokat és csőszerelőket képeznek. A két felsőbb évfolyamban három-három magyar tannyelvű osztály van, az elsőben kettő.

— A tanítási nyelvet mindig az érkező anyag összetétele határozza meg, mert tanítóink zöme mindkét nyelvet bírja, magyarul, szlovákul egyaránt

jól tanítanak. Ha a félévi eredményeket, osztályátlagokat nézzük, kiderül, hogy a magyar tannyelvű osztályokban jobb az előmenetel, s ez érthető is. A magyar tannyelvű iskolába jelentkező gyerekek ebben a kerületben csak hozzánk jöhetnek, mert nincs több építőipari a környéken, a szlovák gyerekeknél azonban hat a vállalatok közti rivalizálás és az, hogy több iskola közül választhatnak. Gyakran előfordul, hogy olyanok jönnek hozzánk, akik máshonnan kiestek. Magyar tanítási nyelvű alapiskolából pedig a jó közepes tanulók maradnak nálunk. Persze, ezzel nem azt akarom mondani, hogy köztük nincs gyengébb, csak azt, hogy az érkező anyag minősége befolyásolja az oktatás színvonalát és eredményeit.

Az új tervezet bevezetésével járó nehézségeket, gondokat két fiatal pedagógus, Együd Edit és Ivanics István jelenlétében boncolgatjuk. Telek András véleménye szerint a szakmunkásképzésben eddig honos kedvezmények megszűntével (nem kellett szállást, étkezést fizetni a szülőknek, a tanulók magasabb zsebpénzt kaptak), csökkenni fog az érdeklődés a szülők részéről, s ennek következményeit ma még nem tudják felmérni. Ugyanúgy nem tudják azt sem, mit hoz az elmélet-gyakorlat arány, mely eltér az eddig megszokottól.

— Túlteoretizáltak a tanulók, naponta hét, nyolc sőt kilenc órát töltenek iskolapadban, a gyakorlati oktatás pedig kevés. A heti egy nap elenyésző. Nálunk az építőiparban nem köthető műhelyhez a szakma elsajátítása, makettekkel játszadozni egy ideig helyénvaló, de a komoly munkát is meg kell tanulni, az építkezések pedig határidőhöz kötöttek. Nem várhatnak arra, hogy majd a jövő héten falazunk, mert az van a tantervben, s azt kell gyakorolni a tanulókkal.. . És itt van az ács szakma, mely mint olyan, nem is létezik. A középítkezéseken, a középületeken klasszikus értelemben vett tetőszerkezeti famunkákra nincs szükség, a gyerekek az állványozást és a zsaluzást tanulják meg. Hogy tetőácsolást is végezhessenek, magánépítkezésekre, kisebb vállalatok munkájába kellene bekapcsolni őket, de erre nincs lehetőségünk. A műhelyben előre kiszabott elemekből ugyan összeállítanak tetőtípusokat, a szakma csínját-bínját azonban nem tanulják meg. Persze, nem erre gondolok, amikor „túlteoretizálásról“ beszélek. Sok az általános tantárgy, a történelem, a kémia, az orosz nyelv mind újdonság. Sokszor megmondják a gyerekek, nem azért jöttek inasnak, hogy ennyit tanuljanak. — Kétkedőn, de nem borúlátón mérlegeli a jövőt Telek András. — Másban is megmutatkozik a túlterheltség. Festőnek például a legjobb tanulóink tanulnak, háromszoros-négyszeres a túljelentkezés, megválogathatjuk őket. Évente